Harsh Times

Azt hiszem egy-két bejegyzést mindenképp megér a Harsh Times, mégis csak Christian “modern színészisten” Bale vállán nyugiszik az egész, és a nem is olyan rossz Training Day alkotói préselték ki magukból.

Harsh Times

A hely ezúttal is LA nem legfelkapottabb negyede, ahol a volt katona Christian Bale lóg a haverjával, miközben próbál jelvény szerezni, azaz a rend valamilyen őrévé válni. ezen kívül még egy csaja is van valahol Mexikóban, ja és kezd bekattanni a volt háborús élményei miatt. A haverja élete sem fenékig tejfel, még ha Eva Longoriát is kefélgeti, akkor sem. Ő is munkát keres. Ezen kívül még valami szarba is keverednek.

Na de elég ennyi a sztoriról. Sajnos én nem ezt vártam, mert hiába volt elég jó dráma, és egy 7/10 jár neki (felfelé kerekítve), de ez bizony lehetett volna sokkal jobb is. Na persze Bale baromi alakítása hatalmas ismét, csak hát az egy nem túlságosan kedvelhető ember, legalábbis számomra, szal nem igazán tudtam aggódni érte.

Ami viszont ijesztő volt, az a haverságkorrupció. nem tudom minek hívjam. Most nem akarok példát mondani, nehogy többet eláruljak mint amit már eddig tettem. Ja viszont az a pár lövöldözés üt, ami van a filmben. Persze nem sok, és mondom, ez nem akciófilm, hanem dráma, de akkor is jól vannak megcsinálva. Sajnos a film nem lett évekre szóló élmény.

human
írta
2007. 02. 14. 00:46
megjelenés
12
hozzászolás


12 hozzászólás a “Harsh Times” bejegyzéshez

  1. Én is sokkal jobbat vártam illetve nem is jobbat, hanem mást. A trailer alapján egyáltalán nem ilyenre számítottam. Kicsit unalmas volt ez a nagyon fekás madröfakin meg fakin szövegelés egész végig de ami plusz pont, hogy Bale jol játszott, a storyt se lehetett kitalálni előre, és nálam Eva néni is + ( tudom, csak sminkkel :))

  2. Én azért imádtam ezt a flaszter-drámát, mert nem csak a haverja, hanem én is paráztam a 21″nyi tftről vicsorgó Christian Bale-től. Ami meg tud rám hatni, ott nem spórolok az imdb pontszámmal sem – erős 7/10.
    Alpha Dog megvolt? Kiváncsi leszek a véleményedre, Human.

  3. Hát én is másra számítottam amikor anno néztem. De így is baromira bejött. Sztem Bale-t nem is kellett benne szeretni. Kicsit bátrak voltak a készítők és inkább úgy döntöttek (sztem) hogy ne legyen kedvenc karakter, csak egy picike ablak egy sorsfordító pár napjára “hőseinknek”. Nekem bejött. :) Egy erős 7.5/10

  4. Az első egy órában baromira idegesített Christian Bale szlengje, csak nyomta és nyomta, mintha bizonyítani akarná, hogy ilyen figurát is tud hozni, de aztán kezdett megállni a lábán a sztori és a végén erős lett! Amikor Bale a pisztolycsővel operál a barátnője arca körül…ejha!

  5. Én ma este készülök megnézni ezt, a párom látta a TV-ben a végét és le is kaptuk a netről hipp-hopp…Szval majd mondom h mi volt…Tudom nem nagyon érdekelm senkit (bár én mindig elolvasom az összes kommentet), de szeretek ide írogatni :))

  6. Szerintem ez egy hihetetlen jó film. Nem emlékszem mikor láttam utoljára ilyen emlékezetes filmet. Nem vagyok Christian Bale rajongó, de le előtte a kalappal. Szerintem nagyon sokat köszönhet ez a film az ő alakításának.
    Egyáltalán nem volt idegesítő ez az ultra laza szöveg. Abszolút nem vette el a figyelmemet a lényegről.

    Tényleg le a kalappal. Zseniális!

  7. Lehet hogy a történet vontaott, unalmas, de azok a jelenetek, mikor bekattan, hát az valami isteni. Szinte érzem, hogy Én is ilyet akarnék csinálni, a velem levővel. Tehát, le a kalap e jelenetek miatt. >:)

  8. Christian Bale egy zseni,nem csak mint batman ahogy elkezdödik,hanem elmerogyant le szerelt katona megformálolyaként is.Maga a film felejthető lenne,de az alakítása nem az.Azt viszont tény,hogy nem egy humanista benne,de nekekem Bale miatt be jött.

  9. 8/10
    Volt benne egy két ismerős szitu…:)
    zsír zsír zsír…de nem eléggé….szerintem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.