George A. Romero’s Diary of The Dead

Már túlvagyok jó pár horroron, nem egy zombi témájún is, de az esetek igen nagy százalékában maximum a pure fun értékük miatt nézem őket. Romero filmjei viszont azok, melyeken félni is tudok. Eszem ágában sem lenne röhögni az ijesztő és hiábavaló jövőképet felvázoló jelenetsorokon, szorongok, egyfolytában az a gondolat kerít hatalmába, hogy mi a fenéhez kezdenék ilyen esetben. Természetesen kb. semmihez, de a többi zombifilm után ilyen dolgok meg sem fordulnak a fejemben.

A Diary Of The Dead színészek

Úgy sejtem, nem kell bemutatnom Romero munkásságát, az a fajta rendező, aki igazán ért hozzá, hogy úgy mutassa be a világvége borzalmas képsorait, hogy azok tényleg rettenetesek legyenek. Mert nem elegendőek a lassan, de biztosan közeledő zombik sokkoló képsorai, de folyton emlékeztet minket arra is, hogy nem csak tőlük kell félnünk. Mint ahogy az eddigi filmjei is, ez is kritikus szemmel nézi az emberi fajt és gondolkodásmódot, sőt, mivel a kézikamera még reálisabban mutatja be az egészet, talán itt az eddigieknél is nagyobb társadalomkritikát kapunk a képünkbe.

Persze itt is van hősünk, kellenek a hősök, szükségünk van rájuk, egyszerűen kell valami kapaszkodópont, egy röpke fénysugár a reménytelenség közepette. Ezt a szerepet hivatott betölteni a maga módján Jason Creed, aki éppen egy horrort forgatott a filmszakos barátaival, amikor az egész világ a feje tetejére állt. A haditudósítók nyomdokain járva igyekszik kézikamerájával minden mozzanatot rögzíteni, azzal az eltántoríthatatlan céllal, hogy az emberek láthassák a tényleges igazságot, ne csak a médiák haszontalan, elferdített, vágott képsorait, hogy az embereknek esélyük legyen elkerülni mindazon hibákat, melyeket ők elkövettek. Kevés kivételtől eltekintve az ő kameráján keresztül nézhetjük végig a filmet. Ügyesen volt megoldva, ráadásul még csak nem is zavart, pedig én aztán ki tudok készülni a kamera rángatásától.

A szereplők hozták a kellő játékot a tanácstalanság, kilátástalanság és a félelem vegyes érzéseivel küszködő karakterek megformálásához. Sokan utálják a film alatti narrátorokat, nekem nincs különösebb bajom velük, maximum ha túlzásba viszik, itt nem ez volt a helyzet, szépen illett a stílushoz, egy kicsit dokumentumfilm jellegűvé tette, és ugyan nem szeretem a műfajt, de mint mondtam, még a számomra elfogadható mértékeken belül volt, így nincs okom a panaszra.

Romero kicsit visszakacsint az előző részekre is, és maradt némi fekete humora az ötödikre is. Van jó pár remek pillanata, de közel sem a gore került középpontba, hanem inkább a nem ritkán önös érdekeiket néző, sekélyes karakterek. Akik végeláthatatlan vérengzésre vágynak, vagy akiknek a Holtak hajnalából a remake volt az igazi, amondó vagyok, alapban hozzá se kezdjenek.

Nekem eddig mind a négy rész tetszett, mindegyik valahogy más volt, és az ötödik rész is hozta a maga saját, egyedi stílusát és mondanivalóját. Míg az előző részek inkább a történések közepette játszódtak, itt a legelső perceket láthatjuk, amolyan így kezdődött érzetet keltett bennem. Méltán kijár neki az idei első 10-es pontom, és megy a többi mellé a polcra, ahogy megjelenik.

Mammut
írta
2008. 03. 30. 14:32
megjelenés
37
hozzászolás


37 hozzászólás a “George A. Romero’s Diary of The Dead” bejegyzéshez

  1. tényleg nem kötözködés miatt, de a média a médium többesszáma, ha már nagyon muszáj, akkor médiumok, de olyan, hogy médiák, na olyan nincs.

  2. latinban lehet, hogy kilóg, de ez magyarul van írva, és magyarban a média nyelvtanilag egyes szám, még ha jelentésileg többes számmal is bír, akkor is, így a médiák helyes, mint ahogy a médiái is, nézz csak utána :)

  3. Te a land of the deaden tényleg szorongtál? nem mondom hogy rossz film, de nem azért mert parás.
    vagy az nem is tartozik bele a sorozatba?

