Mechanikus narancs (A Clockwork Orange)

Valamelyik híres bloggerlányunk naplójában olvastam, hogy megnézte a fent nevezett filmet, és azonnal, rögtön, nyomban vagy még annál is hamarább a kedvenc filmévé tette. Mivel más is javasolta már lelkendező arccal, gondoltam megnézem. Így történt, hogy kölcsönkértem a filmet.

Mechanikus narancs

Első nekifutásra kb. 20 percig tartott a lelkesedés. Az értelmetlen erőszakon kívül (ultraviolence) nem volt semmi mélyebb tartalom. Tejet ittak, embereket vertek, és nőket erőszakoltak (“the old in-out”). Igazán XXI-ik századi egy 70-es filmhez képest. Amúgy sem szeretem azokat a filmeket, ahol 28 évesek játsszák el a 15 évest. Második nekifutásra kiderült, hogy 10 percre volt az első fordulópont, a börtönbe vonulás – és remélem ezzel nem lőttem a rajongók totemállatát, a Poént.

A film kb négy részre bomlik. A céltalan erőszak, a börtön, és a másik kettőt nem írom le, mert ha valaki még nem látta, akkor talán nézze meg inkább. Ha pedig olvasni akarja, akkor meg tegyen úgy.

Mondanivalót csírájában sem találtam, ez persze engem minősít. Annyira nem, hogy még utána is olvastam Wikipedián, ahol szintén nem bukkantam a mélység kincsére. Látványvilágra viszont teljesen profi munka, és a filmzenét sem tudom eléggé dicsérni. Nagyon jó élményt produkált ez a két összetevő. Emellett még plusz pont volt a film nyelvezete, s nem csak a fiatalok saját szlengjére gondolok (a nadsatra), hanem minden egyes szereplő stílusára. Hiába, a British English furán hat Hollywoodon edződött fülünknek.

Így utólag nem tudom, hogy a bloggerlány örömködése mennyire a filmnek, és mennyire a főszereplő kék szemeinek szólt. Ezt a filmet mindenesetre érdemes egyszer megnézni. Már csak azért is, mert a főszerepet játszó Malcolm McDowell (lásd képen) nem más, mint a Heroes sorozatból Mr. Linderman.

ezagyerek
írta
2007. 08. 25. 22:17
megjelenés
49
hozzászolás


49 hozzászólás a “Mechanikus narancs (A Clockwork Orange)” bejegyzéshez

  1. Nem Terence az Entourage-ból? :)
    Egyébként számomra ő tipikus egy filmes színész, aki vagy nagyon régen játszott filmekben, vagy egyáltalán nem találkoztam velük, vagy nem voltak normális filmek.

  2. neha rossz megtudni h milyen alapmuveket nem latott az az egyen, aki kritikakat ir mas dolgokrol!

  3. Zseniális film, a mondanivaló meg úgy tűnik annyira in-your-face, hogy már fel sem tűnik :)

  4. ez egy kult-film, a mondanivaló egyértelmű, ha máshogy nem megy, könyvet olvasd el, aztán nézd meg úgy, de a legjobb, ha törlitek ezt a kritikát. fejemet fogom, hogy egy majdnem 40 éves Kubrick MŰ!ről ilyet látok.

  5. Én csak szomorúságot érzek azért, mert valaki egy filmes színésznek titulál egy színészt, csak azért, mert ő filmismereti hiányosságban szenved. Több, mint 150 mozi és tv filmben játszott. A híres, hírhedt Caligula, Kék villám, Britannia gyógyintézet etc. Ha nézne angol filmeket is néha, nemcsak hálivudu-kat, meglepődne, milyen népszerűek és jók azon színészek, akiket csak érintőlegesen ismer.

  6. Én se voltam tőle hanyattesve, de nagyon is el tudom képzelni, hogy ez a film akkoriban nagyot ütött. Persze Kubrick zseni volt, azt csinálta, amihez értett, bírom a filmjeit.

  7. Nem értem a kommentezők felháborodását (persze, dehogynem). Mintha ez eddig nem egy kommerszfilmes blog lett volna… ki csodálkozik azon, hogy nem látták a Mechanikust eddig?
    Gondoljátok Bergmant meg Bressont igen?
    Itt limonádéfilmekről írnak, ez van.

