Kezdődik a banzáj, a Comic Con napok

Trollok kíméljenek, így előre szólok, hogy a napokban sokkal több apróság lesz, hiszen minden geek közeli, vagy legalábbis fanatikusabb rajongókra számító filmmel kapcsolatban érkeznek majd hírek, interjúk és hasonlók elvileg.

Rögtön itt van például az, hogy a Chronicle rendezője kapta meg a Fantastic Four rebootra a lehetőséget. Meglátjuk Josh Trank mit hoz ki majd ebből. A filmet az új Wolverine és az X-Men First Class folytatás után készítik majd el.

David Slade pedig dobbantott az új Daredevil rendezői székéből. Ez vicces helyzet, mert elvileg időproblémák miatt nem ér rá, de.. na mondom. Szóval a stúdió neki akar állni a filmnek, muszáj még ősszel forgatniuk, különben a jogok visszakerülnek a Marvel/Disneyhez, viszont Slade most nem ér rá, mivel a Hannibal pilotját forgatja az NBC-nek. namost ha ezt a kettőt nem lehetett összeigazítani, egy sorozat forgatása rövidebb idő jóval, akkor bizony a forgatókönyvvel, amit a stúdió nyom már, lehetett baja.

Joe Cornish (Attack of the Block) pedig a Rust című képregényt filmesíti majd meg.

Úgy néz ki, hogy a Hellboy készítőjének másik képregénye, a Joe Golem and the Drowning City is eljut majd a vászonra Alex Proyas rendezésében. A történet szerint Manhattan kb. három emelet magasan víz alatt van, az ott maradt lakosok pedig furcsa életet élnek.

A My Friend Dahmer képregényt is megfilmesítik. Jeffrey Dahmer életéről szól, 12 éves korától követi az első gyilkosságáig, amit az érettségije után 2 héttel követ el.

Érkezett egy Total Recall ígykészült is közben.

Ha ki akarjátok adni a facebook adataitokat a Bourne-t készítő stúdiónak, akkor itt egy viral site szerűség.

És végül az új Bourne tv-spottal zárjuk ezt. BURN THIS MOTHER TO THE GROUND.

11 hozzászólás a “Kezdődik a banzáj, a Comic Con napok” bejegyzéshez

  1. jó lenne egy ilyenre elmenni, nem vagyok geek de biztos nagy élmény lenne. tényleg ötlethiányba szenved halivúd, ha már ilyen neve nincs comicocat is megfilmesítenek. Bár lehet amcsiban és geekek között ismert, de én mint átlagember soha nem hallottam erről Gollemről, Rustról, Dahmerről.

  2. My Friend Dahmer – Ez most nagyon elkezdett érdekelni! Olvastam már róla több helyen, hátborzongató. Köszi Human! :)

  3. Más is rá van kattanva a Total Recall-ra vagy csak én vagyok ennyire elvetemült? :)

  4. Nyomatnak majd elvileg egy Vasember 3-as vidit, hogy lássuk mégis milyen lesz majd. Bejelentik a titkos projecteket. Most meg még Daredevil meg Fantasztikus négyes is lesz ami igen csak 2014-re esedékes szóval még több Marvel film 2014-ben xd

  5. blaze: én is rá vagyok kattanva csak azon csodálkozom, h ilyen kevesen? Engem iszonyatosan megfogott az első előzetes, azóta nem is néztem többet, nagyon nehéz volt de kibirtam:)

    Mennyi 1 + 2??????? :D (na ez kemény)

  6. “muszáj még ősszel forgatniuk, különben a jogok visszakerülnek a Marvel/Disneyhez”

    Lehet jobban járnánk ha az a filmes univerzum bővülne, nem pedig akiknél most van (Sony?)

  7. A The Bourne Legacy nem néz ki rosszul. A Total Recall is tetszik, kicsit olyan Deus Ex-es feelingje van. Egyébként a Deus Ex: Human Revolutionból is forgatnak filmet és nem találkoztam a blogon ezzel a hírrel :( . Pedig Human forradalmáról fog szólni…, ja nem az egy másik sztori. :)

  8. TM09: már a Con előtt bejelentették, 2014 augusztusra írták ki.
    Nem bánnám ha a Daredevil jogai visszaszállnának a Marvellhez.
    Joe Golem az elég friss cucc, nem is értem miért nem Hellboy 3-at csinálnak. Mignola maga is úgy nyilatkozott, hogy a Golemet úgy találta ki, hogy ha a HB-t valamiért nem tudná tovább vinni-összedől a franchise a filmek miatt ha buknak- akkor legyen valami pótlék helyette amit csinálhat.
    Mondjuk még nem olvastam de elvileg nem is igazán képregény, hanem illusztrált sztori csak.

  9. De még az szerintem nem hivatalos :) Jó, azért sejteni lehet hogy tényleg az lesz, szerintem kb. 90%-os biztonsággal mondható, de azért még megvárnám a hivatalos bejelentést :)

  10. Remélem lesz pár eredeti darab a sok fröccsöntött másolat között, amiket remakenek és rebootnak hívnak…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.