Arachnophobia

Azaz pókiszony. Kismillió ember mellett jómagam is hasonlóban szenvedek, egyszerűen nem tudok megbarátkozni velük, rémálmaimban se jöjjenek elő a pókok. De terápia kell, és kezdeti lépésnek az ember gondolná, hogy megteszi egy pókos film is, bár tapasztalatból beszélek, mikor azt mondom, ez nagyjából egyenlő a nullával, mivel nem változott a helyzet, pedig már nem is tudom hány száz alkalommal láttam ezt a filmet. Mindenesetre, talán ezért is, mindig nagy hatással volt rám, és szinte minden egyes alkalommal ugyanazt az iszonyt éltem át. Mi a jó horror ismérje, ha nem ez, kérdem én.

Arachnophobia rovarírtó manus

Ebben szenved Dr. Jennings is, a városi doki, aki családjával leköltözik a Kaliforniai Canaimaba, hogy cseperedő gyermekeinek megfelelő körülményeket biztosítson, nyugalmat, távol a nagyvárosok zajától. Csakhogy nem ő a kisváros egyedüli új lakója, hiszen egy Venezuelában honos, igen agresszív természetű, és még halálosabb mérgű pók is ezen a szép, verőfényes napon dönt úgy, hogy megválik otthonától és új életet kezd ezen a szép kis farmon, aholis egy romantikus est alkalmával össze is jön egy már ottlakó házipókkal. A kisváros amúgy is csekély számú lakója pedig szépen elkezd ritkulni.

Frank Marshallnak és feleségének, Kathleen Kennedynek eddig is számos jelentős alkotást köszönhetünk, olyan filmeket támogattak, mint az Indiana Jones, a Vissza a jövőbe, vagy az új Bourne-trilógia. Azonban Frank Marshall a rendezői széket is megjárta, mégpedig két kisebb werkfilm után pont ezzel a filmmel kezdte, ezt követte az Életben maradtak és a Kongó. Mivel ha a producer páros neve szóba kerül, nagy esély van még egy név feltűnésének, természetesen itt is megjelenik Spielberg neve, hasonlóképp működött közre többek között a Kincsvadászokban avagy a Szörnyecskékben is. A történetért pedig az anno Kék villámmal debütáló Don Jakoby a felelős, akitől legutóbb az Evolúciót láthattuk.

A főbb színészeket azt hiszem, nem kell különösebben bemutatni, feltételezem, mindenki látott már tőlük filmet. Kezdjük talán pókfóbiás dokinkkal, Jeff Daniels-szel, aki iszonyatosan jól hozza a paranoiás alakot, a tőle elvárható módon. Egy ezt átérezni nem képes embernek bizonyára humoros látványt nyújthat bizonyos helyzetekben, de akik együttéreznek vele, némi megnyugvást remélhetnek a város legjobb, és azt hiszem, egyben egyetlen rovarírtójától, John Goodmentől, aki ezzel a szerepével a rovarírtók királyává is avanzsált a szememben (no offense az igaziak felé), igazi színt varázsolva a filmbe.
Talán egyetlen negatívum a színészek soraiban Julian Sands volt számomra, de őt már a Warlockban sem szerettem, és nem kifejezetten a negatív karaktere miatt.

Mellettük olyan színészek tűnnek fel, mint James Handy vagy Henry Jones, akik számos filmben támogattak már főszereplőket.

A film nem csak a frászt hozta természetesen rám, igen szórakoztató is volt, hiszen kellőképpen ötvözi a feszültséget a humorral, ebbe persze nem kis részt Goodman visz bele. Ha a többi nagy alkotáshoz kellene hasonlítanom, egy erős 7/10-et illene adnom rá, de mivel csak kis híján maradt ki az all-time top 100-as listámból, a régi nagy kedvencekhez hasonlóan nálam a területén simán jár az a tizes is.

Nem éppen B-kategória, lassan klasszikusról van szó, de egyrészt a műfaja miatt, másrészt azért, mert aki még nem látta, ma este 10 órakor pótolhatja a Viasaton, mindenképpen meg kellett említenem ezt a kiváló filmet. Én tuti a képernyő előtt ülök majd. Jó szórakozást.

