Egyáltalán nem lesznek majmok a Cinema City mozikban a héten, talán a jövő héten, de az sem biztos

Legalábbis a vásznon, mivel mostanra hivatalossá várt, hogy nem egyeznek met, avagy a Cinema Cityben a nyár egyik legjobb kritikákat kapó blockbustere nem lesz. Az 5 Budapest, és jó pár vidéki moziban azért megnézhető a film, amiről holnap lesz kritika. És akkor a Cinema City és az Intercom hivatalos sajtóközleménye is elolvasható a tovább mögött.

Elsőnek a Cinema City:

Tisztelt Majmok Bolygója Rajongók!

Sajnálattal olvassuk elégedetlen kommentjeiteket, hogy a fent említett filmet az eheti műsorunkban nem találtátok. Amit fontos tudni, és amit minden fórumon, ahol erről nyilatkoztunk el is mondtuk: ez nem a magyar filmrajongók vagy a helyi nézők ellen született döntés, hanem a film forgalmazója és a cégünk közötti üzleti tárgyalás jelenlegi kimenetele. Tudjuk, hogy sok látogatónknak van véleménye a témáról, sőt sok esetben elképzelése arról, hogy milyen folyamatok zajlanak a háttérben, hogyan dől el egy film bemutatása egy adott moziban, milyen feltételeket szab a mozi, vagy az adott stúdió, esetleg forgalmazó.

Ezért fontos elmondanunk, hogy több feltételezés, ami a sajtóban napvilágot látott, vagy amit a kommentelők gondolnak, mondanak, nem állja meg a helyét, nem fedik a valóságot. A Cinema City eddig is mindent megtett azért, hogy hazánkban a legmagasabb színvonalon, kép- és hangminőségben, kényelemben lehessen filmeket nézni. És ezután is így lesz.

Az említett filmmel kapcsolatban többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült még megállapodást kötnünk a forgalmazóval és azon vagyunk, hogy ez sikerüljön. Ha ez időközben megtörténik, természetesen boldogan műsorra tűzzük a filmet. Amint bármilyen változás születik, ezt itt, a Facebookon jelezni fogjuk Nektek.
Köszönjük!

Az Intercom közleménye pedig:

A Cinema City mozihálózatot üzemeltető I.T. Magyar Cinema Kft. nem tűzi műsorára 2014. július 17-től A majmok bolygója – Forradalom című 3D-s sci-fi akciófilmet. A 2011-ben bemutatott A majmok bolygója – Lázadás című sikerfilm folytatása a hétvégén került az amerikai mozikba és 33 százalékot javítva az első film eredményén, kimagaslóan magas, 73 millió dolláros nyitóhétvégét produkált. A folytatás magyarországi sikerében bízva a film hazai forgalmazója, az InterCom mindent megtett, hogy a film az amerikai bemutató után egy héttel Magyarországon is a legszélesebb közönség elé kerülhessen.

“Rettenetesen csalódottak vagyunk, és nagyon sajnáljuk azokat a magyar nézőket, akik a Cinema City hálózat valamelyik mozijában nézték volna meg A majmok bolygója – Forradalom című filmet. Az InterCom egy éve dolgozik azon, hogy a lehető legtöbb hazai mozirajongóhoz eljuthasson a nyár egyik legjobban várt alkotása.” – mondta Rajki Péter az InterCom marketing- és kommunikációs vezetője. “A mozikkal folytatott tárgyalásaink során semmivel sem szerettünk volna jobb vagy más feltételeket elérni, mint korábban bármilyen hasonló film esetén. Ennek ellenére a Cinema City mozihálózat úgy döntött, hogy a világon óriási sikerrel futó filmet nem tűzi műsorára július 17-től.”

A széleskörű, országos marketingkampány, a nemzetközi és magyarországi pozitív sajtóvisszhang, valamint a kimagasló amerikai és régiós nézettségi eredmények Magyarországon is hatalmas sikert ígérnek. A nézők most csütörtöktől (2014. július 17.) a következő 44 magyarországi moziban tekinthetik meg A majmok bolygója – Forradalom című filmet: Budapesten – Corvin, Mi Mozink Eurocenter, Mi Mozink Lurdy, Pólus, Sugár; illetve vidéken – Ajka, Balassagyarmat, Balatonfüred, Békéscsaba, Cegléd, Csopak kertmozi, Debrecen Apolló, Dunaújváros Dózsa, Eger Kertmozi, Eger Uránia, Eger Agria, Fehérgyarmat, Fövenyes Kertmozi, Gödöllő, Gyöngyös, Hévíz, Hódmezővásárhely, Kecskemét Malom, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kisvárda, Miskolc Uránia, Mi Mozink Tatabánya, Nagykanizsa Cinema, Nyíregyháza Krúdy, Pápa Petőfi, Révfülöp Kertmozi, Salgótarján, Sopron Elit, Sárospatak, Siófok, Szarvas, Szeged Belvárosi, Szentes, Székesfehérvár Barátság, Szombathely Savaria, Szolnok Tisza, Tata Est és Zalaegerszeg Art.

