Civil War-előzetes: We Fight

Tessék, a Winter Soldier rendezőpárosa nekiugrott a Ciwil Warnak, amiben Iron Man és Captain America összemérik az erejüket. Az egész a szuperképességűek regisztrációjával kezdődik, mivel annyi civil áldozat van amikor egymással küzdenek, de úgy tűnik, hogy maga a Winter Soldier is részt vesz a harcban végül.

– But he’s my friend.
– So was I.

A színészeket nyilván nem kell említenem, talán ez jobb átívelő film lesz az Infinity War-ig, mint az Age of Ultron volt. Az akciójelenetek jónak tűnnek, ahogy a Winterben is azok voltak. Az előzetes a tovább mögött nézhető.

divided-1divided-2

91 hozzászólás a “Civil War-előzetes: We Fight” bejegyzéshez

  1. ezt jobban várom mint a star wars-t!!

    ha nem rontják el, akkor a marvel univerzum legjobb filmje lehet.
    nagyon remélem h ésszel csinálták, és erősen figyeltek a sztorira.

  2. Aze Ultron óta már nagyon hidegen hagy az egész szuperhősös dolog. kicsit besokaltam belőle. Tucatfilm lasan már midnegyik. Szerintem kicsit túltolták ezt.

  3. Azért ez elsőre így kemény volt, semmi sejtetés, semmi 30 másodperces sneak peek, egyből 2 perc hullámvasút.

    Bár az eredeti képregényt annyira nem szerettem, de ez tökéletes folytatása lesz a Winter Soldier-nek.

  4. Dob: +1 Ez az Avengers csapatot mar elegge unom szemely szerint, pedig meg jon jopar film toluk. Viszont az Ant-Man szerintem rohadt jo volt, sokkal jobban szorakoztam rajta mint pl az Avengers 2-n. Ez a trailer sem volt rossz, de semmi extra, szodaval elmegy.

  5. Húúúú na hát got the chills.
    Én eddig is meg voltam véve, főleg a Winter Soldierrel, szóval inkább megerősítettek, hogy igen ez brutál jó lesz.
    Azta.

  6. Engem az Ultron már akkor hidegen hagyott, mikor bejelentették, ellentétben ezzel, amit meg rohadtul várok. :) És ez az előzetes mégjobban megerősítette ezt.

  7. a képregényekben volt tétje az egésznek, sok képességű emberrel. Ahogy a neve mondja, Civil War, mert tömegek harcolnak tömegek ellen. Itt nem nagyon látom az értelmét, durcizni azon hogy pár havert be akarnk regisztráltatni-

  8. Ez egy nagy nulla volt, teljesen érdektelen semmitmondó trailer. Már most untam, az előző rész is elég gyenge volt. Szerintem ez még unalmasabb lesz. Iparosmunkás rendező. Semmi extra.

  9. @szpojleres mókus: ja, volt tétje, azt erre mi lett belőle? A legszarabb képregény sztorilájn evör. (Egészen az Avengers vs. X-menig legalábbis.) És SPOILER: Meghalt vagy három hős a százakból, plusz Aunt May majdnem (FUCK YOU, ONE MORE DAY!).

    Nem a tét teszi a szuperhősfilmet. Ld. Sötét Lovag mennyivel jobb, mint a Man of Steel, pedig az utóbbiban majdnem elpusztul a föld.

  10. Korrekt… de az Ultron (stb) után óvatosan nézegetem ezeket. Voltak jó részek, nekem sok a Falcon rész totál hidegen hagy a figura, akkor inkább Black Pantherből kérnék többet. Egy Spidey-t gondoltam, hogy nem első trailerben tolnak be, de most genyó leszek, nekem nem is hiányzik. Nem ájultam be… A Steve/Bucky és Steve/Tony shipperek biztos elélveztek…de én már pl RDJ-t is kezdem unni :) attól még tuti megnézem és ez szörnyű XD

  11. Ez eléggé Meeh kategória most így hirtelen.
    Ráadásul enyhén szólva is Batman v Superman szájíze van. Már 2 Bosszúállók rész óta csépelik a várost plusz volt ugye 2 Kapitány és 3 Vasember is. De csak most kezdtek el azon agyalni hogy kéne egy regisztráció? :D Eddig hősnek hitték őket erre már törvényen kívüli igazságosztók? WTF de komolyan? Semmi logika nincs benne. Mondom ezt képregény fanként. DE egyáltalán nincs jól felépítve a Marvel univerzum. Olyan mintha ez a film 10 évvel előbb játszódna kb.

