Kanada most megmutatja, hogy nem csak az angolok tudnak fantasztikus műfajparódiákat összehozni. A Tucker & Dale vs Evil tökéletesen illik egy Shaun of the Dead mellé, sőt, aki az "erdőben abuzált fiatalok" horrorokért jobban odavan, mint a zombikért, annak lehet ez lesz a kedvence a kettőből.



Nem kell megriadni a paródia szótól, ez a klasszikus fajtája a stílusnak, az amelyik jó. Mondom a történetet, abból jobban érthető lesz: Tucker összekuporgat egy nyaralóra valót, csak ki kell pofozni az erdő közepén levő házat. Fogja is Dale haverját, aztán a két vidéki bunkónak ábrázolt figura el is indul, hogy nekiálljon a munkálatoknak. Mindeközben egy tucat fiatal is az erdőbe tart, nyilván rémtörténetekkel felvértezve, huhú. Természetes, hogy amikor az detényleg utolsó benzinkútnál összefutnak a két vidékivel, akkor előtörnek belőlük a horrorfilmek által kialakult előítéletek, és ez később még rengeteg félreértést fog szülni.

Ami miatt jó a film, hogy a két normális csávó csak a házon akar dolgozni, sört inni, horgászni, de a rengeteg félreértés miatt kívülről úgy néz ki, mintha gyilkolásznák a fiatalokat. És persze ők a főszereplők, szóval főleg őket látjuk, amint tátott szájjal rácsodálkoznak, hogy mi a fene van.

Nehéz szavakba önteni, hogy mennyire kötelező ez a film. Várjunk csak, az pont jó szó rá. Eszméletlenül szórakoztató, kivéve talán az utolsó 20 perc, a pontlevonásokat is ezért kapja majd tőlem. Tyler Labine (Reaper) és Alan Tudyk (Firefly) lubickol a szerepben. Nincsenek nagy elvárások velük szemben, nyilván nem drámáról van szó, de könnyedén veszik az akadályt.

Trancsírák értékelés

Ha félsz a horrorokon, vagy ha a horrorokon nőttél fel, ha zavarnak az erdőben mindig baromságokat halmozó tinik, akkor ez a te filmed. Elég ha az egyik teljesül. 8/10 simán a kategóriáján belül. Az utóbbi éveket elnézve akár 9 is lehetne. Rég röhögtem ennyit egy vígjátékon.

Hátfájás az 50/50 előtt: meghúztam, elaludtam. Hátfájás az 50/50 után: RÁK! Hát igen, kicsit hipochonder vagyok, de szerencsére nem nyakig merülök benne. Ja igen, a filmről kéne írni.



A történet ott kezdődik, hogy a fiatal srác, aki sosem cigizett és reggelente fut megtudja: rákos. Méghozzá egy sok szótagos fajtája van, ami nem jelent jót, hiszen minél több részből áll a szó, annál keményebb a rák. Legalábbis ezt vezetik le nekünk később. Rögtön kemoterápia és a többi, nem is ez a lényeg, hanem hogy miképp éli meg az egészet, és a barátai, csaja, családja miképp teszi ugyanezt.

Igazából én tudtam a végét, még csak nem is konkrét spoiler miatt, hanem a film elkészülte kapcsán, de nem azon múlik. A túléli vagy nem éli kérdés nélkül is üt a film. Nyilván nem árulom el, bár sok helyen láttam a két soros ismertetésben azt amiből tudni lehet. De mondom, ne dühöngjetek rajta sokat, és így is nézzétek meg.

Hatalmas érzelmi hullámvasút az egész, de mindeközben mindennapi is. Realista, csak nem a kőkemény gritty, dark fajta, hanem szerethető. Bár a betegség nyilván letöri a főszereplőt, de az egyik barátja elég különleges módon támogatja a bajban: kirángatja a depressziós burokból és pár hülye helyzetbe keveri. Végig ott van az a sötét teher, de vannak vidám pillanatai is a srácnak.



Őszintén szóval nekem csak a pszichiáteres szál nem tetszett. Konkrétan olyan érzés, mintha "nade olyasmi érzelmek nélkül nem lehet filmet kiadni!" szinten lett beletuszkolva a történetbe. Nem az, hogy terápiára jár, nem az, hogy belehabarodik az aranyos nőbe, az is előfordul, hanem a többi. Majd meglátjátok.

Mindehhez visszafogott rendezés, eléggé bevált megoldással dolgozik, és remek alakítások társulnak. Igazából nincs meglepetés a szereplőgárda teljesítményében, hiszen mind Joseph Gordon-Levitt, mind pedig Seth Rogen bizonyított már, hogy a kisebb szerepekben feltűnő profikat ne soroljam fel egyenként.

Fifti-fifti értékelés

A remek forgatókönyv és a színészek az átlagos betegséges filmek fölé emelik. 8/10 simán.

Végre itt a várva várt Die Hard folyatás. Ezúttal John McClane fiatalkori kalandjait látjuk, a 1890-es években, hiszen "Túl öregek vagyunk ehhez a szarhoz" szlogennel kiszállt Bruce. Jahogy keverem a Halálos fegyverrel, és amúgy is mi van?



Az van, hogy a Sherlock Holmes 2. Árnyjáték fogyasztható akciófilm lett. Nem krimi, ahhoz semmi köze, de látványos jelenetekkel most is dugig van. Konkrétan már az előzetesben is belengetett menekülés az erdőben az besza-behu, mehet a Heat/Mátrix 2 autópálya mellé, annyira fasza lett az a 10-20 perc.

A főbb kritikánk itt olvasható a filmről, csak én is akartam pár sort, mert baromi jól szórakoztam rajta. Persze minden több, csak a nyomozás kevesebb, de ha ezen túltesszünk magunkat, és a bűnügyeket meghagyjuk a BBC zseniális sorozatának, akkor a Robert Downey Jr. & Jude Law duója egy elég jó buddy akciófilmet tesz le elénk ismét.

Pont két évvel ezelőtt így fejeztem be a Sherlock Holmes első részéről szóló írásomat: „...megvan, milyen filmre megyünk 2011 karácsonyán.” 2011 karácsonya megvolt, és itt az új Sherlock Holmes, ami ugyan nem számozott, hanem alcímes (magyarul a biztonság kedvéért bevetik mindkettőt), de mégis csak a második rész. Mondanám, hogy így legyen ötösöm a lottón, de a folytatás elkészülte nagyjából holtbiztos tipp volt. Azért legyen ötösöm is a lottón.



De ugorjunk is rögtön a közepébe, a film is így tesz. Watson házasodni készül, Holmes pedig a megszállottak kedvenc elfoglaltságát űzi: egymáshoz látszólag nem kapcsolódó eseményeket köt össze szines madzaggal, a pókháló közepén pedig nem más, mint Moriarty professzor áll. Holmes-nak persze nincs kézzel fogható bizonyítéka, de ez nem akadályozza meg abban, hogy több országon keresztül hajszolja a professzort...

