Mivel Joe már hosszabban kiöntötte a lelkét amikor moziba került a film, így inkább rögtön a mocskos lényegre térek: ez a film odabaszott. Azért 1-2 mondatot még idevetek, mert ennyi nem elég, hiszen rendes korhatár besorolásos szuperhős film született ismét, közben még ütötte is az Iron Man 2 élményt.

Tehát az van, hogy akadnak hibák, néhol kicsit rosszak az arányok, de ülsz és röhögsz, vagy csak tátott szájjal bambulsz a kidolgozott akciójelenetekre (az éjjellátós a legzsenibb). Természetesen el van túlozva, mint a Wantedban, egy kislány legyak 6 felnőttet és hasonlók, de egyszerűen üt. Zúz.
Ok you cunts, let’s see what you can do now.Tetszett, hogy néhol normális logikával gondolja át az egész kis senkiből szuperhős lesz témát, mint amikor képregénygeekek dumálnak. Fel is rúgja az átlag eredettörténeteket, kikacsintva közben a nézőre, legalábbis Kick-Ass születésénél; közben másik oldalról, Big Daddy-nél pedig beveti őket. Jobban beránt az egész, a sok képtelenség közben is elkezdesz kapcsolódni a szereplőkhöz, így bizony a végére akad pár komolyabb érzelmi töltéssel rendelkező jelenet. Meg pár holy shit is.
Hát, úgy néz ki az amerikaiaknál nem lett akkora siker a film. Most pénteken volt ott a premier, és kb. 19,7 milliót hozott, ami a második helyre volt elég a hétvégén, mivel a How to Train Your Dragon immáron a harmadik hetébe lépve is 20 milliót szedett be, ezzel lenyomva a képregényfeldolgozásts. Ezek egyelőre csak becsült adatok, szóval még lehet, hogy a Ha/ver (GRRRRR) lesz a hétvége győztese, mert talál valahol párszázezret, de akkor is 20 milla körül lesz az első hétvégéje odakinn.
update: Mint kiderült, végül pár dollárral megnyerte a hétvégét. Millar és a többiek elégedettek a számokkal, Tarantinonyi bevételeket vártak, és hát a Kill Bill 1-től kevéssel maradtak le. Csak a nézőmegtartás is jó legyen.
Persze Angliában és írországban is ment már, meg még nyitott csomó helyen (nálunk nem), és mivel függetlenként készítették így simán a pénzüknél lesznek (összesen 70 milliót emlegettek tavaly ugye), de úgy néz ki a Kick-Ass nem lett nagy siker. Nem Transformers számokhoz kell viszonyítani, hanem mondjuk a 300-hoz, ami hasonlóan R besorolású volt (70 millával kezdett), bár ez sem az igazi, hiszen az nem áprilisi premier volt.
Mindemellett tök jó amúgy, hogy a How to Train Your Dragon már kb. 159 milliónál tart, pedig viszonylag rossz kezdőhétvégéje volt, hiszen megérdemli, egy baromi szerethető film (a linkelt beszámolókhoz érdemes kommentelni a minőségekről, mert itt nem biztos, hogy ontopikok lesznek).
Az a helyzet lányok meg a többi olvasó, hogy a Kick-Ass ezt a fordítást kapta címügyileg. Ezzel még nincs annyira komoly baj, lenyelnénk a baromságot, ha a bemutató mostanában lenne, de nem, úgy néz ki június a kitűzött cél, szóval kb. megvárták ismét az R5-öt valószínűleg.
Nem volt elég az előhypeja itthon, pedig hát én is mindent megtettem, hiszen első teaser óta pokolian várt cucc, és gondolom még pár blogger hasonlóan tett, fistbump meg minden.
Aki nem érti, hogy mi a gáz a címmel, idézek a filmből/trailerből, merthogy a "szuperhős" neve a Kick-Ass.
"Who am I? I'm Kick-Ass."
