A pókok pár ember számára elég félelmetes jószágok, közéjük tartozom én is, mint ahogy azt már az Arachnophobiánál bevallottam. Mások meg szimplán kirakják a házból, avagy lecsapják őket. De mi van akkor, ha ezek a pókok óriásira nőnek? Nagyobbra, mint mi. Mert azokat már nem olyan könnyű kitessékelni az ajtón vagy az ablakon.
Mint ahogy ebben a filmben sem, ahol inkább ők rugdalnának ki minket az otthonunkból, már ha éppen nem lennének éhesek. De azok, így a kicsiny bányászváros közössége komoly gubanccal néz szembe, amit nem lesz egyszerű kibogozni. És nem lesz olyan ember se köztük, aki ne kezdene el félni a nyolclábú irtózat tárgyától.
Akkor most tegyünk e röpke történet mellé egy kicsit komikusabb ízt is, és máris megkapjuk ezen filmet, amit egyáltalán nem kell komolyan venni. Merthogy kémiai vegyszertől óriásira nőtt pókok nincsenek. Vagy mégis?
David Arquette ismét jól elszórakoztat minket, ezúttal a kisvárosba visszatérő bányatulaj örökös szerepében. Vicces, hogy még a film címét is ő adta, tekintve, hogy egy jelenetnél improvizálva ezt a mondatot sikerült kinyögnie. Természetesen, mikor régen elment, parlagon hagyta a seriffet, aki persze nő, és Kari Wuhrer alakítja, Scarlett Johansson pedig az ő lányát.
Pókiszonyom ide vagy oda, én mindig nagyon jókat nevettem ezen a filmen, ahányszor csak megnéztem. A pókok is jól meg vannak csinálva, a színészekkel sincs gond. A kisvárosi hangulat nálam meg alapban rátesz egy lapáttal, mindig is szerettem az ilyen környezetben játszódó filmeket, bár ezt mintha párszor már leírtam volna. Nálam simán 8/10.
Aki még nem látta, vagy aki esetleg újra megnézné, mert miért ne, most megteheti, 7-kor a Film+-on.