Az Árnyjáték klasszikus folytatás: Guy Ritchie megnézte, hogy mi volt működőképes, és mindet megduplázta. Még több akció, még több robbanás, még több „előre lekottázott” jelenet (tudjátok, amikor Holmes kisakkozza, mit és hogyan). A pozitívum mindenképpen az, hogy ezek az akciójelenetek nagyon jól sikerültek, a szuperlassú felvételek kedvelői biztos magukhoz nyúlnak majd párszor. A film gyors sodrású, miután beindul szinte meg sem áll, ami végső soron nem baj, de én azért elviseltem volna némi klasszikus nyomozást is. Ez ugyanis szinte teljesen hiányzik. De gondolhatunk rá így is: a világ legjobb nyomozója még a film előtt megcsinálta a házi feladatát. Az is a folytatásokat idézi, hogy az előzőhöz képest ez egy kicsit logikátlanabb, még inkább ad hoc jellegű megoldásokkal operál. Annyira nem zavaró, csak ne kezdjünk el gondolkodni rajta.

A főszereplőkre nem érdemes sok szót vesztegetni, Dawney és Law továbbra is jók, és ez alkalommal az első részben hiányolt buddy comedy rész is teljesen rendben volt. Most Kelly Reilly sem volt olyan vérszegény, de a dícséret mégis az új szereplőket illeti. Noomi Rapace és Stephen Fry, mindketten remekül illettek a duóhoz, különösen a Holmes testvérét, Mycroftot alakító utóbbi volt remek választás. Sajnos nem jár hatalmas kalapemelés a Moriarty-t megformáló Jared Harrisnek, aki ugyan jól játszott, de sajnos nem volt elég karizmatikus. Holmes nagy ellenfelétől azért többet vártam volna. Mondjuk Daniel Day-Lewist (a szerintem legjobbat kiemelve a régi szereposztásos pletykákból).



Két évvel ezelőtt dicsértem a zenét, most is ezt kell tennem. Hans Zimmer ismét remekül aláhangolt a jeleneteknek, és az első rész főtémájának (valamint pl. Ennio Morricone egyik kevésbé ismert szerzeményének) felhasználásával stílusában illeszkedő, de mégsem ismétlés hatását keltő muzsikát alkotott.

Amit még mindenképpen meg kell említenem, hogy az utolsó jelenet – bár volt egy nagyon jó poén – nem tetszett, és nagyon remélem, hogy a harmadik részben (2013 karácsonya?) kapunk rá legalább egy félmondatos magyarázatot, hogy hogyan is történt pontosan az a bizonyos... Gondolom a regényeket olvasók sejtik, hogy miről van szó.

Értékelés

Mindenképpen azt tanácsolom, hogy az első rész nélkül senki ne ugorjon neki ennek, és szerintem akkor se, ha az nem jött be. Zárásnak meg csak annyit, hogy Ritchie általánosban elég jó lehetett matekból, mert a kivonások után pont annyival szorozta a maradékot, hogy a végeredmény ismét 8-ra jött ki. Mármint pontban.

— A kritikát Joe-ker írta, a Not Just Popcorn teljhatalmú ura.

Egy dolgot mindenképp érdemes megtenni a film előtt: elolvasni a baseball szabályait wikin. Kétszer. Nem azért, mert annyira kell érteni a játékot közben, hanem mert nem mutatnak szinte semmit, csak beszélnek róla. Ilyen szempontból az amerikaiak előnyben vannak, hiszen ha nem is szeretik szívből, de azért ismerik a játék szabályait esetleg.



Idén el vagyunk kényeztetve sportfilmekkel. A Warrior is ütött, a Moneyball pedig teljesen máshogy teszi ugyanazt. Megizzadtak a forgatókönyvírói, köztük Aaron Sorkin, hiszen a téma nem könnyen fogyasztható: arról szól a Moneyball, hogy kevés pénzből statisztikával győzi le a Billy Beane által managelt csapat a nagyokat. Ezzel felrúg minden tradíciót, és megváltoztatja a játékot.

Hogy lehet a statisztikát érdekessé tenni? Hát az emberi történetekkel. Azzal, hogy milyen nehéz leküzdeni egy évszázados hagyomány őrzőit, mennyire fél mindenki a változástól, egy elszúrt karrier mit jelent. Láthatjuk Billy Beane korai éveit, ezzel alátámasztják, hogy miért hajlandó jobban hinni a statisztika erejében, és behozott fiatal srác mennyit segít neki jobban megérteni ezt az oldalát a sportnak. Mindezt folyamatos bírálatok kereszttüzében, hiszen kívülre nem sok látszik, csak a csapat kezdeti sikertelensége, de elég játék után a számok győznek.

Nem egy tipikus underdog történetet kapunk, tele felemelő baseball pillanatokkal. A Pénzcsináló a legtöbb meccsből semmit sem mutat, ezzel rögtön le is tér a hasonló filmek által kitaposott útról. Csak azért emelem ki újra, mert véletlenül se várjon senki bevált recepteket.

Azt hiszem Sorkin ismét nagyot alkotott, még ha ezúttal nem is egyedül, hiszen co-writer Steven Zailliannel. Elmaradnak a pörgő dialógok, a gondolatolvasás szerűség, helyette csak az élet telepedik a párbeszédekbe. Nagyon erős ilyen szempontból a film, elkerüli a buktatók egy részét, amiről a rendező is sokat tehet. Külön érdekes, hogy a film közepe a legerősebb, méghozzá szándékosan, a téma így kívánta, ritkán érezni ilyet.



A színészekre sem lehet panaszkodni. Nem csak az, hogy Brad Pitt majdnem hibátlan, de Jonah Hillre sincs panasz, bár ő nem dobott akkorát. És akkor még nem is volt szó arról, hogy a kisebb szerepekben mi folyik, például Philip Seymour Hoffman mennyire jó "ellenfél" Pitt karakterének.

Pénzcsináló értékelés

Hatalmas filmélmény, de egyáltalán nem ajánlott mindenkinek, még úgy sem, hogy főleg a karakterekről szól. Érhető igazából a szabályok nélkül, nagyon egyben van, de az adhat egy plusz réteget. 8/10 simán. Pár apróság van negatívumnak, de nem érzem szükségét a kiemelésüknek.

Amikor a Koszarúslányok körülvesznek, amikor Eddie Murphy ismét egy közepes vígjátékban tűnhet fel, amikor rég láttunk Danny "Kenny Powers" McBrideot sokat a képernyőn (a Your Higness az semmi egy évre), akkor jöhet kurvajó 30 Minutes or Less.




Ruben Fleischer (Zombieland) rendezője ment még egy kört Jesse Eisenberggel, és miért ne tette volna? A black listről érkező forgatókönyvbe simán illett főszereplőnek a srác. De akkor sincs harag, ha az ő remek alakítása nem fekszik, hiszen ott van mellé Aziz Ansari, mert a buddy cop rutinra pörög a film, csak épp szerencsétlen fiatal felnőttekkel. És ha ez nem lenne elég, akkor jön Danny McBride és Nick Swardson ellopni a showt.