  12. Ja egyébként az akció jelentek rohadtul nem érdekelnek mert nagyon unom már hogy minden DV vagy Marvel film abból áll hogy szarrá aprítják a várost de igazából történet az nincs sehol. Ezért sokkal jobbak a sorozatok. Mégis azokat nyirbálják meg. Röhej. :D

  13. A Cap2-ben is csak a verekedések voltak jók, ahogy látom, azok itt is jók lesznek. A többi meg egy nagy nulla.

  14. Szerintem pedig qrva nagyot alkottak a marvelnél. És most az összes filmre gondolok, meg az univerzumra meg arra amit eddig elértek. Lehetetlen, egy ekkora és ilyen sokrészű világban mindíg csak jót gyártani. A hibák is hasznosak lehetnek, mert ennek köszönhetően magaslik ki egyik másik mű a sorból. De összképet tekintve szerintem teljesen rendbe vannak eddig.

    Amúgy a shield sorozatban fog majd kibontakozni hogy miért kell és miért most jönnek a szupererő regisztrációs törvények (inhumans hahóóó)…

    Szerintem a trailer teljesen rendben van, nálam minden várakozást felül múlt :)
    És akkor még nem mutatták spyde-t, meg Crossbown-t vagy a ki a fenét…

    Van egy olyan rossz érzésem, hogy harcigép lehet meghal (a trailer alapján).

  15. Jól indul a reggel! Bár megnézve az előzetest kicsit csalódtam, az elején sok a duma és csak a végén van kis akció, de azért Bucky & Kapitány vs Tony az EPIC! Sürgősen jöhetne egy feliratos verzió. A későbbi előzetesekben meg talán kapunk ízelítőt Hangyából és Vízióból is. Pókembert nem hiszem, hogy megmutaják.

  16. Hát… elég korrektnek tűnik, jobban tetszik, mint az Age of Ultron-jellegű színes-szagos cuccok.
    De, szerintem drámának gyenge lesz, szuperhősös zúzásnak meg kevés. Azért persze moziban nézős.

  17. Egyre unalmasabb ez az egész. 2012 ben volt csúcsán az üzem, a bosszúállók első részével, az volt szerintem a plafon. Onnan egyenes út fog menni lefelé, persze szépen lassan, ahogy az emberek megunják a kosztümös barátainkat. Persze a gyerekek megfogják nézni, de az idősebb korosztály fokozatosan leszakadozik róla. Majd nézzünk egy nézetségi mutató összesítést 2-3 év múlva.

  18. Nekem kimondottan bejött. Szerintem Star Wars mintára ebből se nézek több trailert a bemutatóig.

    A képregényeket nem olvastam, de soha ne hittem, hogy itt tömegek fognak harcolni, ez filmen nem kivitelezhető. A sztori szerintem rendben van. Amikor megjelentek mindenki hősnek tartotta őket, de a shield összeomlása és az egyre negyobb pusztítás ami kiséri őket megtépázta a beléjük vetett bizalmat. Azon meg nem akadnék ki, hogy BvS-nek tünik a dolog, vajon az évtizedek alatt hányszor merített ihletet (vagy nyúlt le) a két kiadó egymás történeteiből?

  19. Azért a Marvel tud valamit. RDJ-t már én is kezdtem unni, erre meglátom az arcát miközben “So was I” és a sírás kerülget. Meg az a Cap Am + Bucky vs. Ironman fight a végén… Nem hittem volna, hogy lesz, amit jobban fogok várni az SW-nál.

    Egyébként lehet, hogy egész eddig én értettem félre, de nem azt hangoztatták mindenhol, hogy NEM a regisztráció miatt fognak egymásnak esni a Civil Warban?

  20. Nekem bejött!Ja és ha jól hallottam nem azt mondja hogy “so was I” hanem “so as I”.Így egy kicsit más lényege lesz a kijelentésnek,de így is úgy is össze kell majd hegeszteni Starkot a film végére:)

  21. Hááát…olyan lesz,mint bármelyik előző. Az elején még tetszettek ezek a filmek, de az utóbbi ki tudja hány ugyanaz nekem. Jó lesz a sztori? Nekem személy szerint ezek nem sztorik, hogy ez összevesz azzal, ezt a világot kell megmenteni, azt a világot kell megmenteni, húú most ez van szarul, húú most az van szarul, ez akar világuralomra törni, az akar mindent elpusztítani. Ezek nem sztorik. A látvány meg…túl sok képregény film van már, és túlságosan ugyanazok, csak más CGI köntösben. A hangyát egész élveztem, az kicsit idiótább volt, mint ezek a hú de komoly gyerekfilmek. UFF.

