Keresztbekérdés, mert a junkien nagyjából a legbesz*aratósabb epizódot kérdezi tőletek winnie, és adja magát, hogy akkor megemlítsük (említhessétek), hogy melyik volt a filmek közül AZ. Az igazi.

Bevallom nekem az Alien (porbafingóként nézve főleg), annyira klausztrofóbia meg ilyesmi. A leggecibb lény az arctámadó (face-hugger). Ever. Amúgy nem vagyok nagy horrornéző, de még ilyen sokat kisértő húzás, ami nem is kisgyerekként sokkolt, a Dawn Of The Dead remake eleje, a kislány. A film többi része az nem volt félelmetes.
Egyik kommentelőm durva Corvin mozi élménye után jutott eszembe, hogy ilyen (na jó, reméljük nem pont ilyen) tényleg biztos megesett már mindenkivel, osszuk meg.
Az előttem lévő sorban ülő nő és férfi a film alatt egymáshoz közeledett, nem tudom ismerték-e egymást korábbról, de kb be lett harangozva a chat-en, hogy "kopasz kötött pulcsiban" meg "szőke nagy sállal", aztán egymásra találtak, mígnem a vége főcímre felgyúl a villany és mit lát az ember, na mit, na mit, na mit??? Egy 40 cm-nyi ondócsík a Korda terem vérvörös bársonyülésén. - ChrisDe mondok én is példát, bár nem ennyire durva. A Wall-E-nál át kellett mennem a terem másik felébe, mert elhozta a 7 éves kiskölkét a filmre, aki aztán fel-le rohangált a lépcsőn vazz. Szerencsére már a trailerek alatt csinálta, így időben válthattam pozíciót.
Többször felvetettétek már, hogy miért nincsenek halálhírek. Anno Heath Ledgernél, most pedig Anthony Minghella miatt, és közben Arthur C Clarke is csatlakozott sajnos Minghellahoz. Igazából azért nincsenek halálhírek, mert sajnos egy külön blogot lehetne írni róla. Mert kit hagysz ki, és miért? Heath Ledger és az Angol beteget is rendező Minghella között szerintetek senki filmes nem hunyt el? Csak márciusban, az említetteken kívül, 35 filmekhez közeli haláleset volt — kisebb-nagyobb színészek, editorok, producerek, operatőrök, zeneszerzők. Legyen napi vagy heti egy RIP poszt? Swayze diganózisáról tudósítsunk? Nem igazán.
De mivel látom, hogy valahol kibeszélnétek, megemlítenétek, így ezt az írást kiemelem oldalra, és a kommentekben bárkiről lehet diskurálni, aki nemrég távozott közülünk. Lehet kicsit érzéketlennek tűnök, de tényleg nem akarok mindig halálhíreket írni, vagy azokkal letörni titeket, magamat. Úgyis megteszik mások. Vagy pedig fogalom nélkül (ez nem beszólás senkinek) kitenni valakinek a képét évszámmal, aki számomra esetleg nem volt kedves író/rendező/színész/bármi.
Lehet vitatkozni a szinkron jelenlegi helyzetéről, meg hogy régen milyen jó volt, ami ugye nem teljesen úgy van, de engem erre mindig master Yoda ébreszt rá.
Bizony régen is fordítottak mellé, nem is kicsit, de néha nagyon jól jöttek ki belőle. Elég csak kedvenc magánnyomozónkra gondolni, aki nem nyír ki egy koalát és egyedül fizet teljesárú belépőt, meg az élettelen hangú nagyferóra, azaz ha most készülne el a magyarítás, akkor valószínűleg kapna szidást eleget, de mivel régi, így már kijelenthető, hogy tulajdonképpen a szinkron csinált kult filmet és karaktert a rocknroll detektívből. És ugye lehetne még sorolni a példákat, ahol a szinkronra kultként emlékezünk (bár nekem a Galla féle monty pythonoknál sokkal jobban tetszik az eredeti hang), pedig van bennük félrefordítás ezerrel.