A történet? Két idióta naplopó (McBride & Swardson) kiötli, hogy elteszik az egyikőjük lottónyertes faterját láb alól, és megöröklik a zsét, amiből szoláriumot nyitnak, de az csak egy fedőszerv lesz a kurvaüzletüknek. Ehhez felfogadnak egy profit, viszont előre kell fizetni, 100 lepedőt méghozzá, így kell nekik egy balek, aki kirabol számukra egy bankot, mert "a pénzes gondolkodásúak nem csinálnak semmit maguk". Itt jön a képbe az Eisenberg & Ansari duó, hiszen az előbbi pizzafutár egy "30 percen belül legkésőbb" cégnél, így könnyű a világ végére kihívni. Mivel motiválják? Egy bombát erősítenek rá. Ennyit már a trailer is elárul, de nem is ez a lényeg.

Igazából ebből a Coen tesók keze alatt egy fekete humorú, komor komédia született volna, hiszen a témában az is benne van, de erről szó sincs szerencsére. Egy szabadszájú, elmeroggyant vígjátékot kapunk. Bár van benne tanulság is, de nem sok, nem erőltették. Inkább felkavarja a két amatőr a bankot, annyira hülyén rabolják ki, és ez még csak a kezdet. Egyszerűen nem lehet igazán jól érzékeltetni, hogy a filmben levő idiótákat mennyire csak a lendület viszi előre. Olyanok mint egy lavina, szóval a természetesen feltűnő bonyodalmakhoz érve sem tudnak fékezni, arccal előre veszik inkább az akadályt.

Ez volt az a film, aminek rosszkedvűen ültem neki, és még utána is percekig vigyorogtam. Rövid, így a 80 perces játékidő alatt nem igazán ülhet le egy percre sem.

30 minutes or less értékelés

Nem lehet mindig az finomabb humorral jönni (bár ezt pár komédiasorozat képviseli csak mostanában), viszont az egyszerűbből a 30 minutes simán a jobbat hozta. Akinek feküdt a Zombieland, a Your Higness, a Tropic Thunder, a Lethal Weapon, az ne túlzott elvárásokkal, de mindeképp adjon ennek esélyt. Nekem 8/10 volt simán.

A film, ami elé rosszkedvvel ültem le, és mosolyogva álltam fel. Van benne dráma is bőven, mégis furcsa és hatalmas jókedvbomba. Egyáltalán nem Wes Anderson legjobb filmje, kicsit kommerzebb is talán, mint a többi, de még így is remek szórakozás.



Három testvér átszeli Indiát, hogy feldolgozzák apjuk elvesztését, és újra családdá kovácsolódjanak. Valójában pedig csak eldobják a múltjuk egy részét, tovább lépnek dolgokon, fejlődnek, hogy ne maradjanak le az életről. Pofonegyszerű a szimbolika a filmet keretbe záró jelenetekben: a film elején Bill Murray aggódó, kimerült arccal lemarad a sok csomagja miatt a vonatról, a film végén a hőseink is majdnem ugyanígy járnak, de inkább elhajítják a felesleget. Egyáltalán nem nevezném zseniálisnak, közönségbarátian egyszerű, viszont működik, nagyon.



A három testvért Owen Wilson, Adrien Brody, és Jason Schwartzman alakítja. Nincs baj egyikőjükkel sem. Kellően furcsa családnak tűnnek, és mindannyian simán elmerülnek a szerepükben.

A rendezés mellé még a fényképezés emelhető ki durván, mivel a film gyönyörű. Le is mentettem pár képet miközben néztem, lehet kirakom egy külön posztba, hogy ne itt lőjem el a jelenetek többségét. 8/10 amúgy, nagyon kellett.

- I'm here to steal a beautiful virgin that looks just like her.
- And how do you plan to do that?
- Magic, motherfucker.

Azt hiszem a Magic arra is illik, hogy valaki a Your Highnessre pénzt adott. Nem azért, mert a Your Highness rossz, hiszen nem az, de eléggé rétegfilm ahhoz, hogy 50 milliót ne érje meg beleölni. Mégis megtették. Hozzátenném: szerencsére.




Komolyan mondom, olyan a film, mintha a Pineapple Express készítői szabadabb kezet kaptak volna, amivel nem kicsit éltek is. Néha úgy tűnik, mintha a stúdió csukott szemmel adott volna rá pénzt. Nem véletlenül említettem az Ananászt, a humor teljesen hasonló, így akinek az nem tetszett, nos az itt sem fog kacarászni. Főleg, hogy ezúttal egy fantasy-t szentségtelenítettek meg a betépett humorral.

A történet nem valami bonyolult: a király két fia a jobbképűbb elrabolt menyasszonyát akarja kiszabadítani a gonosz varázsló karmaiből. Van itt persze árulás, rengeteg kaland, egy levágott minótaurusz pöcs, és még a két testvér viszonya sem a legjobb, hiszen irigyek egymásra.

Az elszállt ötleteket főleg James Franco és Danny McBride adja elő, de azért Natalie Portman sem csak a popóját veti be, feldobni a filmet. Az egyedüli akiről tényleg negatívat lehetne írni a szereplők közül, az Zooey Deschanel. Tény, hogy a karaktere is nulla volt, de azért az előadása is.

Your Highness értékelés

Mázlim van, mert abba a halmazba esek, akiknek ez rohadtul bejött. Tudom, hogy kevesen vagyunk akik így vélekedünk, a filmet elnézve meg is értem miért, de olyan beszólásokkal és hülyeséggel volt teli a Your Highness, amire 8/10-et adok. Simán ott van a Pineapple Express és a Strange Wilderness mellett a helye.

A nyár meglepetése. "Hogy győz le pár majom 6 milliárd embert, és veszik át a hatalmat?" volt a film előtt a kérdés, a válasz pedig, hogy máshogy közelítik meg az alaphelyzetet egy egész jó forgatókönyv segítségével. Bár a film címe így kicsit félrevezető lett végül, hiába of the of the of the of the... ja csak kettő.



Igazság szerint remekül passzol tényleges prequelként a film. Egyrészt érdemes figyelni, hogy a háttérben milyen hírek hangzanak el mellékesen, másrészt stimmel a történet, összeilleszkednek a film. Ha ezután néznék meg az eredeti Majmok bolygóját, akkor amellett, hogy férfisoviniszta voltán csodálkoznánk, még nagyobb kötekedni valónk sem lenne. Bár lehet csak az emlékeim halványak, utoljára a könyvben olvastam a történetet pár éve.

