Csillagpor (Stardust)

Nem is tudom hol kezdjem, így biztos egy csapongó írás lesz a vége, viszont aki teheti, az marhagyorsan ne hagyja ki moziban ezt a fantasy- kaland- romantikus filmet. Még amíg játsszák. Mesefilm felnőtteknek, aminek a 138 perces hossza nem bátorítja az embert a megtekintésre, de miután kényelmesen elhelyezkedtem a székben, kb. 5 perc után elvarázsolt. Hiába na, Neil Gaiman, ezúttal nem Mirrormaskosan elborultan.

Csillagpor - Stardust - Kardoznak

Az előbbi mondatra visszatérvén, Neil és a film készítői ezúttal populárisabban ragadják meg a fantázia témát, de így is, szinte teljes a varázslat. A történet röviden annyi (figyelmeztetés: nagyon röviden), hogy Tristan szerelmes egy világi javak iránt érdeklődő átlagos de szép leányzóba, és hogy bizonyítsa felé szerelmét, egy lezuhant csillagot kell elvinnie neki. Mondtam, hogy rövid. Természetesen a csillag még kéne pár személynek, de Tristan ér oda elsőnek, a többiek pedig üldözik egy darabon.

Hogy ez mégis miben fantázia? Az egész egy Angliai falu melletti királyságban játszódik, Stormholdban, ahova egy falon levő lyukon át lehet átkelni, ami így átjáró két világ között. A valóságtól elszakadt helyen pedig rengeteg dolog különleges. Például a varázslat mindennapos, mint hogy a poénok is. Ez utóbbi már nem is tudom kinek érdeme, ezért Neil Gaimannak fogom tulajdonítani a fantasztikus párbeszédeket. Már az alapötlet mennyire tetszetős, hogy a csillagok élőlények és így a lezuhant csillag például egy gyönyörű nő. Claire Danes-t meglátni és megszeretni a szerepben egy pillanat műve volt. De a sok apróság tovább növeli az élményt, ilyen például a villámok befogása és árulása. Szerintem fantasztikus ötlet.

A szereplők pedig, hát nagyon nagy a csapat. Egy gonosz boszorkányt játszik Michelle Pfeiffer és az elején van egy jelenet, amikor megfiatalodik, megnézi meztelen a popóját a tükörben és kacsint marha szexin. Vagy ott van egy gonosz király, akit Peter O’Toole játszik, és azt támogatja hogy a fiai megöljék egymást, hogy csak egy maradjon, mert az lesz a király. Ebből is rengeteg poénos jelenet van, mert a meggyilkoltak szellemei a királyságban ragadnak amíg nincs új király. Na jó, nem akarok minden apróságot ellőni. A nem nagyobb nevek is fantasztikusan játszottak, legalábbis a filmbe tökéletesen illően.

Stardust - Csillagpor - Vendéglő

Akire még külön elszórok pár karaktert, az Robert De Niro. Azt hallottam, hogy a könyvhöz képest nagyon meg lett növelve a szerepe. Ezt el is hiszem, mert ott volt idő és távolságbeli gond igazán a filmben, de ezt hagyjuk, mert simán el lehet tekinteni attól az apróbb hibától, főleg mert szerintem marhajó az összes jelenet amiben a kalóz De Niro tiszteletét teszi.

Csillagpor értékelés

Erre én most egy 9/10-et adok így a szürke éggel teli napok közben, mert olyan jó napos hangulatot árasztott. Elvarázsolt, kiragadott a nyálkás időből, és végigmosolyogva a több mint két órátutamra engedett. A Hd változat kötelező lesz amikor kijön. Mondom, ha tehetitek akkor ezt moziban, amíg megy.

61 hozzászólás a “Csillagpor (Stardust)” bejegyzéshez

  1. Nekem is nagyon bejött a film. Először sg.hu-n olvastam róla, utána kerestem, már várom, hogy behozzák a helyi moziba, tuti elviszem osztálytársaimat rá. A poénok tényleg nagyon ütnek, a karakterek pedig nagyon szeretnivalóak :) Én is csak ajánlani tudom mindenkinek!

  2. Nekem ez volt *A* (utó)nyári film. Egyszerűen király volt, abszolúte mozis film de újranezős lesz szerintem pár hónap mulva. A De Niros poén meg akkorát ütött… Szóval story, szereplők, kép, zene nagyon ott volt.

