6 Underground: na itt nem volt zsákbamacska

Az előzetesek a legharsányabb popzenékre voltak vágva, miközben minden szikrázott és robbant. Na meg Ryan Reynolds egysorosokat szórt. Bay nagyjából kisajátította magának ezt a fajta blockbustert, és igazából minden idei hasonlónál… Bayesebbet csinált. Nem vicc a youtubeos “the whole plate”, Bay egy auteur, mint Nolan, vagy akárcsak a régi nagyok, de ő erre az őrületre használja, amit a 6 Undeground képvisel.

Az az érdekes, hogy Michael Bay meg sem próbál úgy tenni, mintha szinemát csinálna, “ez a pillanatok az emberi lélekről beszélnek”, hanem bevállalja a teljes hullámvasút leírást, arcunkba tolt termékelhelyezésel és mindennel, teal-orange-white temetéssel. Nyilván van amikor ez mellémegy, a 6 Underground is megoszthatja a nézőket, de azt senki sem mondhatja mostanra, hogy csőbe húzták. Főleg, hogy csak Netflix előfizetése kell legyen a megtekintéshez, nem is kellett moziba zarándokolni ezért.

A film története lófasz, egysoros, bár ez a jellemző talán a forgatókönyvet is leírja. Konkrétabban: egy gazdag ember elhatározza, hogy jobbá akarja tenni a világot, ehhez halottnak tetteti magát, és még egy csapatot is toboroz maga mellé. Első küldetésük egy puccs, egy zsarnok megdöntése “valami isztánban”.

Ha a karakterekről és a motivációikról akarnánk beszélni, akkor nem tudnánk. Mármint komolyan. Talán Reynolds és a bevont új ember, de a többiek miért érzik küldetésüknek a dolgot, arra már egy sort sem tudnék mondani. A konfliktus mélyítését úgy kerülték meg az “írók”, hogy inkább csak ismételgették a “valamit tenni akartunk, szellemek vagyunk, mi csinálhatjuk” monológot kicsit mindig átvariálva. Komolyan, amikor már negyedszer átfogalmazva hangzott el, akkor bevallom, egy kicsit fennakadtam.

Ellenben, és jön a DE, ilyen képtelen pénzszórást, Bayhamet eskü jó volt most látni. A blockbusterek többsége szétkomolykodta vagy közepesezte magát. Erre jött Bay, hogy nesztek, itt van a Setpiece: The Movie. Eszméletlen akciójelenetek (kár, hogy a legőrültebb végsőt ellőtték az előzetesben) sorban. Összekötni nem sikerült őket, a filmet a földbe lehet döngölni, de az első 20 perc után tudtam, hogy nem tudom majd annyira szidni. Egy paródia az egész, és szakadtam a röhögéstől.

Lehet ez éjfekete reagálás a részemről, de Bay végre kiszabadult a PG-13 fogságából, a 6 Underground iszonyat véres, szóval a sok robbanásnak és akciónak rengeteg áldozata van, sokszor ártatlan emberek, viszont a rendezőt ez nem zavarja, nihilistán “hajt a tömegbe”. A Transformers filmeknél sokan panaszkodtak, hogy nincs következmény: hát tessék, ha itt megsúrolja valaki fejét egy több tonnás tárgy, akkor az leszakad. Mert cooool? Bayt csak ez érdekli, hogy cool megcsinálni. A Netflix pedig ehhez szabad kezet adott. És látványimádóként ezt most tudtam élvezni, mert ilyet egyszerűen szinte senki nem csinál. Annyira karikatúra minden benne, hogy komolyan venni egy percre nem lehet, így nyilván átérezni sem a pusztítást, ami történik. Van még a popcornból? Oké, mikrós, de kellett hozzá.

Ez egy szar film, de egy jó hullámvasút, amit nem rejtegetett a mű. Nem sértésként mondom, de iszonyat közönséges a 6 Underground, viszont egyáltalán nem fogja vissza magát.

Hi, I’m Johnny Knoxville Michael Bay, welcome to Jackass!

human
írta
2019. 12. 13. 20:56
megjelenés
33
hozzászolás


The Predator – annyira rossz, hogy jó?

Simán a földbe lehetne döngölni a Predator filmek legújabb darabját, de igazából pont átlépte azt a szintet, hogy a rosszsága már szórakoztató volt. Főleg, hogy pár hagyományos poén is volt benne.

Komolyan mondom, még ha nem is tudnánk, hogy hányszor mentek utóforgatni a fiúk, akkor is kitalálható lenne, hogy a stúdió és a producerek hathatós közreműködése miatt ilyen elbaszott a darab. Konkrétan Shane Black már többször bizonyította: képes egy rendes filmet összetenni — hogy kinek mennyire tetszik a Kiss Kiss vagy a Nice Guys, az más kérdés –, így lehetetlen, hogy az ennyire nevetségesen tekert történet, kalandokba beleeső karakterek csak az ő forgatókönyvéből születtek. Hiába csak két név van ott imdbn, ezen a filmen vagy 10 dudás érződik.

A történet… hát izé… Tudom, valaki mindjárt beírja, hogy az eredeti Predator története sem nagy megfejtés, és teljesen igaza van, de ott volt eleje, közepe, meg vége, és ezek szépen jöttek sorban, mindig faszán emelve a tétet. Itt meg belebotlanak dolgokba a szereplők, mert ezt kívánja a plot. Vagy olyasmit emelnek ki, aminek később nincs jelentősége, avagy simán kiszúrható az átírás és toldozás-foldozás. (Tippem például, hogy a kutyák sehol nem voltak eredetileg.) Amúgy egy Predator lezuhan a Földön, főszereplőnk belebotlik, aztán egy katonai szervezet is, és miközben vizsgálják, addig befut egy nagyobb Predator, aki az elsőt üldözi.

Ellenben, és de, és a többi ellenpontot felvezető írói fordulat: a karaktereken át mégis megragad valamit a régi Predator túlmacsóságából. Amikor az összeverődött katonák egymás között hülyülnek, akkor nem azon nevetünk, hogy milyen gagyi a film, hanem a tényleges poénokon, és a szórakozás faktort ez tornázza fel. Mert az idióta fordulatok idővel fárasztóak, a végső akcióra már ásítoztam kicsit, de Olivia Munn felébredése a hotelben, miközben pár őrült veszi körül, az működik.

