A varázslótanonc (The Sorcerer's Apprentice)

írta human, 2010. augusztus 12. 16:10, 27 hozzászólás

Avagy mivel "kössünk össze pár egész jó ötletet". A cselekmény kvázi kinyírja a filmet, pedig akadnak benne jobb pillanatok, amiken érezni, hogy volt egy kevés kreativitása az íróknak. Mondjuk az is lehet, hogy túl sokan szóltak bele a végleges.. áh, felesleges védeni.

Sorcerer's Apprentice részlet

A történet, nos, olyasmi, hogy Merlint egy áruló segítségével lenyomja a főellensége. Ott szívja meg a gonosz, hogy nem tud világuralomra törni, pedig a győzelemmel megszerezte az ultimate varázslatot, csak közben azzal nem számolt, hogy Monica Bellucci szépen magába zárja (nem a lába közé), Nic Cage pedig egy babába Belluccit (akit szeret) és így a gonoszt. Ez volt a film első 3 perce, innen ugrunk jó pár évszázadot, nem játékidőben, amikor is Cage azt a valakit keresi, akinek legalább 0.000000001 arányban Merlin vére csörgedezik az ereiben, mivel csak ő tudja legyőzni ezt a nagyon gonosz gonoszt.

Figyeljetek, mert most jön a bonyodalom: akiknek bezárva kell lenni azok szépen dekkolnak ebben a bábúban, Cage meg keres és kutat, aztán amikor megtalálja a leszármazottat, akkor az véletlenül kiszabadítja akit nem kéne. Tehát ha Cage nem csinált volna semmit, akkor nem is kéne legyőzni senkit. Zseniális, én mondom nektek. Hát de nem? Ne is vitatkozzatok. Olyan nehéz lett volna, hogy mondjuk valami kis segítője szabadítja ki az egyik gonoszt? Elsőre természetesen nem a főgeci jut ki amúgy, szóval a kiszabadult meg akarja szerezni a babát, hogy a fő-főt kijuttassa, Cage és a tanítvány pedig ezt nyilván megpróbálja megakadályozni. Hogy sikerül-e nekik, azt gondolom mindenki kitalálja.

Hasonlóan gyenge fordulatokkal van tele amúgy a film, meglepetés nem sok akadt, de logika sem túl sok. Az egyik abszolút hülyeséget a spoiler volta miatt nem is fogom említeni itt, de "hm, eddig ezt miért is nem használta?" gondolat az első ami feltűnik a fejedben, amikor bevetik a vásznon.

A Sorcerer most egyedül

Mint említettem, voltak a filmben jó pillanatok, hiszen humorral egész jól el van látva. Természetesen semmit sem érne pár jobb mondat, ha nem Alfred Molina vagy Nic Cage szállítaná őket. Igen, még ez utóbbi is elereszt pár nevetős poént. A legnagyobb beszólást mégis a droidos hozza, amit pont nem ők mondanak, de erről már így is túl sokat árultam el (majd meglátjátok a dvd-n, ha a mozi nem fekszik most). Jay Baruchel szokás szerint hozza a kicsit ügyefogyott, de mégis szerethető geeket, aki komoly is tud lenni, de csak nagyon ritkán. Poén, hogy ismét egy bombajó szőkét fektet meg, ahogy a She's out of my league-ben.

Bár A varázslótanonc első 3 perce alatt kicsit megijedtem a trükkök minőségének kapcsán, de amint elérünk a jelenbe egész jóvá alakul a látvány. A trailerben feltűnő sárkányos jelenet kifejezetten tetszett, akármennyire is műanyag, baromi jól csinálták meg.

A várzslótanonc értékelés

Azt hiszem a King-kongos jelenetnél tudtam, hogy ez nem lesz borzasztó film, és hát végül is igazam lett. Úgy 6/10-et adnék rá, a maga módján végig leköti az embert és nem is húzták feleslegesen túl.

Amúgy amikor "ezt miért nem magyarázták meg? Hogy működik?" kérdés merül fel pár filmnél, akkor simán a Sorcerer's Apprentice molekulás/fizikás magyarázatára lehet mutatni. Van amit nem kell túlmagyarázni, tökéletesen bemutatják itt a negatív esetet.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 27 hozzászólás érkezett!

weis 2010. 08. 12. 16:57

Hát nem életem legjobb filmje de nézhető:P

draxxus 2010. 08. 12. 17:08

Ez mekkora egy szar volt..
Cage szereplése nem gáz, de a srác az egy nulla!
A történet jó lenne, az technika is jó..