  22. A trailer legvége csak emlékeztet a Jedi Visszatér végére emlékeztett, amikor Lukedühösen kaszabolta saját összerogyó apját?

  23. Ezzel megvettek. Talán ez felkavarja kicsit az Ultron óta beállt állóvizet. Ahogy látom, végre semmi földönkívüli fenyegetés, semmi robot, AI, vagy köpenyes gonoszan néző gonoszokat gondoló gonosz, hanem valami “eredeti”. Meglátjuk.

  24. Azt mondja, hogy “So was I”. Ez így azért fájdalmasabb jelentéssel bír!

    Potenciális Spolierek következnek:

    A trailer kb lefedte azt, amit eddig a Civil Warról, mint a Winter Soldier folytatásáról gondoltam: A Shield bukása magával sodorja a Bosszúállókat, akiket immár nem segíti és figyel meg senki, hogy mit csinálnak, ezért létrehoznak egy új szervezetet( aminek a vezetője vagy General Ross, vagy Martin Freeman karaktere lesz) és új szabályokat fektetnek le. Persze Cap a shieldes incidens után már nem nagyon bízik az ilyen szervezetekben, így neki eszében sincs belemenni és lesznek míg páran, akik ugyanígy gondolkodnak. Tony valamiért támogatók között van, valószínűleg Ultron miatti bűntudatból. Eközben világméretű hajtóvadászat indul Bucky után, amibe csatlakozik néhány személyes érintett is( Black Panther), lényeg az, hogy Buckynak nem áll jól a szénája. Cap magánakcióba kezd, Tony-t küldik utánna, így a konfilktus szépen átterelődik Bucky megmentésére!

    Én ezzel így teljesen elégedett vagyok! Nyílván rengeteg lehetőség van még itt, amit kijátszhatnak, mindenre azonban nem lesz idő! A képregényt szerintem most felejtsük el, talán jobb is…a másik dimenzóban található börtön ötlete tök jó, de nem kivitelezhető! :D

  25. Én várom. Tényleg kicsit túlzás Civil Warnak hívni hiszen csak egy tucat emberről van szó. Ant man-t még nem láttuk Pókembert lehet nem is fogjuk max egy rövid bevágás erejéig majd a 2. trailerben vagy ellövik majd egy tv spotban :D Úgy tünik Bucky még jelentősebb lesz mint gondoltam…. Sőt szerintem ő miatta lesz inkább konfliktus nem is a törvény miatt az csak egy + dolog lesz hogy lehesseb Civil Warnak hívni… elvileg ő ölte meg Tony apját ezért el akarja kapni Cap meg ugye ezt nem engedheti. Black Panther is őt üldözi és Black Widow sincs érte oda túlzottan. Hülyeség azt állítani hogy csak gyerekeket érdekel 27 vagyok engem kurvára érdekel ezeknek a hősöknek legalább akkora hype-ja van mint a Star Warsnak. Engem pl az hagy hidegen pedig láttam az összes filmet arra is nyugodtan rá lehetne fogni hogy gyerekmese.

  26. Ja meg még ezt akartam leírni: Nyavajogtam sokat rajta, hogy Cap 1v1ben hogy bír el Vasemberrel de úgy néz ki sehogy Buckyval 2en viszont már lenyomhatják simán. Tippre az a vége fight lesz ami a trailer végén volt.

  27. Aranyos ez a “Civil War” egy maréknyi ember között, olyan, mint az “Age of Ultron”, ami egy napig tartott.. :)

    Viccet félretéve, a Marvel filmekből nekem inkább a kisemberes-hülyéskedős vonal jön be, mint az Ant-Man és a Guardians of the Galaxy, azokat imádtam. Illetve az első Iron-Man is nagy kedvencem, tudom, régen volt, de nálam magasan veri az eddigi Avengers részeket. Ettől függetlenül végignézem az egész sorozatot. Az Ultron mondjuk hatalmas csalódás volt, ez szerencsére jobbnak tűnik.

