Vasember (Iron Man)

Indul a blockbuster szezon. Enyhe izgalom, épphogy érezhető légkondi, és a felirat nélküli angol hangú filmre beült közönségnek a szinkronos Indy trailer. Utána persze jött az Iron Man is, de a turistáknak magyar reklámokat vetítésben nem láttam a logikát. Na így indult a popcorn filmes szezon. És így nem lesz timless az írás. Az a helyzet, hogy a túlpörgetett reklámkampánnyal elcseszték. Vagy én csesztem el, mert 2 hónappal ezelőtt nem hagytam abba a Vasember hírek figyelését? Egyértelműen a második.

Iron Man lenéz

De tényleg, tavaly óta folyamatosan kapcsoltak rá, egyre nőtt az érdeklődés, erre kb. 2 hónapja kisiklott a kampány, és meglepődésből nem sok maradt a filmre. Pedig a Vasember jó, fasza, vicces szuperhős-film. A Batman Begins-et nem üti, de az Elektra és haverjai kategória behúzhatja a farkát végre. Visszatérve a reklámokra, tudom, lehet kárörvendeni, magamnak kerestem a bajt, de tényleg alig maradt apróság a filmben. Azokról beszélek, amik coollá teszik az élményt. Jó párszor olyan volt, hogy szinte együtt motyogtam a hangfalakkal, annyira tudtam, hogy pontosan mit fog beszólni lazán.

Yeah, i can fly.

A történet annyi, hogy az Afganisztánban fegyvert bemutató halálkufár Tony Starkot elkapja pár rosszarcú egyén, és enyhe kínzással ráveszik arra, hogy építsen nekik az eddigi legjobb rakétájából, a Jerichóból pár darabot. Ha nem, akkor megölik, tudjátok. Persze Tony cseles, mert rakéta helyett személyi páncélt készít (szöveg beli jegyzet: mindezt egy barlang mélyén kovácsolgatva!), ez lesz az első modell, amivel jól le is gyakja a gonoszokat. Hazatérve a fogságból pedig kijelenti, hogy ennyi volt a fegyvergyártó cég főprofiljából, a fegyverek gyártásából. Persze ez nem tetszik a igazgatótanácsnak, plusz még rájön Starkra a viszketés, hogy jót kéne cselekedni ebben a világban, ellensúlyozni az eddigi rosszat. Áh, nem is írom és ferdítem tovább. A sztori nyílegyenes és pofonegyszerű. Be kellett mutatni miből lett a vasbogár, aztán majd lehet jobban zúzni 2 év múlva.

Hogy kitérjek akkor a lényegre: a megvalósítás olyan, hogy lehet az ILM-nél csókolgatni a padlót. Egy-kétszer komédiáztak a fizikával, de még olyankor sem lógott ki a képből, hanem a burleszk humort szolgálta, viszont többnyire “ez ott van” érzés uralkodott el rajtam. És nem úgy ottvan, hogy milyen fasza, hanem a dolgoknak súlya volt, a páncél és a páncélban mászkáló Vasember nem CGI gagyinak tűnt, hanem olyasminek ami tényleg létezhet. Szóval részemről a megvalósítás csillagos ötös kategória. Baromira örülök, hogy ide jutottunk mostanra a trükkökkel, és most nem leszólom a múltat, de se a Transfomers se pedig ez a film nem készülhetett volna ilyen életszerűre 10 évvel ezelőtt, mégha az előbbit mint filmet nem is kedvelem annyira.

Tony Stark széttárja a karjait
Keblemre kommentelők, de bandajeleket ne lássak!

