A titánok harca (Clash of the Titans)

írta human, 2010. április 19. 15:43, 85 hozzászólás

„Release the Kraken”, kiáltanánk fel a film után még párszor, ha nem lett volna ennyi baromság ebben a majdnem két órában.

Gyaknak épp a Clash of the Titansban

Az a helyzet, hogy voltak jó pillanatok. Talán ezzel is kezdeném: a gyakások egész jók lettek. Ha pont a filmvégi nagy móka nem is szállította a katarzist, amíg oda eljutottunk, addig akadt pár egész jó harc. Mint ahogy ide kell sorolni azt is, hogy nem voltak szívbajosak a jó oldalról is fogyasztani az embereket, nem csak a gonosz mitológiai lények hullottak.

Volt egy jelenet, ahol reménykedtem, hogy a béna felvezetés után megtalálták az ösvényt, de sajnos nem így lett. Ez az amikor összecsapnak valakivel a harcosok, aki elfut, erre „hát ez meg ki volt?” „kérdezzük meg”, aztán mindenféle mérlegelés nélkül utána futnak ki tudja milyen veszélyekbe. Ott volt lazaság, pörgött az akció, az első fél óra bénaságát már-már feledni lehetett, aztán persze jöttek az újabb koppanások.

Most viszont már tényleg eljutottunk oda, hogy min vérzik a film. Az első és egyik legnagyobb gond az, hogy a gonosz Hádész szerepében Ralph Fiennes, hogy is mondjam, szar volt. Nem, nincs értelme finomabban megfogalmazni, mert egyszerűen nem érdemli meg. Aztán ott volt az a probléma is, hogy a viszonylag jó istent alakító Zeusz szerepében Liam Neeson, hogy is mondjam, szintén szar volt.

Na persze nem csak a színészen múlt, hiszen annyira butára voltak megírva ezek a karakterek, hogy sírni támad kedved. Egyszerűen nem azt érezni, hogy Hádész ügyesen megvezetett bárkit, hanem azt, hogy egy 80-as IQ-val bárki átlátott volna rajta, ergo az istenek bazibuták; még az is lehetne, hogy az érzelmek miatt nem látnak át a tervén, na de ebből sincs a vásznon semmi.

Ha mindehhez hozzávesszük a történet katasztrófával vetekvő kibontását, akkor meg is van a baj. Olyan volt az egész, mintha az írók beletörődtek volna, hogy itt nem lesz normális mesélés, ezért inkább elsiették az egészet, így legalább gyorsan a nézők elé tolhatták a következő akciójelenetet. Emiatt nem kiemelkedően szar a Titans, hiszen nem tud nagyon leülni, de egyben nem is emlékezetes benne semmi. Csak öntik az információt, nyílegyenes úton tologatva a főszereplőt, ezt kell tenned mert csak. Bár van valami dilemmája is a csávónak a félistensége miatt, de habkönnyű az is, felesleges komolyabban foglalkozni bárhol vele.

A titánok harca értékelés

Még lehetne osztani, de nincs értelme. Buta, néhol szórakoztató közepes iparosmunka lett ez. Sam Worthington az akciójelenetekben elmegy, a többiben.. áh, nincs értelme leírni – bár szerintem nem kiemelkedő tehetség –, hiszen a nagyok bicskája is beletört, de inkább a rendező nem tudta rendesen instruálni a színészeit. Pontszámilag egy 5/10. Semmit nem hagyott maga után.

Titánok a tévében

írta human, 2010. február 27. 22:49, 11 hozzászólás

Release the situation (10 ember aki érti, fistbump). Szóval érkezett két tv-spot az április nagyon legelején bemutatásra kerülő kardos istenes szörnyes filmhez, tessék csak tessék.

Tovább is van →

Egy kis egymás hátát veregetés a Titans ígykészültjében

írta human, 2010. február 14. 18:07, 8 hozzászólás

Pár új jelenet, meg hát spoilereznek is szerintem, ki is lőttem. Oké, hogy mindenféle előismeret lehetséges, de akinek már kifakult az most ne elevenítse már fel. Vagy mégis? Szóval kamerábabeszélős videó + filmjelenetek.

A titánok harca kapott pár új posztert

írta human, 2010. február 6. 4:07, 16 hozzászólás

Egyrészt egy ilyet, ami megesz (ha a trailer nem tette meg):



Másrészt pár fekvő mókát:

Tovább is van →

Titans Will Clash!

írta human, 2010. február 2. 7:12, 23 hozzászólás

És üvölt a metál meg a Krakan. Szóval az a helyzet, hogy érkezett még egy Clash of the Titans előzetes, itt alant mindenki gyorsan megnézheti, az előző errefelé található.

Legutóbb azt hallottuk, hogy 3D-be konvertálják, viszont mindemellett a hazai április 1-jei bemutató reméljük nem tréfa, mert ilyennel gonosz dolog lenne viccelni. Az a baj, hogy odáig még 2 hónap van, szóval most már tényleg nem kéne több videót nézegetnünk.



