Halálos ítélet (Death Sentence)

írta human, 2007. december 22. 22:57, 35 hozzászólás

Alapvetően egy teljesen minimalista akciófilmről van itt szó kérem szépen, amit a Saw (1) rendezője, James Wan követett el. Hogy ez pluszpont vagy nem azt döntsétek el ti. Ezt csak annak a pár Saw utálónak mondtam, aki errefelé ténfereg.

Családapa hazafelé tart a fiával, egy banda pedig megöli a gyereket. Ezt tudtuk már a trailerből, mint ahogy azt is, hogy az apuka, akit Kevin Bacon játszik, kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Persze nem megy olyan simán a bosszú, mint ahogy képzelte...

Death Sentence - Kevin Bacon a bazinagy pusival

Sajnos néhol kisiklott az akcióvonat, mivel a rendező próbálta érzelmes részekkel megszakítani a durva harcot. Csak hát sajnos ehhez Kevin Baconon kívül nem nagyon volt alapanyag, hiszen az ellenséges banda nagyjából nulla volt színészileg (az a House-ból volt az egyik gyakornok, komolyan?), és még Kevin is csak ténfergett néhol, mintha nem tudná pontosan mit várnak tőle.

De tényleg, leginkább a film hosszát tudom felhozni mint nagy negatívum, hiszen így azért becsúszott pár üresjárat. Pedig az első harmadában tök jól megoldották, hogy gyors legyen, de mégis valamennyire legyen súlyos a bekövetkező halál. Később viszont már nem volt olyan ötletes a megoldás, hanem sima időhúzásnak érződött.

Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy a film szinte teljesen azt szállította amit vártam tőle. De tényleg, olyan Shieldes down-to-earth akciókat néhol, hogy csak csettinteni tudtam elégedettségemben. A trailerben is látott 5 emeletet zuhanó kocsi nem robban fel (sajnos van egy elrontott kocsis jelenet azért), a golyók mindent roncsolnak és átvisznek, a bunyók elkeseredettek, szóval úgy alapvetően az fordult meg néhol a fejemben, hogy "odabasz". És nincs tökölés, meg törvényesség, Kevin Bacon nem szarozik a bosszúhadjáratában sőt, egy enyhén meglepő fordulatot is sikerült becsempészni.

Death Sentence - gonosz üvölt gonoszan

Amit még kiemelnék, hogy a helyszínek fantasztikusan eltaláltak. Külön öröm volt a lepukkant külváros, a kihalt épületekben akciózás, ahol a golyóváltások közötti csöndent néha olyan Max Payne-es kiabálás szakította meg, hogy "i'll kill you, i'll fucking kill you". Tudom, hogy ez nem egyedi, de a hangulat csillagos ötös.

Tényleg kár, hogy néha azt lehetett érezni, amint a rendező nyögvenyelősen erőlködik valami mélység bemutatásáért, mert nem elégszik meg a borotvával lecsupaszítottbosszúsztorival. Értékelésileg azt mondom, hogy egy picit bővebb vágással, és egy sokkal jobb zenei szerkesztővel, most egy 8/10 akciófilm megtekintése fölött ülhetnénk tort. Így sajnos csak egy 7/10-et szórhatok el a filmre, pedig még egyszer mondom, az akciójelenetek baromi jól sikerültek.

Death Sentence is kapott egy brutál posztert

írta human, 2007. július 17. 23:33, 12 hozzászólás

Erről a filmről már írtam amúgy nemrég, nézhető trailer is van meg minden. Úgy tűnik mostanában divatos lett ez a fekete fehéres buli, gondolok itt most az American Gangster-re. Szóval hiába volt szó Death Sentence-ről, ez a poszter annyira cool, hogy nem hagyhattam ki.



Tovább is van →

Az ütős Death Sentence bemutató

írta human, 2007. július 15. 12:16, 12 hozzászólás

Nézzük csak, Kevin Bacon hazafelé tart a fiával, megállnak tankolni, amikor egy banda, valószínűleg beavatási szertartásaként, megölik a gyereket, és csak ő látja a gyilkos arcát. Úgy tűnik valami nevetséges ítéletet garantálnak az ügyészek, ezért végül mégsem vall a srác ellen, hanem megvárja amíg kiengedik, és egyszerűen elintézi. Na itt kezdődnek a bajok, mert a banda meg utánaered. Amúgy pedig az rendezte aki a Saw-t.

Namost az a helyzet, hogy ha ilyen testközeli, nem elrugaszkodott akciós lesz, akkor ez a film üthet, de nagyon. A bevezetés legyen mondjuk 30-40 perc, és utána jöhet a leszámolás a bandával, ahogy ezt a trailer sugallja. Odakinn augusztus, itthon be sincs írva rá, úgyhoyg azt hiszem ezt is előbb látjuk dvd-n...Na szóval itt a Death Sentence bemutató.

Death Sentence bemutató

Amúgy milyen már, Jodie Foster is mostanában veszi kezébe az igazságszolgáltatást a The Brave One (trailer) címűben, de az nem ért meg külön posztot mert unalmas volt a trailer.