És ha a trükkök nem bizonyulnak elégnek a kényes ízlésűeknek, akkor a film másik alapvető pirospontja említendő: Robert Downey Jr. Annyira laza az egész filmben, hogy öröm nézni. És nem abból a mindjárt szétesik fajtából, hanem olyan, akinek a zsigereiben van. Beszólások jobbra-balra, lazítás, jó nők. Ebből áll a napja eleinte, aztán a nőből visszavesz az életmentés képbe kerülése miatt – figyelem, dráma is van, hahh -, de az imádatunk nem csökken. Szóval Downey tökéletes választásnak bizonyult a szerepre. A másik, aki már kicsit halványabb, az Jeff “The Dude” Bridges, de mivel alig lehet felismerni, főleg a szakálla miatt, íhy neki is jár egy két jópont. Az egészhez Terrence Howard és Gwyneth Paltrow asszisztál, a nagyágyúknál kicsit gyengébben, de belefér.

Vasember értékelés

Kicsit irigy vagyok. Irigy vagyok azokra, akik nem voltak olyan hülyék mint én És nem vagyok irigy, mert úgyis a szinkronosra mennek nagyjából, ott meg a film legjobb húzása, Robert Downey Jr. veszik el talán a részletekben. Nem akarok szinkron oltást, tudom hogy sznob vagyok ebben most, de Downey beszédstílusa szerintem kurvajó, öröm hallgatni ahogy cinikusan beszólogat. Pontszámot nehéz volt adni, szóval megelőlegezem a blu-ray lemez majdani megtekintésénél felfelé kerekített számot, mivel halványuló emlékekkel úgyis feljebb kerekíteném majd. (Na meg itthon talán adok is majd rá hangerőt. Komolyan, bár néhol rezgett a padló az effekteknél, de a beszéd mindemellett halk volt nagyon, és nem a suttogásra gondolok.)

Végszónak pedig: nagyon bízom Amerikában olyan szempontból, hogy ráharapnak a pénztáraknál. Mert onnan egyenes az út a folytatáshoz, amiben már nem kell a vasgyúrt születését bemutatni, hanem mehet a lazulás meg az akció ezerrel. Popcorn film, annyira sok minden más nem kell bele.

111 hozzászólás a “Vasember (Iron Man)” bejegyzéshez

  1. ez is olyan lesz, mint a charlie wilson’s war?:) az ember teljesen okésnak tartja szinkronban (az is), mert nem tudja, hogy az eredeti annyira pazar, hogy esélytelen utolérni.

  2. Úgy tudtam :D Na, akkor ezt a filmet már csak Downey miatt is érdemes lesz moziban megnézni :)
    Egyébként a Kiss Kiss Bang Bang-ben nagyon jó volt Downey szinkronja, szóval ha ugynaaz lett itt is (szégyenemre, nem tudom a szinkronszínész nevét :(), akkor a szinkronos mozisok se járnak rosszul. Egyik haverom, aki már látta, például azt mondta, hogy a szinkron ezúttal nagyon jól sikerült, és a legtöbb beszólás itt is ütős, poénos.

  3. ez a megeleőlegezett pontszám 8/10 lenne? csak a tag-ben látom csillagként.

  4. én pont ezért hagytam abba 2 hónapja mindenféle reklám és hasonlók nézegetését, majd moziban =)

  5. Kiirhatna a Tisztelt Szerkesztőség egy “Kiakedvenszuperhősöd” szavazást szerintem, mellé pedig egy “Kiakedvencantihősöd” szavazást is.

  6. Értem a Human fiút. Én az Indy-nél már leálltam. Első theatrical trailerig, oszt’ jól van.
    Egyébként mindig a “beginning” részek a legjobbak mert kevesebb az akció és így kidolgozottabbak, és mi magunk is megbecsüljük. A vas 2 elnagyolt lesz. Ráadásul bekerülnek majd szörnyek, túlontúli f@szságok, stb.

  7. jó volt a film. azt kaptam a pénzemért amire számítottam. jöhet a folytatás. ott leszek.

  8. Szerintem az a legkevesebb hogy az agyonhype-olással elszúrják, ha a film jó akkor úgyis jó, éshát Human nem írta hogy nem :)
    Holnap nézős, de dvd-n kell az angol hang majd!

