A Splice elég kettős volt. Olyan, mintha az utolsó 30 perc kitalálása után jött volna az, hogy "akkor most bővítsük egész estés filmmé".

A központi téma a géntechnika, a klónozás. A főszereplő tudós házaspár gyógyszerek miatt kutat a témában, de a törvények mellett az anyacégük sem engedi, hogy emberi DNS-t is bevonjanak a képletbe. Ez utóbbi csak a profit miatt, mivel az aktuális eredményekből szeretnének már pénzt látni, nem pedig még 10 év munka után. Főszereplőinket nyilván nem lehet eltántorítani, még a bezárás előtt átlépik a morális határt. Ilyen a tudomány. Kíváncsiak, hogy képesek-e rá. Természetesen képesek, egy furcsa lényt sikerül összehozniuk.

Ami miatt tetszett a film, hogy bizarr. Olyan területre merészkedik, amit ritkán látunk. Megpróbáltak egy tényleges élőlényhibridet alkotni, végig figyelve az apróságokra. A végére kicsit elszaladt a készítőkkel a ló, de ezt igazából nem tudom felróni nekik. Akkor sem, ha kicsit a sokkolás lebeghetett a szemük előtt az utolsó 20 percben, amit tetéztek a végső fordulattal.
A drámai részeken csúszik szét a film. Azokon, ahol nem a lénnyel foglalkozik, hanem a céggel, a házasok közötti feszültséggel és hasonlókkal. Ahogy tudományosan figyelik az érdekes, ahogy megpróbálják magukban feldolgozni, az már nem annyira.
Az első a hivatalos végső amerikai valószínűleg, a másik pedig a német. És ez még csak a kezdet, legalábbis ha ennyit felfednek a poszteren akkor még tuti sok jóság akad majd.
Tovább is van →
Egyre jobban várós a cucc. Hadd ne mondjak most el újra mindent, ott a címke, katt katt katt.
Mivel a Myspace lejátszó talán a legrosszabb ami van, így muszáj tovább mögé tenni.
Tovább is van →
Vincenzo Natali megcsinálta! A trailer megnézése után ez volt az első gondolatom. A Kockával köztudatba tört, a Cyhperrel megcsavart és ezzel most el fog borzasztani minket szerintem. Nem azért, mert akkora horrorfilm lesz, hanem mert olyan agybamászósnak tűnik.
Vincenzo Natali még megvan a fejekben? Kocka? Oké. Nos jövő év elején egy ilyen furcsa (vagy nem is annyira furcsa) sci-fi horrorral fog jelentkezni, amiben génmanipuláció meg Adrien Brody és Sarah Polley szerepel. Ez itt egy két perces részlet a filmből.