Hát emberek, ez olyan kellemes pozitív meglepetés volt, amilyenben ritkán van részem. Az előzetesek teljesen semmilyenek voltak, el nem tudtam képzelni mit művelnek majd az első évben ezek az ősembernek kinéző figurák, erre olyan dumákkal és vallási utalásokkal volt tele, hogy rengeteget lehetett röhögni. Aki nálam jobban ismeri a bibliát, tehát nem csak úgy általánosan tud belőle dolgokat, az pedig biztos, hogy még jobban fog szórakozni, kivéve ha magát túl komolyan vevő vallásos, mert akkor borzasztóan fel fog háborodni.

A kezdéskor még bólogattam, hogy jaja, pont erre számítottam. A két loser, Jack Black meg Michael Cera a saját falujában nem igazán boldogul, lévén Cera gyűjtögető, ezért nem kell egy nőnek sem (- I'm a virgin by choice. - Not your choice.) Black pedig vadász, de a vaddisznó helyett egy törzsbelit talál el simán a lándzsájával, annyira béna. Mázlijukra a tudás fája nincs messze a falutól, Black figurája falatozik is egy kicsit, de persze semmivel nem lesz nagyobb a tudása tőle, csak a törzs kitaszítja érte, Cera meg követi, majd meglátjátok miért. Eddig nulla volt a Year One, egy halvány mosollyal, erre feltűnt Káin és Ábel, és onnantól rendben is volt a film. Ez nem azt jelenti, hogy a világ legviccesebbje, hanem egyszerűen csak minden ötödik poén jó volt, és hát kurvasok poént zsúfoltak bele, így akadt köztük bőven jó.
Amúgy a folytatás természetesen az, hogy Káin gyorsan leüti Ábelt, vagyis Ábel többször beleszalad a Káin kezében levő kődarabba. Magával is rángatja Blackéket alibinek, de a fater rájön, hogy Káin a bűnös, aztán közösen menekülnek hárman. Idővel eljutnak Szodoma és Gomorrába, mert ott kell megmenteniük életük nőit a rabszolgasorstól, és mindezek közben csomó baromságba keverednek.

Az biztos, hogy aki nem bírja Cera szokásos geeky, orra alatt okosakat mondó figuráját, meg Jack túlzásokkal teli baromkodását, annak nem fog tetszeni a Year One — meglepő módon. De hogy a rövidebb szerepekre is remek gárdát rántottak össze, az is biztos. A Káint alakító David Cross volt a mellékszereplők között a legjobb, bármikor feltűnt a mindenkit eláruló figurája, azon nyomban ellopta a többiektől a showt. És lehetne sorolni olyanokat mint Vinnie Jones meg Oliver Platt meg Olivia Wilde, de akit mindenképp ki akarok emelni az Hank Azaria, aki Ábrahámot alakítja, és épp az orrunk előtt ötli ki, hogy levág a péniszek végéből egy kis felesleges darabot, rohan is a jobbik késéért.
- But for my faith and devotion that self-same God has promised unto me the whole of this land. From the Heights of Golan in the north to the Sinai in the south. From the river of Jordan to the great sea.És hasonló vallási humorral van tele az egész, csodálkoztam, hogy Jézus kimaradt a buliból. Pontszámilag olyan 7/10 körül teljesített a Year One végül, de az látszik, hogy közel sem való mindenkinek. Furcsán idióta a humora, de közben zseniálisan is az egyben, Harold Ramis és az Office gárda egyszerűen odatette magát.
- This is all your land?
- For all of eternity.
- But apparently God forgot to tell anyone else. We're at war with someone every other day.
A mostani Halloween 2-ben csomót lesz Mike Myers álarc nélkül, ezt a maszkmester erősítette meg.
A Year One valahogy nem tudja megkapni azt a bizonyos pg-13 besorolást az MPAA-tól, mert hiába vágtak a filmen az első beadás után, az még mindig kevés volt — vagyis sok felnőtt tartalom maradt benne.
A Sony filmet tervez a Shadow of The Colossus című gigafain játékból, ami akár jó is lehetne, hiszen a különleges játékból valami jó is kisülhetne, de a fekete leves még csak most jön: Justin Marks írja, aki a mostanában moziban futott/futó Street Fighterst írta...
Gore Verbinski pedig beintett a Disneynek picit, legalábbis közölte velük, hogy mostanában tuti nem a Pirates 4-et akarja forgatni, hanem inkább a Bioshock moziváltozatára vetett szemet. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a tavaly bejelentett film tényleg el fog készülni valamikor. Mellesleg az Aviátort, Gladiátort meg Minden héten háborút jegyző John Logan körmöli elvileg a forgatókönyvet.
Az a helyzet, hogy eddig egyik filmet reklámozó cuccal sem győztek meg, de ez a trailer elérte, hogy legalább majd dvd-n megnézzem az Első évet. Úgy van, akadt pár elfogadható poén a bemutatóban.
Tovább is van →
Érted, ott a cucc rajtuk, állatbőrök meg akármi, de azért kell a tükröződés a földön. Nekem egyelőre nem várós, a trailer sem győzött meg igazán, és hát ez a poszter sem annyira remekel. Csak Jack Black hülye feje egyelőre az egyedüli, ami a mérleg pozitív oldalán szerepel.
Jack Black és MIchael Cera egy paródiafilmben, ami a címe alapján az első évben játszódik, tudjátok, Jézus születése után.
Lassan szinte mindenkié kijött, legalábbis akik kiköhögték a 30 másodpercenként 3 millát (dollárban). Egyszerűen kötelező ott megjelenni a blockbustereknek. Na, mivel mindnek nem akarok külön posztot írni, a többségből már láttunk trailer meg teaser is, így itt vannak egyben, lehet válogatni.
Az alábbi filmekhez találhatóak itt bepillantások meg előzetesek: Up!, Fast and Furious, Land of the Lost, Year One, Star Trek.
Tovább is van →