April (Katie Holmes [Dawson és a haverok]) a család fekete báránya. A tipikus amerikai, hívő családtól elmenekülve New Yorkba költözik. A családja egyetlen kellemes emléket sem tud felidézni Aprillel való együttlétükről, s ami eszükbe jut, arról is kiderül, hogy valójában a másik lányukkal kapcsolatos. Az Alzheimer kóros nagymama, a haldokló édesanya, a két testvér és az apa nagy nehezen rászánja magát a több órás útra, hogy elfogadva lányuk meghívását a hála-adási vacsorán nála legyenek. Édesapja (Oliver Platt [A három testőr]) az egyetlen aki hisz abban, hogy a találkozó jól fog elsülni. Ám az út nem megy zökkenő mentesen.
Eközben April nekiáll elkészíteni élete első pulykáját, ami már a sütő előmelegítésénél elakad, miután a sütője elromlik. Sorra járja a szomszédokat, hátha tud valaki segíteni neki. Eközben segítségre, és ellenségességre (Sean Heyes [Will és Grace]) is talál, s a rendőrség nem veszi komolyan a pulykarablási bejelentést. A pasija pedig több órás rollerezésbe kezd, hogy valami alkalomhoz illő ruhát szerezzen Latrell (SisQo) lepukkant bódéjából, ahol főleg striciknek való ruhákat árulnak, s eközben összefut egy-két alakkal.
A történet nem árulkodik valami pergő, izgalmas akcióról, vagy komédiáról (ahogy az imdb-n állítják), de az a 80perc, amit a film kitölt számomra egy pillanat alatt eltelt. A családi légkört, a feszültséget a haldokló ember és a tehetetlen szemlélők között nagyon jól elhitette. April küzdelme a pulykáért, miközben abban sem hisz, hogy eljönnek meglátogatni, és a pasi törekvése, hogy minden jól sikerüljön, és April örüljön.
Visszaolvasva amit írtam, gáz. Szavakban nehéz visszadni, egyszerűen csak jó film. De mivel úgyis megnézitek - mert muszáj - ez nem számít. Utána meg majd érteni fogjátok!
Ma megint megnéztük, hamár a 320Ft-os kuponok határideje van, a "Galaxis Útikalauz Stopposoknak"-ot, és úgy gondoltam most már megosztom azt a kis titkot, amit elvileg csak a könyv olvasói érthettek, ha emlékeztek (vagy azok, akik utánanéztek).
A filmben többször elhangzik, hogy "Belgium", a legkülönösebb helyeken: amikor isznak, stb. Nos itt a magyarázat:

Mit mondhatnék, Denis Leary is the man. Nincs apellata. A The Job (ultravicces cancellalt sorozata, mar irtam rola itt) utan 2004-ben beviharzott a Rescue Me-vel, es nalam megint tarolt, ezuttal a 45 perces dramasorozatok csapataban. Az elso evadot neztem most vegig (13 epizod), de junius 21.-en folytatodik uj reszekkel.
A sorozat egy tűzoltó örs eletevel foglalkozik, de felejtsetek el a 3. Műszakot, mert ez nem olyan. Itt sem annyira a tuzeken van a hangsuly hanem a tuzoltok eleten, es szerintem sokkal jobban sikerulten mint a mar emlitett 3. sorozatban.
Par jofej szineszt athozott a Job-bol, hogy ezuttal is viccelodjenek kicsit, de alapvetoen a draman, depresszion ilyesmin van a hangsuly. Altalaban nem tulzottan tetszik a post 911 dolog, de itt igen. Olyan 'nesztek itt vannak a hős tuzoltok akik tobb mint 300 tarsukat vesztettek el ground zeronál, es nagyon hősök', na persze semmi hosies nincs a sok lelki serult felnott ferfiban.