Miért is kezdtem el ezt írni? Ja igen, láttam a Clone Wars feliratos előzetesét, és Yoda rendesen beszélt benne - legalábbis a feliratban a szórend rendben volt. Ehhez azt kell tudni, hogy Yoda nem beszél értelmesen, sőt, elég megmosolyoghatóan felrúgja a szórendet. Mondok egy hosszabb példát, talán úgy érthető. "Érhető talán úgy, mondok példa egy hosszabb." Ehelyett rendesen magyarul volt a feliratban.
Hihetnénk azt is, hogy nem akarták összezavarni az átlagos(?) olvasókat, akik miatt amúgy is korlátozva van a karakterszám durván, mert lassan tudják csak befogadni, és egy nem magyaros mondat kifogna velük, elakadnának rajta. De ezt nem hihetjük, mert tipikusan a régi szinkronunk maradványaként beszél Yoda normálisan szerintem. Emlékszem mennyire rácsodálkoztam az első angolul nézett Star Wars élményemkor, és mennyire tetszett, hogy különlegesebbé tették a kis manust. Azért csodálkozhattam rá, mert az eredeti Star Wars szinkronjának készítésekor ezt a karakteri sajátosságot egész egyszerűen kiegyenesítették, és Yoda normálisan beszélt. És ha ma mutatnák be a legelső részt, akkor az angol trailer után a filmbuzi meg a hasonló blogok és modnjuk az index is talán, durván kiakadna. Hihetetlen anyázás lenne, hiszen már a címfordításokon is mennyire ki tudunk akadni (Erőszakikért nincs bocsánat!), úgyhogy ilyenen durva balhé lenne.
Még lehetne védeni a mostani szinkron kicsit leromlott színvonalát azzal, hogy sokkal többet kell fordítani, mert több tévé, mozi, minden bemutató van, hajtani kell a melót, de Yoda az egyik legjobb példa, hogy az aranykorban is születtek érdekességek bőven. Az a helyzet, hogy van amikor nem is a fordítás rontja el a szinkronos élményt, vagy a szinkronhangok, hanem a hangmérnök, aki rosszul keveri oda beszédet az effektekhez, és elnyomja őket. Néha teljesen fura amikor elindítok egy dvd-t és automatikusan a magyar hangsávval játssza le, megy a főcím zene, átkapcsolok angol hangsávra és sokkal részletesebb lesz a zene. Visszatérnek a rendes magas hangok, és perzse senki nem brummogja be hogy ki-kinek a magyar hangja (mellesleg főcímre beszélésért nincs bocsánat).
Gondoltam ha már annyira dobálózok velük, akkor legyen egy minimális, linkelhető írás róluk mégiscsak. A jelenlegi MPAA jelölések az alábbiak:
Határidők, nagy olvasottság és ismertség, karakterlimit, sajtóvetítések, gagyi filmről is sokat írások. Ez mind smafu, akár jó akár rossz akármelyik közülük. Az igazi indok ami miatt fasza lehet a nem tudom magyarok közül ki van kinn lapnál írni, azok a filmfesztiválok. Most épp Cannes kezdődött, és nem elég, hogy rengeteg filmet hónapokkal, akár évekkel a bemutató előtt láthatnak a kinn levők, de még showt is kapnak az arcukba.

Amúgy most számíthatunk jó pár trailerre, mert dübörögnek a marketing gépezetek. Cannes tele van plakátokkal, mennek a vetítések agybafőbe, Indy 4-et is itt látja nagyobb közönség először talán, ilyesmi. És pár filmbuzi szíve most sárga irigységgel van tele azok felé, akik ott lopják a napot dolgoznak. Na jó, ezt nem komolyan írtam, egyszerűen csak jó lenne ott lenni. Bár azért látom némi árnyoldala is van: nem írhatnak Hancockról, Wall-E-ről és a Szex és NY-ról kritikát.
Nem olyan régen beszélgettünk Humannel és Joe-kerrel az akciósztárokról, hogy a mostaniak többnyire mennyire nyüzügék is a régiekhez képest, és mennyire röhejes néha, amit véghezvisznek. Mert a régi sztárokról komolyan el tudtam hinni, hogy ha nekimennek annak a fémajtónak, az inkább meggondolja magát, és megreped. Aztán most megint témába vág a dolog egy újabb remake kapcsán, és egy kicsit eltűnődtem, vajon lesz még ilyen akciósztárunk? Vagy csak a sima akciófilm stílusa dukál? Ezt nem merném kijelenteni, hiszen szépen lassan, ha remake formájában is, de megcélozzák a régi erősemberes filmeket is.