Arachnophobia poster

24 hozzászólás a “Arachnophobia” bejegyzéshez

  1. ezt láttam kiskoromban, kb 1 hétig nem tudtam rendesen aludni :D
    még mindig utalom a nyolclábúakat szal kihagyom :)

  2. Engem eltiltottak és egyszer otthon egyedül megnéztem. Na azóta betegesen félek a pókoktól, de azért ez egy ideje megszűnőben van. Pl. a nyári vizsgaidőszakban folyamatosan pókok mászkáltak rtajtam és ezt a szerencse jelének tudtam be. Na, 18 évesen elhatároztam, h újra megnézem. Nem ment. Ergo, legprofibb horror =D.
    Ja és itt egy kis plusz: http://www.youtube.com/watch?v=Zdj9vMH4BfQ
    (érdemes végignézni)

  3. Hat nem tudomm.. En mar tizenegynehany eves koromban is rohogtem rajta, aztan par ev mulva meg mar vegig se birtam nezni.

  4. hmm a korához képest elég igényes a plakátja ^^
    asszem a maeste viasatos – nosztalgiázós lesz! :D

    A killbill-t a másik csatornán ugyis 12+ ra vágják, tehát inkább idegesítő lesz mint élvezetes…
    viszont az A.I -t még nem láttam.. lehet azt kene potolni? :P

  5. John Goodman legjobb alakítása nagyon megmaradt bennem!!!!:D
    zuttty és rá lép a pókra aztán lassan elandalog és közben ezt motyogja”gonosz vagyok”!!!!!:D:Dén biztos hogy nééézem!!:D

  6. az a.i. pont a végén lesz jó. botsáska meg nekem ezért, de sírós lett a vége. az elejében csak gigolo joe üt. meg teddy.
    horrorterrornak inkább az a buzi lárvás film. slither? amiben a firefly kapitánya seriffet játszik (csak nem az égből).

  7. a nem b az szimplán tény, csak megjegyeztem, mert általában b-kről írok ide, a klasszikus meg azért, mert jelenleg a nagyot alakító 80-as évekbeli filmek már annak számítanak, pár év, és ez is megélheti ezt, bár lehet, már most is belefér
    hogy mitől tesz le egy film vmit az asztalra? pl. ha évekkel később is utalnak rá más filmekben, akkor az már jelent vmit sztem

  8. “”Nem éppen B-kategória, lassan klasszikusról van szó” – Ezt miből gondolod, Mammut?”

    abból, hogy 1. nem B. 2. klasszikus?

  9. Winnie, látom, elővetted a vicces oldalad, ideje volt, hiányoltuk egy páran, lol.
    Nem a B vonatkozásba kötöttem bele, de szerintem messze nem klasszikus. Ráadásul épp Mam’ írja, hogy az objektivitás csíráját is mellőzi a megítélés kapcsán, hisz Ő maga is egy kényszeredett aspektusból szemléli a produkciót- hiszen a fóbia alanya. Nem akarom ragozni a dolgot, nem rossz a film, csak kíáncsi voltam, mivel érdemelte ki itt a klasszikus jelzőt.
    “a nagyot alakító 80-as évekbeli filmek már annak számítanak, pár év, és ez is megélheti ezt, bár lehet, már most is belefér” – eléggé ambivalens reflexió, ráadásul elismeri a felvetett kételyt.
    Az pedig, hogy mennyit ér egy idézés, utalás…nos, sok tényezőtől függ, de ezt Mam’ is tudja, ez azért lejön az írásaiból.

  10. GOD DAMN YOU FRANK MARSHALL!!!
    Ha Isten lennék első dolgom lenne, hogy kitörölném ezt a filmet! A végtelenbe! Meg a pókokat is!!! Nekem nem csak 1 hétig tartott a hatása, életemben nem izzadtam annyit ágyban. Meg persze a cipőfelhúzás folyamata is 5 perc lett.
    Ha nem lettek volna a természetfilmek a jófej Krokodilvadásszal meg hasonlók (meg a pókember) még mindig utálnám a pókokat, de madárpókokat még mindig kiírtanám!
    Ja amúgy filmről nem tudok semmit sem írni, mert abszolút el akarom felejteni minden részletét, de kösz, hogy írtatok róla!

