Az első rész anno 1970-ben a MASH-sel együtt mondhatni az Oscar gála vesztese volt, A tábornok szinte elseperte az egész mezőnyt, mindenesetre ettől még egy szobrocska és 9 jelölés az csak elismerést jelent. Azt viszont semmiképpen sem lehet mondani, hogy ezt a kétes sikert lovagolták volna meg a folytatással, hiszen négy év telt el, mire elkészült.

Ez a film már nem azokban a szappanoperás szerelmi viszonyokban utazik, mint elődje, itt a katasztrófafilmekben szokásos felvezetés és karakterbemutatások után rögtön támad a bonyodalom, egy kisrepülőgép személyében, mely egy Boeing 747-essel ütközik össze, azon egy óriási lyukat hagyva a pilótafülke oldalán. Mivel a pilóták kikerülnek a képből, helyükbe a stewardess ül, rajta múlik, hogy a gép biztonságosan földet érjen.

Climb, baby, climb.

Sokkal élőbbek lettek a karakterek is, erről Charlton Heston, Karen Black, Gloria Swanson, az Ördögűzőben egy évvel korábban már bemutatkozott Linda Blair, és természetesen közben a társaság alelnökévé előlépett George Kennedy gondoskodik. És még humorosabb megnyilvánulásokat is kaphatunk többek között Jerry Stillertől.

A megvalósításra valószínűleg itt már nagyobb keretük lehetett, jó pár külső jelenet volt, és nem feltétlenül trükköztek mindig rávetítéssel, ha jól láttam, inkább csak a pilótafülkés részeknél vették elő a technikát.

A későbbi paródia, az Airplane főként ebből a részből merített a katasztrófás résznél, az éneklő apáca, az ugráló vese, mind-mind ezt az epizódot figurázzák ki. Természetesen még jó pár másik filmből, no de ezt hagyjuk későbbre.



Eredetileg TV-filmnek szánták, azonban az egyik producernek annyira tetszett, hogy végül a mozik mutatták be, kicsit korábban is, mint a Földrengést, pedig annak a forgatása már lassan a végénél járt, mikor elkezdték az Airportot, ami persze azért érdekes, mert Heston és Kennedy mind a két filmben játszott.

Ez már egy sokkal szórakoztatóbb darab volt, mint az elődje, mely inspirálta, és már több feszültség volt, azonban még mindig úgy érzem, hogy annál kevesebb, mint kellett volna, még mindig nem eresztették el eléggé magukat a készítők, gondolom, az is közrejátszik ebben, hogy tv-filmnek szánták, még nem annyira grandiózus az elképzelés, inkább csak a bámulatos határát súrolja. Nekem, aki már utólag láttam mindet, nagyjából 10 évvel ennek az elkészülte után, ezek az igazi Airportok. Ami kicsit vicces, hogy mindazoknak, akik úm. realtime nézték, és átélték az Oscar gála izgalmát még az első résznél, logikusan pont az az igazi, és a következő 3 rész csak szégyent hozott rá, amolyan akciófilmesítették. De engem ez miért is zavarna, nyugodt szívvel mondok rá egy 7/10-et.

A múltkor néztük a film trailerét, most pedig álljon itt egy alig 1 perces részlet ebből a különös vámpírfilmből.

Tovább is van →

Ismét egy olyan filmre csapnak le, amin még csak meg sem száradtak a fények. A 13 Tzameti azon nem amerikai filmek közé tartozik, amikről még én is baromi jókat hallottam. Meg is vettem 990 forintért eredetiben, látatlanul, de még azóta sem néztem meg. Mindennek eljön az ideje. Most viszont a Rourke és Statham által alkotott szerpelőbrigádhoz csatlakozik 50 Cent is, és november 17-én nekiállnak a remake forgatásának.

Ha jól látom, ugyanaz fogja rendezni mint az eredetit. Egy ötletért kétszer kaszál a rendező ezek szerint. Olyan bukta lesz mint a Funny Games volt nem is olyan régen?