A mostani színészek között pedig nem igazán tudok felsorolni olyat, akitől ezt komolyan tudnám venni. Jó, volt egy Rockunk, akinek Scwarzi át is adta a stafétabotot az Amazonas kincsében, de ő inkább elment vígjátékozni, és ha most akciósztárként nem is lehet beskatulyázni, ha így folytatja tovább, amcsifocisként bizony lassan elkönyvelhető, akkor most nem mindegy? Akciósztár, amcsifocisztár, véleményem szerint egyremegy. És van pár pankrátorunk még, akik próbálkoznak, több-kevesebb sikerrel…
Ott van Cena, aki buta képpel ugyan tudott bámulni, viszont semmit sem tanult a tengerészgyalogos kiképzésen, főleg nem harcművészetet, mert ahányszor testközeli harcra került sor, inkább csak birkózott, ez egy kommandósnál elég viccesen veszi ki magát. Vagy volt egy Jacobs a See no Evilben, aki talán még butábban nézett, viszont egyfolytában ugyanazt az egy fogást ismételte szinte mindenkin, idővel már uncsi volt, szóval ő sem váltotta meg a világot. Esetleg Howie Long, bár ő focista, de tűzoltóként eléggé odavágott, azonban pár kisebb szerep után kifújt.
Aztán vannak, akik jók is lehetnének, de már kezdenek lassan ők is az öregfiúk klubjába tartozni. Goldberg egész jó volt a Seagal film folytatásában, és ugyan megint jön egy akciója, de már csak sokadik szereplő benne. Steve Austin is elég jól nyomta a Condemnedben (ő meg Hall of Fame-ezik inkább), és meg kell valljam, Vinnie Jones sem volt rossz, de ő viszont nem törné be azt a bizonyos ajtót, inkább kiharapná (by Joe-ker). No meg szintén nem pankrátoros körökből, de Ron Perlman is ebbe a klubba tartozik, aki meg egyenesen befejelné azt az ajtót, keretestül, és közbe ki nem köpné a szivarját. De sajnos lássuk be, túl sok vizet nem fognak zavarni a témában, 5-10 év múlva már viccesek lennének ők is.
A többiek viszont, hát, nem is tudom. A tovább mögött megnézzük az ismertebbeket. Statham, Owen, Walker...
Tovább is van →
Bizony, újabb hypeosabb film került az amerikai mozikba, amire mi még várhatunk egy kicsit. Hogy pontosan mennyit? A jókis magyar(ított) poszterről leleshető, hogy március 6. a hazai bemutató. Nem tudom, hogy szinkronizálják-e. A Cloverfield előtt volt pár bemutató, és az Ironman mellett ha jól emlékszem a Wanted is szinkronosan volt reklámozva. Mom Park jövünk.
Visszatérve a Jumperre (trailer). Egyelőre iszonyat negatív kritikák születnek a filmről. Tudom, izé kritikusok - imdb pont még nincs, bár pár userkritika már befutott max 6 csillagokkal -, meg minden, de azért jópárszor szokott benne lenni valami. Mondjuk ha már az előbb a rottentomatoest linkeltem, akkor rögtön tudok jönni ellenpéldával is, ahol 18%-ot kapott a film kritikus átlagilag, közben pedig szerintem is marhajó. Ez lenne a Dude, where is my car.
Na majd meglátjuk mi lesz belőle. Nem tudom, titeket mennyire befolyásol, ha ennyire negatív kritikákat kap valami?
Azt felesleges beírni, hogy mindent be kell vizsgálni magadnak, mert annyi idő a világon nincs. Ez tény. Csak egy példa: most a héten majdnem 300 dvd jelent meg például, tessék mindet bevizsgálni.
Végül a magyar poszter.
Én az ilyenek miatt hagytam abba a tévézést, mint amit a tv2 művelt tegnap a Conannel. Pedig van rengeteg film, amit az ember nem szerez meg dvd-n (legalábbis én), de ha megy tévében akkor szinte mindig megnézi. Egy példát mondok, Waterworld. De most nem erről van szó, csak erről kellett lemondani a brutális TV cenzorok miatt.