  28. Mekkora lenne ha lépnének egy Brand New Day-t amúgy. :D :D :D (Képregényes spoiler, aki utána akar nézni)

  29. Én is egyetértek azokkal, akik már unják RDJ-t és az Avengers vonalat. Pedig nagy képregény rajongó vagyok. De igy, hogy nem mertek idáig semmi meglepőt húzni és hiányzik a feszültség a Marvel filmekből, mostanra unalmassá váltak számomra.

  30. Jó! Kifejezetten jó! Az előző kapitány az eddigi legjobb volt a sorozatba szerintem. Az Avangers 2 fos volt. Hátha ez is jó lesz.

  31. Hogy lenne ugyan olyan mint a többi marvel film wtf? Melyik részben ölik egymást életre halálra a főszereplők?
    Cap és Bucky nagyon bromance. Tiszta Will és Hannibal.

  32. Amit viszont nagyon sajnálok hogy nem tették bele kicsit sem a Charlie Cox féle igenjó dardevilt.

  33. Írták itt feljebb, hogy túlzás Civil war-nak nevezni, mert csak pár ember csatájáról van szó. Egyetértek, az Age of Ultron cím is egy baromság volt ugyanilyen okból. Semmiféle Age nem volt ott. Egy szem csetepaté ami pár napot ölel fel, nem age. Szeretik ezeket a dagályos címeket adni ezeknek a játék filmeknek.

  34. Valami nagyobb katarzisra számitottam,olyanra mint a BvS második trailere nyùjtott. A végén az a bunyó elég gagyinak hatott

  35. Benne van pókica.
    1:55 környéke, amiko BP fut AC elől. Utána van eg ysnitt hogy egy srác felugrik egy autóra.
    Valszeg ő Pókember, piros póló, kék nadrág.

  36. Nekem tetszett, ezalapján úgy tűnik a Winter Soldier szintjét fogják hozni, nem az Ultronét (hálisten). Bár az a baj, hogy az Ultron is nagyon jónak tűnt nekem a látott trailerek alapján-próbálomcsak az elsőket megnézni, aztán az nem jött be…

    Valaki mondja már el nekem, egy darab képregényt se ismerek,csak a filmeket: Miért kell Cap és Bucky is Ironman ellen? Szerintem Cap egymaga szétszedné Tonyt. Ez nem ígyvan? rosszul gondolom és Tony ennyire tápos, hogy ketten kellenek ellene?

  37. xyz: Az Bucky. A trailer elején ahogy leugrik az erkélyről, ugyanilyen cuccban van. Sötét nadrág, piros póló, sárgás-barnás pulóver.

  38. Lehet egyedül maradok a véleményemmel, de az Agent Of S.H.I.E.L.D. sorozat nagyságrendekkel szórakoztatóbb számomra, mint ezek az egy kaptafa Marvel filmek. (Persze ezeket is rendre meg szoktam nézni…)

  39. Egész jó volt, majd a következő trailerben jöhetnek a többiek is szerintem : Crossbones, Zémo báró, Vision, Pókember, 13-as ügynök

  40. Az a baj,hogy az agent of shield-nél érezhető hogy néha nincsenek a toppon rendezésileg és ez kihat mindenre…amúgy nekem bejön.
    Ja és akkor is “So as I”:D ,na de majd felírattal kiderül.

  41. Akkor most arról szól a film, hogy egy régi haveron összeveszik a két főszereplő? Ha úgy csinálták volna meg, mint a Furious 6-ban, film sem lenne. Ott kb. úgy ment:

    – Mégsem halt meg a volt csajom.
    – Oké, család, léptem.

  42. Mazu Tony a páncéljában,ha nem lenne a Kapcsi felerősítve a filmekben,kettétörné mint a ropit Buckyval együtt,meg még jöhetne neki a Sólyom meg a fél Avengers team :D

  43. Nekem az a legnagyobb bajom hogy egy hömpölgyő szappaopera-folymmá vált. Teljesen mindegy, hogy Averngers, Thor, vagy Captain America filmet nézel, csak egy újabb epizódját látod a sorozatnak. Nem tudsz már leülni egy film elé, hogy ne kellene az összes többit megnézned ahhoz, hogy értsed is miről van szó.

