Crank, vagyis az adrenalinfröccs

A film teljesen az amit az előzetesben láttunk, és ez most nem negatívumként van idevetve. Hősünk felkel, megnéz egy videót amiben elmondják neki, hogy bekapta ezt a szert, és maximum egy órája van hátra, erre elkezd rohanni a gyilkosa után. Ennyi, innentől nincs megállás.

Ha megáll meghal, mondja neki az alvilág doktora (gondolom) telefonban, rögtön többször kell megismételnie. Nyilván nem egyszerű megtalálni a célpontot, úgyhogy Chev Chelios (Statham) őrjöngve pusztítja a várost meg az ellenfeleket, hogy előcsalogassa, és mellesleg az adrenalinszintje is jó magas maradjon.

Nincs olyan, hogy a film közepe leül, az egész 80 percnyi játékidő egy nagy videóklipp. Folyamatosan üvölt a zene, Chev merev hímtaggal kórházi szerkóban áll egy motoron karját széttárva, miközben az nem semmi tempóval száguld, meg ilyenek. Közben a szerintem bombázó barátnőjét is útbaejti, akit az isteni Amy Smart játszik, bár nem kell túl okosnak lennie hozzá, de a kínai negyed közepén az a jelenet az teljesen készvan. Amúgy csak sikoltozik, meghát azért ő is őrült, de majd meglátjátok.

Szóval ez egy teljesen elszállt akciófilm, ahogy azt vártam, és egy 8/10 simán neki. Ha kell még a prögés, akkor a Running Scared filmet ajánlom levezetésnek, bár az nem ennyire őrülten, de szintén csak a gázpedált ismeri.

human
írta
2006. 09. 05. 16:05
megjelenés
13
hozzászolás


13 hozzászólás a “Crank, vagyis az adrenalinfröccs” bejegyzéshez

  1. Ezt az álló hímtagot minden kritikában kiemelik. Mély benyomást tehetett férfi nézőkre, mi lesz akkor a nőkkel?

  2. jéézusom ez mekora film. ez valami brutális. a fényképezés meg elb@szott jó. ahogy vibrál, pattog, kapkod, rohan. nagyon durva. überjó film.

  3. 1szer meg lehet nézni…vannak kurvajó részek benne, de még is a végén olyan semmi ilyen érzés maadt bennem :/

  4. Tegnap néztem meg (már az ajánlás óta készültem rá), egész nap fájt a fejem, és pont illett hozzá a film…tiszta padlógáz volt, kissé elborult elmével :) nagyon bejött, ez a prögés kell nekem!!!
    Statham pedig illik a szerepre szvsz
    sztem többször is nézhető!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.