  8. Elfogadom ezt a kritikát, de totálisan nem értek vele egyett.A mondanivalója kiszúrja az ember szemét, az értelmetlen erőszak meg nem hiszem, hogy benne van a film szótárjában.McDowell-t meg egy szűperhősös sorozatról kell megjegyezni…Esetleg a krtika írójánk több régebbi filmet kellene nézni, és régi film alatt nem az imdb top100-as listájában lévő alkotásokra gondolok(kezdetnek jó lenne CKubrick Cassavetes,Fellini).

  9. A filmről most lusta vagyok renes kritikát írni. Annyit mondok különleges. De az mondjuk abszolút érthetetlen számomra, hogy valaki azért néz le valakit, mert X film nem tetrszett neki. Egyből műveletlen, meg csak limonádéfilmeket kritizálnak az oldalon mi? Hát ezt meg, hogy gondoljátok? Nektek nem volt olyan film ami “alapmű” (nem mintha ez mindenkinek más filmeket takarna) és nem tetszett?

  10. “ez egy kult-film, a mondanivaló egyértelmű”… gyerekek senki nem lehet tökéletes, jó lenne nem erőltetni ezt az elitista f.szkodást. nem mindenki tanult filmtörténetet, ill. nem mindenki érdeklődése terjed ki a mostanság kultfilmnek nevezett hatvanas-hetvenes évek beli agyondícsért alkotásokra, amik egy része igy a 21. században visszanézve nem több egy kalap lócitromnál (clockwork orange pont nem ilyen, de akkor is)

  11. Szvsz érdemes megnézni a “nagyok” filmjeit, de nem kötelező ájuldozni. Én sem bántam meg a Mechanikus Narancsot, csak nem biztos, hogy megnézném újra, meg nem venném meg. Ellenben a 2001 szuperjó, azt soxor láttam, meg a Full Metal Jacket is tetszett.
    McDowell meg elég sok szart csinált, csak videón megjelent zs-kategóriás filmeket, igenis oda kell írni, hogy Heroes-Linderman, mert a fiatalság ott láthatja elsősorban, és az még minőség is a sok szemét mellett. Rutger Hauer is hiába volt jó a Blade Runnerben, ha azóta nem igen vállalt minőségi filmeket (kivétel a Sin City és Batman Begins).

  12. nem tudom miért kéne szégyelni hogy szórakozni szeretünk, ezért a mostnai kínálatból sok limonádét nézünk. Kívánics leszek 20 év múlva melyik lesz klasszikus belőlük. de pl a 2001-et mindketten szeretjük

  13. (kíváncsi lennék hányan voltak heroesnál így: ÁHÁ ez a csávó a mechanikus narancsból)

  14. Baszker, McDowell meg Heroes meg Entourage. CSI-részben nem szerepelt? Az lenne a döfi, onnan tuti ismerném.

  15. Olvastam a könyvet, láttam színházban és láttam a filmet is. Talán ajánlom a kritika írójának, hogy próbálkozzon meg a könyvel, az segíthet a story megértésében.

    A kritika – és a filmkritika főleg – iszonyatosan szubjektív. Létezik, hogy valakinek nem tetszett a Keresztapa és attól még nem hülye ember. Aki ezt nem fogja fel az a filmkritikát sem fogja fel és jobb ha nem is olvassa el mert csak frusztrálja, ha a kedvenc filmjét lehordják.

    A mondanivalóról annyit, hogy a megnemértett, odafigyelést igénylő ifjúság céltalan kallódásáról szól, a felnőtté válás nehézségeiről(a “céltalan erőszak” rész) és felhívja a figyelmet a túlontúl autoriter állam(a “börtön” rész vége) és az az által önmaga ellen szított fanatikus harc veszélyeire és fanatizmusára(a börtön utáni rész). És még rengeteg témát tárgyal anélkül, hogy a végén igazi nagy tanulságot vonna le. A főhős utolsó monológjából derül ki, hogy nincs tanulság, illetve a tanúlság az, hogy ami történt az még ezerszer meg fog történni, “ez van”.

