Érdekes standuposokkal nézni interjúkat, mert a többségük hétköznapi dolgokról is viccesen beszél. Ezen kívül olyan is van, hogy egyszerűen az ottani közönségen próbálgatják a poénjaikat, csiszolják a fellépésük anyagát kvázi. Meg hát ha vicces anyagot "árulnak" akkor azt úgy is kell eladni.
Ebből következik, hogy az alábbi Dave Chappelle interjúk elég jók, inkább előad, mint tényleg beszélget a műsorvezetővel. Kár, hogy mostanában nem aktív Amerika legjobb fekete komikusa.
Tovább is van →
Úgy néz ki, hogy tavaly év vége felé volt egy fellépése a Laugh Factory-ban (de szerencsétlen névválasztás), ahol mindenféle komikus fel szokott tűnni. Ebből az előadásból már két videó került a netre, az egyik még decemberben, itt nézhetitek meg – a The Secret-tel foglalkozik benne –, a másik pedig tegnap, és a Férfiakat érintő nemi erőszakból formál humort. Durva, de jó párna fel fognak röhögni akkor is.
Tovább is van →
Ez zseniális. Bár a cikk főleg arról szól, hogy egy pletyka miképp terjedt el a twitter és a facebook segítségével, és mozgósított többezer embert, de szerintem már maga a pletyka marhajó húzás Dave-től. Merthogy "4 embernek szóltam" és úgy tervezte, hogy tart egy random utcai standupperformanceot, ami a múltját nézve egyszerűen cool. Merthogy az egyik legnézettebb szeccsshowt vezette anno, aztán összeveszett az adóval és eltűnt. Nyilván nem a földről, csak a tévéből meg a nagy fellépések elől, és azóta underground nyomatja, meg ilyeneket lép, mint ez amit itt tervezett. Kár, hogy túl kicsi hangrendszert cipelt magával így, mivel túl sok ember jött, feladta végül a dolgot.
A következő stand-up cuccnak előrántom ezt a Chappelle videót. Vissza a gyökerekhez? Absz kis, hangulatos helynek tűnik ez, ahol most nemrég (elvileg) fellépett londonban. Amúgy a videó nagyon kevés embernek ajánlott, előre szólok. Igazából annak a két filmbuzi olvasó Chappelle rajongónak egyedül, akik létezését sejtem. Ez nem olyan populár cucc, mint a múltkori Achmed-es.
Na persze szokásos Chappelle humor. Aki most ismerkedne vele, annak nem ezt a videó ajánlanám, az említett két ember aki ismeri, az meg már úgyis kattint a továbbra. Yeah.
Tovább is van →