Hogy miről is szól a Rise of the Planet of the Apes pontosan? Igazság szerint egy majom, Cézár felnőtté válásáról van itt szó. Az alzheimer kutatás során születik, amikor egy sajnálatos baleset után meg kell szabadulniuk a kísérleti állatoktól. Sem a gondozó, sem James Franco karaktere nem tudja megölni a picit, így végül ez utóbbi hazaviszi. Aztán gyorsan rá is jön, hogy hatott a kifejlesztett szer, csak épp a kór hiányában növelte inkább az állat intelligenciáját. Pár évvel később Cézár már jelbeszéddel kommunikál, viszont bajba kerül, így elszakítják a tudóstól, szembesülnie kell a többi ember ismeretlen/idegen gyűlöletével. Ezek után lázad csak. Innen kihagytam dolgokat, csak hogy maradjon meglepetés, bár még az ismeretükben is jó lenne nézni, rendesen mesélik a történetet, nem ADD gyerekek számára készült.

Hiába blockbuster, szép filmről van szó. Az akciórészek bizonyos szinten csak azért lehettek beletéve, hogy még jobban el lehessen adni. Talán pont ez A majmok bolygója: Lázadásnak a leggyengébb része is, főleg, hogy a pénz nagy része addigra már el is fogyott, hiszen a majmokat addig is baromi drága CGI-vel kellett létrehozni.

Azt kell mondanom, hogy a csimpánzokat baromi jól sikerült megalkotniük. Azért a mozgásuk során még feltűnik a fizikai hiánya, de eszméletlenül halad a trükktechnika fejlődése. Pár éve ez még feleennyire sem lett volna hihetően megcsinálva, most meg néha már-már valóságszerű. Szerencsére nem embereket próbáltak renderelni, így az uncanny valley máshol helyezkedik el, nem vesztek el benne.



A trükkök mellett a további főszereplők is szót érdemelnek, hiszen a film célját tekintve James Franco és John Lithgow is remekelt. Sajnos a többiekről nem sok jót lehet mondani, rosszat is inkább csak David Oyelowo-ról, de az ő karaktere volt a legrosszabban megírva.

A majmok bolygója: Lázadás

Felemásan vártam, teljesen jó meglepetés lett belőle. Nyugisan foglalkozik Cézár felnövésével, nem erőltetik akciófilmbe a történetet, nincs is rá szükség. A Super 8 mellé megérkezett a nyár másik jó blockbustere, bár épphogy, a film vége felé kicsit kevésbé szórakoztam jól, de azért a 8/10 jár.

Nem lehetett kihagyni. A Disney bátortalanul, 60 percben hozott nekünk egy 2D mesét, ami nagyon gyerekeknek szól, mégis tök könnyű végignézni felnőtteknek is. A történet nagy izgalmakat ígért, hiszen Róbert Gidát elrabolja benne a Rögves, a jól ismert csapat pedig elhatározza, hogy kiszabadítja.



Tényleg gyerekfilm, az oktatás és tanulság részeken ez nagyon érződik, de mondom, simán lekötött végig, sőt, rengeteg helyen mosolyogtam is. Természetesen az egész úgy van megcsinálva, mintha mesélne valaki egy könyvből. A szereplők is gyakran átlépik a 4. falat, hiszen társalognak vele, ugrálnak a betűkön és hasonlóak.

Tigris természetesen ugrál, Micimackó önző, de mégsem annyira, Bagoly írja a memoárját és a többi. Az egyedüli baj, hogy kicsit túl sok volt a dal. Tudom, hogy kell, meg Disney meg mittomén, nem számítottam másra, csak 1-2-vel kevesebbre. A végefőcím utáni jelenetet mindenképp várjátok meg. A maga nemében kíváló volt, szerencsére nem is igyekeztek az egyszerűség megváltoztatásával, inkább hagyták a fenébe a kötelező "legalább 80 perc" formulát.

Lassan ott tartunk, hogy ha az ember majdnem tökéletes popcorn filmre vágyik, akkor JJ. Abrams munkáira kell adafigyelnie. Nem azt mondom, hogy hibátlan minden, amit moziba hozott nekünk, de az MI:3 és a Star Trek után most a Super 8-cal is betalált.



Miről van szó? A 80-as évekről. Egy olyan szörnyfilmről, aminek gyerekek a főszereplői, és mégis működik. Na igen, pont miattuk lehetett a legjobban aggódni előzetesen, de szerencsére a casting szinte tökéletes lett. Na meg a hozzájuk kapcsolt rengeteg párbeszéd is. Egyáltalán nem idegesítőek, nem vernek vissza csúzlival 123 idegent, vagy hasonló. Ehelyett csak pár srác és egy lány kalandjait láthatjuk a nem mindennapi helyzetben. Mi is az?

A Super 8 arról szól, hogy míg a gyerekek a videóra készülő amatőr zombifilmjüket forgatják az éjszaka a vasútállomáson, addig szépen (baromi hangosan) kisiklik a közelükben egy vonat, amin a légierő szállítmánya volt. A csattanó, hogy az egyik felborult szerelvény ajtaját kiüti valami. Na meg az, hogy menekülniük kell a helyszínről, többek között azért, mert jönnek a katonák. Pont ezért nem is mernek beszélni a dologról a felnőttekkel. Nem sokkal később fosztogatások és eltűnő emberek dobják fel a kisváros életét, míg a srácok bőven el vannak foglalva az eseményeken kívül mással is.

Van itt a szülő tragikus halála utána a gyerekkel kommunikálni nem igazán tudó apukától át a gyerekszerelemig minden. Nem ez lesz az eredetiség tökéletes példája, de az írók egyáltalán nem néztek minket hülyének a készítése során. Egyszerűen összedobtak egy szerethető, néhol megható szörnyfilmet. Olyat, ahol mindenki érhetően cselekszik, nem változik 2 perc alatt gyökeresen, hanem minden szépen fel van vezetve.



Természetesen a karakterek kibontását az is segíti, hogy a film nem egy Cloverfield gyerekekkel, és talált super8-as filmmel. Egyáltalán nem a szörny elől menekülés a fő téma. Lehet már így is sokat mondtam. Az biztos, hogy bőven van idejük mindennek a bemutatására, így tényleg hihetőek lesznek a főbb cselekedetek. Mindezt szerethető gyerekszereplőkkel, akik párbeszédét addig csiszolták, amíg tele nem rakták olyan apróságokkal, amiktől hihetőek lettek. Lehet, hogy fel sem tűnik elsőre, de ott a legerősebb a forgatókönyv. Na jó, a szörnyhöz kapcsolódó részeknek sem kell szégyenkezni.

A megvalósítás is jó. Bár a lens flaret úgy tűnk direkt erőlteti Abrams, pedig nem a legjobb rendezői védjegy az azért, de a film tempója remek, a trükkökre nincs panasz. Egyedüli probléma, hogy a szörny olyan hangokat kapott, mintha transformer lenne, szinte várod, hogy kocsivá alakul és elhajt, pedig szerves lény.