  4. Ulquiorra:
    Night of The Living Dead (1968), Dawn of The Dead (1978), Day of The Dead (1985), Land of The Dead

  5. pukkandur: mint írtam, mind másmiért volt jó, a land of the dead fun volt, és annak kiváló szvsz

  6. Hmm, 10-es lett az nem rossz, bár Romero kezd olyan lenni, mint Dario Argento, mármint abban, hogy a 80s évek óta, leszámítva a traumát Argento nem csinált jó filmet. Pedig az Inferno-t és a Suspiria-t mai napig a valaha készített egyik legjobb horroroknak tartom, de elég az OFF-ból. Félek, mivel a Land of The Dead elég rossz volt, ő is erre a sorsa jut, de ez bőven megérdemel egy esélyt, igaz, hogy 10-est kapott, de te a avp2-re is 10-est adtál, amire én saját blogomon 4-est, de ízlések és pofonok, ne vedd magadra! ;-)

  7. nem vettem :) igen, ízlések és pofonok, de abban egyetérthetünk, hogy megnézés után kell eldönteni
    én nem találtam benne kivetnivalót, és nagyon örültem, hogy visszatért a gyökerekhez kicsit

    a landdel nem volt bajom, kilóg kicsit a sorból, de bejött az is, bár ehhez vajmi kevés köze van stílusilag
    én inkább a kézikamera dologtól féltem, hogy félbe kell majd hagynom miatta a filmet, de egyáltalán nem volt zavaró, mint azt írtam is

  8. Köszi az ismertetőt/értékelést, kellően felkeltetted az érdeklődésemet, meg is nézem. Bár annyira nem szeretem Romero-t (mondjuk még mindig jobb mint a szvsz súlyosan túlértékelt Argento), de tetszik a koncepció.

  9. én pár hete láttam ezt a filmet és azt kell mondjam, utáltam. furcsa is volt látni utána, hogy imdbn milyen magasan van a pontszáma, mert nincs benne semmi jó.

    amit az amish csávó művel, azt a moziban konkrétan kiröhögtük. és nem csak mi, mindenki hangosan felröhögött.
    amúgy a film nagyon amatőr, low-budget és a hihetőségnek még csak nyomát se találtam. most komolyan, mitől hihető az, ha már az elején mondja a csaj, hogy azért rakott bele zenét, hogy megijesszen? de legyen ez csak az én rigolyám.

    a cloverfield velem el tudta hitetni, hogy az a valóság, ez nagyon messze volt attól.

    nálam 10/2, de mindenki döntse el maga.

  10. Ha már zombik és kézikamera, akkor egyértelműen a [REC] című spanyol remek, ami ugyan nem teljesen zombi kategória, de sorolhatjuk oda is nyugodtan (28 nappal/héttel később szerű fertőzésről van szó). Mérföldekkel jobb, mint a Diary, a tény pedig, hogy a shakycam ötlet a [REC]-ből származik, nem elhanyagolható.

    No offense, de ha nem láttam volna már a filmet, akkor a röhejes AVP2 10-esed után vajmi kevés hitelt adnék az irományodnak. Itt már közelebb jársz, de messze nem 10-es ez sem.

  11. persze, a recből származik a shakycam :) most nem azt mondom h a rec sz*r film, de azért ezt ne

  12. jól van, igazad van, rosszul fogalmaztam. a shakycam alapvetően a blair witch-től eredeztethető, de a zombi kategóriában (már ha létezik ilyen) a rec reformált, innen nyúlta az ötletet romero. hogy ne érje szó a ház elejét, a rec-et spanyolhonban tudtommal még 2006 végén bemutatták fesztiválokon.

  13. Igen, a [rec] egy nagyon jó film, és az amcsik nemsokára remakelik no comment…

    Malibu:
    HhAAHH, szíven szúrtál és megforgattad a kést, túlértékelt Argento??? Igen, amit a Trauma óta csinált az nem valami nagy durranás, de az addigi munkái miatt szerintem egyáltalán nincs túlértékelve!!! Egy remek rendező, és a filmjei sokkal jobbak, mint ezek az amcsi szemét hatásvadász horrorok.. tisztelet a kivételnek.

