Nem Tim Miller rendezi a Deadpool 2-t

Bár a Deadpoolnál úgy tűnt, hogy Reynolds és Miller eszméletlen lelkesedéssel hozott össze valamit jót, de a rendező most pont a Reynolds-szal való “creative differences” miatt távozott a 2. részből. Elvileg nem a stúdió nyúlt bele, de azt is mondják, hogy Cable castingja körül ment a vita, mivel Miller Kyle Chandlert (Friday Night Lights) akarta a szerepre, míg a többiek Liam Neesont. Ezen kívül Miller kicsit stílusosabb filmet akart, míg Reynolds tartani az első részt sikerre vivő alpári, 4. falat romboló humort.

A forgatást amúgy 2017 elejére tervezték, szóval a FOX-nak gyorsan kell majd utódot találni.

deadpoool-minus-miller

human
írta
2016. 10. 23. 03:52
megjelenés
41
hozzászolás


41 hozzászólás a “Nem Tim Miller rendezi a Deadpool 2-t” bejegyzéshez

  1. Azért ez valahol kicsit zavaró.Az ilyen különbségek után nehezebb bizakodónak lenni.Mondjuk egy Edgar Wrighttal ki lennék békülve,bár ez esélytelen.Még a Lord-Miller duóból is kinéznék egy jó Deadpoolt,de ők is elég elfoglaltak.

  2. Nagyon túlértékelt lett ez a film. Nemrég néztem meg, és pár megmosolyogtató poénon kívül semmi értékelhető nincs benne. Semmiben nem különbözik, (1-2 véres jeleneten kívül) mint a többi marveles film.
    Az meg hogy ekkora siker lett, szerintem az ügyes márketingnek tudható be.
    Rendezőváltás után, meg főleg nem jósolok sokat a folytatásnak.

  3. Szerintem meg pont nem volt tipikus Marvel, minden perce szórakoztató volt. Jó, jó a sztori elég klisés, de ma már minden az. Az ilyenek, mint mi, akik életükben már megnéztek vagy 1000 filmet/sorozatrészt, vagy elolvastak több 100 könyvet, már nagyon nehéz újat nyújtani. Minden sztorit rá lehet húzni 1-1 sablonra (továbbá a karaktereket is).
    Viszont ha a durvaságot kivesszük, akkor a poénok jó része is hiányozna, úgyhogy az is kellett hozzá.
    Ne legyen igazam, de szerintem a stúdió a kezébe vette a gyeplőt és azért dobbantott a rendező. Látták, mennyi suska jött be és még többet akarnak, de a saját receptjük szerint…a 2. rész nem fog bukni, de a film minősége biztos, hogy nagyságrendekkel el fog maradni az első rész mögött, ha igazam van.

  4. En úgy hallottam,hogy Ryan Reynolds és Miller veszett ossze, nem a stúdió miatt történt a szakítás. Főleg a castingról volt különböző az elképzelésük. És mivel Reynolds vezető producer és főszereplő, az ő szava egyszerűen tobbet ért, mint a rendezőé. Így ő maradt, Miller ment.

  5. turrican: +1

    “Minden sztorit rá lehet húzni 1-1 sablonra” :D Pontosan erről szól az újítás, hogy egy látszólag szokásos dologból egy művész kihoz valami egyedit, formabontót, csodálatos dolgot.

    A Deadpoolnak azért volt ekkora sikere mert elképesztően jó lett a marketingje. Én is megettem örültem a Rated R-nek aztán a mozi után meg koppantam. Sajnos túlértékelt, de azért továbbra is reménykedem, hogy a korhatár besorolásból eredő “filmcsonkítások” kicsit visszaszorulnak és mernek végre igazi belevaló történeteket produkálni képregényes és egyéb szinten is.

  6. turrican +1

    egyszerűen nem látom hogy mitől lett volna más ha nem ő rendezi. tényleg hozták a kötelezőt, ennyi. a kézlevágás meg a káromkodást kivéve az R rating is tök felesleges volt, amivel annyira promózták. plusz a képregényeshez képest ez továbbra is csak egy felhigított gyedpúl volt

    wrightnak én is örülnék, de ez már az első résznél is így volt….

