Drive

írta human, 2011. szeptember 16. 20:02, 17 hozzászólás

A Real Human Being and a Real Hero. Ülök bambán a székben és hallgatom a zenét a végefőcím alatt. Mikor ütött moziban film utoljára ennyire? Nagyon rég.

Ryan Gosling a Drive főszerepében

A történet ezer éves, csak az nem látja a száz méterről jövő bajt és fordulatot, aki kevés filmet ismer. Viszont ez baromira nem is baj, hiszen nem a bonyolultság miatt merülsz el a filmben, hanem a minimalizmus ránt be. Az emberi szintre húzott akciók, a skorpió csípései, a tökéletes autós jelenetek, és a mindezt megalapozó dráma. Na meg a zene, főleg ha nem kaparod a falat a 80-as éveket idéző szintipoptól.

A kézzelfogható cselekmény egy sofőr körül zajlik, aki el van magában, amíg nem kezd közelebb kerülni a szomszédban lakó férjes asszonyhoz és annak fiához. Nem limókat vezet, hanem nappal filmekbe autós üldözéseket, éjjel pedig kötélidegekkel ment ki rázós helyzetekből bűnözőket.

Nem hős, de nem is igazi ember látszólag. Ezt kezdi ki az említett nő, meg annak a börtönből szabaduló férje. Ez utóbbi lesz a változások fő előmozdítója, hiszen bajba keveredik, a Driver pedig megpróbál neki segíteni, ahogy tud. Természetesen nem jól sül el. Mondom, nincs olyasmi, amit nem tudsz előre, mégis beszippant addigra a film.

Abban biztos vagyok, hogy a boldog részek pár ember zsebében ki fogják nyitni a bicskát. A baromi erős cold open után ugyanis rengeteg időt "elpazarol" a rendező Nicolas Winding Refn arra, hogy bemutassa a Driver mindennapjait, összeismerkedését a nővel, félmosolyokkal kinyilvánított boldogságát. Ez többnyire csak napfényes jelenetekből és mosolyogásból áll, nem sokat beszélnek. Hiába, ilyen a főszereplő, szótlan, névtelen, a tettek embere. Akiket szeret azokért mindent megtesz. Ezt később látjuk is, és a kellő alapozás miatt sokkal jobban ütnek cselekedetei.

A rendezés és fényképezés mellett, amik gyönyörűvé teszik a város éjszakáit, emberivé az akciót, mindenképp kiemelendő a hangtechnikus. Némelyik lövés vagy csonttörés nekem is fájt, annyira tisztán és erősen nyomták a fülembe. A színészekről is csak jót lehet mondani, nem volt negatívum ezen a részen.

Drive értékelés

Úgy tűnik a filmnek nincs magyar címe. Mit mondasz, van? Nem, nincs. Eddig az év filmje számomra, simán lemosta a nyári felhozatalt. Annyira örülök, hogy sikerült bemutatni világpremierben, köszönjük Fórum Hungary.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 17 hozzászólás érkezett!

UpDate 2011. 11. 26. 1:47

Csak most sikerült megnézni a filmet, hát mit mondjak nagyon ott volt. A feszültség az akció jelenetek alatt, illetve maga a főhős, Ryan Gosling nagyon tetszett a szerepben! Év filmje szint nálam is befigyel, talán egy kicsivel több autós párbajt elbírtam volna, de ezen kívül nagyon jól össze van rakva a film, még egy párszor biztos újra lesz nézve!

SeSam 2011. 12. 05. 11:32

Akarok egy autót, benyomnám a zenét, és vezetnék a városban céltalanul éjjel.

VanillaSky 2011. 12. 16. 23:10

Keresőmotor hiányában, vissza kellett pörgetnem pár oldalt:) Csodálkozva látom, hogy alig érkezett hozzászólás. Eszméletlen egy film volt, nálam a liftes jelenet ütött legjobban. A soundtrack pedig kiváló!

human 2011. 12. 16. 23:29

voltak csak hardverhiba :(

Gorath 2011. 12. 18. 1:11

Külön-külön nézve a színészek játékát, a fényképezést, vagy a zenéket igényes, minőségi munka. A névtelen főhősért külön piros pont. De egyben valahogy engem nem fogott meg, üres volt. Nem volt üzenete, mondanivalója, értelme se igazán, legalábbis nekem nem jött át. Nem nézném újra. Azt meg egyáltalán nem értem, hogy kb. a felétől mi volt a bonyodalom, látszólag ha senki nem csinál semmit, akkor is vége a történetnek, mindenki boldog, onnantól kezdve az egész értelmetlen volt. Meg kicsit sok volt az 'állunk és nézzük egymást szótlanul' jelenet is.

liberatore 2011. 12. 22. 18:25

Egyértelműen az év filmje számomra is. Szinte minden tökéletes benne. Azzal viszont egyetértek Gorathal, hogy a szótlan jelenetek betettek, de ha túllépek rajtuk akkor nálam a film kap egy 10/10-et. Rég volt nálam is olyan film ami így az ülésbe szegezett volna.