    P.S: utána elolvastam a könyvet és az valahogy annyira nem jött be.

    P.S.2: Ricky Gervais! Ricky Gervais! Ricky Gervais! Ricky….

  3. Teljesen egyetertek az elottem szolokkal: ez a film kifejezetten szorakoztato. Ugy ultem be ra, hogy na jo, fantasy film, egye fene nezzuk meg, de az elso 10 perc utan magaval ragadott. A poenokat inkabb felnottekre szabtak, mint gyerekekre, bar az alap tortenet pozitiv ertelemben mese.

  4. Sztem is nagyon zsír volt. Szkeptikus voltam előtte hogy ilyen jó kritikákat kapott mert a trailer alpján alsóközép kategóriás fantasynek tűnt.
    De végül ütött, nagyon jó poénok voltak…
    “MIndig tudtuk hogy langyi vagy”

  5. pont ezaz, hogy én csomó so-so kritikát olvastam róla, a trailer nem volt az igazi, erre a film meg fantasztikus.

  6. Nekem pont hogy nem tetszett. 4/10
    A sok aprosag nagyon jo volt, az osszes mellekszereplo jo volt, csak a foszereplo sracot hagytam volna ki 100%ban, meg a csillag szoveget irtam volna ujra nullarol :D Oke akkor mar nem is maradna film, de azok ketten kifejezetten idegesitettek :)

  7. amikor bejött moziba, gondoltam megnézem mert bejött a trailer, de haver nem akart eljönni, meg azt mondta h bugyuta így hagytam a fenébe… hétfőn unatkoztam és elmentem megnézni, hát srácok ekkora POZITÍV csalódást!!! akkora vigyorral és ojan jókedvel jöttem ki a moziból! tökéletes a film! egyszerűen nekem csinálták :D úgyhogy holnap megint elmegyek és megnézem mostmár barátokkal is :D 9/10 nálam is szintúgy, mestermű!

  8. Én úgy mentem el rá, hogy lehet, nem fog nagyot szólni, meg odakinn is bukott, de hát volt már erre példa, szóval ez biztos de kurva jó lesz. Aztán kijöttem és azt mondtam ez de kurva szar volt. Én már nem is tudom mit vártam, felére nem is emlékszem. Szerintem ez így, hogy fantasy-vígjáték nagyon fing. Egy percet nem élveztem belőle, hiába akart hangulatos lenni. Sajnálom, a Filmbuzin lévő kritikák 85%-ával egyet értek, de ez 9/10??? Jézusszíve…

  9. A főszereplősrácot, sőt, a halovány csillagcsajt én is lecseréltem volna, de maga a film gaimanosan zseniális. A könyv abban más, hogy egészen más mellékszereplőkön van hangsúly, de a kis sziporkák ugyanúgy megvannak ebben is, abban is.

    És -zs-, szerintem nem vígjátéknak kell nézni, egyszerűen csak egy furcsa fantasynak, vagy méginkább furcsa mesének.

  10. Nem ajánlom senkienk!!! Rég láttam ennyire sablonos filmet, 10 perccel előre tudtam mi fog történni… Attól még nem lesz jó egy film, hogy ha éppen az adott trendi műfajban csináljuk meg ugyanazt amit már régebben is láttunk. Jó lenne ha végre lennének rendes fantasy filmek is, mert ez nem az. 3/10 és ez is csak azért mert tényleg volt benne 1-2 poén, de nekem ez kevés.

  11. A magam részéről is jár a 9/10. Nem túl bonyolult a történet, ez igaz. Viszont csodásan össze van rakva, nagyon eltalált a látványvilág, és mondjuk a főboszorkány dévaj kacsintása, deNiro magánszáma, vagy a kecske-ember transzmutáció minden pénzt megér.

  12. Hali!

    Én láttam nagyon bejött végre egy romantikus film ami nem tipikus amerikai klisés csöpögös szirup…
    Nálam 10/10 iszonyat jó volt!

    Gery

  13. En nagyon szerettem, pedig elotte ketszer olvastam a konyvet, es altalaban regenyekbol keszult filmekkel sosem talaljak el az izlesemet. A Stardust viszont pont olyan, amilyennek lennie kell, sikerult benne hagyni Gaiman zsenialis humorat, es a szineszek is nagyon jok. En a sracot is birtam, epp ilyennek kepzeltem, egyedul a kiscsaj nagymonologja idegesitett, amikor az egerhez beszel, az nem valami hiteles. Egy csomo mindent viszont, amitol feltem, hogy majd mit kezdenek vele a filmben – pl a halott kiralyfiak, meg a fiatalodo boszorka – remekul megoldottak, egyik legjobb regenyadaptacio szerintem.

