Chappie – rengeteg jó ötlet a semmibe?

Talán az Neill Blomkamp új filmjének a legnagyobb baja, hogy az ember látja benne a lehetőséget valami jobbra, de sajnos senki nem fegyelmezi meg író-rendezőjét, hogy ezt ki is csiszolja a Chappieből.

chappie-es-a-kutya

A történet annyi lenne, hogy egy programozó egy rendőrségi robotba ülteti a világ első mesterséges intelligenciáját, az extra, hogy azt bűnözők nevelik fel, akiket kedvelnünk is kéne, ha a jeleneteiket elnézzük a film közepétől. Meg feltűnik egy őrült, pusztítás imádó ellenséges robottervező, akinek más tervei és ambíciói vannak.

Rengeteg jó ötlet van a filmben. Ezt minden hibája ellenére el kell ismernem. Nyilván ez az egyik probléma is, hiszen a forgatókönyvön dolgozó Neill Blomkamp és Terri Tatchell páros nem sokat dobott el belőlük. Így lesz igazi hullámvasút a film, zseniális pillanatokból átvált borzasztó gagyikba, miközben döcög a sztorija. De hát persze, hogy nem lesz benne igazi folyamatosság, ha csak ötletek sorbafűzéséről van szó, nem igazi történetről.

Tényleg ez fáj a legjobban, hogy a rendező eldobja a sok filmben bejáratott “tévéből, internetről tanul a gyerek” koncepciót, inkább tapasztalás útján kénytelen felnőni az AI, a sok jó és rossz behatás között, de erre nem működik a színészek és a borzasztó logikátlan ugrások között. Komolyan van olyan jelenet, aminél a fejemet fogtam, annyira illogikus amit a szereplők tesznek, de muszáj úgy cselekedniük, csak hogy a történet legalább erővel haladjon előrefelé. Aztán megint elértünk egy jó ötlethez, és ismét látszik a filmben levő kiaknázatlan lehetőség.

Mindemellett az 49 millióból megalkotott látvány lenyűgöző. Nem csak a két akciójelenet, hanem a robot végig. Emberi, folyamatos, kopott, mindenből süt a használtság, végig realistának érződik. Az apróságokban továbbra is ott van Blomkamp. Ahogy a lepukkant város szinte szépnek látszódik a mocsok alatt az leírhatatlan.

A film főszereplője fantasztikus, a robot tényleg él Sharlto Copley hangjával és mozdulataival. Talán Hugh Jackman gonosza még jó, nem meglepő, hiszen neki ez a szakmája, de a bipoláris forgatókönyvet senki sem képes megmenteni, főleg nem a Die Antwoord. Yo-Landi még csak-csak elmegy a szerető anyának, de amit Ninja színészkedett, az szinte fájt. És mindezt úgy, hogy eredeti hanggal néztem, de szerintem a szinkron sem lehet rosszabb, akármit is hallok róla.

Sorolom itt a jó dolgokat, egyáltalán nem ez a legrosszabb sci-fi amit idén látni fogunk, és voltak jelenetek amik teljesen elkaptak, például amikor magára marad Chappie, de egyszerűen rossz a végeredmény. Nem lehet szépíteni.

utóirat: úristen egy jó forgatókönyvből Blomkamp megrendezte volna azt a Robocop rebootot, ami talán felért volna az eredetivel. Ebben már biztos vagyok, hiszen az ember-robot hibrid dilemmával nem lett volna baja, gonosz kapitalizmus helló, a lepusztult Detroit pedig ennek a filmnek a fényképészével üthetett volna, hogy az Ed 209-ről be is beszéljek.

human
írta
2015. 03. 08. 19:24
megjelenés
44
hozzászolás


44 hozzászólás a “Chappie – rengeteg jó ötlet a semmibe?” bejegyzéshez

  1. Én talán az aranyos szót használnám rá. Aki nem kap idegbajt a Die Antwoordtól, azok szerintem ellesznek rajta. Durván reklámfilm szaga van az egésznek (Red bull, PS4, DA), de én ettől függetlenül élveztem.

