Egy újabb jelenetet osztottak meg velünk, ha a jégből kitörő tipikus ijesztős nem lett volna elég a múltkor.
Tovább is van →
A New Line bejelentette, hogy Kevin Tancharoen (Mortal Kombat: Legacy) rendezheti az egész estés filmet.
A Rebirth írójával ül össze a filmhez. Amit már most lehet tudni, hogy nem fog csatlakozni a Legacy websorozat történetéhez.
Bár a játék 20 éves évfordulója jövőre lesz, sajnos nem lesz kész addigra a film. 2012-ben forgatják, és 2013 lehet a bemutató éve.
A rendező nyilatkozata alapján úgy képzeli el mint a Batmant. Nem csak namedroppingnak használta, és nem is reboot akármi példának hozta, hanem hogy mennyi féle Batman létezik. Az animált sorozat, a Nolan filmek, a több képregény. A mortalra értve ez azt jelenti, hogy hiába van Johnny Cage a Legend sorozatban, egy teljesen más fajta Cage lehet a készülő mozifilmben.
Ha valaki feltenné a kérdést, hogy miben lesz most sok sorozatszínész, ez a film előkerülhetne: Jeremy Piven, Rob Lowe, Thomas Jane, Christian McKay. Négy jóbarát, akik évente összefutnak, a csavar, hogy van valami sötét a múltjukban. Úristen mekkora húzás. Majdnem le tudtam írni az előbbi három szót komoly arccal.
Tovább is van →
A borítón kívül még külön képek is vannak.
Tovább is van →
Mit csinál mostanában Mark Wahlberg? Hát akciófilmet forgatott. Rajta kívül feltűnik még Kate Beckinsale, Ben Foster, Giovanni Ribisi, Lukas Haas, és J.K. Simmons.
A főhős maga mögött hagyta a múltját, de kénytelen egy munkára visszatérni, hiszen egy szerette kerül bajba. Túl sok a zene váltás és a történet mesélés, de egy korrekt akciófilmnek tűnik azért.
Tovább is van →
Igazatok van, tényleg kevesebb a filmbeszámoló most, de lassan vége a pilotok sorának a tévében, szóval felszabadul majd kapacitás is végre. Ezzel szerintem nem vagyok egyedül; pár filmbuzi olvasó most bólogat, aztán átkattint a sorozatjunkiera.
Bár a héten nincs kötelező moziban néznivaló, de majd mindjárt kijavítotok, hogy mégis. Na meg kéne pótolni párat.
Az MTV készített egy interjút Damon Lindeloffal. Itt olvasható. Az Alien prequel, de mégsem az filmről, a Prometheusról ebszél, aminek az írója.
Röviden összefoglalva: Fassbender tényleg androidot fog játszani, szerinte sokat téve a szerephez. Theron lesz "a cég arca", "Burke az Aliens-ből", csak épp nem lesz olyan könnyen a rossz oldalra tehető. Ami még tetszett neki az Alienből, hogy a jó csapat miatt nehéz eldönteni ki lesz a tényleges főszereplő, Ripley csak a film utolsó 40 percében lett az, ezt a nézői bizonytalanságot szeretné megtartani.
Semmi komoly infó vagy spoiler, de azért látszik, hogy kicsit átgondoltan ül neki, reménykedünk.
A FUCK rengeteg filmben, itt épp konkrétan 14 percen át.
Tovább is van →
Hát, hiába minden giccs, ez a trailer erőteljesen elkapott. Egy fiú apja meghal a 9/11-es támadásban, a srác pedig talál egy kulcsot, amihez meg kell keresnie a zárat. Az utcáknak nincs neve.
Stephen Dalrdy (Billy Elliot, The Hours) rendezte, a főbb szerepekben Tom Hanks és Thomas Horn.
Tovább is van →
Ami bizakodásra adhat okot sokaknál, az a Despicable Me készítőinek említése. Ami nem, hogy a Horton rossz volt. Egy fiúról szól, aki el akarja nyerni egy lány szívét, közben ismerkedik meg a Lorax történetével.
Közeleg a premier időpontja, feltűnt az eddigi legelfogadhatóbb trailer a filmhez.
Tovább is van →
Kristen Stewart lovagol Hófehérke szerepében.
Tovább is van →
Atyaég mekkora kalandfilm lesz ez. Jöhetne már az új amerikai előzetes, hogy értsük is, bár a rohanás és lövöldözés az minden nyelven ugyanaz azért.
Tovább is van →
A Disney csinál egy női detektíves filmet. Egyelőre még nincs címe, de a forgatókönyv már megvan: főhősnőnk megtudja, hogy egy legendás nyomozó leszármazottja, és neki is be kell szállni a "családi bizniszbe".
James D'Arcy is szerepelni fog a Cloud Atlasban.
Area 52 címmel készül film egy antarktiszi bázisról, ahol azokat a dolgokat tárolják, amik vizsgálatával az Area 51 már végzett. A probléma, hogy elszabadul valami.
Derek Haas és Michael Brandt (Wanted) hivatalosan is nekiállt a Wanted 2 forgatókönyvének. Úgy néz ki Jolie-t nem támasztják fel a filmben.
Gyűlnek a színészek az új Resident Evil filmbe: Johann Urb, Oded Fehr, Kevin Durand.
Az MiB 3 maszkmestere örült a folytatásban levő időutazásnak, hiszen így a régi sci-fi filmekből meríthetett az űrlények designjához, nem modernek lesznek. Jövő májusban meglátjuk. Hm, akkor lassan jöhet az első teaser is.
A LIONSGATE ugrik neki a Dead Island (fantasztikus teasertrailer, kcisit unalmasabb játék) megfilmesítésének.
A 21, The Ugly Truth, Killers triót rendezőtől jön a Brillant, ami egy gyémántrablásról szól majd, és Eric Bana lesz a főszereplője.
Brian Geraghty is feltűnhet a Robert Zemeckis rendezésében készülő Flightban. Zemekis a Cast Away (Számkivetett) óta nem rendezett élőszereplős filmet.
A Valentine's Day producerei (a filmé, te) ismét csak a nagy nevekért fizettek, hátha így összejön a kasszasiker. A történet ezúttal.. dobpergés.. a szilveszter körül bonyolódik, ami annyira romantikus, hogy mindenkit összehoz mindenkivel.
A feltű csekket begyűjtő sztárok: Robert De Niro, Ashton Kutcher, Michelle Pfeiffer, Hilary Swank, Lea Michele, Abigail Breslin, Sofia Vergara, Jessica Biel, Sarah Jessica Parker, Katherine Heigl, Zac Efron, Sienna Miller, Josh Duhamel, Ice Cube, Jon Bon Jovi, Seth Meyes, Til Schweiger, Halle Berry, Carla Gugino.
Tovább is van →
Az ezerarcú Kristen Stewart ezúttal kardjával csap majd le Hófehérke szerepében. Hogy ez hogy illik össze, azt megtudhatjuk jó sokára, a film bemutatójakor.
Tovább is van →
30 másodpercben Leo ezer arca, vagyis az öregedés Hooveren. Ki a 20. század leghíresebb embere?
Tovább is van →
Poén, hogy a sztárok mellé feltűnik egy kopaszodó, szemüveges csávó. Ki ő? Hát Lars Von Trier. A rendező a filmjének poszterén, hm.
Tovább is van →
Bár ez könyv hír, de azt hiszem meg kell említeni. Stephen King úgy döntött, hogy Dr. Sleep címmel folytatást kanyarít a Ragyogásnak. Már fel is olvasott belőle a George Mason egyetemen, az alapján egy The Tribe nevű vámpír csoportról fog szólni.