  14. “éppen az adott trendi műfaj”?????????
    Ember, Rowling a Pottert is Gaimantól nyúlta. Ha ő nem lenne, akkor nem lenne most trendi ez a műfaj.
    Meg “fantasy vígjáték” :((( No comment.

  15. Requiem!
    Ha már itt tartunk, ha JRR Tolkien nem lenne akkkor nem lenne trendi ez a műfaj. De most nem könyvekről beszélünk. Érdekes mód a Gyűrűk Urából sikerült egy az alkotáshoz méltó filmet csinálni. Ez a film viszont egy klisé, sokkal jobban kellett volna adaptálni a storyt.

  16. A könyvet még nem olvastam, igy simán elhiszem hogy az adaptáció lehetett volna jobb is – node. Ez a film egy mese – felnőtteknek, és jól látszik rajta hogy nem is akar több lenni. Én azt éreztem hogy élvezték forgatókönyvvé irni, a szinészek élvezték eljátszani (még a nagyobb nevek is a kisebb szerepeket) és én pedig marhára élveztem megnézni.
    Az aki nem, valószinű hogy az ingerküszöbe a manapság holivudban divatos csattanók, hűdehirtelen fordulatok és vérkemény pszichológiai meg társadalmi problémákban való könyékig vájkálás által csiszolódott oly-oly “magasra”, hogy nem tudja átadni magát egy hálisten pátosz helyett humorral átszőtt fantáziamesének.
    Élmény volt, végre(!) nemtomhány közelmúltbéli filmszinházba látogatás után, úgyhogy én abszolút szubjektivitást bevállalva megadnám a tizest a 10-ből.

  17. Szívemből szóltál, Sophie! :)
    bolha, te meg próbálj tovább látni Tolkienen. Tudom, a film miatt egy ideje mindenki azt hiszi, de korántsem ő volt a fantasy megteremtője.

  18. Mielőtt félreértés lenne nem akartam senkit se megsérteni, csak látva a 9/10 -10/10-es érétkeléseket meg a véleményeket a filmről elgodolkodtatott, hogy nem lehet, hogy csak nekem nem tetszett ez a film. Ezért bátorkodtam leírni a negatív kritikámat. A 10/10 akkor is egy vicc, kb nagyon kevés film van aminek én megadnám ezt a pontszámot, de ti tudjátok…

  19. ennyi erővel a 3/10 egy vicc, mert csak kidolgozásilag meg színészileg meg párbeszédileg minimum 5/10, még ha utána húzza is az ember a száját :P

  20. Majdnem megint elkövettem azt a hibát, hogy a fantasy szó miatt kihagytam ezt a filmet (ugyanezt eljátszottam a Terabithiánál is), de sorra jöttek a pozitív visszajelzések és úgy döntöttem, hogy ezt nekem is látnom kell. Elképesztően gyönyörű mese, a szó legjobb értelmében. Látványos, humoros, izgalmas, varázslatos és felemelő. Nagyon jók a karakterek és az őket életre keltő színészek, De Niro hosszú évek után végre valami normális filmben is szerepel, már csak ezért megérte elkészíteni. Az év egyik legkellemesebb meglepetése, tőlem is kap egy 9/10-et.

  21. Gyönyörű szép volt, nagyon tetszett!!! A szereplők is jól játszottak, a helyszinek is varázslatosak voltak, mint ahogyan a film is teljes egészében… 10/10!

  22. 10/10-es film nem létezik. Az azt jelentené, hogy tökéletes, nincs tovább ennyi volt. Felesleges tovább filmet csinálni.
    Szóval ez csak 9.99/10-es lehet :)

  23. Nekem NAGYON tetszett a film!Komolyan,én semmit nem tudtam róla előre,de elképesztően pozitív csalódás volt!És Charlie Cox nagyon jó!Ahogy Claire Danes is.Mikor jelenik meg dvd-n?

  24. Üdvözlet!

