Roanoke Lidércei (Wraiths of Roanoke)

Sok rejtély van még a történelemben, melyről csak sejtéseik vannak a történészeknek, az egyik ilyen Roanoke szigetének története, úgymond az amerikai történelem egyik első talánya. Az első brit telepesekről van szó, akik az új világban kívánták megvetni lábuk, nem messze Virginia partjaitól, ugyebár innen sejthető, hogy az 1500-as évek utolsó negyedében járunk ekkor, pontosabban 1587-ben. A valós alap, hogy tényleg eltűnt az a 117 és még előtte 15 ember, és a mai napig senki nem tudja, mi történt valójában, nem maradt utánuk sok, csak romok, egy vizesárok és egy fába vésett szó, “Croatoan”. Egyesek szerint elhagyták a szigetet, és máris továbbálltak a Chesapeake-öbölbe (innen már a 20 évvel későbbi Jamestown, és hasonló történésekkel vonnak párhuzamot), mások szerint a fába vésett szó által mutatott helyen, egy azonos nevű szigeten éldegéltek az azonos nevű őslakosokkal tovább, egy harmadik elmélet pedig egyenesen a spanyolok által mészároltatta le őket.

Nos, itt jön be a képbe a Sci-fi Channel legújabb egész estés filmje, a Wraiths of Roanoke, mely egy kis misztikumot varázsol az amúgy is talányos történetbe. Mert miért ne lehetett volna pár ottragadt viking szelleme, amolyan lidércek, kik az élők lelkéből táplálkoztak, és pont kapóra jött nekik az a pár telepes, hiszen már elég rég ottrekedtek azon a szigeten. Mindezt persze teszi úgy, hogy tekintetbe veszi a fentieket, tényleg egész ügyesen lettek a történet szálai összeszőve, meglátszik rajta, hogy a koncepció már legalább 3 éve várta, hogy zöld utat kapjon, legalábbis ilyen szempontból kidolgozottabbnak és átgondoltabbnak éreztem, mint az átlagos SFC feature filmeket.

Egy Roanokei lidérc

A hosszabb felvezetés után térjünk is rá a szereplőkre. II. MacLeod, aki gyakorta az Adrian Paul névvel illeti magát, ezúttal Ananias Dare-t (Dare, aki ismeri a történelmet, annak ismerősen csenghet a név) személyesíti meg, és egész jó alakítást nyújt a Raleigh erőd frissen kinevezett vezetőjeként. Hasonló időkbe vitte vissza a Hegylakó is néha, így gondolom, annyira nem állt távol tőle a szerep, ellenben eléggé más karaktert is hoz, szóval tetszett a játéka, pedig igazából nem vagyok oda érte.

A félig-meddig eyecandy vonulatot egy svéd szépség hozza, Frida Show, akit ez előtt túl sok mindenben nem láttam, így nem sok viszonyítási alapom van. Ellenben tudtam én, hogy ismerősnek tűnt a lelkészt játszó alak, Terence H. Winkless, hiszen mióta véget ért az Országutak őrangyala, és nincs mit rendeznie (oks, most nézem, idén már lesz valami a keze ügyében), SCF filmekben szerepelget, a Lake Placid 2-ben és a Mega Snake-ben alakított 1-1 kisebb szerepet.
Néha már azon gondolkozom, hogy az megy ritkaságszámba, ha a rendezői székben nem magyar nevet látok, ez most ilyen, egy negyedik filmes rendezőt kapott a film, ettől függetlenül nem volt rossz, amit láttam.

Az effektek természetesen megintcsak hozták a szokásos szintet, tehát nem kell sokat várni, aki már hozzászokott az ilyetén filmekhez, fel se veszi a dolgot.

Nemsokára még egy feldolgozását láthatjuk a történetnek, gondolom én, valamelyest valósághoz közelebb állót, ugyanis a régészek egyre inkább úgy hiszik, hogy közel állnak a megoldáshoz, így többeket is inspirálva a történet megfilmesítésére. Bár ezen film producere és írója, a feltörekvőben lévő Rafael Jordan szerint őt inkább a Farkasok szövetsége inspirálta, és keresett valami hasonló történelmi témát a saját területén, nos, ez lett belőle.

Verdikt, kivitelezésében egész jó volt, szeretem a rejtélyes történelmi dolgokat misztikus színbe öltöztető sztorikat, a színészek sem voltak rosszak, de azt kell mondanom, láttam azért már jobb darabot is a Sci-fi-től, ha azokhoz kell viszonyítanom, kap tőlem egy 6-ost a tízből, amúgy a szórakozási faktora egy 7-es lenne úgy önmagában

6 hozzászólás a “Roanoke Lidércei (Wraiths of Roanoke)” bejegyzéshez

  1. Ugyan régi poszt, de most egy kissé aktuálissá vált: ma vettem meg DVD-n. A magyar keresztségben A vikingek titka lett a film címe, egész hangulatos borítóval, nagy büdös 18-as karikával a bal alsó sarokban. Kiadó a Klub Publushing (RTL Klub) és ami meglepett, hogy a film 4:3-ban jött ki. Gondolom a Sci-fi Channel nem így adta, de hát már az is öröm, hogy magyar piacra behoznak SC-s filmeket :) Magyar és angol sztereo szinkron van a lemezen. Extra nuku. De ha valaki szeretné a polcán tudni, az a fenti címen keresse. (Mondjuk az is érdekes, hogy nem a Roanoke-s eredeti cím van a borítón, amire emlékeztem volna, és nem zsákbamacskaként veszem meg, hanem az, amivel európában bemutatták: “Lost Colony”.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.