Mozikba került a Wallace és Gromit új filmje. Ha jól emlékszem az HBO már sugárzta a kisfilmeket anno, ez a nagy film pedig méltó folytatás. A már megszokott találmányok könnyítik meg hőseink mindennapi életét, s kenyerüket az asztalra rágcsálók írtásával keresik. Persze abszolúte humánus módon, puskák nélkül fogják be, a nagy orrú nyuszikat, majd a pincéjükben elszállásolják őket.
Mivel a pince befogadóképessége véges, a nyulak pedig “szaporodnak, mint a nyulak”, Wallace kénytelen kipróbálni a gondolatmódosító találmányát. Természetesen a siker nem marad el, igaz a mellékhatások sem! A problémák kiküszöbölésére pedig akad bőven jelentkező: Victor Quartermain és hát Gromit is igyekszik a maga módján kézbevenni a dolgokat, hogy az 500 éves múltra visszatekintő nagy jelentőségű zöldség ünnep ne maradjon el a rágcsáló vész miatt.
Igazából az Exit magazin kritikájához nem sokat lehet hozzáfűzni, s tökéletesen igaz az állítás, hogy a gyurma kutya játéka teljesen lenyűgöző, továbbá én a többi karakter játékát nem találtam annyira kidolgozottnak, igaz nekik rendelkezésükre állt a beszéd is az érzelmeik közléséhez.
Valami jó és mégis rossz, a film elött levetített Madagaszkár c. film pingvinjeinek karácsonyi sztorija. Jó, mert egy kb. 10 perces kisfilmet láthatunk az említett film legjobb fej állataival főszerepben, amely megalapozza a jó hangulatot a film kezdetére, viszont rossz, mert ezen bevezető után a Wallace és Gromit már nem tud elég nagyot szólni ahhoz, hogy ne azt gondoljuk: a Pingvines film után levetítettek még valamit. Én így érzem.
Ettől az erősen szubjektív élménytől eltekintve a Wallace és Gromit egy mókás alkotás, amit érdemes megnézni egyszer, de kétszer nem annyira.