Harry Potter és a Főnix rendje (Harry Potter and the Order of the Phoenix)

Ott kezdeném, hogy a spoilerek emléke már fakul, így végül be lett iktatva ez a film is. Nem, továbbra sem olvastam a könyveket, de ugye ha egy film csak a könyv segítségével lesz értelmes, érthető, akkor ott gond van. Hát itt nincs, legalábbis biztos volt valami más is a könyvben meg mittudomén, de az a kevés történés ami a több mint 2 órába fért, az viszonylag logikusan követte egymást.

Harry Potter és a Főnix rendje

Pedig, ha az ember belegondol, akkor marhára kevés amit a történet előre haladt ebben a filmben is. Ú, én nem akarok spoilerezni, de néha teljesen fura ez az egész Potter ügy. Főleg az, hogy járnak már a suliba egy ideje, erre 2-3 komolyabb varázslatot tudnak, abból is tiltott az egyik amit Potter tud, legalábbis ha jól rémlik. Tényleg nem mennék bele jobban a történetbe, elég annyi, hogy a you know who kavargatja az egészet.

Ami baromira bejött, az a hangulatos látvány. Oké, sokszor vérgagyi volt a mögévetítés, főleg repüléses jeleneteknél, de pl. ami az elején lett ott a játszótéren, az wow. Meg pár varázslat is. Gondolom az utolsó részeknél még több párbaj lesz, de ami itt a film végén volt face2face nagyobb harc, az -szentségtörés jön- a Gandalf csatával ért fel a Gyűrűk ura filmből, de talán még jobb is volt.

Amúgy ha jól vettem ki a rajongók szavait, akkor a Főnix rendje az a potter könyv, amiben a legkevesebb dolog történik. Na most itt akkor dicséret illeti meg a forgatókönyv írót és a filmrendezőt, mert egy nagyjából izgalmas filmet sikerült kipréselniük magukból. Pontozásilag nem szállnék nagyon el, egy 7/10 talán mégis, de azért ez így egy 90 percbe is befért volna azért.

Ide kapcsolódik, külön posztot nem írnék neki, hogy most olvasom: Dumbledore meleg. A legviccesebb az, ahogy ez kiderült. A következő film, Harry Potter and the Half-Blood Prince, forgatókönyvét olvasta át Rowling, és volt utalás egy lányra, akivel kavart Dumbledore, erre az írónő ezt kihúzta, azzal hogy meleg. Aztán persze felfedte ezt valami felolvasáson is.

human
írta
2007. 10. 20. 20:57
megjelenés
29
hozzászolás


29 hozzászólás a “Harry Potter és a Főnix rendje (Harry Potter and the Order of the Phoenix)” bejegyzéshez

  1. nem volt rossz, csak a könyv nélkül nagyon érződött, hogy hihetetlen sokat kurtítottak. pár karakter teljesen motiváció és háttér nélkül cselekedett – a főnix rendje is csak lebegett, a nagy halál az 5. rést végén nem volt kivezetve és egy teljesen random varázsige ölt, aminek a könyvben szenteltek teret.

    6/10, mondjuk, de tuti, hogy a legarctalanabb rendezése ennek a résznek volt iparos meló. az 1-2. gyenge volt, de legalább gyerekfilm. a 3-4. látszott, hogy erős rendezők kezébe került.

  2. A film szerintem a Cuarón-féle 3. rész után a legjobb volt, bár lehet hogy ezt csak az mondatja velem, hogy megint láttam Gary Oldmant egy filmben, és ennek annyira megörültem, hogy jobbnak láttam a filmet, de.. moziba, egynek jó volt.

    SPOILEREK

    Az a mondat, amit Sirius mond, mikor megjelenik a film végefele a Minisztériumban, és azt mondja Malfoynak, hogy “Ne merd bántani a keresztfiamat! (Get away from my Godson!), na az a könyvben is benne volt, vagy az átírás során került bele? Mert az COOL volt, főleg amit utána csinált :D

  3. Örülök hogy így olvasás nélkül tetszett, nekem nem igazán jött be, a 3. még mindig toronymagasan a legjobb, de szerintem a 4. is lekörözi. És valóigaz ebben történik talán a legkevesebb dolog, de mégis ez a leghosszabb könyv, és hát épp ez az amit a filmek sosem fognak átadni, az iskola feelingje, na meg hogy nem csak 3 varázslatot tudnak :D

  4. Most nemtom az elejét Human-nak írtad, vagy nekem, ha nekem, akkor válaszolok, ha nem, akkor ne olvass tovább :)
    Szal olvastam én az összeset, az újat is, csak épp irtózatos lustaságom miatt marhára nem volt kedvem előszedni a HP 5-t, és keresgélni benne, gondoltam hátha valaki fejből vágja :)

  5. 2-3 komolyabbat! persze h sok másik varázslatot tudnak, azt én si látom. de az harcra nulla, hogy mittomén, világítanak a bottal vagy ilyesmi.