  2. Nekem tetszett, igaz én a D9-et is imádom.
    Amúgy végig olyan érzésem volt, hogy a DA haveroknak ígért egy filmet a rendező és köréjük építette fel az egészet. Nem lennék meglepve, ha Ninja szállította volna a legtöbb ötletet. Lásd:
    – Ninja red bullt piál a klipjében
    – tolják a konzolos cuccot
    – a filmben is a saját gönceiket hordozzák
    Igen, Blomkamp rendezte volna a tavalyi robocop filmet, biztosan ütött volna.
    Azért a színezett flinták nagyon durvák voltak. A Hypo szereplő meg nagyon adta a kemény csávót.

  3. valóban, ezen sok mindent nem lehet szépíteni, azt sem, hogy ez így már csak 3-ból 1 Blomkampnak, arról nem is beszélve, hogy a pénztáraknál is nagyot hasalt. A District 9 ott csak csalódás volt, ez viszont hatalmas bukta a lightos költségvetés ellenére is.

    nem fog valószínűleg soha kiderülni, miféle játszadozás volt az Alien miatt közte és a stúdió között, de hogy ezek után nem a saját elképzelései alapján fogja leforgatni az is tuti. ha egyáltalán még megkapja a projektet.

  4. abelh: “arról nem is beszélve, hogy a pénztáraknál is nagyot hasalt. A District 9 ott csak csalódás volt”

    LOL. Amikor egy 30 milliós film csak Amerikában 110 milliót hajt fel, az minden csak nem csalódás. Nemzetközi szinten majdnem ugyanennyit perkáltak le érte a mozipénztárakban, szóval az masszív sikernek minősül.

  5. Az utolsó 10 perc nélkül egy jó kis film lehetett volna.
    Amúgy 49 millába került és 27-t hozott eddig. Ahhoz képest, hogy ez milyen kevés szerintem a cgi és minden más klappolt a filmben már csak egy faszábban megírt sztori kellene.
    Amúgy a vége harc egész váratlanul durva volt.
    Addig is egy kis emélkeztető:)
    https://www.youtube.com/watch?v=vcMHkvEVgVo

  6. Honnan veszed hogy nekem nem tetszett d9? Sot az eleg sok embernek tetszett. Olyanoknak akiknek a chappie nem

  7. A csávó tolja a közhelyeket, érző robot, omg sose láttunk még ilyent, a párbeszédek: sírsz tőlük, a forgatókönyv kuka. Isten irgalmazzon az Aliennek.

  8. Még nem láttam a filmet, de biztos nem moziban nézős lesz. Lehet, hogy páran meg fogtok érte kövezni, de eddig még egy épkézláb filmet nem láttam ettől a fickótól. Mindegyikből süt a seggszagú erőltetett mondanivaló. Egy pont után totál áthajlanak giccsbe. D9 nálam nagyon várós volt. Még Elysium is úgy ahogy. De egyre nagyobb csalódás sorban az összes. Csak az ilyen Colheo szitnű üzeneteket bírja kipráselni magából. Pff…

  9. azért ne temessétek már azt az Alient. a faszinak telibekurt kemény vizuális érzéke van, inkább ezek a forgatókönyv dolgok nem akarnak összejönni neki. az aliennél biztosra vehető, hogy abban nem kap szabad kezet, de egy király sztorival és az ő rendezői látásmódjával rohadt nagyot szólhat. nem is tudok perpill nála alkalmasabb embert egy alien filmre. Sci-fi rajongás, alig észrevehető cgi, megépített rendes díszletek, piszkosság, végletekig részletes és vizuálisan esztétikus látvány, mi kell még rendezői részről? mert szerintem ez bőven elég, csak tényleg találjanak egy normális sztorit és forgatókönyv írót is rá.

  10. Kb. életemben először teljes mértékben egyetértek Human kritikájával. Akkora lehetőségek voltak ebben a filmben, hogy az eszméletlen, de sajnos Blomkamp most is csak azt bizonyította, hogy egy hatalmas geek, aki már vagy nyolcadszorra süti el ugyanazt a vizuális látásmódját. Ami persze baromi jól néz ki, de hiába, ha többször is olyan dramaturgiai hibák vannak benne, hogy nem hiszem el, és a legdurvább, hogy láthatóan a készítőket nem zavarta egyik sem.