Galaxis útikalauz stopposoknak kritikusok kritikája következik. A legfontosabb: sokan fikázzák, mert "megszégyenítése a könyvnek, Douglas Adamsnek, az Univerzumnak és Mindennek". Nos ezen egyének a következő, de különösen a vastagon szedett karakterhalmazt véssék arany kis fejükbe: Writing credits (WGA): Douglas Adams (book), Douglas Adams (screenplay) and Karey Kirkpatrick (screenplay)! És ezen rajongók figyelmét felhívnám egy apró tényre, ami minden bizonnyal elkerülte a figyelmüket a könyv bevezetőjének olvastakor, de Douglas Adams a könyvtől függetlenül csinálta a filmet: "At this point I went to America to write a film screenplay which was completely inconsistent with most of what has gone on so far" ~ (Douglas Adams, A guide to the guide / Some unhelpful remarks from the author, ISBN:0-517-14925-7)
A moziba látogató közönség egy szelete thörülközőkkel érkezett, majd a film végeztével megállapították, hogy ők most "jelentősen emelték az iq szintet". No igen. Nekik idézném az alábbit, a Guide-ból.
Oke, meg mindig nem kerult be a mozimusor elozetesbe az elkvoetkezo honapokra a Danny the Dog (tovabbra is igy fogom hivni, akarmennyire Unleashed az amerikai cime) igy hat inkabb beiktattam.
Hat kultuszfilm nem lesz, de az a 4 verekedes kurvajo volt, megha ugye megiscsak Massive Attack szerezte a zenejet. Ezen felul a kepi vilag is bejott, viszont a tortenet pofonegyszeru, semmi tulzott bonyodalom vagy nem kitalalhato cucc onnantol, hogy feltunik Morgan csavo. Van a Jet Li, aki tulajdonkeppen egy allatkent kezelt ember, bazijol verekszik, de csak ha a "nagybacsija" leveszi rola a nyakorvet, addig tok bekes. Ez a nagybacsi mellesleg penzbehajtassal foglalkozik, szoval hasznat veszi Dannynak a munkaja soran. Aztan van kis kavaras, es a kutya elkoborol, Sam (Freeeman) meg a lanya pedig befogadja. Hat szoval kb ennyi, de a fentebb emlitett dolgok miatt egyszeri nezest azert meger szerintem. 6/10.
Valahogy abbahagytam a nyomozos sorozatok tobbseget, igy a CSI-t is, de mivel mindenki eltette ezt a majdnem masfel oras dupla evadzarot Quentin Tarantino rendezeseben igy megneztem. "Isten, Legjobb, Mester" jelzoket hasznaltak, namost szerintem ezek egyike sem illik ra. Valojaban egy darab extra nem volt benne, talan az a kis 'csavo nezte a sajat boncolasat' dolog. Ez az elve eltemetes dolog meg honnan is ismeros? na persze, hogy onnan. Szoval nem emelkedett ki az amugy eleg jo CSI epizodok kozul annyira mint amennnyire mindenki eltette.
- Ez nem háború, kislány.woo woo woo, megint egy sorozattal kell elohozakodnom, mivel egy hetvege alatt ledaraltam a The Wire (Drót) cimu mesterremek elso evadjat. Olyan a sorozat, hogy amint befejezel egy reszt, szinte muszaj elinditani a kovetkezot (aztan hulyenek erezni magad hajnali 3-kor vegre égő szemmel abbahagyva). Minden rajongoval egyetertek, ezt eltetni es terjeszteni kell mert baromi jo. Szerintem toltsetek le az elso par reszt (van hozza felirat) aztan ha tetszik akkor xpress a baratotok ahol csak 7500.- ft az egesz. Nem viccel.
- Miért nem?
- A háborúk egyszer véget érnek.

A The Job jön lát és tarol, rajt cél győzelemmel fut be. Eszemeletlenul vicces igy a 6 reszes elso evad alapjan (a masodik vege fele cancellaltak, de hogy miert azt fel nem foghatom).
Foszerepben Denis Leary (rakukkantok a tuzoltos showjara is asszem) aki itt egy erosen sokat ivo zsarut alakit, mellesleg csalja a szep feleseget es mindezek melle meg fajdalomcsillapitokon el, szoval eleg elbaszott elete van. Nem, ez nem sitcom, hanem valami mas(persze az, egykamerás), de tenyleg nagyon vicces sot, masodik nezesre meg tobbet lehet nevetni rajta (tapasztalat)
Konyorgom, meg tobb ilyet, sokat. A Scrubs ota nem szorakoztam ilyen jol sorozaton.