  9. “Downey beszédstílusa szerintem kurvajó, öröm hallgatni ahogy cinikusan beszólogat”
    Ezzel teljesen egyetertek, a szinkron nem adhatja vissza Downey arisztokratikusan kocsog beszedstilusat. A cinizmusa sztem legjobban a Zodiacben jott at.
    Meg nem lattam a Vasmebert, de orulok, hogy ezek szerint nem b*sztak el:)

  10. “én pont ezért hagytam abba 2 hónapja mindenféle reklám és hasonlók nézegetését, majd moziban =)”

    “Értem a Human fiút. Én az Indy-nél már leálltam. Első theatrical trailerig, oszt’ jól van.”

    ez az első lépés, hogy eljussatok odáig, hogy soha, semmilyen filmnek az előzetesét, a történetét, semmijét ne nézzétek meg előre:) max poszter és egysoros szinopszis. max. úgy ütnek igazán a filmek, ha nem tudod, hogy most krimi vagy romkom lesz a delikvens:) (

  11. Annak aki a MOM 5-ös termében nézi: Szerintem az Indy trailer unalmas nagyvásznon és érdekes, hogy a Hulknál libabőrözött a hátam, szóval átment a teszten.

    A film, meg zseniális bár vannak hibái ettől függetlenül. Néhány helyen érdekesen volt megvágva, ezt közben mormoltam magamnak, hogy jobb lett volna így a vágás, meg úgy. Bár ez lehet, hogy csak a túlzott fanatizálás.

    Downey angolja pedig feladja a leckét néhányszor ez tény, de a közönség csak kis része volt magyar. Nem is röhögtek sok helyen ahol “kellett volna” kezdtem magam hülyén érezni.. Amúgy volt aki a film végén úgy állt fel, hogy egy “kurva szar volt” de ő így ránézésre nem is értette a film 3/4-ét Mert jelzem, hogy pörög nyelv és keményen humorizál.

    Pozitívum még, mint a Batman Begins-nél, hogy 128 perc, szóval volt idő bőven felvezetni az eredetét. Nem ilyen durr bele 90 perces akció szarok, mint általában.

    Summázva: Én csak ajánlani tudom, ezt a 5-ös termet, mert relatíve méretes és ha nem zavar a felirat hiánya, akkor csak jobb élményben lesz részed.

  12. hálistennek pár képen és egy tréleren kívül szart se tudok a filmről… csak azt, hogy már a mozikban van. :)

  13. Nekem nagyon bejött a film, csak mintha a végén a harc kicsit lelaposodott volna, de csak ez az én véleményem. Én szinkronnal néztem Pécsen a Cinema Cityben és ott sajna csak magyar szinkronnal volt, és el kell mondjam hogy nem volt rossz! Még sikerült egy két magyar szóviccet is beletolni, és a feeling sem maradt el.

    [b]És maradjatok benn a credits után, mer van egy kis meglepi^^[/b]

  14. Mi is tegnap néztük MOM-ba. Fasza volt sztem de nem pörgött eléggé, legalábbis a trailerhez képest. A zenéket nem használták olyan jól.
    Sztem amúgy sok is volt ez a 120 perc, voltak lassú részek. Meg a végsőcsata nem volt túl katartikus.
    Így 7 pont részemről, Downey nélkül kb 5-6 lenne és 8 ha az Ironman nem csak a credits alatt szólt volna.

  15. Digitális: hát én meg pont azt éreztem, hogy fizikátlanul pattog ez a hulk is. Amíg norton volt, addig fasza a trailer.

  16. “ez az első lépés, hogy eljussatok odáig, hogy soha, semmilyen filmnek az előzetesét, a történetét”

    Ez szerintem hülyeség, egyszerűen az Iron Man-osok estek túlzásba. Pl A család kicsi kincséről is láttam trailert mégis csoda film, ember gyermeke szintén.. végtelen a sor. De az Indy-ről is anynit tudni, hogy meg akarja majd szerezni a kristálykoponyát, ez meg ugye a címből kiderült. És az új trailerben meg +2 vicces beszólást lőttek el. Ha nem jön 10 TVspot és még 1 trailer, akkro semmi gond nem lesz.