Super 8 értékelés

Ez bizony egy jó popcorn film lett. Igazából pont olyan lett, amit előzetesen sugalltak a trailerek, és nem is lőttek el mindent előre. Most szeretném, ha az X-Men marketingesei jól megnéznék a kiadott anyagok után a filmet, aztán rádöbbennének, hogy így is lehet reklámozni, spoilereső nélkül. Egy 8/10. Ezen a nyáron, a szuperhős filmek esőjében főleg jól esett ez a kirándulás.

Sofia Coppola nagyon rossz helyzetben van, hiszen a Lost in Translation annyira jó volt, hogy nehéz lesz valaha is ütnie. Ezt leginkább úgy értem, hogy hiába fejlődik és csinál kicsit más filmeket, mindig annak a hatásához lesz viszonyítva a munkája. Mondjuk a Somewhere még hasonlít is, így még rosszabb helyzetben volt ilyen szempontból. Át tudta ugrani a lécet? Nem. Jó volt? Igen.



A film röviden egy filmsztár mindennapjairól szól. A lánya meglátogatja, ami kicsi színt hoz egyhangú mindennapjaiba, de semmi nagy fordulatot nem érdemes várni, hiszen az ellenkezne a céllal. Azzal, hogy sztárság hiába hoz csillogást, változtatja meg életed külcsínét, belül továbbra is csak olyan lesz, mint előtte. Sőt, több idegen vesz hirtelen körül, ami csak felnagyíthatja azt az érzést.

A főszereplő is ilyen, egy magányos fasz. Minden nap más punciba merül, hiszen ez a sztársággal jár, de ez baromira nem dobja már fel. Nem érdekli az, amit a legtöbben a híressé válás lényegének tartanak: pénz, pia, nők. Inkább csak elviseli ezeket. Nulla munkával ömlik neki a lóvé – komolyan, amikor a színészetéről beszél egy buliban, akkor 1 percben ott van a nulla munka – de ez már nem izgatja. Mindebből a lánya zökkenti ki. Nem kell nagy dolgokra gondolni. A lánya miatt csak a magány tűnik el, és erre ő is rádöbben szép lassan. Ez végül kimozdítja a sztársággal rászabadult nihilből.

Kifejezetten tetszettek azok a jelenetek, amikor a filmsztár munkáját látjuk. Tele van unalmas részekkel az is, egyáltalán nem csak a bulikből áll. Díjátadók, sajtótájékoztatók, de a legjobb a 45 perces csöndben ülés, amíg szárad a trükkmesterek munkája a fején. Ezek többsége direkt van kitartva a végsőkig, hogy tényleg átszivárogjon a sivárságból a nézőre is valami. Már a kezdő képsor is ezt segíti, amikor Johnny a kocsiját hajtja maximumra egy pályán, Egyszerűen mindenki fejében felmerül majd szerintem a "hány kört mutatnak még" gondolat, közben muszáj ezt lépnie a rendezőnek.

Ami fontos volt még a hangulathoz, hogy úgy tűnik filmre vette az egészet, minden szemcsés és "klasszikus". Ezen kívül pedig a soundtrack említésre méltő, bár sokaknak ez gondolom nem meglepő egy Sofia Coppola-műnél. Itt külön érdekes, hogy a lány feltűnéséig mintha csak úgy lenne zene, ami a valóságban is ott van mindenkinek. Mármint magnóból szól és hasonlóak, míg a lánnyal már van klipszerű hangulatfokozó, hiszen vele élménydúsabb az élet. Ez a kontraszt nagyon jót tesz.

Somewhere értékelés

Hangulatbomba volt. Nem feldobott vagy ilyesmi, de más érzéssel hagyott ott a végén, mint amivel nekiültem. 8/10-et megadnám neki. Igazi hipster film, de ez nem árt neki.

ui: nem rég leszokott cigiseknek nem ajánlom a Somewhere-t, mert eléggé növeli a rágyújtási ingert. A másik hasonlóan veszélyes műről is szó lesz nemsokára.

Még egy folytatás, ami jobb, mint az eredeti? Hát igen. Mondjuk ehhez hozzájárul az is, hogy mostanában a "kezdetek" történetekből kicsit sok van, és még lesz is a nyáron. Nyilván jók, de azért kell rendes folytatás is, amikor a karakterről már elég sokat tudunk, nem az ő építésére megy el 60 perc a 80-ból. Helyette?



Nyilván előkapták a múltat, onnan tűnik fel az új ellenség, aki egyben a Kung Fu létét is veszélyezteti. Aztán persze megtudjuk, hogy természetesek az új dolgok, de azért a múltat sem lehet csak úgy elseperni. Meg mást is.

A Kung Fu Panda pont ezért mélyebb. Egy ismert szereplő múltjában vájkálnak, ami által egyszerűen meghatóbb, hiszen már kedveljük egy ideje. Na igen, a szívhezszóláshoz a 2D animációval készült gyerekkori képek is hozzájárultak. Az a durva, hogy nyugodtan mondatnánk: úgy kellett volna az egész filmet csinálni. A meghatóbbat komolyan lehet venni, teljesen normálisan, főleg gyerekfilmekhez mérten, nyúlnak a kis panda fiatal éveiben történt tragédiájához.

Úgy tűnik a Dreamworks mostanában összekapta magát. Bár szerintem még mindig a sárkánynevelésük a legjobb, de ez a folytatás sem kell, hogy elbujdokoljon. Mivel szinkronnal láttam, így az eredeti hangokra most nem térnék ki nyilván. Továbbra is nagy nevekkel van tele, ha valaki véletlenül úgy nézi, amihez nem tud felnőni egy szinkron sem.

Kung Fu Panda 2 értékelés

Úgy tűnik idén nem a Pixar szállította a felnőttek számára is nézhető animációs gyerekfilmet. 8/10. A 2D rész lökte feljebb, mint az első rész. Ott a legaranyosabb, szerethetőbb a film.

A film végén van cliffhanger, de a folytatás egyelőre nem érdekel. Na majd 2013-ban. Ha megéljük.

Eldugott kisfilmekben még parázslik a jó középiskolás szerelmes filmek tüze. Bár a történet ezer éve ismerős, ezen megvalósítása elég jó lett.



Fiatal lány az egyetemre való jelentkezése előtt küzd a jó jegyekért, az ösztöndíjért, a képzése utáni munka által elért boldog életért. Minden hajnalban teniszedzéssel kezd, a fiúja tipikusan jóképű és egzotikus, irigylik is érte a csajok, megvan a terve az életre. A gond az, hogy ezt igazából nem ő ötölte ki magának, hanem a szülei erőltették rá. Erre a felismerésre vezeti a kémiagyakorlaton mellé osztott furcsa fiú, Keith.

Eleinte nem tudja, hogy a biztos választásnak tűnő türelmes Ralph-fal maradjon, vagy válassza-e ezt a különös fiút, aki nem randira hívja, de közben mégis belopja magát a szívébe. Külön jó pont a filmnek azért, mert Ralph baromira nem szemét, izmos akárki, a megszokottan utálni való fiú, hanem teljesen normális. Így nekünk nézőknek sem bántó a jelenléte. Nyilván nem annyira erőteljes karakter, hogy egy percig kérdéses legyen merre kanyarodik a történet, de nem az a tipikus "minek jár ezzel a fasszal" eset, amire sok hasonló film épül.