    SPOILER ON
    1. 2016-ban játszódik a film. 1 év múlva humán droidok és AI?
    2. Jackman az irodában revolvert fog egy munkatársára, nyilvánosan fenyegeti és senki nem tesz semmit?
    3. Jackman gépét nem akarja megvenni a rendőrség, ezért meg sem próbálják eladni a katonaságnak?
    4. De amúgy meg miért van az, hogy Jackman gépe egy rakás szar?
    5. Miért olyan fontos Chappienek a tervezője és annak elvei, ha kb. 20 percet találkozott vele összesen?
    6. Chappie miért békül ki többször is Ninjával?
    7. A raktárban keresik a vírus forrását, ahonnan épp sétál ki egyedül Jackman és senki nem ellenőrzi őt?
    8. Hosszasan sorolhatnék még egy rakás ilyen apróbb dolgot, de ami igazán elképesztően bénítóan gagyi, főleg azért mert az egész film erre van felfűzve, hogy baszki nem lehet kicserélni Chappieben az aksit, sőt, FELTÖLTENI SE LEHET!!! Olyannyira nem, hogy Chappie inkább feltalálja hogyan kell a tudatot lementeni binárisan, minthogy utánanézzen, hogyan cseréljen magában akksit.

    SPOILER OFF

    Szóval elképesztően gagyi fordulatok váltják benne a baromi jó ötleteket, és mindemellett az egész film is egy stíluskavalkád, nem tudja eldönteni, hogy véres akciófilm archetipikus szereplőkkel, vagy azoknak a paródiája, szóval szerintem óriási kihagyott ziccer. Sajnos ezek után le lehet írni az Alien 5-öt is, mert hiába fog jól kinézni, ha Blomkamp írja, annak annyi.

  11. @LA

    9, logisztikában dolgozom és visítva röhögtünk a kollégákkal amikor Deon csak úgy kisunnyog egy komplett robottal amit egy mágneskártya lehúzás után már rögtön a kocsihoz kitol.

    más: szeretem az Antwoodot, de csak azt hittem egy cameo erejéig letesznek bent és nem kapnak ekkora szerepet. kár volt, mert a színészkedés az nem megy nekik.

  12. Szeretni akartam ezt a filmet….Nem sikerült…:-( Ebben a filmben van a vilagon a leggyengebben védett fegyvergyár(robot-droid gyár),ebben a filmben van a világ leglassabban vágó flexe(vagy közben visszaheggesztette az azt ajtot???)Mi az isten volt ez a film???Ja és a “bonusz”:-( A “szinkron”……..GYALÁZATOS!#!!!!!!!!#!!!

  13. Azt veszem észre, hogy Bloomkamp ebben igazán jó. A mocskos miliő. A realisztikus és mégis kreatív “ez akár létezhet is 20-30 év múlva” robotok/fegyverek/járművek dolog. Na és persze a véres és realisztikus harcjelenetek.

    De a forgatókönyvben a D9-óta nem remekelt igazán. Lehet össze kellene állnia valami jó forgatókönyvíróval és akkor aztán jönnének a kultúrfilmek.

  14. Szerintem túlbonyolítjátok már. Sajnállak titeket, hogy hosszú évek alatt képtelenek voltatok elengedni magatokat a képernyő előtt, és nem habzó szájjal a hibákat keresni. Mert ezen a vonalon haladva a filmek 90% a klasszikusokkal eggyütt kivérzik…a kritika is csapnivaló. Gyerekes dolog belekötni hogy miért így történt miért nem amúgy…

  15. Nekem csak egy kérdés merült fel a sok logikai butaság mellett az pedig az, hogy a pcsába tudta egy emberi agy leolvasására tervezett sisaknak lefotóznia és vagy beolvasni Chappie agyát.

  16. Nekem a District 9 az kb. egy gyenge közepes volt :D
    De beszéljünk a chappie-ről.
    Az eddig ide írt kritikákkal sajnos teljesen egyet kell hogy értsek, jogos az összes.
    Számom-ra kb. az első két kommentben leírtak voltak amik nekem is eszembe jutottak. A végét leszámítva kibírható a film, és igen egész aranyos. Meglepő módon az összes hibája ellenére végig lekötött, egyszer nem néztem az órámra (és ez már jó dolog egy filmnél, legyen akármilyen gyengus).
    A márka remlámok tengerében csak nekem tűnt fel hogy a Chapp”i”e elég erősen kiemelték az i betűt mint iphone reklám? :D
    Na meg az a fél tucat konzol az tényleg brutál volt :D