Blake 2010. 08. 12. 17:16

10/6 egy Cage filmtől, de meglepő eredmény XD

eriel 2010. 08. 12. 17:39

Azért azt leírhattad volna még, hogy van plusz jelenet a stáblista végén... :)

Igaz, nem mond sokat, de aki tervezi még moziban megnézni, annak érdemes megvárni...

Alja 2010. 08. 12. 17:50

Pedig ez a szar is mennyire túl lett hypolva itt. Szóval... ahh, szavakat sem érdemes vesztegetni rá.

Kőmives Kelemen 2010. 08. 12. 17:52

A srác alakitása döbbenetesen nulla volt. Ha nem moziban vagyunk, tiz perc után kinyomom a lejátszót...
Ettől eltekintve egyszer nézhető volt, a droidos poén pedig mindent visz :D

Mi volt a plusz jelenetben? Mert persze a wc hivogató szavának nem tudtunk ellenállni a végén :]

Joco1114 2010. 08. 12. 18:12

Ne haragudj Human, imádom és szívesen olvasom az írásaidat, de ezt legalább fél órámba telt elolvasni. Néhol hiányzik pár mondatrész: "A történet, nos, olyasmi, hogy Merlin egyik árulója segítségével lenyomja a főellensége." vagy "A legnagyobb beszólás mégis a droidos hozza, amit pont nem ők mondanak,", vagy csak túl bonyolultak a mondataid a túlhajszolt agyamnak. Lassan azt kell feltételezzem, hogy alkoholos befolyásoltság alatt álltál! (Vagy én!) :) Bocs.

A film egyébként 6/10 volt számomra, a kritika találó.

Joc

human 2010. 08. 12. 18:12

Alja: valamit benéztél, ez a nyári blockbusterségéhez képest alég keveset volt "hypeolva", ha már szerinted minden hype amiről 2 posztnál több van.

sandor8206 2010. 08. 12. 18:14

se nem bűnrossz, se nem bűn jó, olyan tipikus átlagosmesefilm mint a HP vagy a Narnia, semmi extra. Szóval meg lehet nézni. Molina jó, Cage jó, gyerek nem jó sztem. A humora bejött a filmnek, üldözéses jelenetet tetszett, Bellucci még mindig gyönyörű, szóval nagyon nem, bántam meg, hogy megnéztem, akinek NINCS jobb dolga tegye is ezt, amúgy ha kihagyod akkor sincs semmi. 6/10

leviske 2010. 08. 12. 21:01

Nekem csak az a bajom, hogy az amerikacentrikusság miatt annyira hihetetlenül erőltetik az ilyen filmeknél a jelenkort... Nem csoda, hogy az összes korkeverék film darabos. A Harry Potter-féle megoldás az egyetlen ami tetszik, a mostani "jelenkorbanjátszódik" filmek közül.

A másik baja pedig ugyancsak betegsége jó pár ez évi filmnek: túl sok történést akartak belezsúfolni abba a 1,5/2 órába és ettől darabos lett, mint a romlott tej.

Jó film is lehetett volna. Kikapcsolt aggyal még az is, de ettől függetlenül én többet vártam. :S

Jaz 2010. 08. 12. 23:02

Tulajdonképpen egy dolgot nem vesztek figyelembe: ez gyerekfilm. A két kölökféle a családban jóízűeket kacagott rajta (én meg azon, hogy a melettünk ülő harminciksz bizniszruhás hölgyemény szinkronban velük)
Szóval gyerekfilmnek sokkal jobb, mint az átlagdiznik, felnőtteknek max. látványrágóguminak ajánlanám, ha nincs más.

Kóczy 2010. 08. 12. 23:07

Én sem éreztem úgy, hogy ez nagyon hype-olva lett volna. Na, most én eleve úgy ültem be megnézni, hogy Disney film ugyebár, szóval nagyjából sejtettem, hogy mire számítsak. Plusz annyira negatív kritikát olvastam a filmről, hogy én valami nagyon borzasztóra számítottam. Ehhez képest kellemesen csalódtam. Én 7/10-et adtam rá.