    Spoiler–

    Itt harry kettőt harcit tanított, ezen kívül tanulta gondolatolvasósat és még talán 1 volt a csatában?

  6. A Dumbledore meleg história egy nagy marhaság, mert akkor rég rámozdult volna Harryre vagy Pitonra…
    A könyvben meg sokkal ésszerűbben, sőt lineárisan van leírva a cselekmény, ott tényleg meg is érted, hogy miről szól ez az egész (monnyuk az igaz hogy 700 oldalból 500 fürdőskurvás sírással telik, de akkor is jó könyv az).
    mohinder: a harmadik a legunalmasabb az összes közül, de hát ízlések és pofonok.
    Sztem akkor is hiábavaló volt megfilmesíteni a sorozatot, egyszerűen szar filmben (nekem filmben a favorit a 2, jelenetben meg az 5ből a végén a párbaj (habár a könyv sokkal faszábbul írja le)), daniel radcliffe meg egy nyálas buzi. Persze Hermionét elkapnám aztán meg lyuk, lyuk, megduglyuk…

  7. nekem ugyanaz volt az érzésem evvel a filmmel is, mint a negyedik résszel, h túl rövid volt. Az első hármat úgy néztem meg, h nem olvastam egy könyvet sem, és gondoltam, elolvasom az elsőt, és még azon a nyáron legyűrtem asszem az első hat részt. Szal a könyvben télleg nem történik igazás semmi (OOTP), tehát azért cudos a forgatókönyvírónak, h egy iet ki tudott hozni belőle, de mégis, nekem kicsit üres volt a film. Nem vártam sokat, mert a negyedik rész az vmi baromi jó volt sztem (bár túl rövid aswell imo), és vhogy sejtettem h egy “noname” rendező nem fog tudni jót kihozni belőle. Semmi karakterfejlődés, csak úgy egymásután voltak pakolva a jelenetek. De legalább a vége tényleg látványos volt, de kb ennyi a filmről, sajna =(

  8. Malibu: Nem, ezt most konkrétan Humanra értettem, de azért örülök hogy válaszoltál te is :D

  9. “…gondoltam, elolvasom az elsőt, és még azon a nyáron legyűrtem asszem az első hat részt.” na ez az amiért a potter cucc zseniális!!!

  10. Hát szerintem meg az hogy Dumbledore meleg, nem is olyan furcsa, abból kiindulva ahogy egy-kétszer Harry-t kezeli…

  11. Az ötödik könyvben pont az érzelmi szálak a lényegesek, pl Cho vagy az occulmency. Na ezeket nullára vágták a filmben. Ehhez jön, hogy átírták a sztorit is több lényeges ponton…

  12. Meg az hogy a könyvben katartikus volt az utso csata a minisztériumban, legalábbis én szarrá flesseltem közben. A filmben sztem laposra sikeredett.
    Majd IMAX3D-ben lehet jobban durvít:)

  13. LOL, Dumbledore meleg volt :D Hát ez kész :]

    Az utolsó könyv elég sok mindent árul el Dumbledore multjáról, de ez valahogy kimaradt :D

    Btw, emlékeim szerint benne van a könyvben is, az a “ne merd bántani a keresztfiamat” dolog. Sirius elég bad-ass volt a könyvekben is :)

  14. A HP filmekkel szerintem az a legnagyobb gond, hogy könyvekhez képest pont azok az apró epizódok maradnak ki a történetekből, amiktől az egész összeáll egy jól kidolgozott világgá. Emiatt a Főnix rendje film leginkább a fontosabb jelenetek egymásután pakolásával előállított sztori lett, a folytonosság sem az igazi, sokminden nem is lett megalapozva. A könyveknél megvan az az érzés, hogy egy iskolaév történetét olvasod, a filmnél meg max. egy-két vágóképet látsz, hogy most akkor tél/nyár lett. Vágom, költségek meg hossz; a látvány legalább rendben volt (a repkedős részeket leszámítva).

    Egy másik dolog, ami zavart az 5. filmben: ahogy telik az idő, egyre nyilvánvalóbb, hogy a Hermionét alakító Emma Watson egyelőre borzalmas színésznő. A klubhelységben nevetgélős jelenetnél konkrétan én szégyeltem magam…

  15. SeSam: Na ja ahogy Chot elintézték a filmben, az azért kicsit túlzás volt, meglehetett volna másképp is oldani szvsz

  16. Szerintem a legjobb rész volt, habár nem olvastam HP könyveket, csak nézem. Engem végig lekötött , jó szórakozás volt.