Azért tetszett leginkább a Keith, mert valóságosnak érződnek a karakterek. Legalábbis többnyire. Mindezt két szerethető főszereplővel, akik a komolyabb drámai jeleneteket sem rontják el. A készítők mertek komoly témához is nyúlni, megtartva a gyermeki naivitást és túlzott érzelmességet, kikerülve mégis a giccset.

Ha negatívumot kéne mondanom, akkor gondolkodás nélkül a zenét tudnám említeni. Folyamatosan szól, és jó pár jelentet ki is nyír. Tudjátok, a tipikus "most dühösebb dallal sulykoljuk, hogy dühös a főszereplő" "most elkeseredett" satöbbi, mindig. És tényleg, jó párszor simán működne, sőt, ütne jobban a jelenet, hanem lenne folyamatos zaj.

Keith értékelés

Nyugodtan merek 8/10-et adni. Rég láttam ennyire jó tinifilmet. Az ilyen kincsek miatt érdemes még mindig figyelni a független filmekre, hiába alakult ki mostanra ott is egy sikerrecept, amitől lassan már ők sem mernek eltérni.

Érdekes helyzetben van a film, lévén kőkemény akció, amivel tökéletesen kilóg a szuperhősös, sci-fi-s nyárból. Erre nem azt tették, hogy Amerika kapitány és a Green Lantern közé passzírozták felüdülésnek, hanem minden nagy költségvetésű filmet megelőztek a bemutatóval. Odakinn még a Thort is. Majd meglátjuk ez mennyire bizonyult jó döntésnek, mert basszus, a Fast Five a jelenlegi felhozatalból tényleg kilóg. És még jó is.



Az igaz, hogy a fasza akciófilmmé (nyilván nem a 80-as évekhez mérjük) váláshoz pont a Halálos iram alapját kellett megbontaniuk kicsit, az utcai versenyzést, miközben azért minden fontos szereplő visszatér. Ez a rajongókban lehet máshogy csapódik le mint bennem, de jó döntésnek tűnik. Már tudjuk a főszereplőkről, hogy profi utcai versenyzők, az évek során ennyi biztos megmaradt, elég ezt csak egy nosztalgikus, baráti futammal felidézni. Na meg igazából játékidő sincs rá itt, a film így is bőven túllép a 90 perces határon, konkrétan 130-ra szaladt a számláló, de nem baj. Ennek ellenére pár tuningolt kocsit azért bedobtak a képbe, amiket versenyen nyernek a srácok, mert kell a rabláshoz.

Na igen, a téma adott volt az egyik poszteren: Rio heist. Erről szól a film, egy rablásról Rióban. Az előző rész utolsó jelenetével kezdenek, Dom szöktetésével, amikor is a Walker által alakított kopó végképp törvényen kívüli lesz. A testvéri szeretet mellett nyilván a szerelem is közrejátszott ebben a döntésben. Enni a körözötteknek is kell, így egy kétes autótolvajlásba keveredik a nőjével meg Dommal, amikor is potom 100 millióról szereznek tudomást. Ebből egy dolog következik... (dobpergés)... utolsó meló, aztán kiszállnak. Már csak egy csapat kell, aki segít lenyúlni a zsozsót, ami egy rendőrségen került raktározásra.

Nem kell valami bonyolult rablásra számítani, nem egy Ocean's 11-t nézünk, egy dolog biztos: a főszerepben egy nyami autós üldözés lesz. A trailerben ellőtték, de még így is ász volt ahogy két kocsival rángattak egy hatalmas széfet keresztül a városon. Poén volt kifelé menet hallgatni a mögöttem jövő srácot, aki arról dumált a csajának, hogymennyire képtelenség ez, közben a Fast & Furious univerzumából nem lógott ki. Itt jön be a jó húzás, hogy nincs 100 verseny a filmben, mert még jobban ki vagyunk a végső száguldásra éhezve. Bár addig is elvagyunk, hiszen a két lábon való menekülésből is olyan akciójelent kerekedett, ami egyszerűen kellett már.



Ezen kívül még azt érdemes tudni, hogy a Rock ered a nyomukba. A készítők nyilván nem hagyták ki a potenciált, ami az üldözöttet alakító Vin Diesel személyében van. Igen, bunyóznak, mintha nem is 2011 lenne. Meg olyan keményen tudnak egymásra nézni, hogy szinte várod a csókot. Guy love.

Érdekes látni, hogy a Fast & Furious 3-4-5 során milyen fejlődésen ment át Justin Lin rendező. Most sem zseni a srác, vagy ilyesmi, még itt is zsákutcába fut néha, de úgy tűnik tanul a hibáiból. Bár a csontegyszerű átkötő jeleneteknél néha döcög a film, erről lehet a színészek képességei is tehetnek az "ég kék" kaliberű húzások mellett, de az akciónál toppon van. Ez már a vonatos jelenetnél egyértelművé válik. És még a cgi-t is vissza fogták, inkább összetörtek pár kocsit.

Halálos iramban: Ötödik sebesség értékelés

Moziélményként egy 8/10-et elszórok rá. Sokkal jobban szórakoztam, mint a Thoron. Igazi nyári blockbuster. Buta, de valahogy mégsem annyira, mint egy bizonyos robotos film második része.

Érdemes megvárni a végefőcím közepét (a vágó csicskásának a macskája nevét azért nem kell végigülni), mert egy rövid jelenetben belengetik miről fog szólni a 6. rész, mi az ami Toretto-t visszarángatja a térképre.

Ha láttál már tipikus sportfilmet, akkor a Harcos nem fog meglepni. Nem azért, mert igaz történet és már mindent tudsz az Ír Micky Wardról, hanem mert teljesen ugyanúgy épül fel a sport része, mint a hasonló filmekben szokott. Nincs benne olyan, aminek a kimenetelét ne tudnád előre megmondani. Itt jön az a része a dolognak, hogy ha nem kergetnek a falra ezek a filmek a szokásos kliséikkel, és huszadszorra is élvezettel nézel végig egy tök ugyanolyan felemelkedést, akkor a Fighter a te filmed, mert kategóriáján belül remek.



Rendben, a drámák között nem igazán rúg labdába, hiába helyezték oda a hangsúlyt. Főleg Mickey családi gondjaival foglalkoznak, azzal, ahogy ki kell törnie fojtogató kezeik közül. Erre nem csak a sportban nagyobbá váláshoz van szüksége, hanem hogy rendeződjön végre a család viszonya. Itt előz be Christian Bale, aki tényleg mindent megtesz, hogy emlékezetes legyen az alakítása a drogos báty szerepében. Komolyan, az ő története szívbemarkolóbb, mint a főszereplőé, hiszen neki még nehezebb ellenféllel kell megküzdenie.

