MirrorMask

A lebegő óriásokkal való találkozás
Egy film amit látni kell. Mármint tényleg, persze csak azoknak akik szeretik az állukat leejteni. Iszonyat kevés pénzből, nulla sztár szereplővel az év legjobb szürreál fantasy meséje. Neil Gaiman egy zseni. Pont.

A film Helena utazásáról szól egy furcsa világban, vagyis inkább a MirrorMask kereséséről, vagy a boldogság megtalálásáról, vagy én álmodlak téged és te engem. A fenét, semmit nem akarok írni a történetről mert irány felfedezni. Ami miatt akkorát üt a film, hogy a föld is beleremeg amikor leeseik az állam, az a látvány. Kevés pénz (ezt már mondtam) és mégis csak ámulsz, akkora ötletek. Persze az a pár ember aki játszott American McGee-s Alice című játékával (a játék az alapvetés, mondanom sem kell) az pár dolgon nem lepődik meg, de mégis örömmel köszönt minden képkockát onnantól, hogy Helena átkerül a másik világba.

Aki nem érzi az istenítést, annak most külön mondom. A film csodálatos, látni kell. 9/10. Egy ilyen sorozatnerdnek furcsa volt az egyik legjobb tavalyi angol sitcomban szereplő Rob Brydon ebben, de aztán őt is megszoktam. A zenét majdnem kihagytam, szóval izé, gondolhatjátok hogy kisérleti zenével, torzításokkal operálnak néhol, és rohadt jól sikerült. Amint kijön a dvd rendelem is meg, ha véletlenül bevállalja egy mozi, akkor meg ott fogok ülni, hogy nagyvásznon láthassam, ne kell aggódni.

human
írta
2006. 02. 06. 13:50
megjelenés
11
hozzászolás


11 hozzászólás a “MirrorMask” bejegyzéshez

  1. De jó, hogy erről is írtatok! Bár akkor még nem olvastam a FilmBuzit :)

    Viszont idetévedtem a StarDustos postból és azért jó látni, hogy nem csak nekem tetszett a Mirrormask.

    Amit hiányolok, ami a cikkből kimaradt: a látványvilágért mindenkori nagy kedvencem, (http://en.wikipedia.org/wiki/Dave_McKean) Dave McKean felelt. Riszpekt!

  2. Az a félrekúrt tangapántot! Ennyire remek, magávalragadó, varázsos és “képtelenül” jó történetet nem láttam az elmúlt évtizedben. Fenomenális. Legalább ez nem egy elcsépelt szó.

  3. Pontosan úgy jártam mint Nimand a Stardustos cikkből tévedtem ide és nagyon megörültem hogy írtatok a Mirrormaskról:). Neil Gaiman egy zseni.

  4. Háttigen, kevés pénzből ilyet összehozni… Tetszett nagyon a látványvilága. Az elejéről a Cirque du Soleil jutott eszembe, főleg a szereplők miatt, aztán volt rész, amikor a Neverhood meg a Starship Titanic játékok figurái. A tükrös résznél meg persze a Mátrix hasonló jelenete, még a hangok is.

  5. Épp megnéztem a filmet és el kell mondanom, hogy vártam a végét, hogy mennyi pénzből csinálták az más kérdés.
    Egy az egyben a halálraistenitett Alice Csodaországban és az Óz jutott eszembe.
    Történetét kicsit más szemszögől nézve sok komolyabb hivatkozást is fel lehetne sorakoztatni, de nem teszem mert az már inkább a saját személyes gondolatiságomat tükrözné. Nem hoz az emberből elő érzelmeket, inkább csak egy újat bemutató képujság!
    Érdekes látvány, még tetszett is bizonyos szinten, de ha történetileg meglepőt akartok látni akkor inkább nézzétek meg az AVALON-t.
    Ha moziban fog menni 90% nem fizetek érte mozijegyet, még talán 200Ft-ot igen!

    Értékelés: mihez képest
    müvészi hatás: 70%
    látvány: 60% (de csak a nem mindennapi miatt)
    mondandó/történet 30% (elcsépelt)
    zene 90%
    akció: 0%
    poén: 10% (mert 1-et találtam)

    üdv
    FB

  6. már bocs, de az avalon az borzasztó, a sok blurtól kifolyik az ember szeme, és annyira nem is extra. azért emlékszem csak arra hoyg láttam, mert akkor is úgy kaptam h húúú, aztán katasztrofális élmény volt.

  7. Nagy kár, hogy eddig még nem vettem észre ezt a filmet, de így, hogy ajánlottad….hát….MEGÉRTE!!! Egyszerűen tényleg lenyűgöző és a történet után még ültem és bámultam két percet a képernyőre, hogy hol vagyok, mert azt hittem már én is bekerültem a filmbe…kössz a tippet!

  8. Nimand: Dave McKean nemcsak a látványvilágért felelős: ő rendezte a filmet.

    Én is nagyon szeretem, (amúgy is elkötelezett és elfogult Gaiman rajongó vaygok)de be kell látni, hogy sok helyen elég lassú, és abban is egyet kell értenem FB-vel, hogy csak nagyon kevés helyen von be érzelmileg. Az író jellegzetes visszafogott elbeszélésmódja nem igazán segíti a filmet (nem csod, hogy Hollywoodban mindig felturbózzák a történeteit, bár ott meg eltúlozzák a dolgot, szvsz)

    Avagy, másfelől nézve: abszolút nem Hollywoodi forgatókönyv, ezért nem lehet reflexből végigmenni a pályán, oda kell figyelni, mi is történik, merre mentünk, különben lemaradsz a járatról.

    Ja, és baromi nyomasztó.
    A párommal akkor akartam megnézetni, amikor az unokatestvére súlyosan megbetegedett, és gondoltuk, jó lesz egy kis kikapcs.

    Na, 20 perc után szegény jobban beborult, mint előtte volt.

    Azóta nem vettem elő neki…

    (én viszont már vagy ötször láttam, szóval nálam is azért kap úgy 8 csillagot)

  9. nemtom szabad-e ilyen régiekbe kommentelni, de annak idején én is emiatt a poszt miatt kezdtem ezért érdeklődni, de ha benne lett volna, hogy a nagy Dave McKean írta-rendezte-rajzolta, akkor már régen megnéztem volna, nem csak ma.
    sebaj, így is nagyon tetszett, FB-vel semmiben sem értek egyet.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.