  14. ízlések és pofonok, no de a belekötésekre azért válaszolnék :)

    kézikamera alapvetően blair witch project, bár lehet, már korábban is volt rá példa, de az a reklámkampányának köszönhetően a leghíresebb

    a rec nem volt rossz, de túlságosan is csak az ijesztegetésre ment rá, a légkör viszont totálisan hiányzott belőle, nálam 5-ös volt, ha jól emlékszem

    a filmben elhangzó zenével ijesztegetés szöveg logikusan abban az alternatív világban élő filmnézőknek szól, véletlenül sem ijesztegetni akart vele Romero, és nem is tette, hiszen azt a filmsulis diákok tették a filmben, és az ebből fakadó ijesztegetés ereje kb. olyan erős volt, mint a múmia film, amit készítettek
    mint ahogy a régi filmekben is, itt is a légkör az ijesztő

    nem szeretem a spoilert, de Samuelhez kötődik a film kevés humoros jeleneteinek zöme, szóval mi mást lehetne tenni, mint nevetni?

    a kézikamera által pedig csupán realisztikusabb a dolog, de eszem ágában sem volt valóságtartalmat keresni bárhol is

  15. “a rec-et spanyolhonban tudtommal még 2006 végén bemutatták fesztiválokon.”

    tudtommal nagyjából egyszerre mentek anno fesztiválokon

  16. tweener: igen, túlértékelt, de nyugi, az én véleményem ilyen téren abszolút nem mérvadó, hisz más, klasszikusnak (és a filmvilágra nagy hatással rendelkezőnek) mondott rendezőket is szimplán túlértékeltnek tartok.
    Számomra úgy általában az olasz horroripar nem mutatott fel értékelhető alkotást, nem találtam meg a közös nevezőt Mario Bravával, Ruggero Deodatoval, Umberto Lenzivel, stb.

    Ezt a filmet pedig egyelőre halasztom, neheztelek is rád, Mammut, felteaselsz itt, erre kiderül, hogy khm.. fogalmazzunk úgy, hogy még nem kapni a film DVD-jét :P

    Sebaj, addig pótolom a [REC]-et, vagy utánanézek a Poughkeepsie Tapes-nek, vagy a Paranormal Activity-nek (nem, utóbbi főszereplője nem Szulák/Csiszár szelleme). Ehh, még azok sincsenek, marad a [REC].

  17. hát, én ott írom: “megy a többi mellé a polcra, ahogy megjelenik”, nemtom, ebből mi jött le neked :D

  18. Érdekes pro és kontra.Általában én vagyok mammut barátunk nemezise, ami miatt Human-tól már privát mailt is kaptam, mondván ne személyeskedjünk.Mammut értékeléseit általában elosztom 3-al, majd gyököt vonok belőle és igy kapom meg az általam adható pontszámot.NEM SZEMÉLYESKEDTEM!!!

    A filmet még nem láttam és el kell mondnaom hogy nagy Romero rajongó vagyok és általában zombihorror fan.Ezért nagy esélyt adok a filmnek!A 10 ben, mint általában most is kételkedek.De kiváncsi vagyok, hogy akinek a holtak hajnala remake tetszett (mert nekem nagyon) akkor az miért ne kezdjen hozzá?

  19. Szeretem az ien zombis filmeket. viszont ez a kamerás megoldás nekem nem jött be. Kb nem sokat láttunk a külvilágból. 6 / 10

  20. znono: nem azt mondtam, hogy ha tetszett, hanem azt, hogy ha a remake az igazi, erős különbség van a két dolog között, mivel a remake inkább egy akciófilm

  21. G@bee, Mammut!
    nem a [rec]-ből, nem is a blair witch-ből származik a shaky cam ötlete, de még csak nem is az utóbbi a leghíresebb. azért egy filmes oldalon filmkritikát író valaki ezt igazán tudhatná. én sem tudom, melyik az első ilyen film (igaz, nem is írok filmelemzéseket), de az egyik legismertebb talán a cannibal holocaust, ami 20 évvel a blair witch előtt készült.

  22. igazad van, ch is ott volt, de mint írtam is, nem biztos, hogy a bwp volt az első (amúgy az átlagemberek fejében tuti, hogy a bwp van, elég erős volt az a reklámkampány, a ch balhéja már rég lecsengett, max. a múltkori kisállatos eset miatt vették elő megint, a bwp-hez hasonló becsapó reklámfogások viszont még mindig megvannak)
    de igazad van, az előbb volt, viszont sztem a ch sem az első, de mivel csak komment téma, nem is néztem utána, melyik volt az

    no de ha már ch, mielőtt mindenki azt keresné majd benne, annak pont abból adódott a balhéja, hogy már-már túl realisztikusra sikeredett, ebből a szempontból a diaryhez semmi köze, a diary inkább teátrális, a kamera csak a történethez kell, a dokumentum feeling meg maximum csak színesítés

  23. nem azt mondom, a ch szerintem fosszar. igaz, a bwp is elég gyenge. na de a man bites dog! (az is jóval régebbi a bwp-nél)

  24. Bevételileg nem bukott meg a film? Azt tudni lehet, hogy miért nem mutatták be a nagyközönség előtt, miért csak pár moziban?
    Box Office Mojo-n a bevétel:
    Domestic: $860,000 48.4%
    + Foreign: $917,489 51.6%
    = Worldwide: $1,777,489
    De ez miért jó a forgalmazónak? O_o Bármilyen alacsony költségvetésű több m ozival több lenne a bevétel. Így nem nagy bukta a film?

