Elmondja az egyetlen értelmes indokot a melegek ellen? Aztán leoltja a többit.
Úristen, Louis fiatalon. Valahol el kellett kezdenie, szóval a poénok erején annyira ne akadjunk fel.
Tovább is van →
Érdekes standuposokkal nézni interjúkat, mert a többségük hétköznapi dolgokról is viccesen beszél. Ezen kívül olyan is van, hogy egyszerűen az ottani közönségen próbálgatják a poénjaikat, csiszolják a fellépésük anyagát kvázi. Meg hát ha vicces anyagot "árulnak" akkor azt úgy is kell eladni.
Ebből következik, hogy az alábbi Dave Chappelle interjúk elég jók, inkább előad, mint tényleg beszélget a műsorvezetővel. Kár, hogy mostanában nem aktív Amerika legjobb fekete komikusa.
Tovább is van →
Egy kicsit elő kell venni a rovatot, mert ez a 45 másodperc ez EPIC, muszáj megosztani
Tovább is van →
Kicsit igyekszem feltámasztani a standup részleget, nyugi, minden fontosabb megjelenésről szó lesz szép lassan. A múltkor Dave Chappelle ("azt hiszed vicces vagy mint a dévshapell?") újboli feltűnésével foglalkoztam. Most viszont lássunk egy marharégi felvételt, konkrétan 14 évet tekintünk vissza, amikor is Seth Rogen még épp betörni készül a.. azt láttuk hova. Nem is, hiszen csak 13 éves, szóval így nyomja a poénokat.
Úgy néz ki, hogy tavaly év vége felé volt egy fellépése a Laugh Factory-ban (de szerencsétlen névválasztás), ahol mindenféle komikus fel szokott tűnni. Ebből az előadásból már két videó került a netre, az egyik még decemberben, itt nézhetitek meg – a The Secret-tel foglalkozik benne –, a másik pedig tegnap, és a Férfiakat érintő nemi erőszakból formál humort. Durva, de jó párna fel fognak röhögni akkor is.
Tovább is van →
Ez zseniális. Bár a cikk főleg arról szól, hogy egy pletyka miképp terjedt el a twitter és a facebook segítségével, és mozgósított többezer embert, de szerintem már maga a pletyka marhajó húzás Dave-től. Merthogy "4 embernek szóltam" és úgy tervezte, hogy tart egy random utcai standupperformanceot, ami a múltját nézve egyszerűen cool. Merthogy az egyik legnézettebb szeccsshowt vezette anno, aztán összeveszett az adóval és eltűnt. Nyilván nem a földről, csak a tévéből meg a nagy fellépések elől, és azóta underground nyomatja, meg ilyeneket lép, mint ez amit itt tervezett. Kár, hogy túl kicsi hangrendszert cipelt magával így, mivel túl sok ember jött, feladta végül a dolgot.
Ok, muszáj legalább megemlítenem azt a standupot, amit Dane Cook 40 évesen fog előadni, mivel akkor fogja lemásolni ezt. Louis C.K. (igen, a csávó akinek volt az a káromkodós HBO sitcomja is) olyan standupot nyomott a házasságról, gyereknevelésről, őzikékről, hogy két egymás utáni nap is megnéztem és mindkétszer végigröhögtem.

A téma főleg a fentebb említettek körül forgott és basszus, egyszerűen odacsapott. A lényeg, amit tudni kell azért, hogy imádja a családját meg a feleségét, ez még az előadás alatt is végig érezhető volt, de ahogy idegebeteg poént űzött a mindennapi helyzetekből, azon szakadni lehetett. Teljesen elfogadja ahogy kinéz, és a kajálásról poénkodik, az 5 éves lánya kakijáról, arról, hogy egy őz megölte magát a kocsijának ugorva, a szexről, a -- lehetne folytatni még, de most mindent nem akarok felsorolni hirtelen.
Here’s the difference, to me, between boys and girls: boys fuck things up; girls are fucked up. That’s the difference. Boys just do damage to your house that you can measure in dollars, like a hurricane. Girls, like, leave scars in your psyche that you find later, like a genocide or an atrocity… That’s the difference between boys and girls. And it becomes the difference between men and women, really. A man will, like, steal your car or burn your house down or beat the shit out of you, but a woman will ruin your fuckin’ life. Do you see the difference? Like, a man will cut your arm off and throw it in a river, but he’ll leave you intact as a human being. He won’t fuck with who you are. Women are nonviolent, but they will shit inside of your heart.Nem kell teljesen komolyan venni, aki egy mérges-standuposon felháborodik, annak valami nő már gyerekkorában elk*rta az agyát. Ha friss és jó komédia kell, meg közeledsz a házasság gondolatához legalább agyban, akkor repülj rá erre a cuccra. Én még tuti meg fogom párszor nézni. Most a bejegyzés írás közben elindítottam, hogy valami képet keressek, és ottragadtam vagy 10 percre megint.
Természetesen sarkít, ez a dolga, nem? Viszont akkor is van gondolkodnivaló ebben a szövegben - meg pár poén, pl a láváson hangosan -, és ez nem azt jelenti, hogy ne figyeljünk oda dolgokra, viszont ne legyünk köcsögök miattuk.
Tovább is van →
Egy kis standupcomedy, feldobni ezt a szombatot. Jim Bauer avat be minden fiatalt, hogy nyugdotan lehet italozni, de ha nem akarsz hányni, akkor van egy szabály amit be kell tartani. És ezt baromi viccesen adja elő, akcentusokat kevergetve.
Tovább is van →
Rég volt standupcomedy, de a 40 perces Demitri spciált végignézve én szakadtam a röhögéstől. Itt van 9 perc belőle, csekk. Foglalkoztam már Demetirivel, nézzétek meg azt is.
