Na végre valami nézhető is jött a mozikba. Forest Whitaker a barbár diktátor (Az utolsó skót király), Taxi 4 (T4xi) amiből csak az első rész volt az igazi, de ki tudja és Breach (Az utolsó jelentés) ami meg kémfilm, vagy mi a szösz. A családnak meg az animációs Robinson család titka. Viszont a Napfényt a Lurdyban vetítik premier előtt pénteken meg szombaton, persze csak éjszakába nyúlóan késői időpontban, ennyit a "MO-n lesz a világpremier" dumáról.. Pár origó filmklubbot meg két vetítési időpontot (amúgy is 6-a az első) nem sorolnék annak, pedig már hogy örültem.
Tudom, hogy a "nyájas olvasó" ilyenkor sztorit vár, meg kritikát. Az is lesz, de elöbb pár szó az egész kritika olvasásról. Úgy mentem be erre az origo filmklubbos vetítésre, hogy fogalmam sem volt mi lesz, mégis elégedetten távoztam. Úgy mentem be a Főfőnökre, hogy ott se tudtam mire számítsak, és elégedetten távoztam. Meg kell mondjam, nagyon jó úgy filmet nézni, hogy nem tudod még távolról sem, hogy mi a sztori vezérfonala.
Mondjátok csak, hogy azért kell olvasni róla, hogy tudjuk, megéri-e! Na igen. De egyszer-egyszer próbáljátok majd ki! Ha az az egyszer nem most van, akkor gyerünk tovább!

A film első fél perce a 22 évente sötétség benyomását keltette a Riddick-féle monológgal és a Napos látképpel. Ezután jött az Űrodüsszeia érzés a pszichológus és a számítógép párbeszéde hatására. Majd a film elkalauzolt a kantinba, ahol gyorsan kiderült, hogy a filmbéli szereposztás erősen hajaz a Gömbre, azaz minden szükséges tudományág képviselőjét összeverbuválták egy Armageddon-szerű küldetésre. A végére némi túlzással egy kis Spawnos jelmezt eröltethetnék a filmre.
A film legtriviálisabb mondanivalója az, hogy ha az egész emberiség jövőjét illető kérdésről van szó, azt nem szabad emberekre bízni. Sajnos nem sikerült jól átadniuk a legelső dilemmát. Ráadásul nem kell rutinos filmnézőnek lenni, hogy tudjuk, itt kefélődik el minden. Ez még rendjén is van.
Érdemes azonban megtekinteni a szereposztást. A hajó kapitánya kínai, az oxigén ellátásért felelős tisztje japán. A pszichológusra nem fogadnék a körülmények miatt, de azt hiszem, hogy a "távol-keleti" szinezet látszott rajta. Persze nem kell rögtön hanyatt esni, hisz naív az ki elhiszi, hogy nem egy kaukázusi férfi fogja megmenteni a világot.
Kezd elegem lenni az űrbéli klisékből. Lassan készíthetnénk egy olyan filmet, ami hűen ábrázolja az űrbéli veszélyeket. Például értékelendő, hogy fóliába csomagolva repülnek 20 métert a -273 fokos űrben, de. De hiába van hideg, ha nincs semmi ami elvezesse rólad a hőt. Éppen ezért a szkafandereket is hűtik, és nem fűtik. Ezt tegnap tanították nekem is. A másik, hogy az űrben továbbra sincs semmi, ily módon nyomás sem. Számomra irreálisnak tűnik a 20 méteres űrúszás anélkül, hogy az ember szeme ki ne pattanjon a helyről, majd robbanjon szét a belső nyomástól.
Mindent összevetve azonban azt kell mondjam, hogy a film egy patron. A látvány miatt megérdemel egy mozijegyet, de utána egy DVD-t már nem hiszem. Jó érzéssel távoztam, és ez a lényeg.
Ezt most komolyan gondolják? Két magyar film, egy Mr bean és egy Ausztrál noname. Mi a francot nézzünk így?