    Viszont ez talán ér külön posztot is, nem örülnék ha a trailerek fontosságáról menne a duma, és nem az Iron Manhez kapcsolódó dolgokról.

  17. A film alapvetően jó volt, hozta amit vártam, bár néhol én is lassúnak éreztem.

    Ugyanakkor eddig csak a vászon előtt ülő magyarok kaptak említést. És akik a vásznon voltak? Nyilván rég csatlakoztak az afgán barátokhoz, mert olyan magyart beszéltek, hogy azt alig értettem. Kiváncsi vagyok, hogy magyar szinkronban ez hogy volt megoldva.

  18. Nekem überel eddig minden szuperhősös filmet! Nyitott szájjal bámultam némelyik jelenetett…Isteni film!
    Szerencsére nem nézegettem a promókat így minden váratlanul ért. Szerintem a szinkron sem volt gáz, amin meg is lepődtem. Angolul nyilván nagyobb élmény lett volna de most ezen nem akadnék annyira fenn!
    Szóval 5/5* :)

  19. “… Találgatások voltak arról, hogy szuperhős vagyok […] De én nemvagyok az a hős típus…” :D
    Alig várom, hogy lássam a filmet :D
    Szerdán irény a mozi :D
    (természetesen szinkronosan :D )

  20. Nekünk is tegnap sikerült megnéznünk.
    Ütős képregényfeldolgozás, a legjobbak közül, amiken a Batman beginst, valamint a hellboyt értem. Észre sem vettem a több mint 2 órás játékidőt. Én nem éreztem a lapos részeket. Remek humor, történet, látvány, színészek, zene.
    Engem megnvettek kilóra.

    9/10

  21. Ottvoltam tegnap ötös teremben én is.. Csak az úz Dark Knigth trailer nem akart jönni. Az Indy meg a Hulk nem fogott meg..

    Downey jr. tényleg nagyon kúl, a repülős jelent vitte nálam a pálmát. Az újjáépítegtős résznél mintha kicsit leült volna a film, de amúgy rendben volt..

  22. Én ma néztem meg, és énis vártam a Dark knight trailert, de elmaradt. A film nagyon bejött, részemről 9/10.

  23. Könyörgöm mondja vki hogy legalább a dark knightot felirattal adják!
    “Indy meg a Hulk nem fogott meg..” Csak szerintem hangzott ez viccesen? :D

  24. Konkretan a trailerekre gondoltam, termeszetesen ismerem mindket filmet.
    Bar teny, hogy a hulk amugy sem mozgat, kicsitse.

  25. Ma néztem. Nagyon fasza volt, bár sajnos a legjobb az eredeti hang + felirat lett volna, így jobb híján Debrecenben maradt a szinkron. Nálam 8/10, de az utolsó fél perc miatt talán még 9 is lehet. Komolyan mondom úgy tiporja földbe az eddigi szuperhősfilmeket (pozitívan) a vége, hogy percekig szakadtam…

  26. Én most néztem meg szinkronosan, előtte láttam a tailereket is… és annak ellenére is nagyon ott volt a szeren. 9/10

  27. Épp most néztem meg, szerintem jó volt, főleg a végén, mikor az ügynökpofa mondja, hogy az a kiejhetetlen hely ahonnan jött, a shield. Haverjaim nem értették, heh.

  28. Most jöttem meg a Westend-ből, és meg kell mondjam, hogy már éppen ideje volt a marvelnek kiköszörülnie a pókember hárommal ejtett csorbát.

    A film nagyon jó szórakozás, Robert Downey Jr. egyszerűen fantasztikus benne, az effektek királyak, a kis említések és utlások minde jó helyen voltak, a plusz jelenet meg lehet, hogy az elkövetkező évek egyik legnagyobb mozis dobását jelezte előre, de ez picit spoileres volna, így később lesz majd róla szó.

    Ha már a plusz jelenet: bunkók az emberek na. Még azt sem várják meg hogy a fények kigyulladjanak és már menekülnek.
    Egyedül maradtam a végére, így csak n láttam a plusz jelenetet. Megérdemlik.