"Hogy ki vagyok? A nevem Ha/Ver!"
update: jött az infó, hogy a filmben Zúzó lesz a neve. Erm, egy fokkal jobb.
Big Daddy és Hit-Girl vajon milyen keresztelésen esik majd át.. Tudom, hogy hazai képregényekben dívik a nevek lefordítása, de ez akkor is bazi hülyén hangzik. Talán mert a haver az a Dude visszafelé, aki pedig Lebowski, nem ez a srác.
Ridley Scott már az új Robin Hood folytatásáról beszél, konkrétan hogy a folytatások a Magna Carta aláírásával értnének véget. Persze ehhez nagyon sikeresnek kell majd lenni a mostanában moziba kerülő résznek.
Chloe Moretz interjúban is tök kedvelhető. A Kick-ass-ben tűnik fel mostanában, de volt már a 500 Days of Summerben is pl. Ezt a képet csatolták az íráshoz.

Ha már képek, akkor megemlítem azt is, hogy a mozgó Other Guys posztert kimerevítették, és ki is teszik majd mozikban meg minden, amit egy normál poszterrel szoktak.
Az animációs filmek rajongóninak félig jó hír lehet, hogy a Cloudy with a Chance of Meatballs folytatást kap, csak épp az első rész rendezői nélkül. De maradnak azért executive producerek. A mű címe: Pickles to Pittsburgh. Nem meglepő, hiszen ahogy az első rész, úgy ez is könyvön alapul, méghozzá a folytatásén.
A Harold and Kumar 3 mégsem idén fog érkezni sajnos.
Minket nem kell hogy figyeljen, Joeker már megnézte Angliában és 10/10-et szórt rá. Remélem nálam is vagy 8 lesz, hadlássukmárlássukmárhad.
A filmről szóló írás bevezető része tökéletes hely lehetne arra, hogy a képregény-feldolgozásokról értekezzek, áttekintve az eddigi jobb és rosszabb alkotásokat a más médiumra való átültetés tükrében, természetesen bőséges pro és kontra érvekkel alátámasztva, stb. De mivel ez csak egy kedvcsináló, és nem valami gyenge próbálkozás, hogy megmutassam, mennyire értek a témához, itt a lényeg, amit mindenkinek tudnia kell: a Kick-Ass fogta azt a bizonyos lécet, és olyan magasra tette, hogy az év hátralévő részében érkező blockbustereknek baromi nehéz lesz átugrani, ha ugyan képesek lesznek rá (plusz röhögve lealázta a tavalyi mezőnyt is).

Mert az a helyzet, hogy ez így maga volt a tökéletes popcorn-élmény. Véres akciók és remek poénok (Nic Cage vicces! Tényleg!) tökéletes tempóban váltják egymást, ez pedig majdnem két órányi tömény szórakozást jelent, és nem csak geekek számára. Némi képregényes és filmes előismeret jól jöhet azért a poénok és utalások teljes abszolválásához, de a körülöttem felharsanó röhögésekből ítélve a popkultúrában kevésbé járatosak is megtalálták a maguknak valót a filmben. Na jó, annál a bizonyos tévérészletnél szerintem csak én tapsoltam magamban.
A sztori amúgy az lenne, hogy egy hétköznapi srác elhatározza, hogy akkor ő most álruhás szuperhős lesz, aztán pedig... A többi a filmből kiderül, nyilván nem fogom leírni. A rendező Matthew Vaughn nagyon jó érzékkel közelített az alapanyaghoz, hiszen az első pár füzet alapján a feldolgozás eléggé hű az eredetihez, csak még annál is viccesebb picit. De komplett monológok és beállítások köszönnek vissza, ami gondolom a rajongóknak szívet melengető lehet (vagy nem és akkor majd fikáznak).