Igenis a műnek a teljessége csorbul, ha még a moziváltozathoz képest is megnyesik, csak hogy leadhassák TV-ben este. Ha valamit "csak szülői felügyelettel" címkéhez készítenek el, akkor abból hiába csinálnak (12) korhatáros filmet, katasztrófa lesz a végeredmény. Elég ha csak a nagy favorit Sziklára gondolunk. Az RTL leadja esti szupermoziként... agyonvágva! De úgy metszenek, hogy a zene is ugrál, mintha bakelitet játszanánk, és karcos lenne a felület. A jelenetek többsége érthetetlen, hiszen szinte minden akció durván ki van herélve, így az egyik pillanatban Cage mondjuk van egy helyen és épp lőnek rá, a következőben meg már tök nyugiban dumál Connery-vel. És akkor ugye a film végét még nem is említettük, ahol teljes egészében kivágtak egy bunyót (minek az a jelenet oda), mert a végén úgy intézi el a gonoszt, hogy ő is kap a gázból, ezért a szívébe kell szúrnia a tűt. Egyik pillanatban még semmi baja Cage-nek, következőben meg meg alig bír mozogni, olyan fájdalmasan emeli fel a fáklyákat, vagy mik azok.
A brutál vágást akkor most átvettük, a Conan is ilyet kapott tegnap, miután mi ajánlottuk nektek. Bocs, de nem feltételeztük, hogyha 16-os karikával megy, akkor is a délutáni matinéhoz vágott verziót adják le. Mert bizony, teljes önszorgalomból, 16-os karikával, 9 után is azt a verziót adták. Most nem a TV2-t akarom oltani egyedül, hiszen a múltkor az RTL Klub a Csillagközi inváziót adta este 10 után, 18-as karikával... agyonvágva! 18-as karikával! Mintha a raktárban nem lenne bejelölve, hogy melyik az agyonvágott este 8-as verzió, és melyik az amit lehet késő este adni. De ezt művelték már az Utolsó cserkésszel is (18-as karika, késő este), csak ott a vágott verzió még azzal is büszkélkedhet, hogy újra van szinkronizálva, ha jól emlékszem. Vagy csak arról lehet megismerni, hoyg tévében csak a régi szinkronos vágatlan? Mindegy, 10 után ment, és orrcsont agybazúzása az nyilván nem fért el benne.
Na ezért hagytam fel én a TV-zéssel, amikor nem elég, hogy agyonvágják, de még akkor is azt vetítik, amikor adhatnák a rendeset. A Viasat mintha nem vágná meg az esti filmjeit. (persze a sorozatokat ők sem kímélik, ha délutánra teszik, xy Light, de legalább előtte leadják este normálisan)
Tegnap belebotlottam a Mátrix forradalmak utolsó fél órájába, és csak pislogtam hogy mennyire gyenge. Ismét csak az jutott eszembe, hogy a külvilág robotainak alkotói esetleg még jót találtak ki, csak a megvalósítás már nem lett annyira profi. Egész egyszerűen borzasztó volt nézni amint Trinitiék repdestek, meg neo kisétált és feljött az a bigyó, meg a templomnál a repdeső rovarok. Na és a gigászi harc is elég durva lett. Elveszett a bunyóból a lendület, erre megdobták animével?
Mindez amúgy azért furcsa, mert a mátrixon belüli akció, az olyan rájuk öntöttek egy csomó pénzt és elszabadultak hatással eggyütt is baromi jó. Gondolok itt az autópályás jelenetre (ahol Morpheus karddal belevág egy kocsiba a keréknél haha), ami szerintem most egy darabig még megismételhetetlen lesz. Igen, a forradalmak szenvedése után gyorsan előkaptam a második részt és megnéztem a jelentet amit most emlegettem.
Na azért a második részben is elkövetnek ilyen párbeszédet:
- Honnan tudod mindezt?
- Tudom mert tudnom kell.
