Jurassic World őszintén

A Honest Trailersesek most a nyár legnagyobb kasszasikerét kapták el egy körre. Polotoszaurusz megkapja a magáét.

human
írta
2015. 10. 13. 20:22
megjelenés
13
hozzászolás


13 hozzászólás a “Jurassic World őszintén” bejegyzéshez

  1. Sok igazság van a videóban. Emellett még mindig a legnagyobb filmélmények között volt nálam idén.

  2. Lehet voltak hibái a filmnek, de ezek többsége betudható az emberi hülyeségnek, ami már a Jurassic Parkban is jelen volt… Ha Trevorrow mindig csak ennyit tesz le az asztalra, én meg leszek elégedve, mert ezt is kétszer láttam moziban és egyszer-kétszer még otthon is megnézem majd…

  3. Kifejezetten szerettem ezt a filmet. Közel sem tökéletes, de azért érződött rajta a próbálkozás, valamint szándék. Persze, rengeteg hibája van, de emellett IMAX-ben nagy élmény volt, és ahogy mondja a videó, valóban a legjobb JP sequel.

    Emellett valamit meg kell jegyezzek, amit nagyon sok helyen látok, kiparodizálva: a product placement szándékos. Ezt az alkotók és Trevorrow is sokszor hangsúlyozta, számtalan helyen, ezzel is erősítve a manapság mindenhová beszivárgó márkákat (lásd. a régebbi walking dead részek végén a következő rész promóját a microsoft surface biztosítja, stb.)

  4. Remelem egyszer eljon az az ido is mikor Pratt nem lesz agyonsztarolva a gyenge szerepei miatt amiket muanyag marvelszeru filmekben jatszik. A Genesys jobban tetszett mint ez a raptor, T-rex romanc.

  5. Genisys…. Lol!Annál nagyobb műanyagot évek óta nem csináltak. Ez legalább tiszteletben tartotta az eredetit nem úgy mint az a hulladék.

  6. Anthony: a product placement mindig szándékos. Meg lehet ideologizálni, de ekkora filmeknél nem beszélhetünk művészeti okokból elkövetett ingyen reklámról.:)

  7. DVM: nem ideologizálok (bár szerintem idealizálásra gondoltál), maguk az alkotók mondták ki, többször is, hogy szándékosan túlhasznált a product placement. Hiába van a film tele Ben & Jerry’s-el, sok helyen a világon azt sem tudják, mi az, így az erőltetett reklámnak nem lenne túl sok értelme.

    Lehetséges, hogy a stúdió felől jött a nyomás, hogy el kell helyezni x számú reklámot a filmben, de a banda akkor is kreatívan oldotta meg, és használta is valamire a szorult helyzetét, és ez szerintem értékelendő. Elvégre a filmkészítés mindig is arról szólt, hogy hogyan fordítsd a hátrányaidat/hiányosságaidat a javadra.

  8. Jó lett. Szerencsére itt is kitértek arra a bődületes baromságra, hogy majd terrorelhárító katona-raptorokat akar az Ingen. :D

  9. A hétvégén újranéztem a Jurassic Park filmeket. Ez semmivel sem rosszabb, mint a régiek. A harmadik az kritikán aluli, de az istenített első részben is akkora blődségek vannak, hogy kár is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.