Ami külön tetszett, hogy a felkészülés montázsok alá nem upbeat zenét nyomtak. Körülbelül ennyi volt a tényleg valamennyire egyedi a filmben. Nem azt érezted, hogy most megy harcolni tele energiával, hanem hogy nyomja a napi edzésrutint, mert az kell a győzelemhez, a kitartás és rengeteg izzadás.

Igazából a boxjelenetek nagyon vissza lettek fogva, azokon is látszik, hogy a hangsúly máshol volt, de még így is ütnek. Főleg az a bizonyos csata, már a visszatérés közben, amivel mindenkit meglepett. Baromi jó volt látni még így is. Hiába a sok félig erős jelenet a családdal, a mérleg kevesebb, de jobb anyagot tartalmazó oldala segít a jó irányba dönteni a végére.

Bevallom, hogy nekem hiába tetszett, a szereplését az oscar top10-ben abszolút tölteléknek látom. Simán 8/10-es élmény, mert az elején említett kategóriába tartozom, a Mark Wahlbergesek pedig szinte mindig jók a kategóriában. A Fighter után érdemes megnézni a Legyőzhetetlen (Invincible) címűt is tőle, bár ott a mellékszereplők nem annyira erősek, mint itt Christian Bale.

Felesleges csavarni: ez ütött, mint a 220. Amikor az embernek nincs annyira kedve moziba járni, akkor mégis betéved erre az előzetesen a közepesnél picit jobbra várt filmre, az pedig szépen elkezdi pumpálni a pulzusát. Egyre feljebb.

A történet annyi, hogy a főhős feleségét elítélik gyilkosságért. Bár a film elárulja, hogy a nő ártatlan vagy bűnös, de ez igazából mindegy. A tárgyalásból semmit nem látunk, a tényeket kapjuk meg szép lassan: az asszony örökre börtönben marad. A férje nem hiszi el, hogy egy gyilkosságra hajlamos nőt vett el, ezért a megszöktetésére adja a fejét. Ebben segítségére van az esze és az interneten fellelhető végtelen tudás. Látjuk, amint a kisember tapógatózva lejut az alvilág azon rétegeibe, ami kelleni fog a feladathoz, és végül arra a lelki szintre is, amire szintén szüksége lesz.

A Next Three Days abban ügyes, hogy kemény munkával megszeretteti velünk a karaktereket. Ritkán látni kommerz közönségnek szánt filmben ilyen hosszadalmas építkezést. Ha hagyod, akkor odáig visznek, hogy már izgulsz értük a végén természetesen bekövetkező üldözéskor. Ez utóbbi amúgy a maga nemében Heat kaliber volt szerintem, persze lövések nélkül, de csak a hosszú felvezetéssel működik elég jól.

Russell Crowe zseniális a szerelméért mindent megtevő tanárként, aki kicsit bekeményedik a feladathoz. Itt ne egy Supermant vagy Bourne-t képzeljetek el, csak használja az eszét. Sajnos Russel alakítása Elizabeth Banksnak rossz hír, mert ő bizony egy kicsit szürkének tűnik az egészben. Nem húzza le a filmet, csak erőtlenebb, mint a másik főszereplő. Liam Neesont viszont felejtsétek el, hiába láttátok esetleg a trailerben, egy perce van összesen. Ezen kívül még vannak jó alakítások, de csak kis szerepekben, hiszen a hangsúly nem sokszor távozik hősünkről.



Hol rontották el a filmet, hogy nem lett siker? A reklámnál. Felejthető a címe, emellé egy olyan trailert raktak össze, ami sima menekülős filmnek állította be. Pedig nem az, bár benne van a szökés is, de valahol másfél óránál kezdik csak. A katarzis nem marad el, akkor is, ha a végére már van túlzó jelenet is.

A The Next Three Days amúgy egy remake. A francia Pour elle feldolgozása. Az sincs túlságosan lenn IMDB-n, simán üthetett, mint ez. Nyilván aki abból nem maradt ki, az nem élvezte a The Next Three Dayst annyira, a többiek pedig kaparhatják a karfát, amikor nézik bármelyik változatot, hiszen az amerikai is működik.

A következő három nap értékelés

Azt hiszem muszáj lesz 8/10-et adni, de még a 9 is megfordult a fejemben. Nagyon jó élmény volt. "I Was The Hell That You Needed." Bár jelölve vannak a kommentekben a spoilerek, de szerintem kíméld meg magad a további információk megtudásától. Ezt látni kell.

Ritkán van olyan, hogy annyira egyetértek Mammuttal, mint itt, a modern Piranha filmnél. Valahol poén, hogy ez jobban teljesítette amit felvállalt, mint a Machete, pedig mindkettő agyatlan szórakozás akart csak lenni, direkt térdig gázolva a saját stílusában. Míg Rodriguez tolla elszaladt a túlírással, addig bizony a Piranha 3D-t tető alá hozók lubickoltak a hasonló szörnyes filmek bejáratott paneljeiben.



Szinte minden fontosabb szabályt betartottak a Piranhával. Első sejtelmes haláloktól kezdve a gyönyörű cicit villogtató csajokon át a tömegpusztításig. Még a film utolsó fordulata is látható előre, mégis végtelenul szórakoztató.

A 3D persze a gagyi fajta, ne számítsatok Tron IMAX-re. Mégis, hiába konvertált, a stílushoz tökéletesen illik a húzás. Tele van a képernyőből feléd repülő gimmick 3d-vel, de hát aez csak jó egy horrorban, legalább jobban csúszik a popcorn, miután a plusz folyadékot ráöntik a vászonról.

A motorcsónak-motoros jelenetekért külön jár pont szerintem, így végül egy 8/10-es agyatlan szórakozás a Piranha 3D számláján az eredmény.

Ha valaki 6-7 évvel ezelőtt azt mondja nektek, hogy Ben Affleck nemsokára biztos kézzel fog menetelni a jobb rendezők közé, akkor mit szóltatok volna? Természetesen minden elképzelhető, rengeteg tudást szednek fel a színészek az évek alatt, de azért nem soknak sikerül az "ugrás".



Ez nem azt jelenti, hogy tökéletes a rendezése. Néha elfelejti a drámát, csak hogy Bostont mutogassa helyette nekünk, de a film ennek ellenére simán a mérleg pozitív oldalára billen a végére. Ahogy azt a trailereknél is látszott, a modern klasszikusok közül bizony a Szemtől-szemben lebegett a készítés során a szemük előtt. A vérprofizmust a "még egy utolsó munka és kiszállok" klisével keverve.