  44. Tényleg olyan ősszevisszaság az egész. Ultron végén szép és jó minden aztán 10 film után rájönnek,hogy regisztrálniuk kéne magukat,Kapitány meg Tony összecsap aztán az Infinyti Earban megint együtt lesznek

  45. Kal-El : ajánlom az Agents of Shield sorozatot, nagyon szépen kitölti az űrt amit hiányolsz. Most is így lesz.

  46. Miért nem lehet úgy felfogni az egészet mint a Tony Stark vs. Cap. America közötti feszültség tetőpontját (mert azt elég jól és tudatosan építették az előző részekben). Nem ismerem a képregény storyline-t de amiket eddig hallottam róla az alapján Cap. szemszögét értettem meg a legjobban. Most azonban kezdem érteni Tony Starkot is.

  47. Akármelyik marvel film elé lehet ülni és élvezni lehet mindenféle előzetes ismeret nélkül, ebben rejlik a nagyságuk.

    Az csak egy plusz élvezetet nyújt a rajongóknak hogy összekapcsolják őket.

    Mellesleg star warst se a 8. résztől fogja elkezdeni nézni az ember, meg a halálos irambant se a 6. résztől kezdi el nézni az ember és lehetne még sorolni.

    Ez egy hülyeség hogy hogy össze vissza van. Egy univerzumban helyezkednek el, és kisebb nagyobb összefüggések vannak a történetekben.

    Ennyi.

    Azokat meg csak sajnálni tudom akiknek nem tetszik, mivel szegények már jó régóta járhatnak el moziba megnézni ezeket a filmeket úgy h nem is tetszik nekik.

  48. Hát nem gondoltam, hogy ennyi negatív komment lesz az előzetes láttán, nekem mindesetre marhára bejött. Az előző rész is meglepetés volt, először nem is tetszett, most meg az egyik kedvencem. Az Age of Ultronból tényleg hiányzott valami, a Hangya viszont jól hozta a régebbi filmek könnyed, poénos hangulatát.

    A Marvelnek a tévében megy a darkosabb megvilágítás (lásd Daredevil, vagy a Jessica Jones, ahol Kilgrave nem semmi ellenfél), egy kicsit abból kéne áthozni a filmekbe is, új lendületet adna a dolgoknak.

  49. Tehát akkor Bucky öli meg mindenki apját? Azért zat nem hiszem hogy mindenki ezért utálja :D

  50. Cap egymaga szétszedné Vasembert… hehe. Vasmanus jól tartotta magát egy istennel (Thor) szemben, az A2-ben jóformán lenyomta Hulkot, folyamatosan fejleszti a páncélt. Ezt az embergépet nem olyan könnyű szétszedni.

  51. 0:27-nél amikor jönnek a katonák Buckyért a háttérben Crossbones ott van mögöttük. Többször meg kell nézni

  52. Black Panthernél pontosan nem lehet tudni miért vadászik rá csak voltak ilyen pletykák vagy kiszivárogtatások, hogy el akarja majd kapni. Amúgy pl a képregényben valahogy jobban hatott ez a Cap vs Ironman bunyó nekem inkább ott tüntek egyenrangúnak. De itt a filmen valahogy Ironman erősebbnek tűnik nekem még úgyis hogy Cap-et látványosan felerősítették a Tél katonája után… Az Ultron korában egyenesen túlzás volt, hogy állta Ultron ellen a sarat. Az első Avengersben amikor Cap kiakarja szabadítani a túszokat meggyűlt a baja azzal a csapat idegennel míg Vasember 2x annyit aprított le amikor jöttek át a portálon. Vagy amikor a Tél katonájában a hajón megküzd azzal a faszival 1v1-be akinek semmi képessége nem volt csak tudott verekedni és mondtatjuk, hogy könnyen győzött de elpepecselt vele azért. Ironmannek az kb egy pöckölés lett volna. De mondhatnám azt is, hogy a liftben amikor rátámadtak az ügynökök akkor azért megizzaztották eléggé míg Vasember onnan is könnyű szerrel ki szabadult volna. Na én erről beszélek :D

  53. ZTR: Hogy is hangzott a kérdés az Avengers-ben? Mit érsz a Páncélod nélkül? :) am ettől függetlenül #teamironman

  54. Én nem unom RJD az összes Marvelfilmet az ő karaktere dobja fel.
    Nem értem ezt a nagy Bucky imádatot sem ő egy könyörtelen gyilkos…
    Most meg ő lett a jófej. Tudom agymosott volt de akkor is nekem ez nem
    áll össze. Hajrá Tony!