BladeDPI 2010. 08. 12. 23:42

2 napja neztem meg a moziba, es pont 6/10et adtam ra en is :D.

bensat 2010. 08. 13. 2:47

Nicholas Cage...hova jutottál :(
Valakinek fizetnie kéne nekem ahhoz, hogy ezt megnézzem.

human 2010. 08. 13. 3:38

bensat: hova jutott? Idén Kickassben remek, ebben egész jó, ide jutott

ALIEN 2010. 08. 13. 13:38

Alapból nem vagyok oda a csiribú-csiribá filmekért, de megnéztem. Sikerült agyhalott állapotban beülni rá, így nem gondolkoztam közben...de nem is aludtam el rajta.
Autós rész tetszett benne talán egyedül, a többi meg se maradt. Összegében egy közepes kap tőlem.

bala 2010. 08. 14. 13:17

Ne felejtsük el az Indiana Jones-os poént a vége felé.
Csak ketten nevettünk a moziban rajta, akiknek leesett. :) :) :) :)

B

NBZ 2010. 08. 16. 9:06

Gyerekek!

A Magyar Tükörcsapda miatt minimum a 7/10!

Szasza 2010. 08. 16. 23:51

Bemutató alapján nagyon várós volt, mégsem kockáztattam meg, hogy moziban nézzem meg. Letöltöttem angolul és kellemes csalódás volt. Mozis verzióban annyira nem voltak ütősek a jelenetek, így elmentem moziba és megnéztem szinkronosan. Még jobb volt az élmény, mint az várható volt. Egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem, kikapcsolt és jó volt látni Cage-bácsit :)
A One Republic számért plusz pont jár! Ugyanígy a "magyar tükrös izé miatt is! Hiába...kihagyhatatlanok vagyunk xD

Egy negatívumot tudnék csak mondani: a "PreMerlinian" vagy ki az isten, szóval a kis srác borzalmas volt. Ráadásul eléggé lesújtó volt, hogy egy "bombanővel" kavart...ne már...enélkül is el lettem volna.

7,5/10

Northys 2010. 08. 17. 6:55

Csak arra tudok gondolni, hogy bal lábbal kelhettem fel, és igencsak morcos lehettem, mert annak ellenére, hogy iszonyatosan nagy kocka vagyok (és tízoldalú), emellett rajongom minden varázslattal kapcsolatos jelenségért (lélekben még mindig gyerek vagyok), én valahogy mégsem adnám meg a 6/10 pontot. Cage apuka (nekem most már mindörökre Big Daddy marad) hozta a szerepét, semmi különöset nem csinált, önmagához képest átlagos az alakítása. Igazság szerint maga a film az ami átlagon aluli, a színészekben semmilyen kivetnivalót nem találok, mégis ez szerény véleményem szerint az egyik legrosszabb film, amihez Nick a nevét adta. Hiába Disney, attól még film, és úgy gondolom van olyan amit egy rajzfilm megengedhet magának de egy film nem.

-=SPOILER ALERT=-

1. A film egy negyedórás háttértörténetet mesél el zanzásítva a film elején, amitől a nézőnek olyan érzése támad, hogy valaminek a második részét látja. Ezalatt az idő alatt betekintést nyerünk abba, hogy mi is lesz a cselekmény fő mozgatórugója, megtalálni a Fő Merliniánust, akit maga Merlin jövendöl meg, hogy eljön és rendet rak az univerzumban. Neo? Anakin? Potter? Nem tudom kire akarjunk itt utalni, de talán Neo az, akinek útját leginkább követi főhősünk.

2. A Fő Merliniánus-t tíz éves korában fedezi fel a varázslómester, amint egy magánéleti szempontból NAGYON FONTOS cetlit (a tanonc csajozós cetlijét, merthogy korán kezdni) sodor be a szél VÉLETLENÜL az üzletébe.
A cetli után rohanó srácnak a kezébe nyomja a sárkányformájú ezüstszobrot, ami azonnal gyűrűvé formálódik az ujjai körül. Elképzelem, hogy ezt többszáz éven keresztül mindenkivel eljátssza, aki kiejti elötte a V-betűs szót. A 10 évest csak 5 percre kell magára hagynia a boltban, hogy az kiszabadítsa egyik legnagyobb ellenségét egy matruska babából, ami addig tökéletesen el volt rejtve, és rengeteg eszköz akadályozta előkerülését... hát persze. Ezekután Cage és ellensége csapdába esik a kényelmes megoldások vázájában 10 évre.

3. 10 évvel késöbb a tanonc nagy fizikazseni, de mikor találkozik a mesterével, az is kiderül miért. Mert a varázslók kihasználják agyuk kapacitásának 100%át!!
Most remélem megnyílt a film írói alatt megnyílik egy féregjárat ami az elhasznált frázisok dimenziójába repíti őket. Tehát a varázslók ezért képesek varázsolni, meg persze mert a gyűrűjük formát ad az ő túlcsorduló idegi aktivitásuknak. (csak a mondat leírása iszonyatos kínokat okozott nekem) Persze a gyűrű működése nincsen elmagyarázva, így taposnak tűsarokkal mind a tudományos, mind a misztikus iránti vágyódásunk gerincébe.
Itt megjegyezném, varázslitániát, vagy kántálást csak a film legvégén hallunk, addig a mágia legmisztikusabb területeire is csak így kapunk okító utasításokat:
-Ürítsd ki az elméd (pff... érezz, ne töprengj? hallgass az ösztöneidre?), lásd a részecskéket, HASZNÁLD A PLAZMASUGARAT!!! (...)

