Déjá Vu

Az alcíme valami olyan lehet, hogy Denzel odabasz.. megint. Igen, vannak szar szerepei, de például a Man On Fire-t elvitte a vállán, meg ezt is. Hiába a scifis ezt már láttuk alap.

Déjá Vu - Denzel Washington and Val Kilmer

Szerencsére megdobták a baromi jó színészgárdával. Oké, lehet csak szerintem barim jó a csapat, de Denzel Washington, Val Kilmer, Adam Goldberg. Azért rajtuk kívül is van még pár ismert arc (ismertebbek, mint Goldberg, de őt én már bármikor, félszemmel felismerem), de majd meglátjátok. És Paula Patton gyönyörű, mármint yummie. Lehet ez szar? Lehet, de nem az.

Azért nem az, mert baromi jó felütéssel kezdődik, aztán a nyomozás meg ott tart, mert érdekes. Később még némi akció is kerül bele, de azért inkább olyan thrilleres. Az egészet megpróbálja Tony scott feldobni, de csak annyi sül ki, hogy rángatja a kamerát néha teljesen feleslegesen. Például a dzsippes cucc a nagy rángatás nélkül ütősebb lett volna, szerintem.

A film amúgy végig pörög, mármint én azt hittem, hogy csak nyolcvan perc telt el, pedig 2 órás. Azért fél óra az mégiscsak fél óra. Főleg ha több.

Déjá Vu - Denzel és Kilmer újra

Ja, nem véletlenül nem ejtek a sztoriról egy konkrét szót sem. Ezt a filmet én egy estés szórakozásnak tökéletesnek tartom, de ehhez hozzájárul, hogy csak sejtsünk pár dolgot. Tudjátok ti milyen nehéz megállni spoiler nélkül? Pedig egy olyan magas labda van benne, de ha azt megemlíteném, akkor az egész film kitalálható lenne. Komolyan. A kommenentekbe szerintem az már ne nézzen be, aki még nem látta.

Déjá Vu értékelés

Egy 7/10 simán jár neki, végig lekötött, ami örvendetes. A szék volt csak kicsit kényelmetlen, a rugókat lehetett érezni (rugók, wtf, mi?), meg rugdosta a székem a mögöttem ülő. Meg mekkora égés már a plázának, hogy a trailerek alatt valmai zene szólt, nem a trailerek hangja. Pedig a Travoltás, Tim Allenes, William H. Macys Wild Hogs hangjára kiváncsi lettem volna. Nagyon jó kis vígjátéknak néz ki.

Ja és én odavagyok a szemcsés képért (bár visszafogta kicsit magát Tony), de ezt csak úgy ide a végére lábjegyzetben írom. Bírom az ilyen látványvilágot. Ha egy jó kis popkorn mozira vágysz, akkor én ezt például javaslom megtekintésre.

human
írta
2006. 12. 28. 23:44
megjelenés
17
hozzászolás


17 hozzászólás a “Déjá Vu” bejegyzéshez

  1. Bruckheimer filmjei általában jók szoktak lenni, Val Kilmerrel is ez a helyzet. A Man on Fire jó volt. Bruckheimer és Tony Scott páros meg überjó. A közellenség eddigi legjobbjuk. A gáz, hogy Scottol a Domino egy agyonvágott rossz film lett és remélem itt visszafogta magát, mert nem akarok úgy felállni a film végén, hogy nincs szemem, mert még valahol pattog jobbra balra.

  2. peter: annyira nem rángatják, hogy nagyon idegesítő legyen. Mittomén, Ha láttad a Bourne 2-t moziban, na annál ezt sokkal kevésbé rángatják ;)

  3. basszus, a bourne 2, ne is mond… szitkozódtam nagyon, néztem volna az autós üldözést, de egyszerűen nem tudtam, a bunyós jelenetekről nem is beszélve…

  4. Közel sincs annyi villogás/rángatás mint a Man on fireban. Domino azért volt annyira elcseszve, mert látta, hogy milyen jó lett a Man on fireban ez az újfajta vágástechnika és erőteljesen azt favorizálta. Bele is bukott :D

    Ebben inkább körkörös kameramozgások vannak… ha láttad már a The Dead Zone c. sorozatot, na a látomásoknál megjelenő effekthez hasonlítható :)

  5. Man on fire szerintem nem volt valami nagy dobás, ellenben egy marha jó rész megmaradt bennem:

    Denzel egy páncélököllel vár az öreg faszi lakásában, jön a limó, ököl a vállhoz mire az öreg csóka megszólal:
    – itélkezni Isten dolga…
    mire Denzel:
    – én nem is itélkezem, csak összehozom a találkozót istennel

    legnagyobb! :D

  6. Nekem tetszett a Domino is, sot kimondottan a gyonyoru kepek es a latvany tetszett benne. Meg a Bourne is jo volt.

    A deja vu kozepe kicsit leult, mikor elkezdtek belebonyolodni a dolgokba engem kerulgetett a rohoges, de a vegere jo lett megint, mire az ember megbaratkozott a gondolattal, hogy..

  7. uhh tegnap megmoziztuk a filmet asszonnyal, nagyon tetszett pörgött ezerrel, bár az első 20 percen emg akartam halni, mármint jó volt azis, csak túl sok volt a belassított denzelfeszítés és lelassult a vérkeringésem, de aztán BUMM beindult és alig bírtam megülni a helyemen:D. Nekem ez a visszaküldjük denzelt eksön nagyon nem jött be, sokkal jobban tetszett amikor mindent sak egyszer nézhettek meg és ha elmegyvalami akkor csá ennyi volt, sokkal izgalmasabb volt az a rész, főleg a kircsi kameramozgásokkal:), bár ha nem küldik vissza nem bontakozik ki a sztori annyira, azé jóvót:)

    Ui.: jól lekapcsolták a villanyt val kilmernek a végén ;):D

  8. Én hatalmas Jerry Bruckheimer rajongó vagyok.sajnos még nem láttam ezt a filmet de ami késik nem nyúlik:) Nekem tőlle eddig a Beverly hillsi zsaru2-tetszett a legjobban,mert magával ragadó.az összes Bruckheimer film oda*asz és eddig mindegyik megvan.Üdv a rajongóknak.sziasztok

  9. szubjektív(!): sztem ez egy klisé-film… nem több. és tele van ellentmodásokkal, faszságokkal… az ilyen témában továbbra is csak a butterfly effect-et tartom színvonalas alkotásnak… több hónapja először bántam meg, hogy letöltöttem…

  10. mert abban nincs semmi ellentmondás (nem akarok nagy titkot felfedni, de minden időutazásosban van ellentmondás, a téma miatt)

    Nem azt mondom hogy a Butterfly szar film, mert én is élveztem minden percét.

  11. No ez is megvolt tegnap, elég jó kis filmecske, “meglepő módon” én is 7/10-ed adnék neki, méghozzá az “alapelmélet” miatt ugye ami kicsit kusza volt.

    SPOILER(?)
    (mondjuk én spec azt tartottam volna gáznak, ha tényleg a műholdas kép kigenerálós dolgot erőltetik, az még csak izgalmas sem lett volna, csak szimplán fassság :)
    SPOILER OFF

    Kellemes kis popcorn, kár hogy nem moziban néztem annó (bár akartam).

    PS: A Domino egy nulla.

  12. Tegnap este én is lepörgettem, egyszer nézhető, viszont amikor kiderült a “lényeg” kicsit más irányt vett a film számomra, érdekes volt, de nem erre számítottam! Így utólag nem volt rossz, csini csajjal, jó volt denzel is, szóval 1x tuti érdemes…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.