  55. Odin: Igen ez igaz de ő a páncél által Vasember ennyi erővel Cap mit ér a katona szérum nélkül? Vagy elég lenne csak annyit írnom mit ér a pajzs nélkül? Ha az nincs nála sokkal könnyebben lenyomják.
    Ace: Pont ez az, hogy senki sem bírja kivéve a Kapitányt. Sólyom sem szívleli szerintem csak bízik a Kapitányban és követi ahogy a Cap team többi tagja. Amúgy ő csak kezdetben negatív karakter utána jó útra terelődik ő is sőt tél katonájában volt neki egy szimbólikus pózolása is amiből sejteni lehet hova jut a karakter majd a későbbiekben :)

  56. AmCap vibránium pajzssal odavág Tonynak, oké, AmCap jóval erősebb a filmekben, mint a képregényben, már-már Pókemberrel van egy szinten oké…:)Bucky nagyot üt a vibránium karjával ez is oké..

    De könyörgöm valaki árulja már el nekem, Bucky odarúg Tonynak és Ő ettől összeesik a vadiúj, legerősebb páncéljában? Ez hogy is van? Miközben már a 6.os páncélban Tony annak idején Thorral verekedett, úgy hogy állta a sarat!!!!!

    Szóval mi f*sz*m van? Arról a Vasemberről beszélünk aki úgy eltörné őket mint a ropit. Ráadásul új minden eddiginél erősebb páncélban csapatja Tony!!!!

    Feltenném a kérdést: Bucky is kapott szuperkatona szérumot?????????????

    Mert én erről nem tudok.. El kellett volna törnie a lábának abban a pillanatban ahogy odarúgott egyet.
    A Winter Soldierben én nem emlékszem arra hogy Bucky kapott volna szérumot,de valaki javítson ki ha tévedek.
    Ha kapott akkor semmi gond..

    TÉVEDÉS NE ESSÉK BAROMIRA VÁROM A FILMET, MARVEL RAJONGÓ VAGYOK, CSAK EZ SZEMET SZÚRT NEKEM.

  57. @grevis44 a “so as I” nyelvtanilag nem helyes, szoval so was I lesz az…egyebkent az a mondat megvette nekem a filmet :D

  58. Bucky is kapott szuperkatona szérumot, de ő orosz gyártmányt. A filmben Crossbines robbant és lesznek áldozatik, na ezt fogják Buckyra fogni, mert ellenszegült a Hydrának az csak hab a tortán, hogy ő ölte meg Tony apját.
    Párduc pedig a Wakandás vibrániumos dolgok miatt lesz egy kicsit idegbeteg, meg ugye eleve már tudjuj, hogy az apját Klaw ölte meg.
    Ja és kb. 100 % hogy Tony páncélja vibrániumból van, hiszen egyetlen jelenetben semjarcis a páncél, annyi lesz, hogy leveri Amkapot, Bucky pedig idegesen kiszedi a reaktort. szóval itt is Tony a kocsog.

  59. Abu: mivel rontottam megosztanád velem?
    Attól te még szeretheted, hogy én kihagyom és vígan megvagyok nélküle.
    Nem látok itt problémát.

  60. @spike0007: Bucky még az első rész folyamán kapott szérumot, mielőtt Kapi kiszabadította volna őt meg a többi foglyot egy létesítményből. Zola kísérletezett rajta, a többiek is sorra kerültek volna csak betoppant Kapi és megszöktette őket. A szérumnak köszönheti, hogy életben maradt, miután lezuhant a vonatról, különben ott vérzik el egy leszakadt végtaggal; és a hibernálásokat is az évek folyamán így élte túl.

  61. És ne ítéljünk egy 3 másodperces jelenetből. Lehet, hogy Tony visszafogja magát, mert csak Rogersről van szó.

  62. Engem nem feltétlen zavar hogy egyik másik filmben valakit fel erősítenek vkit meg legyengítenek.

    Előttem szólóhoz csatlakozva a karakter lelkivilága is meghatározó lehet az erőt illetően. Képregényekben is ha mérges vki erősebb ha szomorú gyengébb.

  63. Remélem hogy meg merik csinálni azt a kettős csavart a filmben amit a képregényben. (Nem spoilerezek, akit érdekel olvasson utána)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.