Louis C.K. lezárta a nyarat

Mindenkinek más a vége, nekem most ez lett. Basszus, kicsit kihagyhatatlan volt Louis C.K. hazai fellépése, mármint azoknak, akik szeretik a stand-upot, a többieknek biztos más esemény lesz a napfényes hónapok vége.

Szerintem érezni lehetett, hogy ez egy turné vége, de a rutin simán átvitte a nem annyira működő poénokon is. Amik pedig ültek, azokon nagyon lehetett röhögni. Persze a magyar névvel, a Székellyel kezdte, ez a rész nem volt annyira erős, de onnan átment arra a megfigyelős, mindennapi helyzetek mögé húzó humorizálásba, ami miatt nagyon bírom. A sötét világképének nem elég a felszín.

Ami nekem furcsa volt, hogy kevesebb poént vitt végig. Mármint minden standup közben van valami, ami újra meg újra előkerül, más csattanókba belekeverve, running gag, de itt vagy két történetet is felépített ilyennek, és végül nem húzta elő őket újra. Ez az egyedüli negatívum amit mondhatnék kicsit analizálva, viszont ez közben nem volt zavaró egyáltalán, hiszen maguk a panelek többnyire működtek, szénné röhögtem magam.

LouicCK

15 hozzászólás a “Louis C.K. lezárta a nyarat” bejegyzéshez

  1. Esküszöm, premier must-see, full hyped filmekről nincs ilyen gyorsan beszámoló :)
    Ez nem neked szól, máshol is már fent vannak az ultrapozitív vélemények, tud a csávó.
    Remélem összefutottatok winnie-vel egy sörre előtte :)

  2. Meglepődtem volna, ha nem pozitív dolgokat hallok. :) Reméljük, jön még valamikor. Eszemben sincs még egyszer kihagyni.

  3. uh ha majd kiadja letöltöm de a biztos nem a magyar lesz felvéve, mi? nagyon kíváncsi lennék mit mondott a “Székely”-ségéről

  4. Nagyon nagy élmény volt. A vége fele én is éreztem, hogy csak úgy bedob dolgokat mintha ott jutna eszébe, de ez persze attól is lehetett, hogy egy kicsit megzavarodott a műsormenettől, mert ugye a “Székelység” után elmesélte a nagypapa sztorit rögtön a legelején, amire utalt is, hogy igazából a show vége. Ez be is igazolódott, mert a történet nagyon illeszkedett a műsort lezáró “zsidóátvedlős” poénhoz.

  5. Basszus, erről nagyon lemaradtam :S
    Nem reklámozták eléggé vagy ki kéne kapcsolnom az adblockot néhány oldalon?

  6. @boneyard

    Az összes híroldal címlapon hozta a sztorit néhány hete, az Index konkrétan két cikket is írt felvezetésként.

  7. ” Nem reklámozták eléggé vagy ki kéne kapcsolnom az adblockot néhány oldalon?”

    egy nap alatt elmentek a jegyek, nem kellett reklámozni.

  8. …en par honapja Eddie Izzardot lattam, o is zsenialis volt. Luis CK mellett o az egyetlen aki miatt valamennyire erdekel a stand up

  9. “…en par honapja Eddie Izzardot lattam, o is zsenialis volt. Luis CK mellett o az egyetlen aki miatt valamennyire erdekel a stand up”

    el is hiszem, ha a több ezer standuposnak megnézted a műsorát, de valószínűleg van egy csomó kurva jó humorista, akiről fogalmad sincs, hogy milyenek.

    én is mondhatnám, hogy nosza, nézz jim jefferiest, de gőzöm sincs, hogy neked az jönne-e be, ami nekem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.