    Oh és ha már itt tartunk: Ezt a nachost aki kitalálta elmehetne a francba. Ilyen büdös sz*rt behozni, hogy más is szagolgassa meg egyszerűen bűn. Jah és hangos is.

    Mindegy. A film jó volt, a szinkron pedig meglepően jó minőségű volt, bár egy kicsit lehettek volna hangosabbak a beszélgetések.

    8/10

    Még ilyet.
    Ja de azért a TDK lesz a legjobb!:)

  29. Jó volt, jó volt, a szinkront nem akarom bántani mert Speier Dávid munkáit amúgy birom, itt volt 1-2 fura mondat de okés nyilván. Ironman ász, menő a szerkója, és ráadásul nem is hülye. :D Hála annak, aki először írt a plusz jelenetről, csakazértis kivártuk a végét, (egyedüliként a teremben) érdekes volt… A Mammutos takarítóknak viszont faszkorbács, gyakorlatilag lezavartak a hátsó sorból, alig gyúltak a fények máris a sorokban túrtak, nem is csoda, hogy a maradék üldögélő lelépett. Mindegy, lementünk a második sorig és ott vártuk ki a végét.

  30. Vasember:

    Most csak röviden.

    +-ok: Ötletes beszólások, szép jó CGI, Downey Jr. jó a szerepben rá illik, zene néhol egész jó, pörgős film nagyrészt, vége nagyon ütős a film utolsó szava ami egy jó kis humor része :)ötletes és valósabb képregényhős ruci

    -ok: gyenge Paltrow és Bridges, sztori és forg. könyv egyszerű mint a palacsintakészítés :), Batman Beginsből és Rambó4 ből nyúlt zene témák, taktusok, sablonos főgonosz előretudható ‘csavarral’, 1-2 gyengébb beszólás is akad.

  31. Majdnem tökéletes indítása a szuperprodukcióknak. Sajnos szinkronnal láttam, de majd DVD-n pótolom. A végső összecsapás viszont elég fantáziátlanra és rövidre is sikeredett, szerintem simán elbírt volna mindenki valami nagyobb tüzijátékot.

    OFF
    Hulktól egyre inkább elmegy a kedvem. Egyszerűen gagyin néznek ki az akciójelenetek és a körítés se lesz olyan király, mint a Vasembernél pl. Az Indy szinkronja meg a trailer alapján…

  32. Epp most ertem haza a mozibol. Az elso fel orat kb. vegigrohogtuk a sracokkal:) A kozepere sajnos azert ellaposodik a dolog, de a vegen hozza szintet. Nem utott akkorat mint a Transformers, mivel azert elsporoltak belole az akciot, viszont a megvalositas ezt nemikepp karpotolja.
    Amugy Human kritikaja teljesen korrekt:) Ha meg nem lattatok, irany a mozi. Jo kis szezonnyito;)

  33. ilyen kritikákat akarok olvasni. informatív, korrekt, egészséges szintig szubjektív.
    a filmet még nem láttam, de meghoztátok a kedvemet.

  34. SPOILER, asszem.

    A fentebb emlegetett Nick Furys jelenet fenn van youtubeon, csak spanyolul:D Irjatok be, hogy Iron man nick fury. Az angol verziot a paramount leblokkolta.

  35. Az eddigi legjobb képregény-film a BatmanBegins-el karöltve (de a Marvelesek között mindenképp otthagyja a mezőnyt több körrel). Nálunk Miskolcon majdnem teltház volt , remélem kaszálni fog mindenhol. Megérdemli…

  36. Nagyon jó film volt, angol nyelven újranézős. :P Cinema City-ben, Zeg.en egyszerűen nem volt végefőcím… :S

  37. teljesen korrekt szuperhős adaptáció. jópofa, semmi extra, simán megyek a 2. részre, kap egy erős 5.5/10-et. (igazából nem volt semmi extra, hajletevős benne, de gondolom ezt nem is várta senki. jópofa, ez a jó szó.)

