Hivatalosan is Zack Snyder rendezi a Justice League-et

Bejelentették, a Batman vs. Superman után is Snyder kezébe helyezi majd a jövőjét a stúdió. De legalábbis nagyon sok pénz sorsát. A Warnertől ez ügyben nyilatkozó ezt tette hozzá:”Superman vs Batman will lead into Justice League.” Avagy viszonylag össze fognak függni már a filmek, épül a DC univerzum. Legalábbis a reményeik szerint.

A Wonder Woman filmről is megtudhattuk, hogy nyitottak a témára (oldal alján), de egyelőre még nem született jó forgatókönyv (gondolom kidolgozottabb vázlatról beszél, amit berendelhetnének).

28 hozzászólás a “Hivatalosan is Zack Snyder rendezi a Justice League-et” bejegyzéshez

  1. istenem, ennél szörnyűbb hírt kora reggel
    ez egy szerencsétlen rendező
    fogalma sincs róla, csak a zöldháttéről

  2. na akkor ez itt el is bukott, látványos lesz , de hogy 1 év múlva már senki nem fog rá emlékezni az tuti!

  3. Szerintem az egyik legtúlértékeltebb rendező. A 300-at soha nem fogom megérteni, miért kapott pozitív visszajelzést, számomra gusztustalan volt az egész. Volt 2 filmje újszerű látvánnyal és ennyi. Minden más szempontból átlag alatti rendező. SZERINTEM.

  4. Mindenféle jövőbelátás meg egyéb skill nélkül…a Warner/DC páros iszonyat elmaradt képregényfilmek terén…Marvel dominál konkrétan és ha netán nem követnek el valami fatális hibát..addig esélye sincs a a konkurenciának valami tökös filmmel elcsábítani a népet.

    Ezzel nem azt mondom hogy huh Warner/DC rosszak meg stb…csak nem tudom. Nolan féle Batman Nekem nem adta..MoS is jó volt de mégse éreztem kényszert hogy megnézzem megint. Ellenben a Marvel filmekkel meg van hogy random előveszem valamelyiket azt hadd szóljon. :)

  5. A témától kicsit off, de muszáj megkérdeznem:
    mindig is érdekelt, ellenben sosem tudtam, hogy hogyan hívják azt a kütyüt, amit itt Zack a kezében tart. Súgna valaki? Köszi. :-)

  6. peter89x: Az egy Ionágyú. :D Nem..ha jól emlékszem és nem mondok baromságot akkor ez egy objektív..belenéz és sacper látni fogja hogy néz ki egy adott környék ha kamerával veszik fel…szín fény stb. De ha baromságot mondtam akkor sorry.

  7. Odin:
    igenigenigen, azt tudom, hogy mire való, legelőször még a Gyűrűk Ura werkfilmjeiben láttam, hogy P.J. ilyennel rohangál a helyszínen.. :-) Ionágyú? Ráguglizok. *nevet*

  8. Viewfinder a szakmai neve, és Odin totál, parasztnyelven megfogalmazta, lényeg hogy mikor “terepen” vannak, azonnal nem ugranak rá a kamerával a témára, hanem egy úgymond élő-képet, próba-kamera pozit “keresnek” ezzel a nem kicsit mobilabb eszközzel. Lényegében egy objektív, mellyel felmérik a terepet (fény / fov, etc) a “tökéletes” kamerakép érdekében. Az obi csak hozzávetőleges képet ad mert nem rendelkezik ugyanannyi/ugyanolyan/ugyanakkora lencsékkel mint a kam.

  9. Odin
    Azért a Nolan féle Batmannel nagyon magasra tette a lécet a DC, és egyelőre azt egyik Marvel film sem ugrotta meg. Az már mellékes, hogy az összes többi DC alkotást viszont nagyon veri a Marvel mind minőségben, mind bevételben.

    Ami Syndert illeti.. úgy érzem nem feltétlen rossz, hogy rendezi a folytatást, viszont nagyon jó lenne, ha Davis S. Goyer eltűnne a produkció környékéről is, és Chris Terrio pedig tényleg valami érettebb történetet tudna papírra vetni.

    Nem volt rossz amúgy a Man of Steel sem, csak logikátlan (még képregény szinten is), de az nagyon.