Szerintem az első kult és megdöbbentő volt, a másodiknál elszórtak egy csomó pénzt, így az akciófilm buzik mint én teljesen rákattantak, a harmadik rész meg engem teljesen hidegen hagy. A második cliffhangere után meg főleg gáz volt. Na lehet dobálni a köveket.
Asszem végérvényesen megállapíthatom, hogy nekem nem ez a legkedvencebb filmem, trilógiám. Moziban hatalmas élmény volt természetesen, felirattal. Ámultam és bámultam, elvarázsolt, meg minden, de kis tévéképernyőn ebből semmi nincs.
Most nem arra gondolok, hogy az RTL-en nézve, bár azért jutott eszembe. Egyrészt a szinkron még nevetségesebbé teszi a beszólásokat, szóval szinkronnal alapban katasztrófa. Másrészt meg nincs 200 centis tévém, hogy a dvd (vagy a lewarezolt 1080i) üssön. Egyszer próbáltam megnézni, de bealudtam rajta.
A palace cinemas úgy döntött, hogy maximalizálja a profitját, nekem meg csak csökken csak csökken a mozibajárási kedvem. BTW, mi van a Kossuth mozival, végleg kampó? Pedig rengeteg jó kis mozibajárási élményem kapcsolódik oda, például a nagyteremben a Halálhajó nevű legjobb modern horrorscifi megtekintése.
De arról akartam írni, hogy a multiplexek már nem elosztva hétfő kedd szerdai napokon olcsók, hanem csak szerdán. Eddig a hét első felében lehetett menni valahova mindig, mert az egyik elfogadható árú volt, na ennek vége. Nem azt mondom, mostanában sok max árú előadáson voltam hétvégén, de hát azért mégsem kéne elvenni a lehetőséget. Néha jó csak 800-at fizetni egy filmért. Vagy még kevesebbett, például a mi a fene van vele kossuth moziban.
Szóval az a helyzet, hogy nem titkoltan, de a feliratos filmekért vagyok oda. Az indoklás marhára egyszerű: azt akarom látni amire a rendező meg akik még a kreatív munkát végzik a filmben rábólintottak és nem egy másik filmet. A színész eredeti hangját, amivel többnyire semmi nem ér fel (vagy le). A másik pedig, hogy a keverés is fontos. Általában gyengülnek az effektek hangjai és az szopó. A legdurvább pl. a Lost, ahol eltűnt a tengerzúgás meg minden, de a magyar beszédet azt bizony lehetett érteni. Vagy 1-2 akciófilm, ahol nem hallani a kicseszett lövések hangját, de a két szereplő beszéde a harc közepén is kristálytisztán érhető. Kösz de nem kérem.
A szinkronban az eredeti hangok hiánya és elszúrt effektek mellett az átköltés is zavar. Amikor olyan szavakat adnak a szereplők szájába magyarul, amit pl nem is mondanának, mert nem illik a karakterhez. Pl amikor Woody Allen feleslegesen káromkodik az Annie Hall sokat éltetett szinkronjában. És ez nem szótagszám kérdése.
Az meg hogy a magyar szinkron legendás, az vicc. Legendás volt. Nem véletlenül vastagbetű a második szó. Manapság tömegtermelés az egész, és ez a full közepes vagy rosszabb minőségen meg is látszik. És megértem, hogy színész sincs elég aki a megnövekedett szinkronizálnivalót csinálná, mivel kevesebben élnek ebben az országban, mint talán Los Angelesben egyedül. De kösz, én nem kérek a szinkronból ha lehet.
Egy-két kivétel természetesen akad, de azok sem mostanában készültek. Meg már annyiszor láttam szinkronnal, hogy furcsa máshogy.
Ami még ide jön és kaptam már a fejemre miatta az az, hogy a filmek eredeti címeit preferálom. Hát de gyerekek, ha a filmnek Alien a címe, akkor nem az, hogy A nyolcadik utas: A Halál. Ha Aliens a második részé akkor nem A bolygó neve: halál. Ha Way of the Gun (ami utal a Way of the Samurai-ra is) akkor nem az a magyar címe, hogy Hullahegyek, fenegyerek, ami valami hótgagyit sugall. Mert egyszerűen nem ez a címe. A szar filmcím fordítás már követelmény a magyar forgalmazásnál?