Egy egész vicces képsorozat látott nagyvilágot erről a két kópéról, a Zack and Miri Make a Porno kapcsán. A film erőteljesen várós.



Tovább is van →

Bár az ilyen interjús/háttérinfós videók a film előtt nem szoktak felpörgetni, inkább utána érekesek valamennyire, ez most mégis elkapott mint a ringlispil. Az a bunyó valahogy üt. Bam-bam. És Miller is tök normálisan beszél a rajongásáról, nem hiszem, hogy Sin City 2-vé torzította teljesen, hiába sötétebb a figura vizuálja.

Tovább is van →

Képköltemény. Vizuális orgazmus. Ezek voltak az első gondolatok amik a végefőcím alatt felmerültek a fejemben. Are you trying to save my soul? Viszont a számomra pozitív végeredmény mellett ez esetben teljesen megértem, hogy nem tudtak mit kezdeni vele a stúdiók forgalmazásilag. Azt hiszem a Fall hányattatott sorsán felesleges keseregni, a lényeg, hogy az elkészítése meg lett finanszírozva, és végül csak-csak megnézhettük.



Most jöhetne a történet, de ez esetben a kétsoros bemutatás inkább a mozi ellen dolgozik. Egy filmes kaszkadőr, az elsők egyike, balul sikerült filmes trükkje után kórházba kerül, ahol egy kislány talál rá, akinek apróbb szívességekért cserébe mesél egy fantasztikus történetet a szerelemről, és a lovakról meg a sivatagról. Hiába na, a Sejtet is elkövető Tarsem ismét elővette a kedvenc képeit: lovak, víz, sivatag (és hatalmas vásznak). Ezek ugye a Jennifer Lopezes sorozatgyilkosos elmeturkászásban is sok percet kaptak a vásznon.

És ha már elővettem a Sejtet, akkor tényleg hasonítsuk picit ahhoz. Ezúttal a valóság még kevesebb szerepet kap, viszont még jobban módosítja a "mesét", így még többet. Bevallom, nekem tetszett a folyamatos váltogatás a fantázia színpadiassága és a valóság között, és mindenképpen a film jelenle, ami az 1900-as évek eleje felé lehet, tette igazán különlegessé az élményt.

- Moving pictures.
- I've never seen one.
- Ahh, you're not missing much.

De hogy a negatívumok is kapjanak pár betűt, a Zuhanás első fele szerintem unalmas. Kell az alapozás, de nem ennyi. És igen, addig is gyönyörű volt, már maga afőcím az elején olyan álleejtős csoda, amit ritkán látni, de kicsit unatkoztam. Valahogy nem szippantott be, üres szépség volt, de szerencsére később kitágult a világ. Addigra a túlzott színpadiasság és giccs is a helyére került a fejemben, de mint ahogy feljebb említettem, a valósággal való keveredés tetszett leginkább. Ahogy az ártatlan kislány borzalmakat lát a kórházban, ahogyRoy egy bűntettre veszi igénybe a segítségét, korrumpálva az ártatlan lelket, meg a ilyesmik.



Na meg persze a csodálatos képek. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy milyen fantasztikus látványvilágot sikerült ide összehozni. A fantáziavilágban tébláboló 5 hős furcsa kalandjainak megvalósítása egyszerűen a képzeletet birizgálja.

A zuhanás értékelés

Bevallom, kicsit nehézséget okozott a pontszám kiszórása. Az első óra ugye hiába volt szép, üresnek éreztem, viszont a második óra már érzelmileg is a helyén volt, így talán az felhúzhatná 8 pontra, de inkább legyen 7/10. Viszont mindenképp különleges élmény, ne hagyjátok ki.