    Spoiler:
    Én a végét úgy tudtam volna elképzelni, hogy Mama-san (a csajszi) életben marad. A tervező Deon-t kapásból korházba vittem volna, ahol valóban meg menthetik.
    Chappie aksi gondja valahogy menetközben meg kellett vna hogy oldódjon. És egy ilyen véggel talán rendesen le lehetett volna zárni.
    Az megint kicsit valószerűtlen (még egy sci-fitől is), hogy egy fegyvergyártó cég ahonnan információt szivárogtattak ki, nem cserél biztonsági rendszert, jelszavakat hozzá féréseket. :S grrrr Na meg az az ember arcú robot… grrr

    Jah és ami szintén idegesítő, hogy 1-3 nap alatt fel fejlődik tinédzser korú gyerek értelmi szintjére, és ott megáll, és a film végéig az a kölyök gondolkodású robot marad… miért???
    Spoiler vége.

    Nem bántam meg hogy moziba néztem, ha valaki nagyon unatkozik hétvégén és nincs jobb programja, akkor ez is megteszi.
    De ha kivárja dvd-n se veszít sokat.

  17. Clash: jogos, mindenki kapcsoljon 80-as IQ-ra és nehogy értelmet várjon egy tudományos fantasztikus (sci-fi) filmtől ami a kis költségvetése ellenére merészebb lehetne, mint egy transformers. Kicsit sajnálom már azokat, akik minden egyes filmet lenyelnek ezzel a címszóval, miközben a rendezésen látszik, hogy Blomkamp többet akart, mint egy robotos akciófilmet, szóval még ő is többre tartotta a filmjét, mint az “engedje el magát a néző és élvezze” mantra.

  18. “a kritika is csapnivaló. Gyerekes dolog belekötni h”

    igen, gyerekes dolog belekötni a kritikába.

    ez még mindig az ovis szint, hogy ha valaki mást gondol = rossz kritika.

    “Mert ezen a vonalon haladva a filmek 90% a klasszikusokkal eggyütt kivérzik…”

    no komment. sajnállak, hogy nem tudod elengedni magad a képernyő előtt és úgy gondolod, hogy a filmek 90%-a, a klasszikusokkal együtt kivérzik. szerencsére a többség nem így gondolja.

  19. “ha valaki nagyon unatkozik hétvégén és nincs jobb programja, akkor ez is megteszi.”

    az ilyen filmek automatikusan felejtősek, mondhatni ami “egyszer nézős” az “nem nézős”. miért lenne jobb ilyen filmet nézni, mint mondjuk egy régi klasszikust?

  20. 23. zert:
    Mert nagyon sok egyszernézős film kihagyásával lehet hogy kevesebb lesz az életed :) Rengeteg egyszernézős film van amit érdemes megnézni.
    Pl. ha szereted a filmeket akkor a chappie pont egy jó példa rá. Mert nem lesz a kedveced, de nem is fogod megbánni ha megnézed.

    De ha definiálnád hogy nálad mit jelent az egyszernézős film, vagy a régi klasszikusok kifejezés, lehet hogy pontosabb választ tudnék adni.

    Részemről ha választanom kell pl. az eredeti robotzsaru vagy a chappie között, úgy hogy a robotzsarut már 100szor láttam, a chappiet meg egyszer sem biztos lehetsz benne h a chappiere ülnék be.
    (te is belekötsz mások kritikájába) :D

  21. Zert. Igazán kár hogy innen onnan kiragadt szavakat idézel be összefüggés nélkül, sőt más mondatszerkezetbe a sajátodként állítod be. Nem tudom mit akartál ezzel, de szerintem te se.Főleg azért mert megváltoztattad azt amire én gondoltam. Arra amire te szeretted volna. Így nekem ezekre már nem igazán kell reagálnom. Régen semmivel se készültek jobb filmek mint manapság. Csupán “kritikusként” sokan túlkapásba esnek. Így nehéz megfelelni. Vannak esetek mikor tényleg szembejön az embernek a rengeteg hülyeség-én legutóbb az új dracula filmel voltam így, azelőtt meg a transformersel.

  22. D9 túlértékelt film. Némi jóindulattal jónak is nevezhető, de sok gyermekbetegség miatt semmi esetre sem nagy film. Elysiumtól csodát vártak, láttuk mi lett a vége. Erre nem is vagyok kiváncsi, az indexes kritika hibátlanul megfogalmazta az előre megjósolható problémáit.
    NB pályafutása eddig hibátlanul rímel M Night Shyamalanére. Túlértékelt blockbuster, középszerből a gyalázatig zuhanás. Nehogy Alient adjanak a kezébe!