human
írta
2014. 07. 17. 21:09
megjelenés
24
hozzászolás


24 hozzászólás a “Egyáltalán nem lesznek majmok a Cinema City mozikban a héten, talán a jövő héten, de az sem biztos” bejegyzéshez

  1. Nem tudom tényleg, hogy működik a tárgyalás a forgalmazó meg mozi közt, de én naívan azt hittem szerződések vannak x évre x jutalékokkal. Valahogy nem tudom elhinni, hogy egy jó ideje készülő és promózott filmen nem tudnak a premier előtt megállapodni. Az egész nekem túl abszurdnak tűnik.

  2. durva. Dél-dunántúl teljesen kimaradt.
    Akkor emigrálok ki, mert a Majmok bolygóját csak a Majmok bolygóján vetítik

  3. Igazából nem tudom miért lázad a sok majom…tudom, magas labda volt. Na de tényleg, engem érdekel persze, de akkor sem értem mi ez a nagy fölháborodás.

  4. Guru, például azért, mert már hetek óta arra vártam, hogy eredeti nyelven megnézhessem. Lehet, hogy sznobnak túnök, de én nem bírom a szinkront. Az utóbbi 3 filmet is Ov-ben felirat nélkül néztem a MOM-ban, de most még ennek a lehetősége sem áll fent.

  5. 1 – nem tudom, ki írta a Cinema City “közleményét”, de átolvashatta volna, mielőtt közzéteszi.

    2 – ez egészen szokatlan, én nem is emlékszem ilyesmire, pedig nem 10 éve járok moziba, meg követem a híreket. mi a fene van? később is lehet ilyesmire számítani? ha jön a SW, egyből Bécsbe vegyek jegyet?

  6. Nem tartom ezt sznobságnak, itthon mindent felirattal nézek és a GotG is úgy tervezem moziban, csak hát a fölháborodásnak semmi értelme, ott volt a Warner-ös dolog hogy fél év csuszással fog jönni minden Warner film, mindenki föl volt háborodva, de nem lett eredménye úgy tudom. Persze amikor lehet eredménye, vagy van értelme akkor legyünk is fölháborodva akármi is legyen az…

  7. Miskolcon vetítik az Uránia moziban, harmadáron, mint a CC-ben, de csak 3D-ben… :)

  8. Fasza! Pécshez legközelebb 120 kilométerre, Siófokon játszák a filmet. Most már biztos, hogy nem moziban fogom nézni, akkor sem, ha megeggyeznek, inkább kiveszem a torrentékából, amint lesz egy HD minőségű verziója. Ezek után erre a filmre az én pénzemből nem kap se az CC sem a IC.

  9. Komolyan leszarnám, de hogy az egész dél-dunántúlon nincs egyetlen rohadt mozi, ahol meg lehetne nézni az hihetelen.

  10. Most hétvégére hazamegyek Pestről Debrecenbe, úgy volt, hogy szombati programként megnézzük tesómmal.
    Nézhető valahol Debrecenben most tud valaki róla?

  11. Ismételten, röviden összefoglalnám a véleményemet és úgy hiszem, hogy a magyar mozinézők nevében is kijelenthetem: MINDKÉT FÉL DÖGÖLJÖN MEG! Kapzsi köcsög banda… Ezért most bannolom a Cinema City-t és úgy a mozit általában 1 évre. Csináltam egy gyors költségvetést, durván 100 ezer forint bevétel kiesés garantáltatok magatoknak csak miattam KÖCSÖGÖK! Inkább várok 4-5 hónapot és megnézem a filmeket a torrent tékából, vagy bármilyen más forrásból! Most ez jó nektek???

  12. Ja! A közleményekről meg úgy általában: inkább maradtak volna csöndben! (Minthogy a szart kenegetik egymásra…)

  13. Azért vannak problémák a nyugati világban, sőt tragédiák: valaki egy filmet 1,2,n+1 hét múlva (horribile dictu, sosem!) lát a moziban mint az amerikaiak, vazze’.
    Hűha, mindjárt sírva fakadok.
    (Etiópiában meg éheznek, csak mondom.)

  14. Akkor add el a gépet amiről netezel, vagy legalább mond le a net előfizetésed és utald át azt nekik.

  15. Debrecenben az Apolló moziban adják. Mondjuk foglalni nem lehet jegyet, csak a helyszínen megvenni. :S

  16. Nem idegeskedem halálra magam, majd a BRrip megvígasztal, pár hónap és eredeti nyelven már nézhető is lesz.

  17. Elpasszoltam a gépet, lemondom a netet és nemsokára megyek Etiópiába, pá!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.