Mint film még a gyengébb Predator 2-höz sem nő fel, sajnos nem hozta át a franchiset a 21. századba, viszonyt valami perverz módon egynek mégis elment. Azért örülök, hogy nem moziban.

human
írta
2018. 12. 05. 13:22
megjelenés
60
hozzászolás


Sharnado: csak haveri társaságban

Szóval végül csak megnéztem a legnagyobb twitter cunamit elindító tévéfilmet, amit az Asylum gyártott vagy 1 millióért vagy 250 ezerért, és a Syfy le is vetített a tévében, mert szarnak ők már a farmra scifire.

Haverokkal nézve a Sharknado egy elég nagy vígjáték. Akkora baromságok vannak benne, hogy mi többször is szakadtunk rajta. Ami nekem külön tetszik, hogy a stúdió szarik mindenbe. Megnézed Deakins hogy komponál egy jelenetet, ezek meg lebasszák a kamerát a színészek mellé, aztán csak lesz valami. Kitakarások, koncepciótlan “párbeszédek”, mármint nem csak szövegileg, és a többi.

Ezt tetézik azzal, hogy nincs két egyforma felvétel. Különböző bevilágítások és színek akkor is, ha elvileg csak más szögből veszik, már ha épp akad két kamerájuk, mindezt teljesen random jelenettek tarkítva. Egy cápa belesett a medencébe? Nosza valami 30 méter mélyen fotózott fehércápa 3 másodperc, aztán megint jöhet az uszony a medence vizében. És ilyenek, szakadni lehet rajta végig.

Nagyon szétesett a Sharknado, gondolom direkt rájátszva már, mert ennyire trasht nem lehet félig komolyan sem csinálni. És ezt technikailag értem, hiszen a pisztollyal skeetelt cápák között igazából a kitalált agymenésen felesleges lenne egy pillanatra is fennakadni.

human
írta
2014. 02. 02. 15:38
megjelenés
4
hozzászolás


Odd Thomas

Mióta csak olvastam A rossz helyet, Dean R. Koontz az egyik kedvenc íróm lett. Azóta a könyvei nagy részét kiolvastam, és bár belefutottam közepesebb sztorikba is, általában tetszettek a művei; az utóbbi kategóriába tartoznak Odd Thomas kalandjai, kezdve A halottlátóval, amelyből ez a film készült.

Odd Thomas nem egy átlagos figura, ezt már a neve is sugallja, hiszen annyit tesz: fura. A könyvben ő meséli el a kalandjait, ezt a film is remekül visszaadja narrálás formájában. Az apró háttérinformációk, amiket amúgy általában elveszítünk a feldolgozásoknál, itt némileg így visszaköszönnek. Persze nem minden. Ahogy a holtakról sem tudunk meg annyit, mint a könyvből, pedig ők is főszereplők, tekintve, hogy Odd látja őket, és igyekszik segíteni nekik, hogy áttérhessenek a következő síkra.

Azonban nem csak halottakat lát, hanem rémisztő lényeket is, az úgynevezett bodachokat, amik nagyobb katasztrófák előtt jelennek meg. Innen tudja, hogy Pico Mundo, kedvenc városkája, ahol amúgy szakácsként éldegél, óriási nagy veszélyben van. Már csak azt kell kiderítenie, hogy miért.

Már egy ideje tudjuk, hogy Anton Yelchin lesz a főszereplő, az utóbbi két könyvnél én már eleve őt képzeltem el a szerepben, így elég gyorsan hozzá is szoktam a játékához, ami tetszett, no de már más szerepeivel is meggyőzött régebben. Aki nagyon jól el volt találva, az Gombafej, vagyis Bob Robertson, akit már a film eleje óta hajszol fura barátunk. Stormy és Viola sem lettek rosszak, Willem Dafoe pedig kisujjból kirázta a kisvárosi seriff szerepét, ez nem kihívás számára, de persze ettől még örültem, hogy láttam. További pozitívum lehet még a Múmia cameo, jó jelenet volt, kb. az egyetlen igazi szellemesdi.

Sajnos vannak negatívumok is, hiába bírom Patton Oswaltot, a könyv Ozzie-ja teljesen más, ráadásul alig volt valamit, ennél azért jóval több szerepe van ott. Ahogy Elvisnek is, aki a filmben puszta papírmasé, egy kartonfigura, semmi szellem, pedig a könyvben rengeteget szerepel. Nagyon sajnálom, mert tényleg remek pillanatok fűződnek hozzá, szívesen megnéztem volna közülük párat. Előre félek Sinatrától, már ha lesz folytatás; de sajnos, mivel nálunk előbb kiadták DVD-n, mint hogy kint moziba került volna, erre sok esélyt úgysem látok.

Stephen Sommers ugye a fentebb említett Múmiát rakta már az asztalra korábban, itt is hozta az elvárható szintet, izgalmas légkört teremtett, ahogy azt kell, és neki köszönhető a könyvhöz hű sztori is, hiszen a forgatókönyvet is ő írta. Mellesleg már alig várom tőle a When Worlds Collide-ot.

Az effekteken biztos kiakadnak majd azok, akik ki szoktak akadni az ilyesmin, én nem teszem, tény, láttam már jobbat, de kismilliószor rosszabbat is, sosem érdekelt, a látvány eléggé utolsó szempont nálam.

Azt kell, hogy mondjam, ez egy jól sikerült feldolgozás lett, ami valljuk be, a Koontz könyveknél igencsak ritka. A sztori javarészt jól vissza lett adva, és a hangulat is megmaradt a narrálásnak köszönhetően. Csak ez az Elvises dolog, ez zavar nagyon, nagy hiba. Gondolom, jogi mizériák okozzák a hiányát, mint általában. Voltak rajta kívül is hiányérzeteim, kojotok, Odd főnöke, és még jó néhány nem annyira lényegi dolog, talán majd kapunk egy rendezői változatot később, ki tudja? De most így csak 8/10-et tudok adni neki.