  16. kiváncsian várom mi lesz a következő kivesézett film. talán előkerül a taxi driver, a one flew over the cuckoo’s nest, az apocalypse now, az eraserhead, vagy a mad max..tűkön ülök…gyááá :DDD
    utána meg ugrunk a 80as filmekre lassan :D

  17. lol, látom nem csak alaptalanul fud-olsz hanem rendszeres olvasó vagy.. értsd: ezeket már láttam. (80-as filmeről meg most volt szó)

  18. nem régóta vagyok, és nem láttam róluk itt kritikát.damn.
    de sztem maradjon az a koncepció, hogy az ismeretlenebb, nem agyonreklámozott meg az újabb filmeket külditek(pont)
    erre akartam csak kijukadni.

  19. amúgy valamikor el kell kezdeni. taxisofőrt sem 10 évesen láttam. szerintem tuti neked is van pótolni való bőven

  20. aláírom.
    csak kicsit bosszantott, hogy az egyik kedvenc filmemről megjelent egy ilyen cikk (egy olyan oldalon, amit nagyjából bírok :D), és ahogy néztem nem csak engem, de végülis mindegy.

    a lényeg benne van:
    “ha valaki még nem látta, akkor…nézze meg…”

  21. No Human, ha már elindultál a Kubrick úton, akkor lehetne a köv. kritika a Dr. Strangelove… Kíváncsi vagyok annak megleled-e a mondanivalóját?

  22. Vagy ezt a kritikát ez a gyerek nem viccel írta? Akkor inkább a Strangelove-t Human írja.

  23. ez az egyik legidegesitöbb film a világon. utálom. kubrickot imádom de ezt a filmet akárhányszor látom csak felbasz. és mindig néznem kell ha megy. ez idegesit benne a legjobban

  24. Akartam kérdést feltenni az első kommentem végére, mégpedig hogy mik a voltak normális filmjei? Nincsen nekem bajom McDowell-lel, jó színész, és játszhat színházban, vagy olyanokban, amikhez nem jutok hozzá, de sajnos nekem is a Tank Girl ugrik be róla először (12 éve láttam a tévében a werkfilmet, és annyira röhejesen szarnak tűnt).

    Egyébként attól, hogy valami klasszikus, még nem kötelező látni, pláne nem kötelező szeretni. Nincs annyi kedv és idő. Kedv alatt azt értem, hogy olyan hangulatban legyél, hogy be tudd fogadni a filmet, mert én például a Száll a kakukot halálosan untam, míg a 2001 – ami azért jóval monotonabb – az tetszett.

  25. ezt a filmet még nem láttam, de láttam már kubrick filmeket felliniket és nem úgy álltam fel h. ez a legzseniálisabb film amit valaha láttam.. ez 1 filmes blog nem szakértők írnak csupán “eccerű” emberek filmekről az ide látogatóknak. ha neked más a véleményed írd le oszd meg de attól még h. valakinek nem tetszett 1 film ő sem kevesebb mint te vagy aki jobban szórakozik 1 gyűrűk urán mint ezen.

  26. Ez egy kihagyhatatlan film. A TV2! leadta nemrég feliratosan!, alig hittem a szememnek. Így szerencsére eredeti hanggal lehetett élvezni, ami mellesleg brilliáns.
    Ez Malcolm McDowell egyik legjobb filmje és pont ezt láttam utoljára.:( Azóta rengeteg szar filmben alakított zseniálisan karaktereket.

  27. Lelki szemeim előtt kirajzolódik a haranggörbe.
    Köszönöm a reakciókat. Esetleg azzal tudnátok még segíteni az épülésem, ha az alapműveket felsorolnátok. Javulni vágyás van bennem.

  28. “Ez egy kihagyhatatlan film. ”
    hát én kihagytam, majd egyszer.
    ez a gyerek ez nem viccel-nek a Pókfocit ajánlom
    az is kihagyhatatlan.

  29. Pókfocit is kiadhatnák már DVD-n, mert évente egyszer bukkanok rá véletlenül a Filmmúzeumon, akkor is már a felénél járnak és üres videokazetta sincs kéznél soha!