4. Apró csatározások után a végkifejletben elkövetkezik a klisék nagy kaliberű elsütögetése. Készül egy naaagy varázslat, aminek van felállítási ideje, amit természetesen az utolsó másodperc után hatástalanítanak, de még így is működik. Ó és mellesleg: van egy középkorú úr, egy ezüstfejű sétapálcával. Az uraság akkor is meghal-e ha belecsap a villám, vagy csak abban az esetben, ha a botjára még húzunk 3 ezüstgyűrűt is?

5. Morgena, aki mindvégig a főgonosz volt, most kiszabadult a matruska babából. Nick Cage feláldozza magát, hogy megmentse szerelmét, Monica Bellucci-t, aki 5 percet van a filmben, és láthatóan nincs nagyon szövege, összes szerepe, hogy álljon és szexin gördítse le a rendíthetetlen könnycseppeket az arcán, de sebaj, őt amúgy is csak nézni szeretjük, ezért övé a szerep.
Az ifjú tanonc megmenti mesterét Morgena tűzcsapásaitól, diadalittasan kiálltva: "Gyűrű nélkül!" (Morpheus: "hát mégis ő az!"), majd halálra sújtja dögös pózolásával a gonosz boszorkányt. Láttuk már a Sziklában is haldokolni Nicholast, de ebbe a Legfőbb Merliniánus nem egyezik bele, és elektrosokkal visszahozza az életbe. Nem meglepő, erre minden kiválasztott képes.

Végső értékelésem (figyelembe véve, hogy ez egy "gyerekfilm", amitől rögtön lehet igénytelen a története): 5/10

Ui.:Egy klisékkel telített filmben miféle poénra is számíthatnánk, ha csak nem két kultuszfilmre tett utalásra. (Bár vehetjük az egész filmet annak)

Mr Chanandler Bong 2010. 08. 17. 18:30

" Tehát ha Cage nem csinált volna semmit, akkor nem is kéne legyőzni senkit."

Na jó de akkor Monica Belluccit sem tudja kikaparni magának Cage.

DM 2010. 08. 19. 14:09

milyen jelenet volt a végén? ja, és milyen Indiana Jones-os utalás?

Olcs 2010. 11. 26. 21:45

PICI SPOILER
Az a rész ahol a Horvát meg mind-trickeli az egyetemen a recepciós csávót és a másik meg mondja, hogy "Nem ezek azok a droidok amiket keresnek" jóvolt. :)
PICI SPOILER VÉGE

Nemvolt rossz, de semmit nem vesztetek vele, ha kihagyjátok.

Motoszka Dani 2010. 12. 05. 14:06

Gyerekek engem qrvára nem az zavar, amit az elemző írt (érdekes mennyire sokféleképpen látunk egy filmet :) Engem az az esetlen szerelmi szál zavart benne. Harry Potter filmekben sokkal jobban meg van oldva. Roamntikus filmekbe illő módon tették bele ezt a szálat, nem "varázslósan". AH ez nem lenne, jobbat adnék rá.

N3O 2010. 12. 26. 15:05

A poénok ütnek :D Főleg a Depeche Mode-os. :D
Alfred Molina meg Indy filmben is szerepelt :)

daVidka 2011. 01. 02. 1:31

a varázslatok között voltak elég ötletesek, azok tetszettek, de a történet túúúúl bugyuta volt. még másnaposság elleni filmnek se volt ideális.

csabigee 2011. 01. 31. 14:47

Nekem ez nagyon nem tetszett. egyik legrosszabb film amiben cage szerepelt. a történet nagyon gagyi, logikai hibákon alapul. a poénok szinte mind szarok voltak, a látvány, meg 1-2 zene volt ami nem volt rossz. a Tesla tekercs volt egyértelműen a film csúcspontja. :) én egy 4-est adnék rá.

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):


elég egyszer megnyomni


Ha úgy érzed mindent jól adtál meg, de mégis hibaüzenetet kapsz, vagy nem jelenik meg a kommented, akkor írj levelet, ránézek.



Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.