Mammut
írta
2013. 06. 20. 15:14
megjelenés
19
hozzászolás


Csak röviden: Hatchet 3

Ebben a sorozatban az a jó, hogy tele van a horror műfaj képviselőinek cameóival. A régi ismerős arcok most is jönnek, még ha kicsit lassabb léptékkel is, mint a trilógia második részében. Jó volt újralátni Gizmo haverját, azaz Zach Galligant, és vicces volt a Voorhees vs. Voorhees felállás is, Hodder jól megmutatta az új Jasonnek, hogy kell ezt csinálni. Caroline Williams még a régi Texasi láncfűrészes időkből ugorhat be, bár szerepelt a Halloween 2-ben nemrég, és úgy néz ki, hozott magával pár embert onnan is, például Diane Ayala Goldnert, aki a Feastekből lehet még ismerős. Tony Todd elhullása után pedig kaptunk egy másik ijesztő arcot. Nincs kint a neve imdb-n, és a filmben sem írják ki, csak a végén, így én sem lövöm le a meglepetést.

Kedvenc cserkészünk lánya, vagyis Danielle Harris kicsit háttérbe szorult, ellenben nagyobb szerepet kapott a Team Unicorn – no meg Adam Green – Rileah-ja, miután az első két részben a fiatal Crowley-t alakította, üdítő volt női szerepben látni. A Tivós Parry Shen pedig három rész alatt most már a harmadik karaktert alakította.

A gyilokok között voltak megint vicces darabok, bár szerintem nem sikerültek annyira poénosra, mint az előző részben. Úgy összességében kicsit komolyabbnak éreztem az egész film légkörét, no nem kell véresen komolyra gondolni, akadt azért pár nevetős rész.

Nem tudom, hogy lesz-e negyedik rész, de biztos megnézem majd, mert azért jó muri, még ha nem is agyonnézős a sorozat, mint teszem azt Jason régi kalandjai.

Mammut
írta
2013. 06. 19. 19:55
megjelenés
3
hozzászolás


Bait

Szeretem az elborult B-filmeket, de sajnos picit túlzásba estek, a megacápától a szupercápáig mindenféle cápán röhöghettünk az elmúlt pár évben. Nem is ezzel van igazából bajom, hanem azzal, hogy mellettük nem készült normális horror a témában. Ezt az űrt töltötték be nálam az ausztrálok a Bait című filmmel.

A sztori nagyjából annyi, hogy jön a cunami, és pár ember egy boltban ragad egy cápa társaságában. A hangulat a bezártsággal adott, és mellé még a cápa sem lett rosszul megcsinálva, bár a film elején lévő CGI-tól még én is megijedtem, de szerencsére csak ott volt olyan rossz.

A szereplőket főleg sorozatokból ismerhetjük, mint a sellőlányokat a H2O-ból, vagy Julian McMahont a Nip/Tuckból. Mindenki hozza a tőle elvárható formáját.

Anno már készült hasonló film, Cápatámadás Malibun, csak ott az életmentők bódéjában és egy épületben ragadtak emberek. A Bait szerintem hangulatosabbra sikerült. Bár lehet, hogy csak azért érzem így, mert jó időben érkezett. Mindenesetre a mostani felhozatalban lazán eléri a 8/10-es pontszámot.

Mammut
írta
2012. 12. 17. 12:14
megjelenés
8
hozzászolás


Resident Evil – Retribution

Mindig megmosolygom, mikor már az első plakátnál megjelennek az utálók egy filmsorozat sokadik részénél, elszajkózva tök ugyanazt, amit már unalomig ismételgettek korábban, még több percet ajándékozva ezzel életükből az utált filmnek. A Resident Evil sem kivétel ez alól, kapott már hideget, meleget, és mivel nagyjából semmi sem változott az előzményekhez képest, akinek eddig nem tetszett, az ötödik résztől sem változna meg a véleménye. Ellenben, aki kedvelte eddig is a sorozatot, az ugyanúgy szórakoztatónak fogja találni a folytatást is, és mondom ezt úgy, hogy szerintem ez a rész sikerült a leggyengébbre.

Ami mindenképpen pozitívum, hogy egy csomó régi arcot láthatunk viszont az első részből, és persze még mindig velünk van Milla; ezúttal valamilyen bőrfűzős szerkóban, aminek maximum csak a férfiközönség felé mutatott szerepére sikerült rájönnöm. De annyi baj legyen, mert fő ellenfele, Sienna is valószínűleg ugyanabban a boltban vásárolta a cicaruháját, a lényeg, hogy miközben a szörnyeket vagy épp egymást püfölik, mutatósak legyenek.

Ebben a részben legalábbis még jobban, mint eddig, mert igencsak a látványra mentek rá, ami sajnos a negatívum felé billenti a mérleget, mivel a sokszor steril környezet erősen előhozta a CG-t, és enyhén szólva túl mű lett ott a kép, jó, nem 48 fps mű, de ettől még kétségtelenül mű. Lehet, hogy 3D-ben jól mutat, azt nem vitatom, de 2D-ben valahogy nem volt az igazi.

A másik nagy negatívum, hogy nem csak a régi szereplőkkel lovagolták meg az első részt, de egy röpke kikacsintástól eltekintve még a sztori is nagyjából ugyanaz, szökés a komplexumból, és ráadásul ezt elintézték kb. 85 percben (utána közel 10 perces stáblistával). Ha ehhez hozzáveszem, hogy egy filmből szerintem eléggé kilógó recap is volt az elején, nem csoda, ha olyan érzésem volt, mintha tényleg csak egy epizódot láttam volna valami sorozatból, csak itt nem jövő héten jön a következő rész, hanem vagy két évet kell rá várni, már ha lesz.

“I met your sister. She’s not very nice!”