Ugy adodott, hogy most a bemutato napjan rogton beficcent a Madagaszkár, de asszem akkor is jobban jartam volna ha ez esot bamulom mivel baromira unalmas, a Shark Tale szintjen, vagy annal lejjebb talalhato a minosege talan, es a Shark Tale bizony rossz volt. Nehogy veletlenul betevedjetek rá ha jot akartok, 3/10 a nehany popkulturalis kacsintas meg a majmok es a pingvinek, na es a halflife2 utalas miatt, de ennyi. (rise and shine mr freeman).
Még az oroszlan modelljet emelnem ki, mint kulonosen negativ dolog, akinek a frizuja olyan oldboyos volt, ellenben a mancsanak az ujjai ilyen lowpoly benasagnak tuntek a kockaformajukkal, meg a szemeik is durvan rosszak voltak az allatoknak szerintem. De igazabol ettol konnyeden el tudtam volna tekinteni ha van poen a filmben. Gyakorlo szuloknek meg annyit, ha a gyerekeddel akarsz nezni valamit akkor ezerszer inkabb is az Iron Giant-ot nezzetek meg ujra es ujra az ilyen benasagok helyett.
Egy nem tul bonyolul de azert par csavarral rendelkezo bunozos filmet vartam, es ezt meg is kaptam. Layer Cake, egy ismeretlen nevu foszereplo csavo (a vegen is csak xxxx-et irnak) korul bonyolodik a tortenet, aki kiszallas elott (ahh, mekkora klise) még el kell vallaljon par dolgot az elozo fonokenek, vagyis annak aki folotte all es akinek tejel. Na persze a kaki belerepul a ventillatorba es ez az utolso dolog (vagyis 2 dolog) eroteljesen szetfroccsen es nem egyszeru uggye valik.
Nem valami eredeti a tortenet gondolom feltunt, es a film megis mukodik. Neztem egy ideje amikor rakukkantottam az oramra es mar 70 perce ment a film. Ebben az a plane, hogy tenyleg nem tunt fel, szoval siman vegignezeti a maga kis 90 percet a mozi. Vegeredmenyben egy 7/10-et adok ra es ajanlott kategoria.
Az ejjel megneztem ujra a Station Agent-et, basszus, ez nekem kb az ev filmje (meg a Garden State es az Iron Giant persze). Most lattam harmadszor es egy masodpercig sem untam se semmi, pedig minden tortenest tudtam. Annyira szeretheto vicces aztan komoly film, hogy az csak na. A szineszi jatek is mindenkepp dicserendo megint ujra meg mindig, ugye miattuk is mondhatom azt, hogy az ev filmje (ezt ugy ertem, h az iden latottak kozott, mert ugye a 2003-as mozit elhoztak nekunk 2005 elejen...).
Hat a Napoelon Dynamite (trailer) korul mar eleg rendes rajongotabor leledzett legalabbis ajanlottak is paran annak ellenere, hogy itthon nem igazan volt bemutatva, sot, kinn is csak dvdn kezdett igazan terjedni. Igyhat tegnap belevagtam es vegigneztem. Eloszor nagyon nem tetszett aztan megjobban nem tetszett. Lassu, tobbnyire untalmas, 2 helyen ha mosolyogtam 'Pedro vedelmet ajanl' meg maga a srac neve ami a film cime is jo otlet, pedig hat vigjatek szoval azert ketto mosoly az keves nagyon. Igazsag szerint keruljetek el ha tehetitek, en tobbet vartam mert tul sokan mondtak jot rola (mondjuk ha most valaki ezt olvasva megnezi az csak pozitivan csalodhat).

Azon kivul, hogy 10/10-es és, hogy a legjobb animacios film a nyugaton szuletettek kozul nem tudom meg mit irhatnek az Iron Giant-rol. Merthogy ez mind igaz ra. A film kozel sem csak gyerekeknek elvezheto (de azert nekik is), szoval ez az igazi csaladi szorakozas ami meg jo is, de tenyleg. Baromira eszmeletlenul jo, kotelezo darab meg minden.