    downey mayar hangja teljesen jellegtelen, béna, sajnálom, ellenben speier dávid viccesekdett. (- első dolgom az lesz, hogy eszek egy sajtburgert. utána sajtótájékoztató. – értem, akkor a sajtos, utána a sajtós:) (volt, még egy, de az kiment a fejemből)

  38. szerintem is klassz, nem emlékszem, mikor láttam ennyire jó szuperhősös filmet utoljára, és igen, van stáblista utáni jelenet (persze, nekem el kellett magyarázni :)

  39. Király volt a film, ez is olyan lesz, hogy tizedik megnézés után, talán ha nagy kedvem lesz belenézek magyarul is, de Downey eredeti stílusát nem lehet utánozni!
    De miért néztem meg annyi Spot-ot?!?! Én is ezzel battam el a filmet, tudtam előre mi és hol lesz.
    Ezért csak 8/10-et kap, Batman azért volt számomra annyira nagy, mert nem követtem az előtte lévő híreket és akkora arconcsapás volt a film utána, hogy legkedvencem filmem lett. Ezt kellett volna Vasival is csinálni.
    Mostantól nem olvasok hírt a többi nagy filmről, csak max a teaser.
    Azért már alig várom a DVD verziót.
    (ja és jajjdejó, hogy maradtam a Fury jelenetig! Avengers mozi? Hmm…)

  40. A tegnapi napon tekintettem meg a filmet. Szinkronosan néztem és bár elinte féltem, hogy nem lessz jó, de a magyarul beszélő Vasember is igen szórakoztató.
    A poénok nagyon bejöttek és a látvány is enyhén szólva odavert. A szereplők eszméletlen jók lettek, és bár szvsz akcióból fért volna belé több, de így is nagyon jó volt.
    Számomra a film 9/10 min.

  41. szerintem ne írja be mindenki pontosan h mikor nézte meg :) mehet cska az iron man része a kommenteknek.

  42. Bejött, látványos, vicces, szórakoztató.
    Ami nem tetszett: Egyértelműen a szinkron. A végső jelenetnél jött ki hogy mennyire is illúzióromboló a szinkron.
    (azt azért hozzá tenném hogy szinkronellenes vagyok)
    10/8

  43. Én ugyan szinkronosan láttam, de egyáltalán nem tetszett. Nem igzaán tudom, hogy mi a célközönsége ennek a filmnek. Mert az idősebbeknek nagyon bugyuta, nevetséges az egész, a fiatalabbaknak pedig szitne be kéne tiltani ezt a filmet, nehogy ilyen hülyeségeken nőjön fel. A film majdnem végig egyenletesen röhejes, egészen a végéig, mikor jeff bridges is felveszi a robotcuccát, ekkor süllyed le a 80-90 es évek PRO7-en agyonjátszott batman és robin sorozat szinvonalára.

  44. Bárány: foglam sincs, spamszavakat hazsnáltál valószínűleg. Amikor nektek van hibaüzenet, hoyg spamnak néz, akkor kiírja, hogy miért. Olvasd el. Pl a cool szót nem szerette régen.

  45. A poénokat pedig nem lehetetet “komolyan venni” egy ilyen röhejes filmben. De még ha sikerült volna, akkor se ütött volna akkorát. Ilyen szarokat még én is bármikor tudok irni. Robert downey junior pedig egyltalán nem olyan kúl guy, nem értem, hogy miért kell igy beállitani őt. Egy kúl guy soha nem vállal el egy ilyen filmet, senki nem tud kúl lenni egy ilyen szerepben.
    Ezek után az új Hulk csak jobb lehet. Szerintem.
    Bocs.
    Kösz, a kúlt helyettesitettem. Már azt hittem, a nevemmel van a gáz.