Trib 2011. 12. 28. 11:32

Megneztem tegnap a filmet.
Csak annyit tudok hozzafüzni:
Never go full retard!
Gosling nem volt Full Retard.

Arthuro_Adam 2012. 01. 04. 10:23

Zene nagyon jó volt, nekem pedig igazán csak a film első fele tetszett. Az akció túl sok volt nekem.

SZASZ 2012. 01. 07. 2:09

az év legnagyobb csalódása.
az egész film be van lassulva, üres és semmitmondó, unalmas életunt karakterekkel.
se eleje se vége totális káosz történet és azok a kínos szótlan mosolygós jelenetek...

5/10

medzso 2012. 01. 13. 0:51

Végre megnéztem és nem kellett csalódnom. Picit másra számítottam de hihetetlen nagy élmény volt. Kicsit Heatre emlékeztetett. Talán csak egy pillanat volt ami nem igazán tetszett:

SPOILER!

a zene mielőtt elkapta Ninot nagyon kilógott a filmből, teljesen megtörte a ritmusát.

SPOILER!

Ezzel együtt is 10/10.

m76 2012. 01. 15. 18:02

Most néztem csak meg a filmet, miután kidühöngtem magam gondoltam megnézem mit gondol róla más, hát totál ellentétje annak amit én gondolok.

koka 2012. 01. 18. 23:15

Megnéztem. Nekem is nagyon bejött teljesen magával ragadott ez a "minimalizmus". Külön tetszett a 80s zene illetve ez furán fog hangzani de a rózsaszín végefőcím is nagyon passzolt. A film után kedvem lett volna kocsikázni nekem is aztán megláttam az aktuális üzemanyagárak... :)

freel 2012. 02. 07. 18:15

Csak 12 hsz?

Filmremek!

anderzone 2012. 02. 07. 22:50

A rablás utáni autós üldözésnél óriási baki a hátrafelé haladó autó sebességet váltó hangja.

bob 2012. 02. 08. 9:41

Tipikus esete a túl nagy volt a hype a blogokon -év filmje lesz stb - és a film meg gagyi. A zene végig jó, nagyjából ez volt az egyetlen dolog, ami maradéktalanul tetszett, az első fele is még jó, aztán nulla. Elhiszem, hogy minimalizmus, de akkor is.. Mikor azt olvastam, hogy oscart a főszereplőnek, azt hittem, hogy lesz is benne valami alakítás, de tévedtem. Ez a realista akciózás, meg túlzásba lett véve, egyszer-kétszer jó volt, de nem illett az első felében megalapozott dolgokhoz a váltás. Mindent elmond, hogy az asszonynak is az első fele még tetszett, aztán otthagyta a csudába, én is csak azért néztem meg, hogy namégishamár elkezdtem. Tejes csalódás.
4/10

kelemen 2012. 02. 08. 10:30

"Tipikus esete a túl nagy volt a hype a blogokon -év filmje lesz stb - és a film meg gagyi"

Tipikus esete annak, amikor valami tök jó és felkapja a net és jönnek a kocanézők, akik sírnak.

Szerintem nagyon nem vagy képben. Nem az a baj, hogy nem tetszett, hanem, hogy azt hiszed, hogy a hype meg az "év filmje" magától lett.

Kiábrándítalak: a film valami zseniális, sokak szerint az év filmje. Sokan látták így, és ezért lett a hype. Aztán jöttek a hype miatt azok is, akik nem tudtak a filmről, de ebből már lehet tudni, hogy nem nekik szól.

Adva van egy valóban nagyon jó film, amit te megnéztél, mert hype-os volt. Komolyan azt vártad, hogy bejön?

jucsa 2012. 02. 28. 13:24

Sziasztok!

A lehető legtöbb helyen utánaérdeklődtem már hogy lehet-e kapni (már-majd?) a Drive-ot DVD-n. Sehol semmi hír, se filmforgalmazó, se dvd-forgalmazó részről... Elkerülhette valami a figyelmem? Tud valaki valamit arról hogy miért nem akarják ezt kiadni dvd-n? Mi van ezzel a filmmel?

VERSENY: Ki talál elöbb választ erre a furcsa kérdésre?

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):


elég egyszer megnyomni


Ha úgy érzed mindent jól adtál meg, de mégis hibaüzenetet kapsz, vagy nem jelenik meg a kommented, akkor írj levelet, ránézek.



Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.