A tortenete annyi, hogy a nagy fantaziaval es csak anyukaval megaldott kisfiu talal az erdoben egy bazinagy robotot (akit mellesleg Vin Diesel szolaltat meg), es hat osszebaratkoznak. A robot egy 4 eves szellemi szintjen leledzik es a legemberibb tulajdonsagokkal bir, nagyon szeretheto, emellett femet eszik. Na persze ezen taplalkozasi mod mar feltunik az embereknek (felig hianyzo kocsik es mas dolgok), igy a kormany is kikuld egy ugynokot aki teljes hideghaborus paraban termeszetesen mindent ellensegnek lat. A fiu bujtatja ezen ugynok es az emberek elol a robotot aztan majd meglatjatok. Dean pedig a 2. legszimpatikusabb szereplo, o a roncstelepen lakik es muvesz. Na de tenyleg nem arulok el tobbet, mert ezt LÁTNI KELL. Amugy most ne egy renderelt rajzfilmet kepzeljetek magatok ele, bar van benne 3d, de baromi jol sikerult a tobbnyire 2d rajzok koze elrejteniuk, szoval nem szurja ugy a szemet mint pl a Titan A.E.-ben.
Arra gondoltam, szidom egy kicsit a magyar cimet, de aztan picit belegondolva a felnotteknek lehet, hogy tenyleg nem jo, de a gyerkocok reszerol elofordulhat a raharapas a Szuper Haver cimre, mi kicsit oregebbek pedig ugyis csak a boriton latjuk, annyi meg belefer. Aztan meg annyit, hogy Brad Bird (Iron Giant rendezoje) masik munkaja, a nekem nem tulzottan tetszo Incredibles, a nyomaba sem er ennek.
Azt meg egyszeruen nem tudom felfogni, hogy miert nulla reklammal kuldtek ki a filmvadonba ezt a filmet igy eloidezve a hatalmas bukasat. Nalunk is csak dvdn jott ki, pedig ez is olyasmi, amit tenyleg jo lett volna nagy vasznon latni. Azert oruljunk, hogy a penzt odaadtak a Bird gyereknek ra, igy legalabb elkeszulhetett.
Olvasoi betelefonalasbol (najo, emailbol) megtudtam, hogy bizony a Muvesz mozi a kivalasztott ahol feliratosan megy a Sin City, de ovatosan valasszatok ki az idopontot mert elvileg megy a szinkronos is. Koszonet azoknak akik levelt irtak az infoval.
Es itt az ido, hogy telthaz legyen a feliratos vetiteseken es ebbol lassak, van ra igeny. Haha, kicsit idealista megszolalas volt ez, de azert jo lenne ha tenyleg mukodne par dolog igy...

Na, most vegigneztem port.hu-n az osszes mozit amiben jatsszak a Sin City-t es bar a hirek arrol szoltak, hogy lesz egy feliratos kopia en bizony nem talalom melyik moziban. Mindenhol csak a mb. (magyarul beszelo) felirat van mellette.
Itt fejtettem ki, hogy errol mi a velemenyem. Egy nezot maris vesztettek, bar ez valoszinuleg nem ahtja meg oket mert egy csomot nyertek akik "ha feliratos en nem nezem meg" hozzaallassal tekintenek erre a dologra.
Ha a Hitchikernel is eljatsszak, hogy nem lesz feliratosan akkor ott meg 2 nezot "vesztenek", mert ez a gyerek sem nezi meg szinkronnal az tuti (mint ahogy valszeg a Sin Cityre sem nevez be).

Ujranezes utan (negyedszerre) eloszor is szogezzuk le, hogy a film cime roviditve ultracool. 28DL (magyarul azert nem, 28NK). Aztan szogezzuk le, hogy az elejen levo kihalt London nelkul feleennyire lenne jo a film. Aztan pedig azt, hogy a vegen levo tombolas nelkul, amikor Jim tulajdonkeppen elszabadul es intelligens vadallatkent irtja a katonakat, szinten felennyire lenne jo a film. Amugy erosen hangulatfuggo, de ha jol kapod el akkor o is visszakap. Aki meg nem latta es nem veti meg a hasonlo stilust (nem annyira horror, es csak kicsit postapok) az nezze meg, de persze hulyeseget beszelek, mert aki nem veti meg az emlitett dolgokat az mar latta.