  17. Honnan van ez a Dumbledore-meleg infó? Nem tartom kizártnak a dolgot. Rowling minden szereplőrjéről tud még ezer dolgot, amit a könyvekbe nem írt le, csak Ő tudja, és kész.

  18. A harmadik rész volt a legrosszab, nem is értem mit dicsérnek rajta, egyszerűen pocsék volt, a 4. és az 5.-ik rész jobb volt, csak az volt a gáz ahogy tőrténéseket egymásra dobták(itt egy kis humor, aztán még egy kis akcio és máris kész a tőkéletes film), az első kettő jo volt, a kőnyv-hőz viszonyítva is.

  19. Dumbledore tényleg meleg, teljesen official infó, Rowling árulta el egy feolvasáson:

    szó szerinti idézet:

    The question was: Did Dumbledore, who believed in the prevailing power of love, ever fall in love himself?

    JKR: My truthful answer to you… I always thought of Dumbledore as gay. [ovation.] … Dumbledore fell in love with Grindelwald, and that that added to his horror when Grindelwald showed himself to be what he was. To an extent, do we say it excused Dumbledore a little more because falling in love can blind us to an extent? But, he met someone as brilliant as he was, and rather like Bellatrix he was very drawn to this brilliant person, and horribly, terribly let down by him. Yeah, that’s how i always saw Dumbledore. In fact, recently I was in a script read through for the sixth film, and they had Dumbledore saying a line to Harry early in the script saying I knew a girl once, whose hair… [laughter]. I had to write a little note in the margin and slide it along to the scriptwriter, “Dumbledore’s gay!” [laughter] “If I’d known it would make you so happy, I would have announced it years ago!”

    Jo also said after revelation: “You needed something to keep you going for the next 10 years! …Oh, my god, the fan fiction now, eh?” (forrás: http://the-leaky-cauldron.org)

  20. “A könyveknél megvan az az érzés, hogy egy iskolaév történetét olvasod, a filmnél meg max. egy-két vágóképet látsz, hogy most akkor tél/nyár lett.”

    A 3. filmben Curano mester jól megoldotta ezt: bagolyröpte közben váltott évszakot a táj.
    Az 5. film rendezője egyszerűen elhadarta a könyvet, mindenfajta koncepció nélkül. Nem volt sem tinihorror, se gyerekfilm, se rendezői film vagy akármi.

    Amúgy ha a Warnernek erre a (nagyon jól hozó) franchise-ra nincs elég pénze (relatív kevés CGI), akkor mire van?

  21. Én is meglepődtem amikor néztema filmet, hogy az új forgatókönyvíró egész jól összeszedte a fontosabb dolgokat…sajnos a kövi rész förgatókönyvét is majd az fogja írni aki az 1-4 filmekét is. Rajtam kívül nem hiányzik senkinek se John Williams zenéje?

  22. Kevés CGI… aszondja
    Dementorok
    Kreacher
    Grawp
    Thestralok
    Voldemort arca (ugye nincs orra)
    Komplett varázspárbajkodás
    Tüzijátékosdi
    Különórás varázslósdi
    Hogwarts tekintélyes része
    Minisztérium kiegészítése, komplett próféciák részleg
    Meg még egy rakás apróság, amit észre se vettél, vagy nem gondoltál CGI-nek.

    Valamire csak elment az a kábé 150 millió dollár azért…

    Ami a filmet illeti… sztem a prófécia is lényeges elem volt, elvégre ezért verték át Pottert; plusz Rowling sokat fáradozott ezen az egész előre elrendelés kontra szabad akarat témán. Meg úgy általában ez a rész lett volna a kamaszkor a főszereplők életében, lázongás a rendszer ellen, lázongás a szülők/gondviselők ellen, satöbbi.

    SZVSZ a harmadik rész eddig a legjobb, annak sikerült valamennyire elkapnia hangulatokkal, képekkel a regény komolyabb témáit, és önmagában is viszonylag jól megállt. Az volt az első film ami le tudott kötni a könyv ismerete nélkül, és lényegében annak hatására olvastam el később az összeset ;)