  10. Pont olyan dolgokról beszéltek és tartotok előre, amilyenek a Marvel filmek is :D azok is csak zöldhátteres látványba megy el a nagy része, könnyen felfogható történettel, sok logikátlan dolgokkal. DC szerintem próbál azért stílusban is elütni a Marvel-től, ahogy a MoS-on is kicsit érezhető volt (szerintem a forgatókönyv, vagyis Goyer miatt lett ratyis, Snyder oldaláról, rendezésileg nagyon rendben volt). Szóval azt mondom várjuk ki a végét azt majd utána ajnározhatunk, ha tényleg olyan lesz.

  11. nem temetném előre, bár a Marvel keményen tolja, építi az univerzumát (plusz SHIELD sorozat) – és itt a képregényesek kijavíthanak, ha hülyeséget mondok – azért egy Superman, Batman mindig is favorit lesz és özönlik majd a nép a filmekre. ha el nem szúrják nagyon.

  12. AK2 kivételével a többi Marvel film sem büszkélkedhet valami nagy sztorival, mind látványfilm. Egyébként akármennyire is tökölnek vele, muszáj lenne bevenni az Íjászt is az univerzumba. Rögtön kapnának két liga tagot+addig még rengeteg gonoszt lehetne ott felvezetni(lsd:Ras al Ghul).

  13. hát a man of steel nem volt rossz, de az akcio jeleneteknél nagyon gagyi számítógépes technikákat alkalmaztak
    helyenként még az 25 évvel ezelőtti filmekbe is jobban meg voltak oldva a dolgok
    ez az ember egy vicc, gőze nincs a rendezésről
    az uj superman-batman is egy rakás szar lesz sztem

  14. Syder baromi jó rendező és hát a döntés sem volt sztem meglepetés, hisz kit lehetne még elképzelni? A forgatókönyv legyen jó és már egyenesben vagyunk. Nekem mondjuk a MoS is tetszett, bár kétségtelen, hogy vagy hosszabbnak kellett volna még lennie, bár így is elég hosszú volt vagy…Igazából azért volt nehéz, mert kellett az eredettörténet ugyanúgy, mint Batmannél, de egy főellenség is kellett, akivel tud harcolni. Nehéz eset, de nálam megoldották.

    A Watchmen meg hangulatában, megvalósításában és persze történetében nálam lazán lepipálja az egész eddig megfilmesített Marvel filmeket, beleértve az új kapitányt meg az evengerszt is.

  15. Snyder névjegye a Sucker Punch az az ő filmje, na mindenki döntse el, hogy milyen művész akkor…a többi filmje vagy szolgai másolat pl: Watchmen vagy nagyobb stúdiófilm pl:MoS

    Sztem várható volt, hogy ő csinálja a JL liga filmet.

  16. Ennyi. Nálam pont a Marvel gyártott “egy-éjszakás-kaland” filmeket, betettem, megnéztem, egyiken másikon jól szórakoztam de ennyi. Nagyon gyenge a filmes világa a képregényeshez képest, a történetírók csapnivalóak náluk. MoS kb. tökugyanez volt, csak komolyabbra véve, nem volt benne több logikátlanság mint egy átlag Marvel produkcióban.
    Ha DC hagyná a francba az eredeti forgatókönyveit és megfilmesítené a képregényeit (ahogy a Watchmen esetében tette) simán verné a Marvel bohóckodását, kár hogy inkább felveszik velük a kesztyűt az ő terepükön. Snyder-en ez kevésbé fog múlni mint ahogy azt itt sokan gondolják.

  17. SvsB – felvezetik a hősöket, a végén kibékülnek és megalakul a Liga
    JL – jön Darkseid a Föld ellen

  18. A Watchmen tényleg jó volt, de azért is lehetett jó mert egyrészt az alapanyag kiemelkedő volt, és abból egy egész épkézláb forgatókönyvet raktak össze. Snyder rendezése meg viziója egész jól passzolt hozzá.

    300-nál dettó ez volt: megvolt a képregény amiből írtak egy tűrhető forgatókönyvet, látvány meg frankón passzolt ehhez.

    Szerintem Snyder-nek kell egy frankó alap amire a vizióját tudja építeni, mert anélkül nincs meg benne az a plusz amit hozzá tud magától adni egy filmhez. Ezért kétséges a film, és ezért nem érdemes egyből temetni.

    Igazából nem értem miért nem a forgatókönyv írókon van nagyobb fókusz és miért a rendezőket sztárolja mindenki?