Nos, azt kell mondani, hogy ez a 18 milliós Max Payne nyitány egész korrektnek tűnik. Oké, lehetett volna több, mert Wahlberg (amikor ő a kampány középpontja persze) ekörül szokott nyitni, de a Payne név tehetett volna hozzá. Mivel nem tett, így egyértelmű: a rajongó tábor nem olyan népes, viszont hangos (a második game is alig fogyott). A film 35 millióba került, hát az simán meglesz. Azon kritikusok többsége osztja a filmet, akik nem tolták a game-mel, ő bajuk. Mi majd meglátjuk másfél hét múlva (a hazai sajtó már most szerdán, hiszen nem világpremier, van idejük nyugisan bemutatni nekik - most legalább a horgászmagazin meghívott újságírója is megnézheti, mivel újságíró, hiába nem ír róla).

A másik, hogy az ősz pénzkaszáló filmje eddig a Beverly Hills-i Chihuahua (bár nem tudjuk a készítési költségeket, de a Sasszemnél olcsóbb lehet). Ez a harmadik hete, és még mindig simán második lett a pénztáraknál. Összesen már a 70 milliónál jár.

És ha már, akkor említsük meg, hogy a W. csak negyedik lett, 10,5 milliót kaszálva. Ez talán elég lesz arra, hogy a 25 milliós készítési költséget, a marketing 5-10-et hozzácsapva, visszahozhassa.

A sztori előzményeit láttuk, Wahlberg (ezek szerint) látszólag felkapta a vizet a róla készült SNL paródián. Aztán Kimmel showjában beígérte, hogy odamegy aztán jól megveri ezt a parodista gyereket - nézzétek meg a videót, kurvajó, főleg a vége.

És ez itt lentebb pedig a végjáték (amúgy az egész talking to animals valószínűleg a Happening növényhez beszéléséből ered, na meg a "say hello..." beszólásból.)



30 másodperces reklám van előtte, akinek nem megy annak meg sorry, nincs youtubeon és nálam ebben a percben is működik, nem vagyunk kitiltva ennél a részletnél jelenleg.

Múlt héten, a Death Race angliai bemutatója kapcsán faggatták, és a sok a családjáról szóló duma mellett az alábbit ejtette el:

I’m writing an adaptation of the Long Good Friday right now, set in present-day Miami. Then I will probably write Resident Evil 4.

Öregember nem vénember. Csak azért szúrom be ezt a képet az Edge of Darknessből, amiben szerepelni fog, hogy lássuk, simán nyomhatna egy nyugdíjas, de badass kopót a Halálos Fegyver 5-ben.

I ambushed you with a cup of coffee!

Na, valahogy így néz ki egy jó akciófilm. Emlékszem amikor először láttam a Ronint, akkor még porbafingóbb voltam mint most, és a végén az volt a bajom, hogy milyen kevés volt benne az akció. Hiába na, mindenki volt fiatal és bohó. A mostani újranézést követően már semmi ilyesmi gondolat nem fogalmazódott meg bennem, hiszen szinte végig székbe szegezett. Azért szereztem be, mert a Wanted környékén sokszor előkerült a legjobb autósüldözések toplistákon, és arra a bizonyos robbanásra még én is emlékeztem.



A történet röviden annyi, hogy a gyönyörű Natascha McElhone összeszed pár ex-katonából egy csapatot, hogy segítsenek neki megszerezni a Táskát. Mi van a táskában? Soha sem tudjuk meg, és ha jól látom akkor ez Hitchcock felé némi tisztelgés. Természetesen nem is fontos, hogy mi van a táskában, az elrablása a lényeg. Mi is a megszerzését aztán az akció utózöngéjét tekinthetjük meg a vásznon (képernyőn), és mint mindig, jó nézni ahogy a profik dolgoznak.