  25. rémisztő bukás volt – több mozival több a bevétel, de nem biztos, hogy több fajlagosan, hiszen az több költséggel is jár.

    az mutatja, hogy a forgalmazó jól döntött az előzetes felmérések alapján, hogy még 42 vásznon is csak 5000-es átlagot produkált a film, ami nem kiválasztott mozikban, nem limitált kópiával 500-1500 dolláros átlag lehetett volna jó indulattal, ami pedig abszolút nem éri meg a moziba küldést.

    majd tékában hoz egy 15-20M-t külcsönzésből, plusz az eladások.

  26. “azért egy filmes oldalon filmkritikát író valaki ezt igazán tudhatná. én sem tudom, melyik az első ilyen film (igaz, nem is írok filmelemzéseket), de az egyik legismertebb talán a cannibal holocaust, ami 20 évvel a blair witch előtt készült.”

    Szerintem az a helyes, ha egy filmes oldalon a Cannibal Holocaust-ot nem kezelik filmként :P
    Talán egy marketinges blogon, vagy hasonló helyen még elmegy.

  27. Megnéztem, hát nem si tudom.Én 6 pontnál többet nem szivesen adnék rá.Azt is csak azért mert Romero film.De nézés közben többször sóhajtottam, helyezkedtem a fotelomban és többször átsiklott az agyamon, hogy mikor lesz már vége??Egyszóval nem kötött le ugy ahogy szerintem kellett volna.Itt egyből veszített 3 pontot de mivel ha ez nem lett volna igy is csak 7et adtam volna neki ami egyből 10-4.Az értékelésem ennek fényében 4/10.Nagy kár érte.

  28. znono-val értek egyet. nagyon unalmas film, alig vártam már h vége legyen.. 2 helyen talán ha megijedtem ráadásul este,sötétbe nétem direkt.:D ennél állítólag a Holtak Hajnala 1000szer durvább, hát majd látom.

  29. nemtudom ti hogy vagytok vele de az agyon effectezet filmektől kezdek besokalni peddig tényleg csipem őket (Wanted , matrix, godzilla stb..) de egyre jobban esnek az iylen kibaszott szétszivott , kamerás live videok:) szóval respect Mammutnak és Roméronak is!! még ..még..még és aszem a REC filmet is beszerzem ezekután

    u.i : nálam a Cloverfield volt eddig a legnagyobb moziélményem életembe ..peddig sok filmet ott néztem elhihetitek (mamám moziba dolgozott 11 évig)

  30. most néztem meg, nem volt rossz, kézikamarás filmeket nem nagyon csípem, de ez rendben volt, 7/10:)

  31. csak azért is írok, bár már senki sem olvassa, de Mammut írásából mégis ide tévedtem! Hol szúrták el a filmet és ahol én a legszívesebben betörtem volna a képernyőt? A kamerás főszereplő inkább felveszi ahogy a zombi megeszi a barátját nem pedig odamenne és leütné (amit megtehetne), és azzal érvel, hogy neki ez kell! Ezt neki meg kell csinálnia mert senki más nem csinálja meg! Buzi művészlelkek, hogy egyem a szívüket!!!

  32. “Buzi művészlelkek, hogy egyem a szívüket!!!”

    “Hol szúrták el a filmet”

    ez most kicsit ellentmondás, azért szúrták el, mert reális kritika volt? amúgy meg a nő magyarázza meg a monológjában, nem a férfi

    amúgy meg a filmben nem csak a médiát éri kritika, hanem az embereket is, kikre számíthatsz, ha beüt a káosz, és sajnos nem sokra, az önző érdekek mindig előbbre valóak a többségnél (nem csak ő, ott van a hatalomvágy, a rablás, az átverés, a cserbenhagyás), a zombik pusztán csak éhesek

  33. De azzal, hogy a haverját lekamerázza ahogy megeszi a zombi és baszik segíteni ezzel mit ér el? Okés, youtube sztárja lesz. Daaahh.
    (és igen, ha beütne a káosz én is a hatalomra mennék, tény és való, mert a zombie egy buta lassú állat nem kellene jobban félni tőle mint egy vad menyéttől, de azért a film kedvéért mindig előugrik egy a legnagyobb megdöbbenésre és elkapja a nála sokkal gyorsabb/okosabb katonát, mert cant fight against nature)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.