A filozófiai és drámai mélységek eddig sem voltak jellemzőek a Resident Evilre, annál inkább az agyatlan akció, amiben a folytatásban sem szenvedünk hiányt, óriás hóhér zombi, ruszki zombikatonák, van itt minden. Bár Milla kicsit lassabb, ami teljesen érthető, már csak az előző rész eseményeit tekintve is, de azért ennél többet vártam a fő bunyótól. No sebaj, azért így is szórakoztató volt, bár mint említettem, az eddigi leggyengébb rész, így csak egy 6/10-et tudok adni neki a sorozaton belül.

Mammut
írta
2012. 12. 10. 09:01
megjelenés
34
hozzászolás


Thale

Miközben a Flukt BD-re vártam, kedvet kaptam egy másik norvég filmhez. Ismét a skandináv folklórhoz nyúltak, és kíváncsi voltam rá, mert pár éve egy másik mítoszbeli lényről is elég érdekes filmet készítettek Trolljegeren (Trollvadász) címmel. Ezúttal egy huldra áll a középpontban, egy erdei lény, mely szirénekhez hasonló énekével becsalja az erdőben megforduló férfiakat a bozótosba, és ha jó volt, megjutalmazza őket, ha nem, hát, abból is kapunk némi ízelítőt a filmben.

Persze némiképp más felállással, a főszerepben két takarítóval, Leóval és Elvisszel, akik rátalálnak egy fura lányra munka közben. Innentől lassan bontakozik ki a történet, itt-ott már-már művészien, az én szájízemnek túlságosan is. Továbbá, míg az említett trolloknál sikerült egy ismertebb lényt kellőképpen rejtelmesen bemutatni, ez itt valahogy nem működött, pedig a huldra korántsem annyira elterjedt. Ezt tetézi, hogy a folklórból is elég keveset tudunk meg, erős utánolvasás javallott.

Kicsit nagyobb költségvetéssel bizonyára jobb film születhetett volna. Érdekesnek érdekes volt, szóval nem bántam meg, hogy megnéztem, és alig várom, hogy újabb mesét vegyenek elő, én biztosan megnézem. Aki kíváncsi a lényre, vagy arra, mennyire lehetett vonzó a fent említett eltévedt favágóknak a tehénfarok, nyugodtan nézze meg, ez kiderül, de aki egy szörnyes horrort várna tőle, az tartalékoljon be egy másik filmet is mellé. Nálam egy felkerekített közepes lett, 5/10.

Mammut
írta
2012. 12. 02. 04:08
megjelenés
5
hozzászolás


Kingdom of The Spiders (1977)

Amolyan hiánypótlás volt számomra ez a mára már klasszikus darab, legalábbis egyáltalán nem emlékszem rá, hogy láttam volna régen. Anno már írtam egy bizonyos lángoló toronyról, és pár légi gondról, és immáron megint rámjött a katasztrófaláz, csak épp ezúttal állatokkal próbálkoztam.

Pontosabban pókokkal, merthogy most azok lepik el a kis arizonai városkát, ahol fő állatorvosunk, maga Kirk kapitány, azaz itteni álnevén mint Dr. Rack Hansen éldegél. Persze, ahogy az lenni szokott az ilyetén filmekben, a nagy inváziót fura haláleset előzi meg, melynek kivizsgálásában az odaérkező egyetemi entomológus szakértő (Tiffany Bolling) is besegít doktorunknak, és persze a pókhálókon kívül gyengéd érzelmi szálak is szövődnek közöttük.

Ezután a szokásos gyerekbetegségek jönnek, melyeket azóta sem sikerült kinőnie a műfajnak. Míg a polgármester nagy csinnadrattára készül, és az orvosok próbálják megoldani a helyzetet, addig az állatok pont a legjobb stratégiai helyeken csapnak le, a várost ezzel pusztulásba taszítva. Azért valahol vicces, hogy a mai napig szinte ugyanezt a receptet használják, holott már ez is átvett egyes elemeket régebbi filmekből.

Valahogy többet vártam ettől a B-filmtől, de az is igaz, hogyha a maga idejében látom, biztosan nagyobbat ütött volna. Azóta a témában annyi minden megvolt, amik ebből is szépen táplálkoztak, hogy bizony az eredeti bánta. Ha jól látom, egész jól keresett a film, és a vége folytatásért is kiáltott, de ugyebár nem sokkal később más vizekre eveztek horror témában, jött Carpenter a slasherjével meg hasonlók, a 80-as évek már inkább arról szólt, az állatos horrorok szépen lassan a háttérbe szorultak.

William Shatner mindig megmosolyogtatott a komoly benézéseivel, itt sem volt ez másképp, de persze ettől eltekintve mindig is szerettem a játékát. A partnernője nem volt nagy szám, jobban örültem volna, ha Marcy Lafferty van többet képernyőn, de végül is ő később Star Trekezett és T.J. Hookerezett is kisebb szerepekkel.

Az igazság az, hogy a pókok iránti félelmemre az Arachnophobiához hasonlóan ez a film sem volt túl hatékony terápia. Végig az volt az érzésem, hogy száz meg száz tarantula mászkál éppen rajtam, pedig még egy árva házipókot se láttam. De ettől persze csak izgalmasabbá váltak a filmben a pókos részek. Azonban a köztes jelenetek a fenti hibák miatt kissé unalomba fulladtak, emiatt csak egy közepes pontszámra futotta a végére. Azt hiszem, a lázat azért folytatom, csak épp hajós témával, majd meglátjuk.

Mammut
írta
2010. 12. 04. 20:15
megjelenés
7
hozzászolás


Dance of the Dead

Jártak már zombik mindenütt, katonai létesítményben, kutatólaborban, bevásárlóközpontban, fegyverboltban, szigeten, földön, égen, és ugyan már megjárták egyszer a bált is (ha valaki kitalálja, mire gondoltam, kap egy piros pontot, remélhetőleg nem a biológia tanártól), de most úgy gondolták, újra ellátogatnak oda, és nem kizárólag csak a zene kedvéért.

Dance of the Dead írás

– Why is this happening?
– End of the world, God’s flushing the toilet.