  19. Snyderner szerintem remek vizuális érzéke van, marha jó jeleneteket tud komponálni. Csak remélni tudom, hogy Goyer forgatókönyvét minőségien dolgozta át Chris Terrio, és akkor egy remek filmet várhatunk 2016-ban. A Justice Leaguere pedig egy olyan esély, amit nem cseszhet el a Warner, talán mindent belefognak adni, hogy ne csak fogyasztható, hanem egyenesen kiemelkedő filmet fognak összerakni.

  20. Ezt az embert miért nem temeti el Hollywood valahova a b kategóriás rendezők környékére? Az egyetlen normális filmje a 300 volt, de már ott is lehetett érezni, hogy valami nem klappol ezzel a faszival. A sok lassítás, a nagyon erősnek beállított csöpögős jelenetek. Ezek még okék voltak egy 300-nál, de szerintem amit utána letett az asztalra ez a “rendező” az vicc.
    Bár ez egyéni vélemény, tudom nagyon sokan szeretik a Watchmen-t, de szerintem egy vállalhatatlan film volt. És egy egész moziterem szerint is. A Marvel filmek azért működnek, és azért működött a Sötét Lovag trilógia is, mert nem kellett ismerni az alapanyagot. Szépen felépítettek mindenkit, és nem volt az, hogy “ez most ez mi, meg ez ki, meg miért?”
    Már alig várom, hogy Zack bácsi elbassza a Batman vs Supermant és lehúzzák a süllyesztőbe ahová való!

  21. Amúgy vicces, hogy senki sem említi a Holtak Hajnala remaket, amit szintén ő dirigált, pedig egy igencsak fasza zombi film volt az, a remake láz egyik legnagyobb ékköve.

  22. Nem vagyok épp elájulva ettől a döntéstől, de az alapvető probléma meglátásom szerint jelenleg nem a rendező személye. Mondom ezt úgy, hogy Snyder számomra sem az évszázad rendezője. A 300 jó volt, remekül visszaadta a képregény hangulatát, a Watchmen viszont már nem jött be, és nem azért, mert az alap nem volt jó, hanem mert valahogy…nem is tudom…nem volt ritmusa a filmnek. Valahogy olyan “epic jelenet, gyönyörű lassítás, aztán blalbla, majd rohanás, epic jelenet, lassítás”. Nem állt össze.

    Szóval az alapvető probléma, ahogy azt a Cyborgos hírnél is írtam, hogy eszeveszett kapkodás érződik, és ebből nem fog jó kisülni. Ahogy írtam ott, itt meg feljebb aciddur is erre próbált célozni szerintem, hogy próbálnak beletolni egy csomó szereplőt egy filmbe, nincs koherensen – se sehogy – felépítve az univerzum, aztán majd az lesz, hogy nézőként csak kapkodod a fejed, hogy “né, ez ki? és ő ki?”

    A MoS nekem bejött, de ahogy fentebb írták, ott se éreztem a késztetést, hogy újranézzem, azt viszont éreztem, hogy marhára sietnek, eredettörténet és egyben főellenség-lezúzás kellett, és valahogy ott is, ritmustalan volt a film, olykor kapkodó. Volt olyan, hogy csak pislogtam, hogy most kimaradt egy jelenet, vagy mi van, mert rosszul volt vágva. Ez mondjuk már Snyder hibája is.

    Mindenesetre, szerintem is jobban járnának, és nagyobbat húznának azzal, ha beépítenék a tévés sorozatokat, mert ott azért már van egy felépített sztori, mint hogy beleszuszakolnak random szuperhősöket a filmekbe. De ez megint csak nem a rendezőre vonatkozó kérdés. Mindent összevetve Snyder sztem remekül tud dolgozni, ha egy tökéletesen lecsiszolt forgatókönyvet kap, de arra képtelen, hogy egy közepesből jót hozzon ki, mert ott elvész a részletekben. Vagyis reméljük, mindezek ellenére jó lesz az a forgatókönyv.

  23. én nekem a man of steel-el egy bajom volt csak, hogy nagyon gagyi akcio jelenetek voltak benne
    egyszerűen a mai technikával már szégyen ilyen silány minőséget produkálni

  24. hö, méghogy nincs a wonder womanhez jó szkript… a whedon által írtat irigységből tűzbe dobták? vagy lesz annyi eszük, hogy megtartanak/átvesznek belőle dolgokat? (már ha a bonyolult jogi szabályozás engedi nekik, ki tudja, kinek milyen joga van azon a produktumon…)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.