Amikor kifelé tartottam a teremből pár srác egymás között megjegyezte, hogy ez tök lehetséges, aztán meg nem hallották a kuncogásom. Természetesen van ami lehetséges a filmben, de hogy azt nem érte el aminek készült, az fix, mivel ez nem paranoia-mozi. Ahhoz túl sok képtelenség van benne (a végefelé főleg), hogy a nagyját tényleg komolyan lehessen venni.

Pedig olyan jó lett volna egy pörgős, de nem annyira buta thriller, ehelyett kaptunk egy gyengített szökevényt keverve valami mással, amit ha leírnék akkor elspoilerezném a film csattanóját, ami azért elég gyorsan kitaláható mégis. Azért röviden a történet: Jerry Shaw (Shia) egy Copygenerálban dolgozik, éli nyugis életét, míg egy szép borús nap az ikertestvére, aki katona, meg nem hal. Nem sokra rá baromi sok pénz jelenik meg Jerry bankszámláján, és a lakásába kész terrorista bazárt kézbesítenek ismeretlenek. Aztán pedig jön az FBI, akik rövid időre elfogják Jerry-t, de persze megszökik egy telefonhívásban kapott utasításokat követve. Aztán a feleslegesen mellé keveredett Michelle Monaghannal közösen menekül az FBI elől és követi a hang további utasításait.
Az egész arra megy ki, hogy mennyi mindent megfigyelhetnek a szervek. Mindenhol kamerák, már távolról is le tudják hallgatni a telefonunk mikrofonját, akkor is ha ki van kapcsolva a készülék, meg ilyesmi. Ez a big brotherrel ijesztegetés még jó is lehetne, de nem sikerül jól becsomagolni, úgy, hogy döbbenten nézzünk és komolyan vegyük. Popcorn mozi lett, néhol Reason Break megoldásokkal (amikkel semmi baj nincs, csak nem egy A-Listás thrillerbe valók), ahelyett, hogy tényleg belemerültek volna a témába. Persze akkor sokkal kevesebb nézőt tudtak volna moziba csábítani, akármennyire is kiemelik Shia LaBeouf mellett Billy Bob Thorton nevét.
Ami tetszett, hogy az első menekülés egész korrektre sikeredett. Meg hogy a kisebb szerepekbe nem odaillő emberkeet castingoltak. A családanya Michelle valamennyire illő, az FBI ügynök Billy Bob is, viszont a védelmi miniszter Michael "Vic Mackey" Chiklis és a kemény katonai nyomozó Rosario Dawsont ki gondolta komolyan, azt nem tudom, viszont mosolyogtató volt ahogy keménykedett az utóbbi.
Will Smith Amerika Kapitány szerepébe? A Marvel ezt szeretné, fel is kérték, de még nem fogadta el, vagyis nincs bejelentés hogy elfogadta. Update: már cáfolták a pletykát, csak átaludtam. Nem igaz hogy mennyi felesleges hírgyártás megy odakinn. Megírnak valami őrült öletet, mindenki átveszi, aztán másnap pedig mindenki lehozhatja, hogy mégsem igaz. Minden híren kéne ülni 1 napot legalább? De akkor meg hova a frissesség.
A Wrestlert a Fox Searchlight szerezte meg, legalábbis a terjesztés jogát. Ez azért jó, mert ők azok akik a legjobban tudják reklámozni a filmeket a jelenlegi kicsik közül.
Tényleg lesz Ghost Busters film úgy néz ki, Harold Ramis erősítette meg a pletykát. Ő az a csávó aki az első két részt írta.
Frank Miller szerint Stallone kiváló választás lenne a The Dark Knight Returns (ez nem a Nolan 3. rész, hanem egy grafikai novella!) képregényének a megfilmesítésében. De hát Millerre most filmügyileg addig nem adunk amíg a Spirittel nem bizonyít.
Jessica Alba okos nőt fog alakítani az An Invisible Sign of My Own könyv feldolgozásában. erről majd tudósítunk ha már forgatnak, egyelőre csak bekasztingolták, mer tha okos nő akkor nekem is ő az első színésznő aki beugrik.
És még van egy újabb részlet az Eagle Eye-ból.
Tovább is van →
Felfednek megint pár dolgot, és a no-no-no helyett go-go-go van. Hehe.
Tovább is van →
Eddig sem voltam a film ellen, de ez az 1 perces részlet most aztán végképp felpörgetett. Az egyedüli ami elsőre fura, az Billy Bob Thorton mint FBI mandró. We've planned your escentertainment.
Tovább is van →
Most be lehet vallani mindenkinek nyugodtan, hogy a film a várólistán szerepel. A trailerei alapján egy jó kis akcióthriller lesz.
A yahoo meglepett minket egy hosszabb Sasszem trailerrel. Itt már a sztoriból is többet fednek fel, kevesebb a mátrix hatás. Őszintén szólva nekem egyelőre tuti nézős.
Tovább is van →
Nonnonononono. Na jó, ez csak vicc, tuti nem fogja végig nozni a Sasszemet. A filmhez van már teaser, mozikban az Indy 4 előtt láthattuk. Erre a képre kattintva meg betölt a nagyfelbontású képeket tartalmazó galéria, amiben a Kiss Kiss Bang Bang lánnyal menekül, és Billy Bob Thorton fegyvert fog valakire, Vick Mackey meg csak néz, miközben Rosario Dawson áll mellette. Ez mind megtekinthető.
A múltkor láttunk képet a filmből, mostanra pedig a trailer is megjött. Természetesen az Indy 4 premierje előtti napra időzítették, hiszen Shia neve most repül megint fel a magasba.
A történet szerint valami terrorista politikai merényletbe keveredik. Na csekk a videót.
Tovább is van →
A telefonba tuti azt mondja hogy "No!". A sztori valami olyasmi, hogy nyomul a terroristák ellen a képen látható Michelle Monaghan-nal. A többi szereplő gyorsan: Rosario Dawson, Billy Bob Thorton, Ethan Embry, Michael Chiklis. A további lényeg, hogy a Disturbiát jegyző D.J. Caruso rendezi ezt is.