A középiskola nagyban készül a közelgő bálra, mindenki a párját keresi, illetve új párhoz csapódik, a szokásos idilli hangulat, pomponlányok, focisták, zenészek, az ügyeletes rosszfiúk, és természetesen az elmaradhatatlan geekek, hiszen ha mindenki meghal, ők uralják a földet. A tinivígjáték azonban vészes fordulatot vesz, hiszen a város történetesen pont egy erőmű mellett fekszik, és az ilyen helyek mindig is imádták ontani magukból a mindenféle anyagokat, ez esetben éppen a holtakat életre keltő elixírt.

I got one, and I got another, and another, so… I killed the whole block.

Mivel nekik nem jutott pár, kénytelen-kelletlen geekjeink a temetőbe veszik az irányt a bál estéjén, egy amolyan geekektől már megszokott tudományos tézist bizonyítandó. Amit viszont ott találnak, az a legmerészebb képzeletüket is felülmúlja, ugyanis a földből kirepkedő és sprintelésbe kezdő elhunytak megéheztek, és ezzel kezdetét is veszi a mészárlás, no és természetesen az újbóli próbálkozások arra a bizonyos párkeresésre, mert hőseink bizony ezt sosem adják fel.

A színészek közül túl sok nevet nem tudnék kiemelni, mivel egyikük sem tűnt ismerősnek, maximum a tesitanár, de őt sem igazán tudom most hirtelen hova tenni. Mindenesetre mindenki elég jól hozta a rá kiosztott szerepet, szóval ezen a téren semmi problémát nem tapasztaltam. Aki meg nem volt valami túl nagy színésztehetség, az inkább eyecandyként állta meg a helyét.

A rendezés is elég korrekt volt, szépen mutattak mindent, és még a poénos dolgokat is jól megoldották. Volt egy traccspartis jelenet, hátérben akcióval, hát az csúcs volt, fetrengtem. Mondjuk 1-2 alkalommal azért az operatőrnek megremegett a keze, az nem volt valami jó a szememnek. A trükkök egy B-filmhez képest egész jók voltak, szerintem jól kihasználták a költségvetést.

Tény, volt benne 1-2 lejtő, amolyan üresjárat, amikor kicsit belassult a film, de nem tartottak pár percig se, szóval simán megbocsátható. A film némiképp paródikus, de inkább csak vígjátéknak mondanám, mármint persze horror-vígjátéknak. Ha vígjátéki elemekkel fűszerezett filmre kellene gondolnom a témában, a Return of The Living Dead sorozat jutna elsőként eszembe etalonként, ahhoz mérten ennek egy felkerekített 8/10-et tudnék kiosztani. Ha paródiaként akarnám kezelni, és a Shaun of The Deadhez mérném, akkor ez a pontszám logikusan kevesebb lenne.

Mammut
írta
2008. 10. 10. 03:10
megjelenés
15
hozzászolás


Jack Brooks: Monster Slayer

Vártam már ezt a filmet nagyon, elég sokáig elhúzták, mire végre eljött a limited premier napja, és most a DVD kiadásé is. Kapva kaptam az alkalmon, és gyorsan rá is vetődtem, ahogy azt Jack tenné egy így járt áldozatával.

Monster to Slay

Jack nem átlagos fickó, ez már a film elején is látszik. Egy gyerekkori trauma erősen megviseli, és rányomja a bélyeget egész életében. Nem bír a dühével, nem tanácsos a közelében lenni, mikor kihozzák a sodrából. Emiatt még egy agyturkászt is felkeres, aki természetesen a szokásos, használhatatlanabbnál használhatatlanabb módszereket tanácsolja mérge leküzdésére. Szerencsénkre nem is jár sikerrel, hiszen mi történne, ha a nagy szörnyirtó lángja még azelőtt kihunyna, mielőtt egyáltalán munkába állna? Mert szörnyek bizony léteznek, ezt már Ripley is megmondta, és nem lenne, ki szétrúgja a seggüket.

Persze, hogy honnan jönnek, azt pontosan nem tudni, csak az egyikükről hallhatunk egy történetet, mely egy átokkal kapcsolatos, amit sikeresen szabadjára is engednek. Itt jön a képbe egyik kedvenc horror-szereplőnk, Robert Englund, aki megint hozza a formáját, frenetikus játékot láthatunk tőle, ahogy azt már megszokhattuk.

Trevor Matthews is elég jól hozza a karakterét, tényleg hihető a taktikája, miszerint először felhúzza magát, aztán üt, komolyan az az érzésem volt, hogy nem vagyok én Hulk, fene sem állna a szörnyike helyében. Ahhoz képest, hogy ez az első nagyobb filmes szerepe, tényleg jót alakított.

A rendezővel, Jon Knautz-cal, már több rövidfilmen vannak túl, együtt alapították a Bookstreet Pictures produkciós vállalatot, melynek ezt a filmet is köszönhetjük. Elég kellemes képi világot adott a történetnek, amit kell, azt meg is mutatja.

Már a trailer nézése közben beugrott az Evil Dead, és a film közben is azt láttam, hogy tényleg szeretik a horrorfilmeket, persze senki se várja Ash újabb kalandjait, olyan értelemben semmi köze hozzá. De azért remélem, hogy a Knautz-Matthews duó nem jut Raimi-Campbell sorsára.

Igazából még írnék sok mindenről, de nem szeretnék túlságosan belemenni a sztoriba, elég legyen annyi, hogy a film elég sokáig építkezett, erre nem árt felkészülni. Persze addig sem mondanám, hogy unatkoztam, mert Freddy bácsi játéka ezt nem hagyta, mégis néha háttérbe szorult ő is, a főszereplővel együtt, és emiatt ott erősen a közepes értékelés felé terelődött még a mérleg. Azonban miután a film beindul, meg sem áll a végéig, szóval ennek sikerült feltornáznia a pontszámot 7/10-re. Mindent egybevéve én remekül szórakoztam, ajánlom mindenkinek, aki szereti a műfajt.

Mammut
írta
2008. 09. 25. 00:43
megjelenés
7
hozzászolás


Starship Troopers 3. – Marauder

Anno az első részt ha jól emlékszem, háromszor néztem meg a moziban. Szerintem nem is létezik még egy ilyen film, maximum kettő volt a legjobbaknál is. De ezt látni kellett újra és újra, szinte el se hittem, hogy ez az akció-horror fergeteg, ami ránkzuhan a vászonról, tényleg ott van, ritka az ennyire odabaszós film. Paul Verhoeven filmje ugyan eltért Heinlein könyvétől, de azt én csak utólag olvastam el, és ahogy az lenni szokott, amelyikkel előbb fut össze az ember, az tetszik neki általában jobban, itt is így történt.