  30. Nem tudom, ki írta a kritikát, de én a helyében nem lennék rá büszke hogyha McDowellt a Heroesból ismerném.. csak ennyi, ja és a film zseniális.nem is csinálhattak volna jobb véget. Fogadjuk el, hogy az emberek nem tudnak változni,még akkor sem,ha olyan trauma éri őket, mint a filmbeli srácot.miért kell minden filmnek happy and?! Szóval ez egy kihagyhatatlan film azoknak, akik tudják értékelni az újdonságot és a megszokottól eltérőt. akik meg nem, hát azok csak maradjanak a heroes-nál..

  31. rózsaszín sündisznócska: igazán nem akarok védeni senkit, de. egyrészt, ha nem tudsz eljutni a szerző nevéig, ami kb. annyira valós is, mint a tiéd, akkor részvét. senki nem mondta, hogy a filmnek nem jó a vége, és senki nem mondta, hogy happy end kell.

    és valamelyik filmsznob kifejthetné, hogy ugyan mcdowellnek ezen kívül (merthogy a film tényleg jó) melyik alakítása, ill. filmje volt annyira emlékezetes, hogy meg is jegyezzük. mondjuk a kids of the round table? az ezredforduló óta nem volt olyan filmje, amit a mozik is játszottak volna, azon kívül meg sorozatokban szerepelt. ez nem a narancsbéli alakítását húzza le, pusztán arra utalnék, hogy máshol nem nagyon találkozhattak vele az emberek 2000 óta.

    valamint azt sem értem, miért kell leszólni a sorozatokat és azokat, akik nézik őket? annyira elképzelhetetlen, hogy valaki egyszerre tudja értékelni kubrickot és mondjuk a lostot? nem vall enyhén beszűkült látókörre az, hogy egy csomó mindenki idejön anyázni, amiért valaki máshogy gondolkodik egy klasszikus filmről, amit több mint 30 évvel az elkészülte után látott, és közben egy olyan sorozatot szid, ami nem egy filmes képregény-feldolgozást kenterbe vert?

  32. Jaj, ugyan már, nem volt itt semmi anyázás, ne túlozzuk el. Sündisznócska nem találta meg a bal felső sarkot, ennyi az egész.

    Amúgy McDowell: If, Caligula, Time After Time. A 80-as évektől kezdve eléggé lesüllyedt a karrierje, de azért Kirk kapitányt még taccsra vágta. (egyébként ha már modern sorozatokkal vagdalkozunk, akkor én elsősorban a South Parkos vendégszereplését említeném meg :] )

    “annyira elképzelhetetlen, hogy valaki egyszerre tudja értékelni kubrickot és mondjuk a lostot?”

    Eh, magas labda, magas labda, magas labda… Maradjunk annyiban, hogy Kubrickot ne említsük egy lapon a Losttal. Meg úgy általában bármilyen modern hollywoodi mozgóképes anyaggal :]

  33. nem mondom, hogy nem hiányos a filmes műveltségem, de speciel a fentebbi macdowell filmeket nem láttam, de majd mindjárt megnézem az imdb-t, hátha kihagytam valami fontosat. amúgy tény, hogy voltak nála gyengébb karrierek is, nem is ez a lényeg, hanem hogy nem igazán volt értékelhető megmozdulása elég jó ideje. én konkrétan ezt az egy filmjét láttam, pedig aránylag sok mindent megnézek. ha ebből indulok ki, akkor a heroes beli vendégszereplése nem is olyan rossz kapaszkodó, hogy tudjuk legalább hova rakni. az egy másik kérdés, hogy az ottani karakterének milyen mélysége volt.

    kubrick nevét meg nem összehasonlításképpen raktam egy mainstream sorozattal egy mondatba, mert tényleg ég és föld (ahogy cubrick filmjei szinte minden más mozgóképtől mérföldekre vannak), csak próbáltam rávilágítani, hogy nem feltétlenül zárja ki az egyik élvezete a másikat, mindkettő szórakoztat, csak erősen különböző módon.

    az anyázás pedig erős kifejezés volt tényleg, bocs, ha valakinek a lelkébe gázoltam.