Ami miatt eltér a tipikus amerikai akciófilmektől, az pont a helyszín. Ahogy a modern Bourne-nak is adott egy kis komorságot a sok Európai helyszín, úgy a még azelőtt készült Ronint is feldobja rendesen. Egyszerűen kicsit komorabb az egész. És hogy ez ne legyen elég, még a kivitelezést is reálisabbra veszik mint általában. Természetesen vannak benne túlzások is bőven, elég csak a 100 kocsibalesetet okozó második nagyobb üldözésre gondolni, de még így is reálisabb mint az átlag. Ez pont akkor vehető észre, amikor egész egyszerűen nem kímélik a lövöldözés közelében tébláboló utcai járókelőket. Oké, véres meg mittomén, de ha egy város közepén tör ki olyan heves tűzharc, annak egyszerűen vannak áldozatai.

És akkor térjünk a másik fontos részre, ezek pedig a színészek. 3 évvel a Heat után ugyanúgy hozza a profit De Niro, és a mellé társított Jean Reno-val tökéletes párost alkotnak. Két öreg harcos, két Ronin, aki ilyen munkákból tartja fenn magát. Bár a többiek is jók, a mellékszerepekben is hatalmas arcok, na meg a Gregort alakító Stellan Skarsgård pl. baromi jó, de mégis eltörpülnek a fő páros mellett.

Ronin értékelés

Messze felülmúlta azt mint amire emlékeztem. Szerintem ez most nekem simán 8/10 lett. (az imdbn csak fekete-fehér sajtóképek vannak, és cool)

Egyre több videót raknak ki a filmből, egyre tutibb, hogy megnézem, de lehet csak kikölcsönözve, mert addigra felejtek (igen, tényleg tag vagyok a helyi lemezklubban).

Itt láthatjuk, hogy akciózik a kutyus, mármint a filmszerepében. Rex ehhez képest semmi.

Tovább is van →

Egy jó adag kép azoknak az ötödik Saw-ból, akik pár dolgon nem akarnak meglepődni.



Tovább is van →

Nemokára itt bemutató, igazából nem is tudom ki ogja ezeket a videókat most megnézni. Na mindegy. Szóval a tovább mögött láható 2 rövid jelenet az új Bond filmből, a A Quantum csendjéből.

És akármi van, ezen a magyar címen nem érdemes rugózni, mert a filmben van egy ilyen nevű szerkezet elvileg, wikipédia szerint. Egyszerűen most nagyon meg volt kötve a fordító keze, mert különben meg az lenne a gond, hogy miért rendes fordítást csinált amikor pont nem azt kellett volna. Ezt csak azért írom, mert látom sokan még mindig kiakadnak a magyar címen (magyarosítsátok a solacet úgy, hogy a Quantum mellé illeszkedjen). Tudjátok, hogy egy szar címfordítás (Superbad, avagy miért BROÁ) ki tud akasztani, de az eddigi infók alapján ez pont nem olyan.

Tovább is van →

Régóta tervezem újranézni a jó öreg katasztrófafilmeket, a múltkor már elkezdtem a sort a Pokoli toronnyal, és most kezem ügyébe került a repülőgépek, vagy éppen az azon utazók rémálmainak sorozata is.



Az első részre bevallom, szinte már nem is emlékeztem, most már tudom, hogy miért. Ebben a részben volt a legkevesebb cselekmény, voltaképpen inkább szólt a reptéri kapcsolatokról, mint a tényleges katasztrófáról. Persze, volt az is, hiszen kell bele, de a több mint két órás játékidőhöz képest mondhatni eléggé elenyésző.

Egy gép elakadt az egyik pályánál, egy másik valószínűleg veszélybe kerül egy mentálisan nem éppen tiszta ember miatt, de az igazi dráma a párkapcsolatok körül zajlik, kit mikor hagy ott az asszony, illetve ki mikor hagyja ott az asszonyt, két szerelmi háromszögünk is van, amin „izgulhatunk”. Plusz kapunk egy kis betekintést a reptér működésébe, és megtudhatjuk azt is, hogyan repüljünk jegyvásárlás nélkül, persze ez utóbbihoz nem árt, ha elbűvölő idős hölgyek vagyunk, úgy legalábbis hatásosabb.

