Ha minden jól megy, akkor 2010-ben láthatjuk a következő Bourne filmet. Damon és Greengrass iz back ugye, meg most felvett a stúdió írót is már, hogy üljön neki a gépelésnek mert ... áh, semmi hülyeség nem jut eszembe.
Mint már többször jeleztük, a film mellé végre elér a könyv is ékes anyanyelvünkön a közönségéhez itthon. Még idén. Amúgy logikus, hogy a premierre tartogatták, hiszen izé, izgi lesz olvasni egy film után, vagy ellenkezőleg, a frissen olvasott könyv után moziba menni. Mondjuk ők biztos jobban tudják pénzügyileg melyik a nyerőbb, a semmiből sikerkönyvet csinálni biztos nehezebb blabla (bár már csak angolul megjelenve is meglepően ismert itthon), én csak mint néha könyvolvasó és néha filmnéző makogtam az előbbi szarkasztikus mondatot, ami teljesen egyedi volt.
A sok betűnek az a vége, hogy Lobo tippje nyomán itt ez a link, melyen magyar nyelven olvasható a Twilight első fejezete.
Amilyen erős volt a múlt hét, olyan gyenge az ehét? Mindegy, legalább lesz időm elmenni tényleg a Fallra. Sorry h nem jött kritik, de ezer minden közbejött, és a figyelmem sincs sajnos a csúcson. Mostanában egy 40 perces epizódot is 3 kikapcsolok közben. Ez van.
Van akinek mekka, van akinek pedig mac-ka. De hülye dokumentumfilm.
Úgy néz ki, hogy a Foxnak megtetszett ez a tőzsdeválság, így Gordon Geccot hozzák vissza, Charlie Sheen nélkül. Gyorsvonatra tették a Tőzsdecápák 2. részét elvileg, pedig még semmi konkrét hír Douglasról, aki nélkül ugye...
Aztán pedig: minden eddigi Karib Tenger cucc pletyka volt, méghozzá eléggé vicces a többsége. Én csak a durva 50 millió fölötti hülyeséget hoztam itt le, elég brutálnak tűnt a szám, de beszoptam na, nem szépítem, viszont a Tim Burton rendezi meg Sasha "Borat" Cohen is szerepel hülyeséget már meg sem említettem. Egészen mostanáig, amikor is lelőtték ezeket a pletykákat. Depp és az, hogy lesz 4. rész, az viszont biztos továbbra is.
Mivel annyira sok hír nincs, lássuk pár hülyeséget, kicsit kiszínezni a napokat, éjszakát. Először is a legjobb Batman trailer, persze így a bemutató után hónapokkal felfedezve csak (részemről - na jó, mintha láttam volna előtte is, de akkor nem szúrtam be ide, az tuti).
A szem körül fura, de a nyakkendő az továbbra is ütős. A sok csajos poszter után most maga a Spirit is kapott egy közelit.
A jobboldali olyan komiszan néz, hogy valszeg megmerevedett, Sylar meg meglepődött. Meg is fejtettük a képet.


Egyik kommentelőm durva Corvin mozi élménye után jutott eszembe, hogy ilyen (na jó, reméljük nem pont ilyen) tényleg biztos megesett már mindenkivel, osszuk meg.
Az előttem lévő sorban ülő nő és férfi a film alatt egymáshoz közeledett, nem tudom ismerték-e egymást korábbról, de kb be lett harangozva a chat-en, hogy "kopasz kötött pulcsiban" meg "szőke nagy sállal", aztán egymásra találtak, mígnem a vége főcímre felgyúl a villany és mit lát az ember, na mit, na mit, na mit??? Egy 40 cm-nyi ondócsík a Korda terem vérvörös bársonyülésén. - ChrisDe mondok én is példát, bár nem ennyire durva. A Wall-E-nál át kellett mennem a terem másik felébe, mert elhozta a 7 éves kiskölkét a filmre, aki aztán fel-le rohangált a lépcsőn vazz. Szerencsére már a trailerek alatt csinálta, így időben válthattam pozíciót.
Az új, decemberben bemutatásra kerülő Will Smith film trailerért már láttuk, de az amolyan kiszivárgott verzió volt. Most itt a teljes, ami picit érthetőbbé teszi a képet. De csak picit.
Amy adams hullákat takarít, ezzel indie-dramedybe átemelve a nemrég bemutatott Samuel L. Jackson krimit, a The Cleanert. De komolyan, itt a trailerben még egy jelenet is simán át van véve abból a filmből, amikor a kártyáját osztogatja valami osztály vagy hasonló találkozón. A Cleanerben baromi jó volt a jelenet, ezért jegyeztem meg ennyire. Amúgy pedig egy nézhető indie cuccnak tűnik ez a Sunshine Cleaning.
Tovább is van →
Kicsit furcsa mostanában Wahlberg. Oké, már az betehette sok embernél a kaput, hogy kijelentette az első Payne hír körül, hogy neki van street-cred-je még, azért őt választották. Viszont most meg olyan rosszul bírja a kritikát, hogy öröm nézni. Az alábbi SNL paródián, amiben ő a célpont, nemhogy nem tudott nevetni, hanem még nyilatkozott is a hülye, ezzel égetve magát. És még egyszer mondom, nem az a baj, hogy nem tetszett neki a róla készült paródia, hanem hogy rögtön ilyen nyilatkozatig szaladt.
Someone showed it to me on YouTube. It wasn't like Tina Fey doing Sarah Palin, that's for sure. And "Saturday Night Live" hasn't been funny for a long time.És akkor most a show részlet. Szerintem elkapták a hanghordozását simán.
Hiába, mivel a film csak jövőre jön, így nem fognak szépíteni a rajongók szemében, akármit csinálnak. Főleg nem ilyen karakterpromókkal.
Tovább is van →
Jött egy poszter, és most hallok először a filmről. Tudom, ez szégyen meg mittomén, de a PS I Love You és a Nim's Island után Gerard Butler nincs elől a figyelem listán. Ezen majd mostanában (idén meg jövőre) javíthat persze, a Game meg a Guy Ritchie filmmel, viszont úgy tűnik amikor fejest ugrott a "vígjátékokba", akkor rögtön 3 filmbe is belerángatta az ügynöke.
Nos, azt hiszem a Marvel nagyon lazán fogja kezelni a színészek meg a szerepek ügyét, ha simán belemegy ebbe a cserébe az Iron Man 2 kapcsán. Oké, nem tudjuk pontosan mi volt a háttérben, és Cheadle nagyobb név, de akkor is fura ez a váltás.
És maga a rendező konferálja fel, aki nő, és úgy tűnik simán elvan a fröcsögő vért tartalmazó jelenetek készítésével. Az a robbantós elég jó lett.
Tovább is van →
Poszter jött az Up-hoz, teaselni a népet, hiszen mint a dátumból látszik, a bemutató még jó messzire.
Úgy néz ki Mel-en elbukik a Halálos Fegyver 5, amit Shane Black követett el írásilag. Fuck. Passzolta a lehetőséget.
Na most akkor ez mennyire gáz, még akkor is, ha Chun-Liről szól majd a film? Weboldaluk is van.
Perverz tanárokkal és diákokkal, overallos szűzlánnyal, és persze dalolva, mert hát máshogy nem is lehet.
Yes I wanna wait
until i find my soulmate