  34. stanley kubrick film.szerintem pedig nem rossz filmje bar van jobb is.dr starnglove ragyogás acellővedek jobb filmjei.aki irta a blog bejegyezest en elfogadom az ő velemenyet is nem tetszhet mindenkiek ez a film.nekem tetszik:)

  35. 15. Human Insect, ekkor: 2007. 08. 26. 12:09
    (kíváncsi lennék hányan voltak heroesnál így: ÁHÁ ez a csávó a mechanikus narancsból)

    Nekem például beugrott:) Csak hogy menőzzek. Igaz én is csak nemrég néztem meg a Mechanikus Narancsot, pont a Heroes mizéria közepén. Szval mázlim is volt:)

    Egyebekben a film nekem nagyon tetszett. De ettől még másnak nem kell szeretnie.

  36. Én inkább végignézek 100 limonádét, minthogy még egyszer végig kelljen ülnöm a Mechanikus narancsot. Most akkor fogjátok rám, hogy nem értettem meg a mondanivalóját, de ez a film akkor is bűnrossz.

  37. Én megnéztem a filmet, aztán rögtön letöröltem a gépemről, ilyen ne legyen rajta.
    Elolvasom a könyvet, az csak jobb lehet.

  38. Elolvastam a cikket, elolvastam a kommenteket, és a felénél letöröltem az internetet.

  39. Aki nem erti a mondanivalot, az olvasson kicsit utana Burgess eletenek, sok mindenre magyarazatot ad.

  40. Naonjó! SPOILERES
    Emberek valamiről más véleménnyel bírnak
    és nem állják meg írnak!
    Jómagam még ’79-ben hallottam először a filmről az akkor még csodás színvonalú METAGALAKTIKA első sci-fi filmeket méltató számából. Végül nemrég a digitv kényelmes programozhatósága jóvoltából lenyestem a filmet a cinemax-ról, orig. hanggal. Nagysokára úgy döntöttem, nincs mese mostmár megkukkoom. Úgy 20 percig bírtam valós időben nézni. Nekem a Kubrick féle feldolgozűs azt sugallta, hogy nem értelmetlen erőszakról, hanem szelektált büntetésről van szó – a könyvvel szemben (fehér ruhás de fekete kalapos csoport bánt nekik nm tetsző dolgokat). A hosszú svenkeket és őrült száguldást stb. már ff-el néztem és a film végéig már csak a cselekmény szempontjából érdekesnek látszó részeket néztem meg, ill a diaógoknak csak egy részét. Nem rossz ez a film csak lassú, az erősza meg kissé tréfás hangulata miatt elveszíti az élét. Lehet ezt szeretni.
    Másrészt kissé megfakultnak hatott a képi világ – a képek ugyan élesek, mégis. Amit igazán érdekesnek találtam az az Alex kondicionálására használt implantáló eljárás bemutatása és annak végén a már kondícionált állapot. Olyan apróságok feéett, hogy hogy lehet ekkora pszichiátriai rombolást visszacsinálni a szerző és a rendező nagyvonalúan elsiklanak. Pedig ha következetesek vagyunk a vége megoldás teljesen komolytalan. Ha egyszer a pszichiátrián “pain drog hipnosys” segségével valakit így lezúznak azt a “jóságos” pszihiáterek már csak lenyugtatózni, vagy zombivá tenni tudják… Egy ilyen vég megoldás pedig egész más kicsengést adott volna ennek a filmnek, ami persze nem erről bírt szólni.
    Klassz, hogy ennyien megnéztétek, és örülök ennek a frissen megtalált weboldalnak is.

  41. Számomra meghökkentő és ijesztő, alapos társadalom kritika.
    Még a mai filmek brutalitásával is versenyzik (erőszakolás).

    Semmi happy end, a bűnös az arcunkba mosolyog az utolsó percben (Alex, mint felhasznált eszköz a kormány által).

    Stanley Kubrick rejtett szexuális vágya is megjelenik +
    merész megoldások alkalmazása (meztelen nő képe – a 70-es években).

    Egy remek, nehéz darab, egy kiváló rendezőtől, nem, A RENDEZŐTŐL.

    Ajánlom mindenki figyelmébe akik, kicsit régebbi, nem limonádé filmek után is érdeklődnek.

    De a film megnézése előtt érdemes kezdeni a Kubrick életéről szóló dokumentumfilmmel (aminek szintén meg van az állandó feszültsége, végig azt gondolja az ember, hogy illegális anyagot találnak a dokumentum tárában és …) ;)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.