Tovább is van →
Bár tévé, de mivel főleg itt foglalkozom standuppal, mivel különálló fellépések általában, így itt is meg kell említeni. A Fábry Show legjobb része különálló életet kezd ma este 22:10-től az RTL klubbon. Igen, a standupcomedy-sek saját műsort kaptak. Bukta lesz? Vagy szeretünk még röhögni? "Hogyne szeretnénk", válaszolod, viszont kihagyod a számításból az alábbit: nem a megszokott gálvölgyi/bajor/többiismert humort toló műsorok valahogy elhasalnak itthon.
Az biztos, hogy a Showder Klub kapott esélyt a nagy nézettségre, hiszen a nézett Győzike reality után lesz. Lehet így a magukat igényesnek mondók nem szúrják ki rögtön, ezért is kell külön megmelíteni.
Hogy mi várható azt meg már láttuk. Például itt van Bödőcs előadása, vagy Kiss Ádámé. A többit levadászták az RTL-esek a youtuberól gondolom, pedig ha nem önismételnek már rögtön az első adásban a srácok, akkor baromi jó promó az.
Azt hiszem ez volt a legjobb és leghangulatosabb stand-up comedy amit idén láttam. Öregem, egy ilyen előadáson ott lenni élőben valami fantasztikus lehet. Már maga a helyszín nagyon eltalált. Pedig nem volt nagy a terem, egy kis pinceklub aminek a befogadóképessége 30-40 ember lehet, és pont ez dobta meg az egészet. Teljesen emberközelivé tette a műsort. Talán a legjobban a képen is látható dolog adja át mi mehetett ott, mivel épp a közönségből ad valaki tüzet a stand-up komikusnak. Családias. Pedig..

I go onstage, and it's like I'm leading you into battle — you're not all gonna be here at the end. Just try not to take it too seriously. Eventually, I'm gonna hit a subject that you're gonna be queer about. Just wait for the next joke, or go take a piss or whatever you have to do. Don't get all upset. I'm probably wrong about half the shit I say.Amúgy Bill Hickshez hasonlítják, de annyira nem gondolkoztat el, viszont az tény, hogy kilógott a valamennyire már megszokott, populárisabb (már amennyire)dühöskomédiások nem is olyan nagy tömegéből, főleg hogy ő leginkább szatirikus. Mellesleg ő sem szereti ha Billhez hasonlítják. Ezt csak úgy hozzáteszem, ide a végére.
Rég volt standupcomedy, úgyhogy a viszonylag unalmas szombatot feldobni álljon itt egy Mitch Hedberg videó. Nagyon hülye vicceket tudott kitötölni a csávó.
I got a king size bed. I don't know any kings, but if one came over I guess he would be comfortable.
Bár Walterral és Achmeddel nem ér fel, de azért feldobja kicsit a vasárnapot Melvin, a szuperhős. (thx to genci + ha még ajánlotta valaki csak véletlen nem vettem észre)
Tovább is van →
Ha már a tévék nem adnak semmi durván vicces dolgot, csak filmekkel meg irigy hónajmiriggyel erősítenek, akkor legyen már egy kis alternatív szórakozás is, a stand-up comedy krémjével, akiből tuti kimarad valaki.
Ha valami letölteni valót kerestek, akkor Ricky Gervais showját ajánlom, a Live 3 Fame cuccot, ami 1 nap alatt sold out lett Angliában, vagy mi volt. Az első 10 perc olyan belerázódás, de utána még vár több mint 70 percnyi röhögés. In Commando.
A tovább mögött pedig Dave Chappelle, Pablo Francisco, Jeff Dunham és Eddie Izzard szórakoztat titeket beillesztett videókkal kicsit. De az arhívumban is érdemes nézelődni, hátha valamit még nem láttatok, és mégis a könnyetek csordulna a röhögéstől.
Tovább is van →
A heti standupcomedy adagot megint Jeff-től hozom. A múltkor szétröhögtük magunkat a Jeff Dunham és a Terroristáson, most pedig Walterrel oltja a népet. A tovább mögött még 10 perc!
Ilyenek vannak benne, amikor a közönség kérdez, hogy:
- why do i gag when i brush my teeth and not when i give oral sex to my boyfriend?
- obviously your toothbrush is bigger.
[...]
- how can i convince my girlfriend to have sex in the patio?
- put a hot guy in your patio.
[...]
- why does it take 4 days for a guy to call a girl back?
- well sometimes it takes that long to get drunk again...
Tovább is van →
Hogy egy kis humor jöjjön a hírek meg kritikák előtt, egy Patton Oswalt standupcomedyből választottam 2 percnyit. Ez az, amikor elmagyarázza, hogy nem is a korhatár a leggázabb, hanem amikor idiótaságokat mondanak a csúnya szavak helyett. Nem tudtam röviden most jobban összefoglalni. Bajingo. Ladies.
Tovább is van →
Na végre aktivizálódott a videó, szóval kirakhatom. Még éjjel néztem, és egyszerűen szakadtam a röhögéstől. Demetri Martin nyomatja a poénokat és pengeti mellé a gitárt. A srácot amúgy a Daily Showban láthatjuk mostanában trendspottingozni (itt egy videó vele). Ez a most kirakott stand-up még régebbi cucca, a nem profi annimációt meg valami amatőr srác csinálta hozzá.
Ez nem teljesen standupcomedy, de ha nevetni akarsz, akkor ezt a Chris Rock show részletet marhagyorsan indítsd el. For Dummies módon abban segít, hogy megúszd a a verést a rendőrséggel való interakcióidkor. Én most láttam harmadszorra, de még mindig baromi jó, és az ott nem crabman?
Tovább is van →