Amire én most mindjárt indulok, az ugye a 300 (este kritika), a Főfőnök-ről pedig ez a gyerek ez nem viccel ejtett nektek pár szót most nemrég. A Fekete Dália akár jó is lehetne (trailer az) de úgy tűnik nem sikerült De Palmának a buli most. A másik kettő meg magyar film.
Na és most melyikre megyünk? A Faunt én már láttam és éltettem, a Hannibál kora reggele hidegen hagy, Beethoven szintén, Hugh Grantra sem nagyon van kedvem a Zene és szövegben, magyar nagyjátékfilmre meg max akkor megyek ha nagyon jókat olvasok róla. Hát ennyi. Ti azért iktassátok be a Faun-t, miközben a rendezője épp a Hellboy 2 miatt MO-n van.
Na, most elég sok mindent hoztak. Itt van Clint filmje, a Levelek, meg itt van az Egy botrány részletei, aminek a főszereplőnőjét és melékszereplőnőjét is jelölték oscarra, és itt van a Szellemlovas, amiben Nic Cage berúgja a motort miután azt mondja, hoyg lets ride, és kigyullad a feje. Ezt a trailerből idéztem. Na melyikre menjünk?
Hát nem is tudom, A boldogság nyomában (The Pursuit of Happyness) az, amire azt mondják, hogy meg kell nézni mert jó. Will Smith meg minden. Van hozzá trailer is (figyelem, nem akciófilm ;). Esetleg még az Apró titkok, bár nem hiszem. No spoileresen mi a vélemény róla?
Na végre hoztak is be valamit. Ahogy elnézem a névsort, asszem a Babel-t be kell iktatni, a Dreamgirls tökre Oscar-esélyes, mégha csak a sok dalért is, a Mezsgye meg a Pulse című horror magyar címe lett, ami mellesleg a Kairo című horror újrája, és az érdekes benne hogy a Veronica Mars sztárja az egyik főszereplő, a másik meg a Boone a Lostból. Ki az aki elmegy az Álomlányok-ra? Ja és no spoilers a kommentekben.
Hát átnézve mik jöttek a héten, nem igazán támadt hirtelen mozibamenési kedvem. Talán a Breaking and Entering (Bűnös viszonyok), aminek a magyar címe olyan, hogy a kis kedvem is elment. De talán lehet a finn filmet kéne beiktatni.
Hát nem is tudom mit mondjak. A királynő már nyert valamit, és még valószínűleg fog is, de egyszerűen nincs kedvem rá. Talán az Éjszaka a múzeumbant, de valahogy nem jött be a trailere, lehet túl sokat mutatott. Dokufilmre meg valahogy nem akarok kiadni ennyit, hiába "there is shit in the meat" a Fast Food Nation nem cenzúrázott reklámjában.
Hát nem sok áll előttünk, asszem ha be is iktatok valamit ezen a héten, az csakis a Parfüm lesz. Nem az első trailere miatt, hanem a durván mélyhangos az ami már érdekelt, és csak egyszer láthattam sajnos. Na meg a kritikák is elég jók eddig róla itthon.
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem egyelrőe scka a The Prestige, magyar keresztségben A tökéletes trükk az, ami moziban nézős (trailere). De most tényleg, hiába voltak jók az eddigi fűrészek (a második is nagyjából), nem fogom 1300ért megnézni. Kérem vissza a kossuthot és a hétfő-szerda olcsó napokat.
Lássuk miket tolnak a képünkbe a két ünnep között. Semmi laza cool film? Azért van itt a francia animációs csoda, a Reneszánsz. Van a trailer alapján gyerekeknek való animációs Arthur és a villangók. Van Mel Gibson által rendezett film is.. Én meg inkább megyek a Deja Vu-ra most, bár az sem hiszem, hogy erről a listáról üt mindent.