  7. Szerintem se nem kiemelkedő, se nem rossz. Egyszerűen csak átlagos. A marketing tényleg sokat segített, illetve az újdonság varázsa, hogy 4. fal meg ilyenek. De ez a második filmre már bőven nem lesz elég, vagy ha elég is lesz, akkor már tényleg el fog múlni a varázs. Én sem éreztem semmi olyan pluszt, melyet a rendező adott volna a filmhez, szóval nem hiszem, hogy érezni fogom a váltást. (Már ha hasonló megoldások lesznek, és nem találnak valami nagy újítót)

    @Wittgen
    “Jó, jó a sztori elég klisés, de ma már minden az.” Ez azért egyáltalán nem érv szerintem. Azért fogadjam el, hogy valami klisékre épül, mert már mindent megírtak és nincs semmi új (egyébként ez nagyon szép posztmodern gondolkodás), tehát csak a megvalósítást figyeljem? Ha így nézzük, akkor a Deadpool tényleg rossz film, mert semmi egyedi nem volt benne. A 4. fal áttörését nem nevezném annak, mert az a karaterhez jár.

  8. Még mindig nem értem mi a fenétől lett ekkora siker ez a film. Akkora kalap szar h az elképesztő. Konkrétan forgolódtam a moziba mert kellemetlenül éreztem magam. Elcseszettül fos poénok, erőltetett helyzetek, történetet hagyjuk.. és nagyon virágnyelven fogalmazom amennyire botrányos film lett. És egyszerűen kékhalált okoz a fejemben amikor valaki – legyen az ismerős vagy a saját vérem akár! – oda meg vissza van hogy ez milyen poénos volt. Meg ez a negyedik falas dolog… takarodj már…. hát olyan szinten rontja el még jobban a filmet hogy az kiveri a biztosítékot. Felháborító hogy ilyen sikere lett, más, már csak humorban intelligensebb filmeket meg lehúznak a klotyón. Én imádom a marvelt és ritka hogy ennyire fújoljak egy filmet, mert nagyon flexibilis a gondolkodásom, és bármit el tudok képzelni hirtelen ami legalább logikus, vagy ha nincs botrányosan/látványosan elrontva valami (pl. Farkas). De ne az ízléstelen káromkodás meg az üres pofázás legyen már egy film alapja, mert azzal megmérgezik az egészet. Legalább látszana hogy átgondolt vicceket vagy váltásokat raktak össze a készítők… De nem…ezeken a semmilyen párbeszédeken és kellemetlen üresjáratokon sírni lett volna kedvem. És ja… nem tudom megérteni azokat akiknek tetszett ez a film. Fújolás indul. Meg ráadásul a Deadpoolos íráshoz kellett volna ez, de ezt a pár percet sem szántam rá. Most is csak felk*rtam magam azon amit olvasok… “Reynolds és Miller eszméletlen lelkesedéssel hozott össze valami jót….” :D :D Neeee… :D Várom a rajongói ízléses véleményeket

  9. “Nagyon túlértékelt lett ez a film. Nemrég néztem meg, és pár megmosolyogtató poénon kívül semmi értékelhető nincs benne.”

    Pontosan. Es ez ugye annyit jelent hogy nehany poenon legalabb mosolyogni lehetett, a legtobb “poenon” meg azt sem. Viszont a “poenokon” kivul meg marad a nulla sztori meg egy tokbena fogonosz(paros) A finale meg kulon rettenet.

    Ez tette be nekem vegkepp a kaput, hogy az altalam olvasott kritikusok kozul amikor negativat irnak abban lehet bizni (es altalaban en is igy fogom gondolni) de a Winter Soldier es Guardians utan (azokat legalabb amikor mar masodszor megneztem, otthon, lehult varakozasokkal, vegulis el lehetett szorakozni) a Deadpool meg ugy is tokbena volt hogy elotte direkt hutottem magam hogy ne varjak sokat.

  10. Ne már.

    Ha ez nem volt jó, akkor a Hangya milyen volt?
    Az volt egy nézhetetlen, humortalan fos, egy poén nem volt benne, amin mosolyogni lehetett volna.