  11. Domcsi:

    “de szerintem messze nem klasszikus”
    a klasszikus jelző viszont nem egyéni szubjektív jelző, pláne egy díjnyertes film miért ne érdemelné ki? azért, mert neked nem tetszett? loller… á, botorság, nekem sem jön be a keresztapa, de elismerem, hogy klasszikus, mivel azt nem én mondom meg, hogy az-e, avagy sem
    egy utalás meg igen sokat ér, már önmagában jelzi, hogy egy nagyobb filmről van szó, ami ismert, és ezt a filmet nem egyszer vették elő

    “Ráadásul épp Mam’ írja, hogy az objektivitás csíráját is mellőzi a megítélés kapcsán, hisz Ő maga is egy kényszeredett aspektusból szemléli a produkciót- hiszen a fóbia alanya.”

    ezzel meg csak kiragadsz egy érdekességként megosztott dolgot mindabból, amit írtam, semmi bajom a krokodilokkal pl., mégis jó a lake placid is, semmilyen kényszer nincs, ez mindőssze csak egy plusz, ami esetleg külön kedvet csinálhat másoknak
    és igen, én szeretek szubjektíven nyilatkozni a filmekről, és ellenben nem szeretem az objektív írásokat, de egy klasszikus jelző, mint említettem, nem szubjektív

    btw “Mammut”…

  12. Trib:

    :)
    mondjuk én már azelőtt nem voltam jóban a nyolc lábú rémekkel, hogy megnéztem a filmet, tehát könnyű lenne a filmre fogni, de nem lehet :)
    én amúgy cápákkal és madarakkal álmodtam anno a jaws és a birds után, de azóta sincs semmi bajom velük, madaraktól sem rohanok el, ha meglátom őket :D
    a pók az más, mindenkinek van vmi hülye berögzülése, nekem ez

  13. örök emlék marad, amikor a moziban (arachnophobia, amikor éppen nem tudod, h hol is a rohadék) a hosszú hajú rocker haverom nyakán a haja alá pókmód befuttattam az ujjaim:) először ő üvöltött egy hatalmasat, aztán a többi 25 fő a teremben:)))

  14. Nekem egy John Goodman idézet jelenti a film esszenciáját:
    Amikor már megjönnek a városból a menő (pók)biológus arcok, erre megjelenik Goodman, és beszól:

    “Delbert McClintock vagyok, féregirtó kisiparos, üdvözlet a kollegáknak. ”

    :))

  15. Még valamikor 8 éves koromban egyedül maradtam és elhatároztam, hogy megnézem. Na azóta félek a pókoktól =D Persze mostanra kicsit azért enyhült a félelem, de most sem tudtam teljesen végignézni a filmet, ami azért nagy szó, mert rám a horrorok általában nem hatnak. Magyarul egyetértek az állásponttal, miszerint nem B kategóriás. Évek óta várok, egy hasonlóan hátborzongató produkcióra. Talán majd a Rec.

  16. Megnéztem tegnap még egyszer. Kérdés: Még nagyon régen láttam és akkor úgy emlékeztem az a vége hogy kimászik egy pók a dobozból… Itt meg valami földrengéses dolog volt. Akkor az egy másik film? Vagy ez a videó változat volt?

  17. Júúj, de régen láttam már ezt a filmet. Emlékszem mennyire féltem amikor először néztem. :) De azért még megnéztem jópárszor, videókazin. :D :))

  18. Gyerekkoromban ezt falun láttam, ott meg ilyen pottyantós deszkabudi volt, hetekig nem mertem bemenni, vagy ráülni, tele volt dögökkel mindenhol.
    Goodman a legjobb arc. Mikor meggjelenik talpig beöltözve a végjáték közben, mint valami Darth Vader :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.