Az álom tudománya (The Science of Sleep)

Gondry megcsinálta. Kész, ennyi a kritika. Na jó… szerintem sokan fogják erőteljesen utálni Az álom tudományát, mert ha nem merülsz el benne valami miatt, akkor ez bizony kidobott időnek fog érződni. Csukd be a szemed, nyisd ki a szíved (ez a szlogen, csak akkor hogy látod a filmet.)

Az álom tudománya (The Science of Sleep)

De lássuk az elejétől: Stéphane Miroux a főszereplő, aki az anyja visszacsábít Párizsba, miután az apja meghal rákban. Váláskor került Mexikóba, legalábbis így vettem ki. Szóval egy kreatív munka ígéretével csábítja vissza, de ez nem bizonyul igaznak. Stephanról amúgy azt kell tudni, hogy az álomvilágát erőteljesen keveri a valósággal. Pár nappal visszaköltözése után egy Stéphanie nevű lány költözik a szomszédba, akit megpróbál meghódítani ebben a kevert álom és realitás közötti világban. Azt hiszem ennyi elég is lesz a film alapjairól.

Engem már a taxiban marad a kamera jelenetnél megvettek véglegesen. Az anyósülésről nézzük amint Stéphane megékezik a lakáshoz, kirámolnak a Taxi csomagtartójából amit a hátsó szélvédőn át látunk és a kamera követi amint az ajtóhoz megy.. Nem tudom, miért tetszett az annyira, de itt már tudtam, hogy ez nem lesz kidobott idő. Aztán a másik dolog, ami eszméletlenül tetszett ez a nyelvi kavarás. Stéphane nem tud rendesen franciául, így összevissza ugrálnak angol/francia és néha spanyol között a szereplők, csak kapkodhatod a fejed pár jelenetnél. Egyszerűen jó hallani, és írásban az érzékeltetése most nem ment.

A képi világra talán (biztos) ráfoghatjuk hogy gyerekes (de zseniális mégis), hiszen fólia-víz, papír házak meg ilyesmi van benne, de ezzel olyan szinten meglepően rugaszkodik el néha a valóságtól, hogy öröm nézni. És ugye Stéphane világa rengeteg alkalmat ad a mi a fene van jelenetekhez, amik valahogy mégis tökéletesen illeszkednek össze. (Ja azért valaki megdobhatna egy 1 másodperces időgéppel.)

Az álom tudománya értékelés

Ez részemről egy 8/10, de akkor ide külön kiemelem, a történet az kb semmi, nem amiatt szerethető a film, hanem az ébren álmodunk kicsit amikor nézzük hatás miatt.

Eddig baromi erős az idei év szerintem, ha ezt továbbra is tartja, és Felforgatókönyv meg Az álom tudománya kaliberű filmekkel bombáznak minket, akkor mind a tíz ujjunkat megnyaljuk majd évvégén. Örüljünk amúgy, hogy ezt bemutatják, szemben például a Fountain-nel.

9 hozzászólás a “Az álom tudománya (The Science of Sleep)” bejegyzéshez

  1. Talán spoiler..

    Miután megjelent a stáblista, azonnal megakartam nézni mégegyszer, annyira hihetetlenül jó volt. Persze elfogult voltam merthogy a Makulátlan elme a kedvenceim közé tartozik, de még így is ááá. Ja igen nagyon tökjo volt a taxiban hagyott kamera, nagyon tetszett még a sípálya ábrázolása, meg amikor álmában beszélt vele telefonon, meg az időgép persze, meg minden. Ja igen, és valami eszméletlen jót aludtam a film után:) Jaj meg a kartonstúdió úgy egészében baromi jól nézett ki.

  2. természetesen van története: a rendező saját fiatalkorával oltotta be a filmet. bátortalan lépések a másik nem irányába, elbaszott beszólások, rosszul időzített cselekedetek: minden ott van, ami az ifjonti szívet mozgatja. fantasztikusan jó film, tegnap másodszor is letudtam moziban, s könnyen lehet, hogy nem utoljára.