    Túlértéket?
    A Winter Soldier az, ami túlértékelt.
    Egy egyszernézős, de akkor is nézhetőség határán egyensúlyozó felfújt semmi.
    (A Galaxis őrzőit nem említem, mert az annyira minősíthetetlen hulladék, hogy azt ÉN nem is tekintem Marvel univerzumbeli filmnek.)

    Pont a Deadpool az, ami a helyén van/volt kezelve: végre üdítőszínfolt volt erőszakosságával, humorával a 12 egy tucat képregény filmek között.

    Félre értés ne essék, én szeretem a képregény filmeket, a mostaniakat is várom, de, szerintem, a Marvel filmek közül eddig kb 3 volt, ami jó volt, az X-Men tematikában csak az Elsők és a Deadpool volt jó, a többi szót sem érdemel, DC film pedig eddig csak a Watchmen volt értékelhető (mondjuk ez eddig a csúcs a műfajban).

  11. Szóval akkor most Liam apó lesz Kábel?
    Miért nem tudnak hallgatni a fanokra és választani Stephen Lang-et? Tökéletes lenne a szerepre.

    A film eddig se volt az év filmje, szórakoztató egyszer de másodjára már baromi irritáló és tényleg csak azért lett vicces mert saját magát parodizálta a Marvel. És azért ne feledjük el hogy ami elsőre sikerült, ami köszönhető a jó marketingnek az másodjára már nem biztos hogy megint siker lesz. Szerintem a csúcson hagyják abba amíg nem égnek egy jó nagyot.

  12. @Csoki89 az a baj, hogy amit te leírtál az csak fröcsögés, nagy jóindulattal személyes vélemény, de objektív kritikával köszönő viszonyban sincs.
    Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok odáig a filmért, egynek jó volt itthon, de nem hagyott bennem mély nyomot.

  13. Szívesen megnézném ahogy ti péppé veritek egymást az eltérő vélemények miatt :D Jó film lenne.

  14. úristen a klisékre hivatkozni egy deadpoolnál :D

    az ugye megvan, hogy ez egy paródia?

  15. hiszen ti is mondjátok, hogy kb. olyan szintű mint más marvel filmek, a különbség, hogy ez a film negyed annyiból hozza azt a szintet, mint egy civil war. nyilván nem lesz belőle kult film, ha a marketing alapján azt várta volna valaki (ami egyéni probléma már kb.).

    az nem a marketing hibája, ha valaki azok alapján olyan elvárásokat állít egy film elé, amihez akkor se nőne fel, ha 1 billiós büdzséből hoznák össze.

    ha pedig nem a képregény filmekhez hasonlítjuk, hanem csak vígjátékokhoz, inkább ez 100x, mint egy ghostbusters remake vagy egy dirty grandpa.

    lehetett volna jobb is a film, de ennyi pénzből, úgy hogy kb. semelyik stúdió nem mert ilyet idáig bevállalni, nem rossz. nem a deadpool film maga az ami nagy dolog itt, hanem hogy mit indíthat el és milyen filmeket kaphatunk mostantól, pl. R rated wolverine (amit valószínűleg az sem ment meg, de a deadpool előtt szóba se jöhetett).

  16. Szerintem is vacak volt, semmi extrát nem nyújtott, kicsit túltolták a kritikusok a nagy ajnározást. Egynek elment szombat délután, de kb. el is felejtettem. Mondjuk nekem a Hangya sem tetszett, sőt még a Civil War sem, szóval biztos fosul vagyok összerakva.

    Ilyenkor jön, hogy biztos nem értettem a metánál is metább poénokat. Xd Mentegetőzni nincs kedvem, maradjunk annyiban, hogy max. egy félmosolyra elegendőek voltak. Egyébként komolyan, van aki a térdét csapkodta ezektől a kikacsintásoktól? Nekem inkább ilyen “aha” élményt nyújtottak, de a térdcsapkodástól baromi messze voltam. Az egész film alatt egyszer röhögtem fel hangosan, valami gusztustalan, brutalitás miatt, de sajnos már nem emlékszem, mi volt az.