    Nem akartam ide írni, mert már mindenki az egekbe magasztalta a filmet és hát igazuk van, minek ehhez hozzászólni?
    Én is azokhoz tartozom akiket a film elvarászolt. Megnézése után nehezen múló mosoly költözik az ember arcára. Mégis annyira érdekes, hogy egyeseknek mennyire nem tetszett a film. Nem igazán értem mi bajuk volt vele. A sok “klisé” meg “sablon” beszólásokat sem nagyon értem. Rengeteg film van amire simán illenek ezek a jelzők, de szerintem erre pont nem.
    Tényleg őszintén sajnálom azokat akiknek nem tetszett.

  25. Nagyon-nagyon-nagyon tetszett! Ilyen filmek kellennek még! Elfeledtette minden gondom-bajom, felhőtlenül szórakoztam!

  26. Jóó igaz a 10/10 csak jelképesen annyi, olyan nincs. :) Viszont! Én is alig várom, hogy dvd-n is megjelenjen, abszolút megéri mégegyszer úgyis megnézni. :)

  27. Üdv

    Nekem az a meglátásom hogy ez a film a lehető legjobb volt a manapság általam látott filmek között. Olyan magával ragadó volt a történet hogy olyat Guy Ritchie filmek óta nem láttam…(sry nálam a Blöff a favorit) Szóval szerintem megér egy 9/10-et.

  28. Tegnap este néztem meg, mert már nagyon unatkoztam, de engem is magával ragadott a történet, na meg persze az egész, ahogy megcsinálták. Egyszerűen fantasztikus. 9/10, egyértelmű. Mellesleg én sem értem azokat a hozzászólókat, akik azt mondják, az első 10 perc után tudtam mi lesz. Én is tudtam. Meg azt is, hogy egy mese, és happy end lesz a vége. Na és? Ettől még lehet jó egy film. A Stardust az is.

  29. Sosem olvastam még olyat fantasy könyvben, hogy “a fiú a szőrös emberke furcsa bogyói mellé vizelt”, és a Csillagporban bizony ilyen le van írva. Azon is felszaladt a szemöldököm, amikor Tristan apja és Tristan anyja hardcore-ban csinálja a füvön, de olyan lehetetlenül gagyin megírva (“a nő zihált, s ahogy meglovagolta, olyan volt, mint egy ponty”), mint amit még egy színvonalasabb pornó novella sem tűr meg.
    Borzasztó volt tehát a könyv, nagyon jó szem kellett ahhoz, hogy egy ilyen rosszul megírt, sablonos regényből ekkora jó filmet csináljanak.
    Persze aztán lehet, hogy a fordításban volt a hiba, de még ez sem indokolja a történet és a végkifejlet laposságát. (A boszorkány ránéz a csillagra, “látom, a fiúnak adtad a szíved”, sóhajt, és elbattyog.)

  30. Zseniális, magával ragadó, szép, aranyos, látványos, humoros, abszolút mese, minden és a legjobb értelemben.

  31. Nos, megnéztem a fantasy, romantikus, kaland filmek egyik – és szerintem joggal nevezhető – gyöngyszemét. A képi világ gyönyörű, nincsenek felesleges párbeszédek, nincs semmi ami zavart volna az egész film alatt. Egyszerűen tökéletes alkotás. A hősi karaktert megformáló Charlie Cox, igazán jól hozza a “szőkehercegfehérlovon” fílínget, de mégis az egész film alatt egy kicsit a “a király egyszem fia körbe sasolja a terepet kalandután kajtatva” érzés rohangált a fejemben, de mégis a történet máshogy mutatja. A film véleményem szerint zseniális. Egyszerüen magával ragadóak az effektek, a színészi játékok, az operatőri munkák és a vágások dicséretesek, a zenéről nem is beszélve. Az a legjobb a filmben, hogy amikor az ember ugy érzi, hogy “Na, itt be is punnyadt a film”, akkor történik valami, ami a nézőben még inkább felkelti az érdeklődést.
    Értékelésem pedig 9/10. IIIIIIISZONYAT JÓÓÓÓÓÓÓ, csak ajánlani tudom mindenkinek.

  32. SPoiler veszély!
    Nem rossz film, legalábbis az összes Harry Potternél jobb. A királyi palota itt is egy hegy-torony szerűség tetején van, úgy látszik a Gyűrűk Ura óta ez már kötelező. A könyvben nem tudom mi van, de ez a fal fantasy-land határán nem nyújt túl nagy védelmet tekintve, hogy a film végi ceremónián ott van az angliai falu teljes lakossága.:)
    Kis negatívum még, hogy a kalózhajó legénysége “el-Karib tenger kalózai-osodott”, magyarul nevetségesen bárgyú idióták gyülekezete.:)

  33. Huu… Most néztem meg végre és egyszerűen nem tudom levakarni a vigyort az arcomról :)))). Amúgy is imádom Neil Gaimant, de ez egyszerúen fantasztikus volt…Asszem meg is nézem mégegyszer.