You promised me a box of cigars if I pull this off, right? Whataya standin' there for? Go get 'em!

A színészek között a főbb szerepekben ott van Burt Lancaster, Dean Martin, és Jacqueline Bisset, de őszintén szólva egyikük játéka sem hatott meg túlságosan. Általában csak maguk elé meredtek, valahogy nem jött át a dolog. A bibi csak ott van, hogy főleg ők játszanak a film nagyobb részében. Jean Seberg már nagyságrendekkel jobb volt, Helen Hayes is mindenképpen sziporkázott a szerepében, és ugyebár az egyik kedvenc régi színészem, George Kennedy is életet vitt minden egyes jelenetbe, amiben megjelent szivarral a szájában, valahol nem is lehet véletlen, hogy ő tovább is maradt az egész sorozatra, mint ahogy más katasztrófafilmben is kitűnt mackós termetével.

A tractor-trailer jack-knifed and flipped over. It's laying on its side like a drunken dinosaur.

A rendezés is hasonló volt, néha túl visszafogott, néha túl nyüzsgő, de nagyon jól megoldották a karakterek közötti kommunikációkat ezekkel az osztott képernyőkkel, az mindenképpen tetszett. A trükkök nem voltak rosszak, és azért még ha nem is eresztették el magukat annyira, mint a következő részekben, be mertek vállalni már itt is egy-két dolgot, például repülővel farolást.

Az az igazság, hogy nem volt a legjobb rész, nekem mondjuk a ’77 a kedvencem, no de arról majd, ha odajutok. Mindenesetre a sorozathoz tartozik ez is, hiszen ezzel indult, szóval semmiképp sem lehet kihagyni a sorból, és ha az ember nem úgy ül le, mint egy átlagos katasztrófafilm elé, hogy jó sok feszültséget vár, és hasonlókat, akkor akár még tetszhet is neki. Nálam egy 6/10-re most jó volt, sajnos már gőzöm sincs, régen mennyire pontoztam magamban, jó lenne tudni, de valószínűleg akkor is unatkoztam picit.

A Heroes kicsit több pénzből Hipervándori és Nexti magasságokban megvalósítva. Ennyi. Szuperképességű emberek (vazz, még befeketedő szemű is van) akikre egy kormányszervezet vadászik, de ők visszavadásznak.

A trailert az Apple szállítja jó minőségben.

Itt egy kép az Inglourious Basterds forgatásáról, amin Brad Pitt full jelmezben látható. Meg valahol Tarantino is ott kolbászol ha már egyszer ő írta és rendezi.

Valószínűleg kicsit túl sokat vártam a filmtől, ezért csalódtam és ezért fogok most egy klasszikus filmművészeti alkotás felett fanyalogni. Általában szeretem Woody Allen humorát, Manhattannek, mint városrésznek pedig szintén rajongója vagyok, tetszenek az emberi kapcsolatokat boncolgató, nem látványos, de remek párbeszédekre épülő filmek, kedvencem az önirónia és szívesen poénkodok a pszichoanalízissel, szóval minden adott volt, hogy szeressem ezt a filmet. Mégis idegesített. Mondjuk annyira azért nem utáltam, mint Tarkovszkij, aki 1979-ben a felénél kijött a moziból.