Aztán elérkezett a második rész, és igazából túl sok bajom nem volt vele, maximum csak annyi, hogy folyton szenvedtek. Jaj, most mi lesz, nem véletlenül volt fogdában, satöbbi, satöbbi. Az első pörgése után erősen visszavettek a tempóból. De amikor akció volt, akkor azért nem unatkoztam ott sem, így egy közepesre azért simán kijött a film.

God’s back and he’s a citizen, too.

És most íme, a harmadik rész is eljött, az előzőhöz hasonlóan szintén csak DVD-n. Egy kicsit becsapós volt a trailer (jó, mikor nem az), mert ugyan van benne akció, de azért azt kell mondjam, hogy itt talán még több szenvedés van, mint a második részben, megszórva egy kis vallási mizériával is. Némileg több betekintést kapunk ugyan a Szövetség életébe, de sajnos meg se közelíti az első rész lassabbnak mondható felvezetésének színvonalát.

Ami viszont nagyon hiányzott a második részből, azok a hírek. A bejátszások, mi történik a nagyvilágban, az élő kivégzések, a bogarak már megint mit dúltak fel, stb. Szeretne többet tudni? Nos, itt minden eddiginél nagyobb adagban kapjuk a képünkbe az infókat. Bizony erre nagyon ráhajtottak, és érdemes figyelni közben a kiírt szövegeket is, „Psychic is sexy” és hasonlók miatt. Mindenesetre ez nagyon ad a hangulatnak, totálisan az első rész feelingjét hozta, jó ötlet volt folytatni ezt a tendenciát.

Persze, adott még egy dolog, „ami” az első rész hangulatára gyúr, vagyis inkább „aki”. Johnny Rico visszatér, és még mindig megállja a helyét Casper Van Dien a szerepben, bár néha a befeszítés kissé erőltetettnek tűnik. Dina Meyer és Denise Richards inkább nem értek rá, de kapunk azért eyecandyt, az Enterprise T’Pol-jaként ismert Jolene Blalockot. A színészek amúgy nagyjából megfeleltek a célnak, de igazából már most elfelejtettem a karakterek nevét, pedig egy órája sincs, hogy abbahagytam a filmet.

A rendező Edward Neumeier szintén közös pont, hiszen ő írta az első rész forgatókönyvét is, és itt úgy nézem, első ízben ült bele abba a bizonyos székbe. Ehhez képest egész jó rendezést kapunk, igyekszik bemutatni mindent, nem az a kapkodós, manapság divatos mindent elrángatós fajta. Az aprításoknál berakott jó pár viccesebb dolgot is, jár a piros pont neki.

Persze aprítások, már ameddig a keret bírta, gondolom ezért van kevés belőle, de ott azért beleadott amit bírt. A trükkök azért szerintem még a többségnek elfogadható fajták, bár a gépeknél bevallom, inkább jutott eszembe a Roughnecks rajzfilm, mint az első rész.

Mindent összevetve azért jól szórakoztam, még az átmeneteknél sem jutott eszembe pause-olni, ami nálam erősen azt jelzi mostanában, hogy jó (ugyanis egyre több filmnél vagyok egyre türelmetlenebb az üresjáratokkal szemben, folyton csak magukat ismétlik, többször látott kliséhelyzetek, satöbbi, satöbbi). A lényeg, hogy itt még éppen elegendő volt a feszültség a karakterek között, hogy fenntartsa az érdeklődésem. Persze korántsem annyira, hogy rajongjak úgy a film háromnegyedéért, melyet kitöltenek. Az akciójelenetek és a feelinges bejátszások azért feljebb viszik a filmet a középső résznél, szóval legyen ez egy erős 6/10. Persze még mindig várat magára az a rész, melyre majd mernek végre költeni egy keveset és ugyanolyan fergeteges bogármészárlást láthatunk, mint régen. Lesz még ilyen?

Mammut
írta
2008. 07. 15. 17:25
megjelenés
55
hozzászolás


The Mutant Chronicles

Azzal az örömhírrel kezdeném, hogy lehet, sikerült megtalálni Uwe Boll méltó utódját. Simon Hunter legalábbis ebből a filmből ítélve erősen a babérjaira kíván törni. Hozzáteszem, többé-kevésbé sikeresen is teszi.

A film eredetileg mozira lett tervezve, de nem jutott el odáig, úm. “staight to DVD” lett a sorsa. Hogy ennek a tipikusan ostoba párbeszédek, sztori vagy a sci-fi channelt is megszégyenítő effektek áradata volt az oka, azt nem tudom biztosan, de el tudnám képzelni. Mondom ezt én, aki azért simán falja a B-filmeket, és nem igazán tud fennakadni a rossz minőségű effekteken sem. Kezdjük a képre festett vérrel, ami úgy kilóg az egész környezetből, hogy öröm volt nézni, na jó, mégsem, de a gőzgépek által generált füst is megérne egy misét.

Mert igen, ahogy azt már human korábban mondta, ez bizony steampunk kategória, még a fegyverek is gőz alapon működtek. Sajnos nem igazán mentek bele a működésükbe, a hajókéba sem igazán, mindenesetre a világ, amiben a film játszódik, érdekes lehet, sajnos anno én kimaradtam ebből az RPG-ből, szóval nem ismertem.

Ebből a szempontból nem is tudom megmondani, hogy mennyire illik bele a film, de ezt majd gondolom, hamarosan megtudjuk a játék világának rajongóitól. A történetet szintén nem tudom, hogy kilóg-e annak történelméből, de remélhetőleg azért erre sikerült figyelniük. Bár ki tudja. Mindenesetre ők sem vitték túlzásba, én sem akarom, és igazából túl sok spoilert sem szeretnék elfecsegni, szóval elég legyen annyi, hogy adott egy gép, mely mutánsokat generál, tehát a gépnek halnia kell, csapat szervez és megindul. Nagyjából ennyi dióhéjban, az az egy baj van az egésszel, hogy igen nagy hangsúlyt fordítottak erre a szervezéses dologra, és elég keveset a lényeges részekre.