Bocs a késésért, teljesen kiment a fejemből. Szóval itt van miket adnak. Egy jóakaróm már meg is említette, hogy a Step Up-ra tuti elmegyek még a Déja Vu előtt. Hát nem. De a Táncoló Talpak-ra lehet, hogy igen.
Egy biztos, az Eragon-ra elmegyek egyik nap (trailere). Ez a hét nem túl erős amúgy nekem.
Egyértelmű a héten melyik filemt ajánlom elsőnek. Casino Royale, 7/10 a végeredmény nálam, kellemes popkornmozi. Ami durva, hogy az a pletyka reppent fel, hogy Craig a következő Bondba szeretne homoerotikus jelenetet. Mondom csak pletyka, nagyon durva lenne. Az utolsó adás című pedig a nemrég elhunyt Altman utolsó filmje, ütős a magyar cím.
Most egyikről sincs már megírt kritikám, lévén eddig egyiket sem láttam. Azért egy Scoopot beiktatok valamelyik nap az tuti. Meg talán egy Flushed Awayt is, ne kérdezzétek miért.
Elvitte a víz (Flushed Away)
Vadászat angolokra (Vadászat angolokra)
Füles (Scoop)
Kiskarácsony mindenáron (Deck the Halls)
Na, ez a hétvége áll előttünk. Sok magyar film mellett a Clerks 2, azaz a Show Stop 2. Ugye milyen szép magyar cím? Egy angol filmnek adtak egy angol címet. Grat. Azért megnézésileg a héten kb kötelező, a kritikám róla meg erre van.
Aztána másik, amire én tuti elmegyek vagy valami, mégha nem is az első napon, az a Ghost In The Shell. Mert muszáj. Nagyvászon here i come. Remélem nem oylan kis teremben adják majd mint a Takeshis-t a művészben. A Little Man meg 2.4-en áll az IMDB-n. Ami durva. Az éjféli mozilászt majd kiveszem dvd-n, vagy nem.
Shop-Stop 2 (Clerks 2)
Éjféli moziláz (Midnight Movies: From the Margin to the Mainstream)
Idegölő (Idegölő)
Kiscsávó (Little Man)
Madárszabadító, felhő, szél (Madárszabadító, felhő, szél)
Szent szív (Cuore sacro)
Ghost in the Shell - Páncélba zárt szellem (Kőkaku kidőtai / Ghost in the Shell)
Többet Ne! (Te doy mis ojos)
Az ember gyermekét szerintem gyorsan kritizálom majd itt is. Aztán a Bor, Mámort is beszívtam, pedig a trailer sezrintem is mindent elárult, szal majd arra is számíthattok. Az ember gyermeke amúgy scifi, és Clive Owen tolja benne a témát. 18 vagy mennyi éve nem született új ember, és hát ez kicsit kikészíti az embereket. Ez az alapfelállás. Guardian meg Kevin Costner és valmai nagyon kiképzős, viharmentős.
Az ember gyermeke (Children of Men)
A könnyek völgye (The Valley of Tears)
Hullámtörők (The Guardian)
Kellemetlen igazság (An Inconvenient Truth)
Bor, mámor, Provance (A Good Year)
Sztornó (Sztornó)
Többet ne! (Te doy mis ojos / Take My Eyes)
Az megvan, hogy a Lucky Number Slevint már mindenki látta akit nagyon érdekelt, mert ötször ideérhetett már a dvd. Amúgy a régi kritikám errefelé található. Nekem bejött. A Departedről majd délután nyilatkozom, mert bár láttam, de most hajnali 1-kor nincs kedvem megírni. A Taxidermiára azt mondják jó, ellenben az Open Seasont kerülni kell úgy tűnik.
A tégla (The Departed)
Nagyon vadon (Open Season)
Amin a muszlimok röhögnek (Looking for Comedy in the Muslim World)
Alvilági játékok (Lucky Number Slevin)
Taxidermia (Taxidermia)
Bűnügyi regény (Romanzo Criminale / Crime Novel)
Szűzijáték (Szűzijáték)