  46. Ja, egyébként a transformerst nem találtam röhejesnek, annak ellenére, hogy azért az se túl reális:).

  47. Azért aki önerőből lejön a hernyóról, az a szememben elég “kúl” és ő aztán a szereptől függetlenül tudja, mi az a repülés.;]

  48. Nagyon tetszett. nem egy “húú, ez aztán az aztán” film, de kimondottan szórakoztató. A stáblista végéig csak az itteni figyelmeztetés miatt maradtam, és mennyire megérte! :)
    Amúgy én kimondottan szeretm az ilyen eredettörténeteket a szuperhősös filmekben. Ezért is tetszuett anno nagyon az Ang Lee-féle Hulk is.

  49. az új Hulk imdb adatlapján ott van Tony Stark is. Mennyi szerepe van benne és hogy kerül oda?:)

  50. Spoiler!!!!

    azt nem értettem a filmben, hogy hogy került oda a magyarul beszélő csávó a sivatag kellős közepére az arabok közé? Mifolyik odabent? egyperc! wtf?

  51. Snl: én szinkronosan néztem, ezért nem tü’nt fel, hogy ki beszéli “anyanyelvén” a magyartot :K

    (Mondjuk láttam én már falon pókot: B-kategórias film egy kereskedelmi adón: -Kezeket fel! -Mit mond? :D )

  52. Na, énis bennmaradtam a + jelenetre (láttam a “teremőr” arcán a huzzálmárelafakkba kifejezést), nekem az lenne a kérdésem, hogy Nick Fury eredendően nem egy fehér arc jólfésülve? (ugyehh SLJ meg fekete kopasz) Má’ csak azért mert a régi arcade 20 Ft.-ossal működő Megtorló lepofozós gameban egy olyan arc ugrott be player 2-nek…

  53. Keverik a sima és az ún. Ultimate képregényuniverzumot, amien mindenki kicsit eltér az eredeti karaktertől. Így lett például Nick Fury-ból Samuel L. Jackson, aki külön engedélyt is adott a képregényben arcának használatához. Naná, hogy neki kellett akkor a filmben játszani…:D

  54. “azt nem értettem a filmben, hogy hogy került oda a magyarul beszélő csávó a sivatag kellős közepére az arabok közé?”

    úgy, ahogy a lengyel csávó és a többi külföldi. elmagyarázták, hogy kik azok.

  55. NBZ: Régen fehér volt, az új képregényekben már nem, ha jól tudom (Viszont az Ultimate Alliance játékban is fehér volt vagy nem?)

    (Gondolom csodálkozol, hogy néger lettem – Vektor :D)

  56. Lehet hogy ez off, bocsi.
    A vasember bevételéről: Szóval Human sztem ha egy film egy nap alatt ( hisz gondolom az amcsi bevétele ennyi, ott péntektől adják) 35 millióra rúg, akkor ott igen valószínű egy 70 millás első hétvége, ami pedig nem 90 millás végösszeget, hanem legalább 200-ast von maga után.
    Vagy lehet úgy értetted, a hétvégére, de akkor én néztem be, bocsi:D

  57. hétvégére értettem igen. És mivel én nem értek hozzá ezért más tippjét írtam be

  58. Fasza, lesz 2-es. Az biztos, hogy kevesebb trailert nezek meg majd rola:)

  59. Nem igazán értem, hogy miért kell várni a várhatóan sokkal agyatlanabb folytatást.
    “hanem mehet a lazulás meg az akció ezerrel” <--- Ez a jó? Sztem a jó az az egyensűly, amit ebben a filmben megtaláltak. Eléggé amcsiképregényes ahhoz, hogy bejöjjön az amcsiknak is, és eléggé színvonalas, és tartalmas ahhoz, hogy maradandó élmény lehessen. Ezért nem hoznám egy kalap alá a Transformers-szel, mert az olyan szinten ostoba, hogy a moziból kifelé nem emlékszik rá senki. Akármilyen furcsa, nekem pl a "hogyan lettem azzá" rész jött be legjobban, ahogy a Beginsben is. Ez a film megérdemelten kaszál akkora bevételt.

  60. Kurvajó volt,megérte a pénzt.Bár én alapvetően szuperhős fan vagyok,szóval csak jót vártam tőle,és be is jött.Várom a folytatást
    10/10

  61. hello!