  34. Hétévégén én is megnéztem és csak jót tudok róla mondani. A 9/10 jár neki. Egy felhőtlen szórakozást nyújtó, felnőtteknek való mese. Jó színészek, aranyos sztori, klasz látvány, poén hegyek. A film végi víváson majd össze pisiltem magam a röhögéstől. Nagyon jó volt.

  35. 31. Hópihe, ekkor: 2007. 12. 01. 2:28

    Ne írjál már le ekkora f@szságot, könyörgöm!!!
    Szerinted a 110 éves filmművészet végső és egyetlen célja a néhány éve (na jó, legyen egy évtizede) kiépült, dilettáns kritikai rendszer kiszolgálása, és a maximális ítélet elérése?? Ha egy film esetleg egy (jelzem, szubjektív, mert a kritikus is ember, ha éjszaka nem volt szex, le fog húzni egy filmet) kritkustól urambocsá megkapja a 10/10, 100/100, 1000/1000, tökmindegy, maximális értékelést, akkor bezárhatja Hollywood, a bombayi meg a nigériai stúdiók a kapukat, Európa, Ázsia meg Mexikó rendezői komoran lehajthatják a fejüket, hogy “hát gyerekek, megcsinálták előttünk, most akkor ezt a művészeti ágat lezárhatjuk, elérte a csúcspontját”, vagy mi?!
    Ostobaság, ostobaság, az értékelésen nem múlik semmi, és akkor nem is említettem azt, hogy a kritika azoknak a menedéke, akik nem tudnak (tehetség, lehetőségek, szerencse, akármi híján) maguk is alkotni. Tudom jól, én is foglalkozom kritikával.

    38. Atum, ekkor: 2007. 12. 06. 15:03

    Remélem ismerősek a “posztmodern”, az “irónia”, a “klisék kiforgatása” szakszavak és haverjaik. Gaiman nem azért vizelteti hősét a kicsi szőrös kecskebogyói mellé, mert nem tud írni, hanem mert másképp közelíti meg a fantasy-tündérmese kliséit. A “máshogy”-ból jó esetben műfajok és irodalmi trendek virágzanak ki, az irodalom története legalábbis ezt látszik igazolni. persze ízlés kérdése, ha ez valakinek nem tetszik. De objektíven elítélni azért mert olyan amilyen… hát nem tudom, a helyedben nem tenném.

    A filmről meg annyit, hogy valamiben erősebb a regénynél, másban gyengébb, hatásosnak hatásos, szépen kidolgozott, bár a tempója kicsit hullámzó. Gaimanban viszont nehéz csalódni, ha valaki mondjuk olvasta az Amerikai isteneket. Az speciel zseniális.

  36. Most néztem meg a filmet, sokáig halogattam, de ha tudtam volna, amit most tudok… akkor beszáguldok egy moziba, ezt tényleg ott lett volna érdemes! Rég láttam ilyen filmet, amit végig vigyorogva-nevetve követtem, a feelgood garantált!
    9/10 a minimum nálam :) Fantasztikus egy film volt, megy a kedvencek közé :D

  37. Nekem 10/10!
    Mese és fantasy és jól összerakott!
    Mindegy ezt már elmondták mások is! Azoknak akik a történet sablonos elemeit tekintik mérvadónak nem ajánlok több fantasyt vagy mesét megtekintésre mert ők túl komolyan vették ezeket ahhoz hogy normálisan kritizálni tudják a filmet vagy hogy élvezhessék.
    Aki csak egy minimális gyermeki naivitást magával tudott csempészni a lelkébe a film megtekintése előtt az valószínűleg élvzte korlátlan mennyiségben illetve átjött neki a film mondanivalója és hangulata is!
    Ok ok. A mondanivaló esetleg azoknak is akiknek nem tetszett és nem tudták átéléssel nézni!

