A Múmia - A Sárkánycsászár sírja

írta human, 2008. augusztus 27. 16:57, 39 hozzászólás

Köszönet mindenkinek, aki a padlóra tornázta az elvárásaim az Múmia 3 kapcsán. Mondjuk amúgy sem voltak túl magasak, bár abba a kisebbségbe tartozom akik szerint a második rész is simán jó. Hát a harmadik gyengébb az elődjeinél, de akkor is fun volt.

Mummy: Tomb of the Dragon emperor

Történet? Mondjuk van, már ha erre ráfoghatjuk hogy történet. Van egy kínai nagy hadvezér, akit egy varázsló kővé dermeszt, vagy valami ilyesmi. Aztán meg O'Connell-lék felélesztik, miután a mostanra felnőtt kiskölök kiássa a sivatagból, és így persze a feléledt múmiát le kell nyomni. Nagyjából ennyi. Egyik helyszínről rohannak a másikra, és folyamatosan harcolnak. Vannak összekötő részek, de tulajdonképpen 1-2 kivételtől eltekintve pocsékak.

Még mielőtt a negatívumokra térnék elmondom miért volt egynek simán jó a film: mert nem vették komolyan. Vagy csak nem vehető komolyan? Ki akarná? Pár hülye beszólás, képtelen akciók és ugye a tény, hogy kalandfilmet nézhetünk, és már majdnem hibátlan a szórakozás. Ha ezt megfejeljük az apa és fia közötti villogásokkal (a fegyveres párbeszédeken én vigyorogtam mint a tejbetök), akkor még jobb lehetne az összhatás. Az a baj, hogy sajnos elkövettek jó pár ballépést a tökéletes szórakozás ellen.

Először is Rachel Weisz lecserélése, de ilyen barátok közt Tildás módon. Nem hiszem el, hogy nem tudtak olyan forgatókönyvet írni, amiben Rachel karaktere elhagyta a lókötőt, és a pasi egy másik nőt szedett fel aztán azzal kalandozik. Én bírom Maria Bellot, aki a helyére érkezett, de itt nem így kellett volna.

Mummy 3 kép

A másik gond, hogy Brendan Fraser karakterét kicsit a háttérbe szorították. És ide még bejön az is, hogy a család közös akciózásában valahogy nem stimmelt a dinamika, de ezért igazából a Weisz-Bello-csere okolható szintén.

A harmadik nagyobb vétek, hogy full A-listás akciómoziként akarták eladni ilyen trükkökkel. Lehet, hogy nem voltak olcsók a Yetik például, de ennél még a holnaputánban is jobb CGI állatok voltak, pedig azokat is leszólja mindenki. Egyszerűen a számítógépes trükközés nem volt elég jó, még csiszolni kellett volna rajta. Hogy a borzasztó Múmia animációkat ne is említsem.

Múmia 3 értékelés

Túl sok pontot nem adhatok a filmnek, mert egyszerűen néhol szemkiszúróan nem jó, mondjuk 5/10, ennek ellenére én jól szórakoztam, a vigyorgás faktor megvolt 1-2 hülye akciónál, ennek ellenére azt a forgatókönyvet simán újra kellett volna írni, nem pedig így leforgatni.

Múmia 3 trailer jó minőségben

írta human, 2008. június 20. 16:34, 9 hozzászólás

Flashesen kicsiben már láttuk, de most a papa johns (wtf?) feldobta HD minősében a weboldalára, mindenki megkuksizhatja.

Jet Li van, nincs Rachel Weis, nem kell megint rácsodálkozni. Ez van, ez a Múmia 3, még mindig jobb mint a skorpiókirály 2.

Újabb Múmia 3 poszter

írta human, 2008. május 18. 13:50, 14 hozzászólás

Pár napja jött az első trailer végre, erre most tolnak egy új Múmia 3 (amiből a hármast felejtsem is el, mert: A múmia - A sárkánycsászár sírja a cím) posztert is a képünkbe.

WELL, IT's FAKE. Sorry.

Tovább is van →

Múmia 3 trailer

írta human, 2008. május 16. 13:59, 33 hozzászólás

Here we go again. Felébred valami nagyon ősi nagyon gonosz, és pont Brendant basztatja. Nincs valami nagyon gonosz klubb a pokolban, ahol kidumálhatják, hogy kit érdemes elkerülni?

Tovább is van →

A második Mummy 3 poszter

írta human, 2008. április 29. 19:51, 15 hozzászólás

Mivel követi az első teaser poszter stílusát, így valszeg mindkettő igazi. Mást nem tudom hozzátenni, bomlik a feje, bomlik.



Tovább is van →

Mortal Kombat, vagyis...

írta human, 2008. március 11. 11:55, 8 hozzászólás

A Múmia 3. részének a figyelemfelkeltő posztere. Elég gyengusz, remélem fakenek bizonyul majd. De ha nem, akkor vajon Sub Zeronak mi lesz a szerepe itt? Amúgy a poszt címéhez képzeljétek oda azt a kiáltást, mer azzal a fejemben írtam. Hehe.



Tovább is van →

Múmia 3 fotók!

írta human, 2007. október 3. 22:32, 18 hozzászólás

Várólistás a film azért rendesen. Kalandfilemket a mozikba, és ne csak Nemzet Aranya 2-t. (itt a másik kép)

Mummy 3 - Brendan Fraser