  23. Én olvastam a könyvet, sajnos, ezért komooly elvárásaim voltak. Aztán azon kaptam magam, hogy hiperűrsebességgel pörög a cselekmény, mindenféle magyarázat vagy értelem nélkül. Volt itt magában beszélő, enyhén Gollamos beütésű házimanó, aki miatt majdnem fuccs lett az egész filmnek, mert Rowling megfenyegette a készítőket, hogyha nem rakják bele, akkor nem engedi megfilmesíteni az utcsó két részt. Hát két percért kár volt cirkuszolni.
    Szerintem legalább egy órát kivágtak a filmből, mert ismétcsak a gyerekek lettek a célközönség. És ugye a gyerkőcök nem szeretik, ha félbe van szakítva a film…
    Aztán jöhet a nagy finálé, ami látványos volt, de megintcsak kimaradt millió és millió lehetőség! Aki a forgatókönyvet adaptálta, annak azt tudom mondani, hogy jól kiemelte a lényeget, csak elfelejtett magyarázatot adni mellé.
    Ja, a másik, amikor meghal az egyik főszereplő, azt nagyon drámainak akarták, még a hangot is elvették, előtérbe szorították a zenét is, megjegyzem a Gyűrűk urában milliárdszor drámaibb halált csináltak. És ilyen ratyi eltalálnakmeghalokegymásodpercalatt halált már ezer éve nem láttam.
    A film 7/10

  24. Engem is sokkolt. Ugy olvastam a neten,hogy erre a dologra nincs hivatkozas a konyvben, ennek kulon orulok, de remelem a megfilmesitesben sem lesz benne semilyen buzis jelenet. Engem szemelyszerint csak az erdekel ami a konyvben van. Szerintem Dumbledore konybeli jellemevel nagyon nem fug ossze ez a “meleg historio” es senkinek nem hasznal ez a plusz info az ironotol, csak art az egeseges gondolkodasnak. A masik dolog, hogy egy gyerekkonybe semmikepp nem valo az ilyesmi, az csak nagykoruaknak valo. En szemelyszerint Dumbledore-ra mindig asexualisan gondoltam,akirol esetleg azt tudtam elkepzelni, hogy mindig csak platoi szerelmei voltak es azon tul soha nem jutott, mert annyira idealizalja a dolgokat, hogy fizikai szerelmig az keptelen eljutni. A platoi szerelemnel szerintem teljesen mindegy, hogy milyen nemube szerelmes az ember, mert az illeto lelke szamit es nem pedig a teste. Ilyen alapon szerintem senkit sem lehet melegnek nevezni, meg akkor sem, ha a szerelmenek a targya azonos a sajat nemevel, mert ez csak platoi, a lelekrol szol, ami szerintem asexualis dolog. En ahogy utana olvasgattam ennek a historianak a neten, ugy velem, hogy Dumbledore platoi szerelmet erzett egy ferfi irant, ami egy mely lelki baratsag kezdetet jelenthette volna Dumbledore szamara,ha nem derul ki Gellert Grindelwald-rol, hogy a fekete magia hive. Akkor tartanam jogosnak Dumbledore-t melegkent feltuntetni, ha fizikai szerelem is lett volna barmelyik ferfival, de en a konyv alapjan inkabb ugy kepzeltem el Dumbledore-t mint akinek meltosagan aluli dolog lenne a fizikai szerelem, o ahhoz tul bolcs es mellesleg oreg is. Vegervenyes velemenyem a fentebb leirtak ellenere is az, hogy szerintem egy gyerekonyben semmikeppen nincs helye a melegsegel kapcsolatos kijelenteseknek, met a gyerkeket csak osszezavarja. A baj meg az, hogy egy gyerek nem is tudja megfeleloen ertelmezni a dolgokat.

  25. A könyvben semmi utalás nincs arra, hogy Dumbledore meleg, legfeljebb az, hogy lila talárt hord. Viszont az előző hozzászólás szerintem kicsit spoileres.

  26. Dumbledore-al kapcsolatban lenne pár hozzáfűznivalóm. szerintem ez nagyon prűd hozzáállás.Senki sem öregen és bölcsen születik, ő is volt fiatal, és biztos volt testi kapcsolata. Ha homoszexuális volt, akkor férfival, és pont. Mit nem lehet ezen elfogadni? Tény hogy a hp-ból nem gyerekkönyv lett, de ez a sztori szerintem kifejezetten különlegessé teszi az igazgatót.

  27. Má’ nem azért,de nem Dumbledore a meleg(ahogy én tudom),hanem maga a színész,aki Dumledore karakterét játssza,persze ezen lehet vitatkozni,de szerintem ez is csak egy szaros médiafelfújt…

  28. az író mondta h a Dumbledore karakter meleg a könyvekben. Marhára nem a színészre gondolt, és azért ő már cska tudja, hiszen ő írta.

  29. “az író mondta h a Dumbledore karakter meleg a könyvekben. Marhára nem a színészre gondolt, és azért ő már cska tudja, hiszen ő írta.”

    Azt hiszem most értettem meg a “Vannak dolgok amiket jobb nem tudni!” mondást. (döbbent gülüszemű smiley)
    (Legközelebb Voldemort lesz pedofil? )

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.