Mármint, gondolok itt arra, hogy adott egy alagút, ahova bemásznak emberkéink, holt hangulatos az egész, meg minden, és a sok üresjárat után az ember tényleg nagyon örül ennek, és hú, meg minden. Ekkor jelenetváltás és kimásznak a másik oldalon, hát khm, „ez itt a sok sípszó helye”.

I’m not paid to believe, I’m paid to fuck shit up.

Nos, jöjjön a rendezés, mert ha már rendezőnket Boll úr magasságába emeltem, nem ártana megmondanom, hogy miért is tettem. Egyszerűen ő jutott eszembe róla. Hatásvadász jelenetek, de úgy, hogy még a színészek is kivárták, mikor jöhet (majd meglátjátok), a lehető legrosszabbkor megszólaló hősies zene, igen, az előbbi idézet közben például, és a lehető legrosszabbkor a kameraváltás. Ez mind annyira „Bollos” dolog volt, hogy komolyan ránéztem film közben imdb-re, hogy jól emlékeztem-e a rendezőre.

Másik jellemző vonulat lehet, hogy pár jobb színészt húz magával. Ron Perlmant sose lássam rosszabb szerepben, Thomas Jane-nek még volt esélye feltörni, hát, a film után ez az esély inkább csak csökkent. Devon Aoki mondjuk mindig is szeretett fapofát vágni, tökéletesen hozta ezt a formáját. John Malkovich egy kisebb szerep erejéig ugrott be, de ahogy a szövegét mondta, tényleg az a mondat jutott eszembe, amit egy kommentezőtől olvastam nemrég, miszerint „ő sem érti, hogy került erre a forgatásra”, vagy valami hasonló volt, bocs, ha nem pontos, a lényeg, hogy tökéletesen ez ugrott be a játékáról.

Fuck mankind. Fuck the world… Fuck you.

Persze volt egy-két jelenet és beszólás, ami kifejezetten tetszett, szóval nem veszett fejsze nyele, de sajnos, köze nincs mindahhoz, amit én vártam majd’ egy éven keresztül. Én simán tudok szórakozni a legrosszabb filmeken is, és ezen is igyekeztem, de egyrészt mindig kizökkentettek ebből a rohadtul unalmas szövegelések, másrész a fenti Bollos dolgok miatt kellett megállítanom, mert egyszerűen meg kellett állítanom, sok volt. Azt hiszem, kiosztok rá egy 3/10-et, mert annyit azért talán megérdemel az a kb. fél óra, amit élveztem is a filmben.

Mammut
írta
2008. 07. 11. 23:36
megjelenés
40
hozzászolás


Running Time

Sajnos én még régebben vettem meg a Book of The Dead limitált kiadását, nem is értem, mire a limitált, hiszen ha jól tudom, immáron minimum a harmadik kör fut le belőle, úgy fogy. Ha tavaly helyeztem volna a kosárba, bizony a Running Time-ot megkaptam volna hozzá, hiszen mellé adogatják. Szóval ha valaki most tervezné, akkor nézze meg, mikori kiadást vételez, és hogy benne van-e.

Running Time kép

No de nézzük, miről is van szó. A film címe eléggé árulkodó, egy délután történetét tekinthetjük meg, abból is 1 óra 3 percet, mégpedig real time. A felvétel is azt a látszatot kelti, hogy még az is egyben történt, pedig nem, több kisebb felvétel történt. Összesen 10 napig tartott a forgatás, de az utolsó napon már délelőtt végeztek is. Mindezt nagyjából harmadannyi költségvetésből, mint az Evil Dead büdzséje. A technika és az ötlet amúgy Hitchcock Köteléből lehet ismerős azoknak, akik látták (merem remélni, hogy vannak ilyen emberek), csak annyi a különbség, hogy itt nyílt terepen forgattak, ugyebár fejlődik a technika, tehát valamelyest jobb megoldásokkal is operálhatott, de a stáblistán a külön köszönet mindenképpen kijár neki. Jó, igazából két évvel korábban volt egy Holtidő, de az inkább csak hajazott erre, ott nem jött le igazán ez a real time feeling, ahhoz túl sok volt a helyszín, és a közöttük való váltás.

Oh, yeah, you’re smart! You flunked fucking gym!

Carl Metushka (Bruce Campbell) éppen szabadul a börtönből, ahol leült 5 évet, csak azért, hogy miután lezavart egy gyors numerát egy, már a kocsiban várakozó prostival, Jenie-vel (Anita Barone), ismét a tettek mezejére lépjen régi haverjával, Patrickkel (Jeremy Roberts), csakhogy a rablás nem pont a legjobban sül el. Így is leírhatnám a film történetét, mert voltaképpen erről is szól. Csakhogy mégsem, ez csak az ürügy, mivel inkább a karaktereken van a hangsúly, ehhez pedig tényleg jó alakításokat kapunk mindenkitől, a főszereplőktől és a mellékszereplőktől (Art LaFleur, William Stanford Davis) egyaránt.

Amikor említettem az Alien Apocalypse-nél, Josh Becker készített már jobb filmet is, erre gondoltam. A 16 millis fekete-fehér felvétel és a színészi játék valahogy tényleg elhiteti azt a látszatot, hogy mindaz, ami a szemünk előtt lezajlik, valódi, nem úgy, mint az ezzel próbálkozó filmek többsége (legalábbis nálam). A vágást pedig Kaye Davis (Evil Dead 2) olyan szépen megoldotta, hogy nézés közben komolyan nem lehet észrevenni hibát, én legalábbis nem láttam, pedig tudom, hogy van.

Szóval igen hatásos volt, az első perceivel már behúzott, és simán néztem volna tovább, kár, hogy ilyen rövid volt, össz-vissz 68 perc, abból is 5 perc a főcím és a stáblista. De tényleg egy jó film, megérdemli a 8/10-et.