  3. Elég régóta vagyok film őrült és elég sok filmet láttam már,de ez a film fenomenális.Nem is tudom hol kezdjem,ritkán fog meg ennyire film.Maga az ötlet ami nem mindennapi és lehet hogy nekem ezért tetszett.Na meg persze az álom világ ábrázolása,néha úgyéreztem magam mintha egy Peter Gabriel klippet néztem volna.Az biztos,hogy ezt a filmet eredetiben fogom megvenni.Le a kalappal,nincs jobb szó rá…..Zseniális!!!

  4. Haha, nekem is Peter Gabriel híres klippje jutott eszembe, már a trailerről. Osztom a pozitív véleményeket, a taxis kamerás jelenet nekem is különösen megmaradt, baromira eredeti ábrázolás volt! Az ilyen fajta filmek általában könnyeket csalnak a szememben, (pl. Amelie kisasszony (emlékeztek) aranyos idiotizmusa a lelkembe hatolt), ennél nem bőgtem vizesre a zsepim, de baromi szórakoztató volt. Marha jól ábrázolták sztem azt a kuszaságot, amikor nem tudja az ember, hogy ébren van, vagy alszik, néhány jelenetnél csak azért vágtam, hogy álomról van szó, mert Stephan halott édesapja ott figyelt a háttérben. mindenképp megéri, hogy az ember ne csak egyszer nézze végig. A trágárságok is mosolyra fakasztó aranyosságoknak tűntek benne, hahaha! Szóval nekem bejött.

  5. üdv!

    én hatalmas Gondry fan vagyok, napjaink és a 90es klippes korszakának talán elsőszámú vizuális zsenijének tekinthetjük, ezért is vártam nagyon a filmet, mert hát a klipjei valami eszméletlen eredetiek..

    és hát nem csalódtam, nagyszerű film lett, eredeti, ötletetes, mókás, romantikus, és tényleg kicsit olyan elmerülős mikor az álom-részek mennek, egyszóval GONDRY-S.
    szóval ezt a részét tovább nem is dícsérem. ami viszont meglepett: baromi vicces film volt, alapból utálom a francia filmeket,de enek nagyon ott volt a humora, kezdve a furcsa szituációkban való töketlekedéstől a stephane beszólásaival, ciki tetteivel, na és ami mindent vitt: a főnöke. hát az valami kegyetlen milyen poénokat nyomott, nem ilyen nagy hasraesős viccek ezek de szerintem nagyon üde és mókás szituációk jöttek ki belőle, főleg mikor ott volt az a szinesbőrű munkatársa is, hát az még mekkora kész volt, ahogy szivatta mindig a főnöke….szóval ez még 1 nagy pluszpont a fimnek. (mikor a főnök belép a clubba fekete bőrdzsekiben és rajta pár kitűzővel, stephane megkérdezi hogymiez, és a csávó valami haláli nyugodtsággal és magabiztosággal annyit mond: ez punk!…… hát ott meghaltam :-))))))))

    aki meg tudja szerezze be a The work of director széria 1-3 részét (Gondry, Spike Jonze, Chriss Cunningham), veszett jó….

  6. Helo

    7-8-szor lattam a filmet, ez talan mindent elmond arrol, mennyire tetszett :) Ha tehetitek szerezzetek be az extrakat a dvdrol, olyan dolgok derulnek ki belole, hogy hany evig gyujtottek a wc gurigakat (hulyenek is megeri) vagy a foldrenges eloidezese vulkan kitoreskor.
    A végén néhány szaktekintély is magyaráz az álmokrol, meg persze gondry a sajátjairol!

  7. Régóta megnézésre várt a film, és, hát, abszolút nem csalódtam, elképesztő film volt. Az álomvilág és a valóság keverése nagyon hatásosan keveredett. Tetszett!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.