Isaac Davis (Woody Allen) otthagyja jól fizető, de intellektuálisan nem kielégítő munkáját a tévénél, és úgy gondolja, könyvet fog írni. A könyv első bekezdésének néhány verziójával kezdődik a film, ez arról szól, hogy a főszereplő mennyire szereti New Yorkot, közben Manhattant látjuk, fekete-fehér, és Gerschwin szól, tényleg szép. Isaac két házasságon van túl, legutóbbi volt neje elhagyta egy nőért és bulvárkönyvet ír a házasságukról, kisebb lakásba kell költöznie, egyébként pedig intelligens, kétségbeesett, magányos, alacsony, szemüveges, kopaszodik és elképesztően neurotikus, amin természetesen sziporkázó öniróniájával gúnyolódik. Isaac negyvenkét éves, egy tizenhétéves csajjal jár (Mariel Hemingway), mígnem megismerkedik a barátja aktuális szeretőjével, Mary-vel (Diane Keaton). Mary kb Isaac női megfelelője, csak nem csúnya, de idegesítő, intelligens, kétségbeesett, magányos és elképesztően neurotikus. Sétálnak, dumálnak, össze is jönnek, Isaac megpróbálja lerázni a tizenhétéves csaját (aki egyébként nagyjából az egyetlen épelméjű szereplő), megpróbálja elérni, hogy leszbi exneje ne írjon róla könyvet, megpróbál jól kijönni a jelenleg két nő által nevelt fiával, megkísérli a könyvírást. Sokat dohányoznak a filmben, veszekszenek, és dumálnak kapcsolatokról, művészetről, és az analitikusaikról, többnyire klassz humorral. Meg az életről, ami tulajdonképpen gyönyörű dolgokal van tele, de rémisztően bonyolult.

Az a baj, hogy szinte kivétel nélkül az összes vicces idézetet ismertem, némelyikről tudtam, hogy ebben a filmben van, másokról meg nem, maximum két olyan, humorosnak szánt mondat volt a filmben, amit ne hallottam volna már sokszor, és azokon tényleg nevettem is. De a „végre lett egy orgazmusom, de az orvosom szerint nem a megfelelő fajta” – sajnos ezeket a beszólásokat már annyira elkoptattuk, hogy arcizmom se rezdült, amikor újra hallottam őket. Kár érte.

Ezenkívül pedig én rettentően túl soknak éreztem Woody Allent ebben a filmben: minden róla szól, mindig ő szerepel, folyamatosan sziporkázva élcelődik azon, hogy ő milyen szánalomra méltó sanyarú sorsú neurotikus hipochonder. Még a többi filmjéhez képest is egy fokkal jobban túladagolta saját magát és a rinyálást itt. Különben a történet szerint Isaac ellenállhatatlanul vonzó férfi, buknak rá a nők, és iszonyúan tehetséges író, csakhát egy nyomorult, összezavarodott, szerencsétlen alak: minden jól kezdődik, a viszonyai a nőkkel, a könyvnek is egész jó első bekezdést ír, de ugye nincsenek illúzióink, ez valójában egy lehangoló film. Azzal a tanulsággal áll fel az ember utána, hogy férfiak és nők, áh, ez sohasem működhet, még a gyönyörű New Yorkban sem, hogyan is gondolhattunk mást.

Manhattan értékelés

Legyen 7/10, mert érdekes film, néha szép, néha romantikus, időnként vicces, máskor bosszantó. Oké, tényleg nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e ez nekem vagy inkább nem. Teljesen értem, hogy 1979-ben miért volt ez nagy durranás, kicsit sajnálom, hogy ennyire elkoptattuk, de asszem joggal lett minden második mondata szállóige. Mindemellett azért azt is meg tudom érteni, hogy Tarkovszkij mért nem bírta végignézni egyszer sem.

18 éves, azaz 1990 óta van velünk. Vazz. Useneten született, nem is a weben, hiszen a dátumból látszik, hogy az első webböngésző előtt alakult. Ezt a szerző írja, olvassátok végig az előbbi linken, érdekes.

Oké, nyilván hajnal van, de van pár dolog amin vigyorogtam ebben a trailerben. Persze moziban nm nézős, de majd a dvdt kivesszük olcsóért. És Jennifer Anniston ebben itten nem is próbál szépség lenni. B-b-bad to the bone ez a Beethoven.

Tovább is van →