    Reynolds jó volt, de egyébként is kedvelem a palit, szóval ez nem mérvadó. Szerintem csak jót tesz a filmnek, ha más rendezőt kap. Semmi kiemelkedőt, meglepőt, vagy egyedit nem nyújtott Miller.

    Egy normális forgatókönyv sem ártana.
    És jó lenne ha élnének is a 18 karikás lehetőségekkel, nem csak egy reklámszlogen lenne. Pár poén is jól jönne.

  17. @Csoki89: Olvastál valaha Deadpool-képregényt? Neki az a specialitása, hogy kibeszél a 4. falon, mivel tudja, hogy képregényszereplő. Oké, ez azért van így, mert kattant a pasas.

  18. Az elsőre még rá lehet sütni, hogy jó, mert picit kilóg a tucatmarwelből a kikacsintgatós R-es stílusával, de ugyanez érdekes lesz másodszor is? Nekem nem, igaz én már az elsőre se emlékszem, annyira mély nyomot hagyott.

  19. Azzal én is egyetértek, hogy cseppet túlértékelt, de a szintjét viszont hozta egy átlagos Deadpool sztorinak és a poénoknak,tulajdonságoknak ami várható a karaktertől, aki ugye szintén csak egy paródia. Legalább nemcsak egyszer nézős darab, ha kedveled a fickót…engem elszokott szórakoztatni a figura, de nagyon kis mértékben, túl sok nem jó belőle szerintem. A film is elsőre volt igazán jó, de akkor sem a történet erős nyilván, másodjára már éreztem a széket a popóm alatt, harmadjára igazán megtudtam állapítani, hogy max 2 év múlva erősen leépült memóriával lehet csak újrázni egy borzasztóan unalmas délutánon. A hír pedig szomorú, egyrészt mert én mindkét casting ötletben megtudom találni, ami tetszene, másrészt meg tényleg ennyire nehéz nekik a kompromisszum kötés? jó neked adom Cable-t, de akkor ez meg az castingja csak az én döntésem vagy vmi? De azért még érdekel mit hoznak ki a folytatásból, egy valamiért tetszene csak, ha megbukna (de nem kívánom), mert Rob Liefeld egy f*sz és úgy megérdemelné :DDD

  20. @többmindenkinek: én nem véletlenül a Winter Soldier-t és a Guardian-t hoztam példának és _nem_ pedig a Hangyát meg a Civil War-t: ugyanis utóbbi kettő emlékeim szerint nem volt egy átütő kritikus-siker, ellenben a Winter Soldier-nél meg ment hogy mennyire hozza a kicsit politikai thrilleres hangulatot, a Guardians-nél meg hogy na ez aztán popcorn blockbuster szinten milyen jól eltalált szórakozás. És én is tökre belelkesedtem a kritikákon hogy aztán “jaszóvalezvoltaz” csalódott arccal jöjjek ki a moziból (és aztán pár hónap után amúgy már reális elvárásokkal leülve otthon, végülis nem is volt az olyan rossz)

    Ellenben a Deadpool, ahol szintén megvolt a nagyon pozitív kritikusi beharangozás, amit én már óvatos módon előre leosztottam tízzel, még így is nagy csalódás. Mert amiket poénoknak szántak azok egyáltalán nem voltak túl jó poénok, ha meg ezt kiveszem akkor marad a nagy nulla (történetben, gonoszokban)

    (és nem arról van szó hogy annyira finnyás vagyok hogy nekem aztán semmi sem jó: pl. ami popcornban a kritikusoknak tetszett és szerintem is baromi jó volt, az az Edge of Tomorrow)

  21. bvr: Civil War is nagy átütő kritikai siker film volt, sokak úgy emlegették, hogy a legjobb Marvel film (szerintem nem).