A színészeket nem fogom végigsorolni, gondolom mindenki el tudja képzelni, hogy alakított Mark Strong főgonoszt vagy McLovin egy lúzert. Kiemelendő viszont a címszereplő Aaron Johnson, akire remélem sok jó szerep vár még, illetve Chloe Moretz, aki már az (500) Days of Summerben is marha jól alakította a koránál sokkal érettebb karaktert, Hit Girlként pedig simán zseniális, ahogy egy-egy nagyobb vérfürdő után elereszt valami beszólást.
A Kick-Ass marketingfelelősei egy harminc másodperces fasza tv-spottal szépítenek a Mika féle borzalom utóhatásait enyhítendő. Új jelenet is került bele
Tovább is van →
Hát igen, a film kapott egy hivatalos dalocskát, aminek már tényleg nem lehet tapsolni. Mármint a választásnak. Ez ironikusnak sem jó, hát még másnak. A kiválasztott előadó amúgy Mika.
Közben már van magyar forgalmazó, de nem világpremier.
Az új designnal rendelkező poszterek közé szépen besorolt a kislány is. Lehet még Big Daddy is kap majd egy hasonló hangulatút.
Emberek, az van, hogy megérkezett a legújabb R besorolású (16+) Kick-ass trailer, és nincs sok hozzáfűzni való. Ez persze nem lesz világpremier. WTF you lookin at?
Making deposits in the wackout warehouse.
Rövid ígykészült videó, kamerábadumálás meg jelenetek, csak hogy fenntartsák az érdeklődést.
Az év egyik legjobban várt filmje részemről, azt hiszem nem véletlenül. Bár ezt az aktuálisan oldalt levő képből már mindenki kitalálta azt hiszem.

És még ide is jött egy fekvőposzter, ezt teszik majd ki minden magyar moziban, hiszen világpremier lesz HAHAHAHA. Persze nem, kinn április kettő, akkor jön a Clash of the Titans is, szóval itthon még ha be is akarnák hozni a filmet, akkor sem pontosan érkezne. Mellesleg nem értem miért nem küldik ide a sajtóanyagot, hogy te human, izé, pedig úgy tűnik várja a nép egy része, a többit is be lehetne pörgetni talán. Vagy a Wanted nagyon ordas bukta volt itthon?
Fasza borítóval érkezik az újság, kattintsatok mert úgy nagyobbak a cuccok.
Tovább is van →
MOndanom sem kell, hogy a film nem lesz finomkodós, ezt már dec 22-én konstatálhatta az utolsó ember is, szóval amikor a trailer nyugisan nem mutatja az erőszakot, oda képzeljétek tovább a jeleneteket. Az új előzetes amúgy már a sztoriból is felfed, szóval a konflikutsokat is felvázolták, mi lesz azon kívül, hogy egy átlagsrác beöltözik Kickass-nek.
Yahoonál HD
Egyszerűen nem értem, hogy az első trailer után miért voltak még ilyen kérdések: "ez most komoly?". Azt hiszem ez a Hit-Girl központú új trailer minden kétséget eloszlat. I'm just fucking with you, daddy. Ezt nem úgy gondolták komolyan, és baromi jó szórakoztatás lesz, ha bármennyire is felér ezekhez a trailerekhez a kész mű. Szinte minden külsős, aki már láthatta a filmet, valami hasonlót sóderolt utána.
Ő is megkapta a karakterposzterét végre. Amúgy a minap egy elmebeteg részlet is érkezett a filmből, amiben Nic "Big Daddy" Cage épp kiképzi a képen látható lányt. Hogy miképp? Hát mellkasonlövi pisztollyal, közelről.
Can he kick your ass? Amúgy a Kick-Ass című filmhez készült a poszter, már azoknak mondom akik nem vágták rögtön.
Tudjátok, a srác McLovin a Superbadből, most a Kick-Ass-be ugrott be kicsit, hogy feldobja a nem szupererős, de szuperhősös mókát. A trailer erre volt, gondolom páran még nem látták, így nem tudják miért ász ez a poszter is.