Mammut
írta
2008. 03. 22. 11:25
megjelenés
3
hozzászolás


Mindwarp (aka. Brain Slasher)

Ez a poszt-apokaliptikus horror a Fangoria Films első produkciója volt még anno 1990-ben, két olyan húzónévvel a műfajban, mint Bruce Campbell és Angus Scrimm, akit a Phantasmból ismerhetünk.

Mindwarp - Bruce kampó

A jövőben az élet egy álom, legalábbis azoknak, akik mélyen a föld alá menekültek az atomkatasztrófa elől, egyenesen az Infinisynth virtuális valóságába, a többieknek a tényleges valóság inkább rémálom maradt, már aki túlélte nem csak a katasztrófát, hanem a kannibál mutánsok támadásait is. Odalent az Infinity lakói eközben vígan pihennek digitális álomvilágukban, csak enni kelnek fel kényelmes ágyaikból. Judy (Marta Alicia) azonban megunja ezt az álvalóságot, inkább menne valahova, bárhova, megnézni a valódi világot. Az óhaja teljesül, egy kopár, hideg világban ébred, ahol mindenütt veszély leselkedik rá. Ekkor ismerkedik meg Stoverrel (Bruce Campbell), aki amolyan Jeremiah Johnson módjára éldegél, látszólag az utolsó felszínen élő emberként.

– Itt mindig ilyen hideg van?
– Nem, télen hidegebb.

Bruce hozza a szokásos formáját, játékával két amolyan utalást is elhintve az Evil Dead 2-re. Azonban a női főszerepet játszó Marta Alicia egy kicsit túlzásba vitte, valahogy túl komoly volt, nem illett a képbe, Angus Scrimm pedig már önmagában is félelem tárgyát képezte.

Steve Barnett, aki már nem igazán rendez, jobban érzi magát a Fox utómunkálatokért felelős osztályának (vagy hogy hívják) alelnökeként, elég zord világot festett a képernyőnkre, és itt-ott kellőképpen klausztrofóbiás légkört teremtett meg a földalatti katakombákban. Voltak pontok, amik a Galaxy of Terrort juttatták eszembe (annak is Mindwarp az egyik címe, érdekes), egy kis Mad Max feeling is előjött, no meg a későbbi Mátrix, ugyanakkor egy kis Texasi láncfűrészes is beugrott nekem a horrorosabb jeleneteknél, a vérrel sem spóroltak, de javarészt inkább a sci-fi volt előtérben.

Pusztán érdekesség, hogy a sztorit az a John D. Brancato és Michael Ferris írta közös Henry Dominic álnéven, akik most a Terminator 4 szkriptjén dolgoznak. Mellékes érdekesség pedig, hogy Bruce itt ismerte meg második feleségét, a jelmeztervező Ida Gearont.

A filmet először még a VHS időszakban láttam, alig rémlett belőle valami, vicces volt, ahogy kisebb részletek így beugrottak nézés közben. Elég jól szórakoztam, még a lassabb részeken (amik azért vannak benne) sem mondhatnám, hogy unatkoztam. Megérdemel egy 7/10-et.

Mammut
írta
2008. 03. 17. 18:40
megjelenés
2
hozzászolás


Alien Apocalypse

Ha már a múltkor megemlítettem a Man with The Screaming Brain kapcsán, hogy Bulgáriában anno két Sci Fi Channel film is készült egyidejűleg Bruce Campbellel, ideje lenne a másikról is írnom pár sort, hát íme.

A négy asztronauta, akik 40 évet töltöttek az űrben, visszatérnek a Földre, de ami itt fogadja őket, korántsem az, amire számítottak. Egy poszt-apokaliptikus világ tárul a szemük elé, ahol a Földet az elfoglaló idegen, hangyaszerű lények uralják, az embereket rabszolgasorba taszítva, kicsit megcsavarva A majmok bolygója sztoriját. Természetes, hogy ilyen körülményekhez nem szokott asztronautáink egyáltalán nem fogadják el, hogy ennek legyenek a részesei, és már a terv is összeállt, felkelést kell szítani, Spartacus után szabadon.

Just call me a… great healer.

Alien Apocalypse with Bruce Campbell

Az asztronauták sorát erősíti Bruce Campbell, Dr. Ivan Hood szerepében, akinek már az első megnyilvánulásából is látszik, hogy nem egyszerű eset, miszerint kihasználva a helyzetet, máris új babérokra törne “a nagy gyógyítóként”. Társa Kelly, akit a Xenaból ismert Renee O’Connor játszik, de a szokásos eyecandy vonulatot inkább egy másik színésznő hozza, Rosi Chernogorova, akit a film előtt egy másik B-ben, a Shark Attack 3-ban láthattunk, szintén lenge szerelésben.

– What’s TV?
– None of your damn business.

Igazából ez tisztára olyan, mint valami családi produkció, mivel a készítők már rég ismerik egymást. A rendező és író Josh Becker Bruce régi barátja, már többször dolgoztak együtt, mint ahogy ugyebár a társíró Robert G. Taperttel is. Mint ahogy Renee O’Connor sem lóg ki, mivel mindannyiuknak volt némi közük a Xenahoz is.

Sajnos a történet nem lett olyan jó, mint pár korábbi filmjüké, de persze ettől még mindenképpen szórakoztató, bár egy kicsit lassan indul be ez a része. Bruce karaktereiben általában a közös pont a poénos beszólások, ezeket itt is megkapta, és ez nálam minden esetben pozitívumként hat. A rendezéssel sincs gond, az effektek pedig a szokásos SFC szintet hozzák, így semmiképpen sem negatív tényezők. Talán csak O’Connortól vártam volna többet, ha már a bolgár statisztáktól nem.

Sci Fi Channel szinten a közepes filmek között helyezkedik el valahol, nem kifejezetten az eredeti fajta, mondjuk, láttam már rosszabbat, ugyanakkor jobbat is, de eléggé fun, szóval könnyedén az újranézhető kategóriába tartozik, így legyen egy 6/10.

Mammut
írta
2008. 02. 27. 17:06
megjelenés
3
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.