Az akciójelenetek talán a legjobbak eddig idén. Igen, szerintem a hihetőség, keménység, feszesség üti az Expendablest. Mondjuk ha komolyabban megnézzük, akkor nem igazán összehasonlíthatóak, lévén ez utóbbi a B-mozis hagyományokra építkezik, "páran a hadsereg ellen". A Townban nem puffognak a gépfegyverek, hanem éles hanggal rendet tesznek, miközben a zsaruk sem tökölnek a visszavágással. Ott is felfedezhető a Heat (meg ahonnan Mann vette), amikor szorul a hurok akkor a patthelyzetet habozás nélkül lövik szitává a rablók, egy gyönyörű "itt most lőnünk kell" másodperc után.

Az Town alapja a Prince of Thieves című Chuck Hogan-regény. Azt kell tudni, hogy a bank és pénzszállítók kirablása mellett dráma is van benne bőven. Ennek alapjait már a trailer is megmutatta, azt hiszem nem titok. Az első rablás során túszt ejtenek a rosszfiúk, de nem biztosak benne, hogy mit látott a nő (természetesen nőről van szó), így megfigyelik, rá kell-e ijeszteni. Nem kell, ehelyett inkább egyikőjük összejön vele, de fülig szerelmességet "lépjünk meg ebből a városból örökre" kell elképzelni. Ez persze nem ilyen egyszerű, mert közben szorít a múlt.



Affleck néhol még csiszolatlan rendezése mellé nagyobb negatívumnak Blake Livelyt lehet bevenni. Bomba a csaj, de a filmbe egyszerűen nem illik. Nem tud leharcolt drogos bigének látszani, olyannak akit pár kemény év már lenyomott, mint a bélyeget.

A többi szereplő viszont remek. Affleck például kifejezetten. Elmondható, hogy az utóbbi években rendesen magára talált. A rablásba belefáradt figurát kifogástalanul hozza, akinek már-már napi rutinmunka lett ez a törvényen kívüli élet is. Jeremy Renner válla is elbírja a bajtárs szerepét. Még Jon Hamm kiemelendő azt hiszem, bár mint említettem, Livelyn kívül nincs nagyon rossz választás, aki a törvény oldalán nyomja a rutint, amit a szerepre értek, nem a színészi képességeire.

Tolvajok városa értékelés

Az ilyen filmek miatt jó moziba járni, szeretni a mozgóképet. Akkor is elmegy rá egy 8/10 (joe-ker is ennyit adott itt a filmbuzin a minap), ha még lehetne mit csiszolni rajta.

Ha ez lenne Ben Affleck első rendezése, akkor a bevezető mondatokat remekül rá lehetne építeni arra a kérdésre, hogy vajon a megtűrt, de "értő" körökben nem túl közkedvelt színésznek sikerül-e valami elismerésre méltót összehozni a kamera másik oldalán, vagy ez a próbálkozás is csak egy újabb okot ad az utálkozó csürhének a savazáshoz. De a Tolvajok városa már Affleck második rendezése, ami egyrészt jól bedönti az előbbi gondolatot, másrészt viszont jó alapot ad a film értékeléséhez. Mert egyszer (elvileg) bárki betalálhat, de ha ugyanazt sikerül megismételni, akkor már esélyes, hogy az első sem csak egy szerencsés véletlen volt.



Az eredményt látva pedig nagyon úgy tűnik, hogy Afflecknek tényleg van tehetsége a rendezéshez (és az íráshoz is, hiszen a Chuck Hogan könyvéből készült forgatókönyvet társíróként jegyzi), és ami még fontosabb, hogy ezzel a tehetséggel fegyelmezettség is párosul. Éppen ezért a Town nincs teletömve robbanásokkal és coolnak szánt beállításokkal, csak hogy megmutassa, ilyet is tud (hasonló érzésem legutóbb az Inceptionnél volt egyébként, Nolan is remekül érzi, hol kell megállni). Van viszont remek ritmusérzékkel kevert akció és dráma, a film a kétórás játékidő alatt annak ellenére is feszes marad, hogy inkább az utóbbi dominál (azért van akció is rendesen).

Szintén dicséret jár a részletekre való odafigyelésért is. Számomra ez azt mutatja, hogy nem csak felütötték a nagy filmklisé-könyvet és kimásolták a 60-65. oldalakat, hanem elgondolkodtak azon, hogy ha már klisé, akkor hogy lehetne jobban, valóságosabban megoldani. Olyasmikről van szó egyébként, amik igazából teljesen triviálisak, mégsem jellemző, hogy az (akció)filmekben foglalkoznának velük. Egy példa: a rendőrök nem csak rombolnak a bűnözők után, hanem megpróbálják kilökni a kocsi seggét, ezzel megállásra kényszerítve őket. És ha már részletek, akkor megemlítem azt is, hogy a történet a Gone Baby Gone-hoz hasonlóan Bostonban játszódik, és nagyon jó volt hallani, ahogy a szereplők nem általános amerikaiul, hanem a jellegzetes bostoni kiejtéssel beszélnek. Ez is apróság, de sokat ad az élvezeti értékhez.

A korai kritikák amúgy a zseniális Heattel (Szemtől szemben) rokonították a filmet, ami sok szempontból tényleg helytálló. A Town lehetne mondjuk az említett alapmű kisöccse, aki ugyan egy picivel rosszabb teljesítményt nyújt, mint a nagy testvér, de azért még így is mérföldekkel a család fekete báránya (ez lehet mondjuk a trailer alapján a Takers) meg úgy általában az egész rokonság előtt jár.



A család vonalon tovább mozogva jöjjön pár szó a szereplőkről is. Azt már régóta lehet tudni, hogy az Affleck családban Casey a tehetségesebb, de nekem igazából sosem volt különösebb gondom az idősebbik fivérrel sem más filmekben (max. a filmekkel). Itt viszont – gondolom a szerzőiség miatt a színészi oldala is jobban előkerült, és a védjegyként szolgáló kissé bamba fogvillantós mosoly mellett azért pont annyival többre is futotta, hogy ne okozzon csalódást. Ugyanez mondható el a többiekről is, átütő alakítások nincsenek, de mindenki hozza a film profizmusához passzoló magas színvonalat. Rebecca Hall viszont megérdemli, hogy külön is megemlítsem, mert bár nem kifejezetten eyecandy kategória, mégis nagyon erős jelenléte, kisugárzása van a filmben, amire egyszerűen oda kell figyelni.

A végére hagytam az egyetlen nagyobb negatívumot, amiért sajnos pontlevonás is jár: a film minőségéhez passzoló zene hiánya. Az a helyzet ugyanis, hogy pont egy hete láttam, de egyszerűen képtelen vagyok felidézni még azt is, hogy milyen stílusú volt az aláfestés, nem hogy konkrét taktusokra emlékezzek.

Értékelés

A Town történetében ugyan nem sok újszerűség van, Affleck profizmusa viszont így is kiemeli a tömegből, és remek élménnyé varázsolja a megtekintésével eltöltött két órát. A második filmje után már nem az a kérdés, hogy tud-e rendezni, hanem az, hogy mikor jön már a következő filmje? A pontszám pedig a levonás miatt "csak" 8/10.

— A kritikát Joe-ker írta, a Not Just Popcorn teljhatalmú ura.