    Winter Soldier is szerintem az a film, ami olyan szinten van túlnyalva, hogy én is csak néztem, hogy ez? emlékszek én mikor én láttam tesómmal, megnéztem, de nem volt bennem semmilyen érzés, hogy fuhh de fasza volt, már pedig én könnyen tudok mások által gyengébbnek értékelt filmnél ezt érezni.

    de hogy a poszthoz is szóljak, én egyik színészt se gondolom jó Cable-nek, Stephen Lang-et tudom elképzelni Cable-nek.

  22. Nos… én úgy néz ki, pont kifogtam annak idején; amikor én néztem a Deadpool-t, az egész mozi jól szórakozott… (mondjuk nem is hetekkel a premier után mentem el egy vas. du-i vetítésre a rossz előérzeteimmel…).
    Kíváncsi vagyok, ki lesz az új rendező, illetve hogy ez a Cable miféle lesz. Egy Ryan-Liam oda-vissza cseszegetést megnéznék azért :D

  23. Komolyan mondom már nagyon unom olvasni a kommenteket… Most már az esetek 90%-bán arról szól, hogy ki tud jobban fanyalogni, fikázni, anyázni. Nagyon hangulatos… Mintha azon versengenétek, hogy ki tud jobban lehúzni egy filmet. Ha pedig valaki már nem tud mit kitalálni akkor bedob egy-két régebbi filmet és folytatja azoknak a fikázásával, bravó!

  24. Nem igazán várom, mert a Galaxis őrzőihez hasonlóan, ezt is kokira lúgozták a képregényhez képest. A Kingsman sokkal őrültebb, stílusosabb, bevállalósabb, és emlékezetesebb volt. Igazából nem is fair összehasonlítani őket. Matthew Vaughnéknál például, vidám zenére csillámporrá robbant a Világ vezetőinek feje, Ryan báék meg langyi eredettörténeteztek.

  25. @speedster: “Civil War is nagy átütő kritikai siker film volt, sokak úgy emlegették, hogy a legjobb Marvel film”

    hat akkor eleg mas kritikakat olvasunk, nezd meg akar itt human írását, akár sixx-ét az indexen. Szerintem tök reálisak és egyáltalán nem lelkendezőek.

  26. Mi ez itt bassza meg? A Deadpool utálók klubbja? Mellesleg minden posztnál ez a fika áradat van. Látszik, hogy hétvége volt és a tiniknek nem kellett suliba menni.Akinek nem tetszett az első rész, azt miért érdekli, hogy ki lesz a rendező és hogy milyen a casting?

  27. Happy Zoidberg a szívemből szólsz, én még annyit tennék hozzá, hogy Kingsman azóta egyik kedvenc filmem :D

  28. elolvasva a kommenteket, nincs is jó film :) Mindenki szidja a másikat :D
    Lehet az én elvárásaim vannak nagyon alacsonyan, de hát akkor nekem a jó még is csak, ha én meg élveztem :) Nekem akkor megérte a pénzt! :)

  29. A másik meg, hogy mi a baj az eredettörténetekkel? Hát ha be kell mutatni az “életpályáját”, mivel, hogy nem mindenki ismeri és nem volt még vásznon/képernyőn, akkor illik neki egy eredet film nem? Nem lehet mindig egyből a közepébe… gondolom a flashbackes elmesélés is nagyon odi volt és már unalmas! :D

  30. Én csak annyit tennék hozzá, hogy Liam Neeson már mindenhol ott lesz! :D
    Legyen inkább David Hasselhofffeeee! :D :D

  31. én el tudom képzelni Hasselhoff-ot is cable-ként, inkább mint Kyle Chandler-t, és az biztos hogy Hasselhoff-nak ez egy új kiugrási lehetőség lenne a fiatalkora karikatúrjából, amit mostanában tol.

  32. Én két embert javasolnék és plusz 1-et :D
    – Stephen Lang
    – Ron Perlman
    és bónuszba: Keira Knightley :D

  33. Soldierdsgn: Én örülnék Lang-nek de már a film végén megmondta Deadpool, hogy magas fickót keresnek. Lang 1.79, Reynolds pedig 1.88. Gondolom olyat keresnek, aki magasabb, mint Deadpool. Neeson jó lenne, mert 1.93 és játszani is tud. Nincs sok 2 méter körüli jó szinész Hollywoodban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.