  38. Human már az elején kimondta a döntő szavakat: mese felnőtteknek. Aki nem tud így leülni elé azt csak sajnálni tudom. Nálam 10/7.5

  39. nekem nem tetszett.A hangok jók.A szövegek tökmindegy.Igazábol nem tudott magával ragadni.Kevés jó karakter volt benn ha egyáltalán volt.Nevetni nem nevettem,max akkor mosolyogtam mikor az egyik tesót lelökték a toronybol a fivérek és a szelleme visszarepült apja mögé lapos arccal.Ennyi.Biztos nagyokat sír rajta sok ábrándozós túlsúlyos tini aki szerelmes novellákat olvas reggeltől estig.Hát én nem fogok:) 4/10

  40. Sziasztok!
    En sajnos csak angolul lattam a filmet, de igyis nagyon bejott!Poenos,izgalmas,latvanyos!Amin sokat mosolyogtam benne az az volt hogy amikor a csillag valaminek nagyon orult akkor mindig fenylett!Nem tudom megfigyeltetek e.Na meg persze a szellemek!Azok halaliak voltak:DMeg meg sorolhatnam mennyi minden tetszett de felek nem ferne ide:DDmindenesetre az egyik kedvenc filmem lett!!:))

  41. Előrebocsátom, hogy nem szeretem a fantasy-t. A HP-t és a Gyűrűk urát kifejezetten rühellem (na jó, utóbbit nem annyira), szóval nem érdekelt különösebben a Stardust. Aztán minap vettem egy hd-tvt, és valamivel ki kellett próbálni. Random rákereséssel Stardust hdtv kiadásából szedtem le a samplet, ami a király hívatja gyermekeit rész volt. Le is szedtem az egészet, és hát mit mondjak, zseniális lett a film :) Nagyon tetszett, ha nem olvasom most, hogy 138 perc volt, akkor magamtól 1,5 órára tippeltem volna, eddig ilyet talán csak BSG-nél tapasztaltam. De Niro meg egyszerűen zseniális volt.

  42. Nekem tetszett a film, dvd-n neztuk meg.
    De Nero tenyleg jo volt. Jo kis film az. Es allitolag elegge szukos penzbol csinaltak ahhoz kepest meg tok jo is lett.
    Bolha tenyleg nagyon csunyan lehuzta a filmet, dehat vigyazni kell a hitelre is neha, kinek igy kinek ugy.
    Miert a taxisofort meg a blow out ot vagy a sergio filmeket tizesezed le? (kerdes bolhatol)

  43. énmégcsak nemrég láttam nadehát igenottvan.a karakterek tisztajók sok a poén.engem a szellemek nagyon megfogtak.hát szakadtam rajtuk.ugyültek mintha moziban lettek volna:DXDXDénis azt tudom mondani h ajánlom mindenkinek mert nagyon jóóó a filmecske.pont az h én olyan vok h nem , sőőt utálok egy filmet megnézni többször.de ezt kb 25x láttam már és még mindig nagyon teccik.hát csak nézze meg aki tudja!!

  44. Oh my God!!! Nem számítottam ekkora meglepetésre! A legjobb úgy, hogyha nem tudsz róla semmit, csupán olvastam itt a filmbuzin a “Top 10 idén látott film – 2007” bejegyzést és most megyek rajta végig elölről, amiket még nem láttam. 40%-át láttam csupán.
    Köszönöm az ajánlást FILMBUZI!
    Én sírtam a végén, olyan gyönyörű.

  45. Jah, és Michelle Pfeiffer-t főboszorkánynak? Egy másik zsenialitás!!!
    A széppé változás tükrös jelenete, hát az tényleg negyon szexi.

  46. OMG! Erről majdnem lemaradtam, már vagy fél éve porosodott az asztalomon. Fantasztikus mese, ami pár perc alatt berántja az embert. Gyönyörű képi világ, egy rakat poén, pure fun! 9/10

  47. Hát szerintem sok volt benne a nagyon Gyűrűk Urás bevágás benne.A történet viszont tetszett Robert De Niron pedig kifejezetten behaltam :D nekem ez egy 7/10

  48. Sajnos csak ma jutottam el odáig, hogy megnézzem, pedig sajnálom, hogy anno nem moziban láttam, mert tényleg zseniális film. Gainman meg maga a zseni.

  49. Előbb a könyvet olvastam, aztán láttam a filmet, aztán nemrég az angol eredetit is elolvastam és tegnap újra megnéztem a filmet. A könyv jobb. De ettől függetlenül a film is jó. Igen kellemes szórakozás. A varázslatok különösen tetszettek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.