  23. Ízlések és pofonok, momentán M.N Shaymalan-től egy film sem ugrik be. Míg a district9 egy kis költségvetésel forgatott sci-fi profi társadalomkritikával és r besorolással…nem sok hozzá hasonló van manapság se. Nekem az elysiummal se volt problémám…tökéletesen szórakoztató akció mozi, hasonló nem géniuszi magasságogat súroló mondanivalóval. Ha rossz sci fit mondanék az a prometheus lenne, re-make ből a total recall, és a legjobban felhypolt az Nolan filmje az eredet volt.

  24. aztán jönnének a kultúrfilmek.

    Gondolom “kult-filmek” vagy magyarosan “kultuszfimek” akart volna lenni az a “kultúrfilm”.

  25. Neill Blomkamp egyszerűen nem tud filmet rendezni és pont. Ennyit tud a pali. Iszonyat ciki, hogy minden filmjénél addig jut el, hogy van egy jó ötlete, csak éppen képtelen köré komplett történetet építeni. Az eddigi két filmje sem tetszett, mindkettőt elcseszte, pláne az Elysium volt vérgagyi, és láthatóan ez sem jött össze neki. Rendezhet ő Alien-t, vagy bármi mást, sosem lesz belőle épkézláb rendező. Nincs hozzá elég átfogó tudása. A harmadik csalódás után engem végleg elvesztett.

  26. bakugan

    Ha te az indexes kritikára alapozod azt, hogy miket nézel meg, akkor csak gratulálni tudok. Cinematrix a legalja… Sok jó filmből maradhattál ki.

  27. Blomkamp eddig csinált 3 filmet. Abból az első igenis kurva jó volt, az Elysium gyenge, ez pedig egy közepes. Így sikerült. Szerintem amúgy a rendezéssel nem volt akkora gond, inkább a forgatókönyv volt botrányos szar. De egyszer igenis meg lehet nézni, és érdemes is. Az meg hatalmas baromság, hogy az “egyszer nézős” az “nem nézős”… Honnan a szarból tudod, hogy valami milyen, ha meg se nézed??? Más valaki véleményéből? Gratulálok hozzá…

  28. A District 9 is össz az alapötletig volt jó. Onnantól, hogy emberünk valami fekete lötyitől, ami üzemanyag, elkezd átalakulni idegenné, na onnantól fogva nevetséges, és random volt az egész. Miért? Hogyan? Blomkamp még a saját ötleteit sem képes végiggondolni.

  29. Miért kellene mindent megmagyarázni egy scifi-ben? Amúgy meg miért ne lehetne biológiai alapú az üzemanyag, ahogy nálunk is van olyan? Nyilván nem akarok belemenni olyan vitákba, hogy “de a bioetanoltól nem lesz repce karunk”…

  30. Jajjj,mi lesz az ALIEN filmből??? Már előre félek! Úgy járunk,mint annak idején a Prometheus-szal! Vártuk-vártuk aztán kaptunk egy jó nagy kupac k@kit! ;)

  31. A fenti kommentelők 90%-tól remélem, hogy soha az életben többet nem néztek meg a csávótól egy filmet sem. Az Alien folytatást sem. Egyszerűen csak keressetek mást, úgyis elcseszi majd…
    Nem tudom mikor élveztem utoljára ennyire egy filmet úgy, hogy közben az arcomba tolták a logikátlanabbnál logikátlanabb dolgokat. !!SPOILER!! hogy a fenébe lehet egy böhöm nagy harci robotnak olyan helyre tenni a “szemét”, hogy egy sima fegyverrel pik-pakk kilövik? (ezt nem említette még senki, legyen ez az én példám) !!SPOILER!! És mégis, 2 óra szórakozás, az Amerikai mesterlövész után, újra ki tudtam jönni úgy a moziból, hogy jó kedvem volt, mert valami frankó dolgot láttam..

    Én alig várom, hogy csinálja a következő filmjét, aztán a következőt, aztán végre csak odaérünk a D10-hez.

