Brick kritika – Everyone’s got their thing

Oké, befutott az első film amit 100% hogy bejegyzek az évvégi meg nem íródó top10-embe. Lehet ez csak az első lelkesedés, de padlóhoz vágott. Nem, ez nem első lelkesedés. Az év legjobb trailere óta vártam, és még a nagy várakozás mellett sem csalódtam. Atyaég. Stílus. Ez a film egyszerűen cool és magányos és szürke és kilógó.

Vérbeli detektívsztori, ami a nagy filmnoir klasszikusokat idézi. Chandler meg az egyik kedvenc íróm, mellesleg. Ezúttal középiskola a helyszín, de minden kellékanyag megvan a tökéletes desszerthez. Femme fatale, egy ártatlan áldozat, kurvajó szövegek. Noir hangulat. Ja meg egy baromi jó főszereplő. Naés az az üldözés, meg az a leszámolás? Hibátlan jelenetek gyerekek, hibátlanok.

Amúgy a történet dióhájban annyi, hogy Brendan megtalálja a volt szerelme, emily hulláját (csajszi a Lostból), aztán 2 napot visszaugrunk, hogy miképp is került oda.Aaztán meg azt nézhetjük végig, mit tesz a bűnösök előkerítésének ügyében. Persze van még ezen kívül sok dolog, de azt majd meglátjátok, amikor megnézitek. Mert megnézitek, ugye? Azért csak óvatosan.

Egy ilyen filmnél kurvasokat ad hozzá még a kosztumosok munkája is, és az a helyzet hogy Brendan szerelését eltalálták, de nagyon. Tug sem panaszkodhat, de most rögtön akartam egy olyan cipőt mint ami Brendannak volt. Pedig az nem szép cipő.

ÉS a zene. Telitalálat. Nem sokat lehet róla írni azon kívül amit már leírtam az előző egyszavas mondatban. Akkor és ott indul be amikor kell, és lassít szintén amikor kell.

Laura: Most már bízol bennem?
Brendan: Még kevésbé mint amikor nem bíztam benned.

A szereplők, hát volt aki gyenge volt, de a főszereplő nekem tökéletesen nyomta, mint ahogy Brain és a Végzet asszonya (sötét leánya) is.

Érdekességnek megnézve a két főszereplő ugyanabban az évben és ugyanabban a hónapban született, 1981, február, és mellesleg közel sem 17 évesek voltak a forgatáskor ugye, hanem inkább 23 körül. De who cares?

A pontszámon (9/10) kívül még jöhetne ide a megszokott klisé, hogy Amerikában földhözcsapós filmet lassan már tényleg csak a függetlenek tudnak csinálni. Hopp, de hiszen már itt is van. Mindenki kerülje el, aki nem sötét hangulatra vágyik, hanem pergő thrillerre.

human
írta
2006. 07. 21. 23:30
megjelenés
15
hozzászolás


15 hozzászólás a “Brick kritika – Everyone’s got their thing” bejegyzéshez

  1. Ilyen jó noir utoljára talán a Usual suspects vagy a MIller’s Crossing volt. Innovatív, igényes, és vérprofi. Nem említetted a hihetetlen operatőri munkát és a zseniális vágást. Mondjuk engem kicsit zavart a (szándékos) ellentmondás a stílus és a kor/helyszín között, de akkor is zseniális film.

    És kevesebből készült, mint pl. az Európa Expressz…

  2. Hol tudnám megnézni azt az iszonyú-jó trailert? Naon kiváncsivá tettél, de a link már nem müxik..

  3. Human Insect: Nagyon ígéretesenek tűnik az előzetes és a kritika alapján.
    Nem tudod, hogy ez a film a magyar mozikban volt/van/lesz, esetleg nálunk nem is ment? Körülnéztem, igaz nem véresen alaposan, de nem sok minden találtam róla magyarul, nálunk megjelenik egyáltalán DVD-n?

  4. nyár óta várok egy b.szott hunsub-ra. nem merem megnézni angollal, mert félek h kevés hozzá a nyelvtudásom. valaki megszánhatná már a pórnépet gecie :c

  5. tologattam csak, hogy majd egyszer aztán ma véletlenül pár percre csak belenkukkantottam és végül kénytelen voltam megnézni. iszonyatosan hangulatos film.

  6. Zene, vágás, sztorivezetés király. De nekem annyira mégse ütött. 3adszorra tuttam végignézni. Furán hatott az egész, a sztori és a környezet viszonya néha mosolyt csal az ember arcára, de gondolom ez volt a cél. Van már magyar felirat. A kedvenc részem:
    -Találkozni akarok Cövekkel.
    – Észrevettem :D

  7. Iszonyatosan jó film. Annyira jól hozza a noir hangulatot, hogy alig hittem el. Ahogy elkezdtem nézni, rögtön vmi ismerős volt benne, aztán ahogy haladt a film, egyre biztosabb voltam benne, hogy ez egy highschool noir :). A helyszín, kor, szereplők más, mint a klasszikus noirokban, de a hangulat mégis ott van. Remekül megcsinált film.

  8. Simán jár neki a 9-es! Kiváló story és történetvezetés, kiváló színészi munka a főszereplőtől, kiváló hangulat…Bravó!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.