Rendben, oke, szoval az uj sorozatok kozul a Lost kb vitt mindent. Most nem keresem ki mikor irtam rola eloszor, de a 10-en valahanyadik resznel tartottak amikor felfedeztem, hogy ez baromi jo, es le is daraltam az elso tizen valahany reszt 1 nap alatt.
Alapsztori az, hogy lezuhan egy gep valami tropusi szigeten es 40 valahany tuleloje lesz ennek a balesetnek. Mar ez is erdekes szerintem, foleg miutan kiderul, hogy ez a sziget nem is csak egy egyszeru sziget hanem televan rejtelemmel (pl elso nap valami hatalmas allat dontoget fakat a dzsungelben). Ha ez nem lenne eleg, akkor elarulom, hogy a reszekben a szigetlakok multjaban levo kotoraszas is foszerepet jatszik, es ugy tunik mindannyiuknak van valami szar dolog a baleset elotti eleteben. (ez a turkalas mondjuk neha idegesito mert par reszben elegge csak idohuzas erzest sugall, de azert ezen hattersztorik kozott is van par kiemelkedo)
A lezaro dupla resz mondjuk annyira nem volt jo, mivel jo lett volna ha valami rejtelemre legalabb feny derul, oke, 1 dolgot megtudhattunk, de rogton bejott egy ujjabb es szemetebb a helyere, szoval aki nagyon kivancsi azoknak kulonosen szenvedes az utcso resz mivel most szeptemberig nem folytatodik. Ja nem is mondtam, de nezettsegugyileg is tarolt a sorozat igy egy pillanatig sem volt kerdeses szerintem, hogy lesz-e masodik evad, foleg, hogy az irok is azt nyilatkoztak, hogy legalabb 5-6 evadnyi puskapor van szerintuk a sztoriban.
kapcsolodo linkek: abc.com/lost, imdb. Gondolom mondtam mar, hogy szerintem botranyos az abc oldala.
Remelem nem tul keson szolok, hogy ma este az m1-en reklam nelkul le lesz adva egy Lynch mestermu, a Mulholland Drive. 23:40-kor. Meg eltote a Fandango is, ezt mondjuk nem tudom mennyire jo, de ma leteszteljuk. Azt mondjuk nem ertem miert suritik be ennyire egy napra a nezheto cuccaikat.
Léon ujranezve, es ekkor (1994) meg tenyleg tudott Besson jo filmet csinalni (a baltas jelenet a film csucspotnja szerintem, ahogy koveti a fegyvert a kameraval). Reno-t is az ilyen szerepei miatt kedvelem, naes az eleg sokszor gonoszt jatszo (nem is emlekszem lattam-e mar a jo szerepeben tetszelegve) Gary Oldman is baromi jo volt .
A masik meg hogy, ugye-ugye nem kell kismillio szamitogepes trukk jo akciojelenetek keszitesehez, es eleg par lakas is meg a film alatt osszesen 3 robbanas, egy par jo feszes tempoju akciojelenethez. A beethovenes csaladirtas is betalalt, foleg, hogy manapsag mikor lattunk utoljara olyat, hogy kinyirnak egy gyereket a mocskos zsaruk (legutobb az Assault on.. remakejeben lattam tokos bevallalos sablonbolkitoros gyilkossagot). Neem nem, mostansag pg-13-al gyartunk akciofilmet (jo, epp van par kivetel), hogy az egesz csalad megnezhesse es meg ha 18 eveseknek keszul akkor is megvagdossuk. De azokat inkabb nem is neveznem akciofilmnek.
Igen, ilyen romlott vagyok es ha ilyesmi filmet nezek akkor azt varom el, hogy mutassanak dolgokat ne csak egy pottyot az ingen meg tok benan lehanyatlo embereket, meg szemermesen elfordulo kamerat. De azert mint latjatok nem ejjel nappal ilyen filmeket nezek.