  32. Én nem értem… ti most komolyan filmesztétáknak gondoljátok amgatokat? Mi az, hogy rossz volt a forgatókönyv? Olvastatok ti forgatókönyvet? vagy írtatok egyet is…Vagy annyi sci-fi-t olvastatok/ láttatok már? Én nem vágom, hogy ti hány évesek vagytok, de higgyétek el, hogy ez a film bőven a 20 év alatti generációnak szól! Én amúgy nagyon jól szórakoztam rajta… és ti komolyan azért jártok moziba, hogy tanuljatok valami?… aki ezért megy, hogy a moziban filozófiai magasságokba jusson az meg is érdemli LOL.

    Ez a film olyan volt mint egy anime, gyors volt és színes. A film rendben van, olyan kis buktatókon, hogy miért nem lehet feltölteni az aksit fenn sem akadok. Más filmekben nagyobb hülyeségek is vannak.

    A kritikáról meg annyit, hogy oké rendben van mindenkinek megvan a maga véleménye. De amikor az Avengers “sorozatot” (meg a többi fostos marvel/dc filmet) körberajongjuk akkor olyankor úgy gondolom, hogy nem kéne az esztéta szerepébe tetszelegni. Jó ötlet a semmibe? Azért ez egy kicsit kemény….

  33. utolsó hozzászóló véleményével frankón egyetértek ! mint ha csak én írtam volna :D miközbe végig olvastam a kommenteket pont ezeket gondoltam :D én amúgy nagyon jól szórakoztam a filmen, nekem bejött :) voltak benne logikátlanságok, de hol nincsenek ?? ha mindenen fenn akad az ember akkor el is veszti azt az élvezetet amiért elment a moziba… én pedig nem írok olyanokat, hogy valaki szar forgatókönyv író, mert még meg se próbáltam, de szerintem nem is menne :) bár lehet hogy itt sokak forgatókönyv írással és elemzéssel foglalkoznak, akkor abban az esetben nem akarok megbántani senkit ! :)

  34. atis: sokan nem meteorológusok, de szidják őket, mert nem találták el az időt. A csinálj jobbat soha nem jó érvelés arra, hogy valamivel nem értesz egyet.

    A film tele van hibákkal, amik nélkül még te is jobban élvezted volna, hiszen nem véletlenül alakult bizonyos módon az emberiség történetmesélése. Az hogy így is tetszett, az remek. Igazából senki sem, legalábbis én biztos nem, úgy ül be, hogy “namost én ezt darabokra szedem”, sok filmen a hibák ellenére is tökéletesen szórakozok, nekem pl tetszett a Battleship, viszont amikor a rendező láthatóan többet akart, de nem ment neki, az egyértelműen pofáraesés.

  35. human én egyetértek mind azzal amit irtál, nem is feltétlen neked címeztem ezt hanem annak a sok embernek akik minden poszt alatt csak a nem tetszésüket fejtik ki és már unalmas, hol ott ez a film is hibái ellenére nagyon élvezetes volt, bőven megérte moziban megnézni. A Battleship nekem is tetszett, azt is moziban néztem még, tetszett is, de még több kellett volna belőle ez tény, de nem fogok leállni szarozni, mert mint ötlet nagyonbejött. Nekem eddig amúgy egyetlen olyan film volt amit moziban néztem és bár ne tettem volna de azóta se fordult elő ilyen, az pedig Az utolsó léghajlító volt :D …

  36. én legutóbb a cronos-szal voltam úgy h rohadtul tetszett elsőre, de mégse holnap fogom újranézni az is biztos

    a címadással egyetértek, úgy mint a leírtakkal, tényleg rengeteg jó ötlet(lehetőség) ment a levesbe, és a film közben tényleg néha a fejemet fogtam annak ellenére h voltak ígéretes részek, de hát…

    ha már sci-fi, akkor nekem az tűnt fel h deon elég gyorsan túl tette magát azon h többé nem hús-vér teste van, hanem egy ‘robot’

  37. A film jobb volt mint ahogy a vélemények miatt vártam. Simán nézhető, sőt.. A karaktereket tök megszerettem. Ajánlom.

  38. ja én is had tegyem hozzá hogy 9/10 nálam
    nem tökéletes de izgalmas és magával ragadt
    oké ninja önfeláldozása elég béna volt, de ha nagyon akarom, egy súlyos lelkiismeret-furdalás (mert miket csinált) kompenzálás, mondjuk
    ez az egy pont zavart, a többi a film világába belefért
    de azért jó “fekete bárány”-nak lenni
    https://youtu.be/GOvAOOgPTBY

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.