IGN-nél van HD, kattintsatok a HI feliratra a lejátszón.

Elfogyott a karavánsajt, ezért mindenki 3D-zni akar

írta human, 2010. január 27. 2:22, 18 hozzászólás

A legfrissebb fejlemények szerint a Clash of The Titans premierje csúszik, mert épp 3D-be konvertálják a mókát. Azért nem kell aggódni, csak április 2-re módosult az időpont, nem decemberre.

Emellé érkezett az, hogy a Harry Potter kétrészre bontott utolsó nagykalandja is 3D lesz. Úgy néz ki ez is konvertálós fajta lesz csak, nem abban rögzítették végig.

Polanski nagyon bízik abban, hogy sétálni fog az ügyének a végén, mert már a következő művén dolgozik, a God of Carnage filmes feldolgozásán. Egyelőre csak a háziőrizetből, szóval fogatókönyvet búj gondolom meg a többi előkészület, amit ennyire helyhez kötve lehet.

Mégis csak Khan lesz a főgonosz a Star Trek 2-ben? Természetesen semmi konkrétat nem mondott a két író, Alex Kurtzman és Roberto Orci, viszont nagyon jó folytatásra pont a Wrath of Khan-t emlegették. Az első részben összekovácsolja a csapatot, a második részben pedig próbára teszi őket az ellenfél. És itt hozták fel Khan-t, hogy az milyen jó példája ennek. De hogy a "miért ne?" kérdésre is válaszoljanak, oda azt ejtették el, hogy sosem csinálnának remaket. Meglátjuk.

A Végére már csak a Paranormal Activity 2 maradt. Legutóbb megtudhattuk, hogy Kevin Greutert fogja rendezni, aki előtte a Saw legutóbbi felvonását szállította nekünk, most viszont úgy néz ki, hogy mégsem a Paranormalon fog idén szorgoskodni, mivel visszarángatták a Saw 3D-hez a Lionsgate-esek.

Új Clash of The Titans-előzetes is van!

írta human, 2009. december 14. 4:35, 45 hozzászólás

Ez akkor így most odavág. Meg vissza. A héten érkezik majd HD-ben, addig ez van. A közepén maradt a zene, hiszen ott a teaservideó van szinte egy az egyben, és hát új jelenetek is akadnak, főleg a legvégén egy brutálhatalmas.

Update: kijött a HD

Clash of the Titans poszterek normálisabban + Denzel

írta human, 2009. december 11. 0:37, 2 hozzászólás

Ugye láttuk őket kamerás képen, a yahoohoz viszont most érkezett pár belőlük rendesebb minőségben.

Erre felé van pár Book of Eli is.

Clash of the Titans teaser

írta human, 2009. november 11. 4:07, 36 hozzászólás

Semmi sztori, csak a pusztítás, és a nem tökéletes zene. Kár, hogy a 300 ellőtte a NIN-t egy időre a kosztümös témában, pedig ehhez hatalmasat üthetett volna. Az viszont mindenképpen látszik, hogy mekkora zúzások lesznek ebben a filmben itten, és milyen brutál látvány. Ez a Sam Worthington gyerek sztár lesz, akkor is ha kő kövön nem marad. Ez esetben szó szerint.



Yahoonál HD-élvezet

Brutál jó Clash of The Titans poszterek

írta human, 2009. november 5. 5:42, 32 hozzászólás

Rögtön 8 darab. Bár egyelőre cska ilyen lefotózott minőség, meg kicsik is, de marhajól néznek ki.

Clash of the Titans poszterek a népnek

Tovább is van →

Clash of the Titans az Empire-ben

írta human, 2009. október 1. 4:03, 5 hozzászólás

A csávónak még két nagy húzása van mostanában, aztán meglátjuk, ténylegesen sztár-alapanyagból gyúrták-e. Ugye a Terminátor nem miatta, de nem volt hatalmas siker, szóval az Avatar és ez a Clash most a következő lépcsőfok. Ja a film, hát várjuk a trailer, de a bemutató még messze. (a képre kattintva a bejövő oldalon alul lapozzatok)

Clash of The Titans @Empire

(Free new moon poszterek? OMG, kell!)

Nézzünk bele a Clash of the Titans-ba

írta human, 2009. szeptember 6. 2:23, 4 hozzászólás

Két perces videó ilyen interjús/forgatásos egyveleggel. Sam Worthington lépdel a sztársághoz vezető úton.

Tovább is van →

Első kép a Clash of the Titans remake-ből

írta human, 2009. június 2. 13:17, 17 hozzászólás

A héten mi a Terminátor-filmben láthatjuk Sam Worthingtont, de közben szépen építgeti a sztárságát az ilyenekben, mint ez a Clash of the Titans-remake. Kardra fel. A film jövőre érkezik.