    én a vasembert szeretném valahol megnézni eredeti nyelven, felirattal az originál még nagykihívés nekem :)
    nem tudsjátok hol tudom ezt megtenni?

  62. bocsi most nem olvasom vissza, de annyit muszály írnom így mozi után, hogy istencsászár film volt :D
    tipikusan olyan amit többször egymás után amíg a tárcám engedi :D
    dobet downey zseniális, bár az eredeti hangot én is hiányoltam, az effektek kiválóak, főleg tényleg az érzékelhető súly :D
    Wáááááh zseniális és kész, minden idők legjobb képregény adaptációja!!!!!
    10/10

  63. @ádám 72.

    Sajnos csak és kizárólag, szinkronos van, meg az az egy szem MOM parkos ahol néztem én is. (Meg aki még óckodott a magyar hangoktól.) Felirat majd lesz a dvd-n bár ki tudja..;]

  64. Sziasztok!

    csak annyit szeretnék kérdezni, hogy szerintetek melyik moziba nézzem? nekem az Aréna pláza nagyon sznob, és teljesen kripta…én azért szeretem, ha sokan vannak a teremben… úgyhogy marad a westend és a corvin.

    melyik legyen?

  65. Mammut. Ma este fél 6tól példul alig voltak.

    De Julie: az ARENA Plaza miért sznob?
    Minden sznob manapság mindenkinek, ami csillog?
    Nemértem az összefüggést Julie.
    Lehet az én szegénységi bizonyítványom.

  66. konzervman: nem azért mert csillog… a westend is csillog.
    hanem azért “sznob” pláza, mert a többi plázával ellentétben, olyan boltok vannak nagyrészt benne, amit egy átlag ember nem tud megfizetni, vagy ha megtud, akkor abban a hónapban már nem eszik :D olyan márkás fagyizó van benne, amilyen fajta fagyiból, és fél literes doboz 2000 forint boltban… nevetséges… mindegy, nem irigységből mondom ezt, aki ott akarja elkölteni a pénzét az tegye, én ismerek olcsobb megoldásokat is…
    de tök mindegy, neked ez miért fáj?? :D az én dolgom, hogy odamegyek -e vagy sem…

    a mammuton meg nem csodálkozom, hogy kevesen voltak…:D de mondom, hagyjuk is…

    én csak annyit kérdeztem, hogy westend vagy corvin?

  67. most néztem meg másodjára
    megvártam a N.F. jelenetet, már majdnem kizavartak a teremből…:-)))

    lehetett volna benne kicsit több akció, de nyilván nem véletlenül néztem meg 2x, nagyon bejött így is
    9/10

  68. Ha a max. hangerejű süketítő verziót akarod akkor corvin :D
    Annó az sw ep. 1-et néztem ott meg, hát hihetetlen, film végére már piros volt a fülem…

  69. :D:D
    hát azért legyen ott hangerő ahol KELL :D

    nem tudom, ez mennyire volt nagy segítség, mindenesetre köszi…:)

    amúgy lehet, hogy azért lesz Corvin, mert szerda 750-ért még a hülyének is megéri (drágábban is megnézném, nem arról van szó… csak hát az ember megfogja a pénzt ahol tudja :D)

  70. Nekem nagyon bejött. Úgy, ahogy van nekem tökéletes a szinkronnal sincs semmi bajom. RDJ nagyon laza volt. És ha tehet még én is megnézem még egyszer ha nem hússzor csak bírjam pénzzel:)

  71. Nem tudom ki nezi kozuletek a SupNatot de Tony Stark lazasaga nagyon hasonlit Dean Winchesterere legalabbis a poenokat tekintve illetve az is lehet hogy RDJ jateka hasonlit Jensenehez mert a poenjaik nagyon hasonloak es az eloadas is, csak annyi a kulonbseg hogy Dean alltalaban sejtelmesen mosolyog a poenja utan Tony meg full komolyan mondja.Na mind1 ez csak egy eszrevetel a film bejott olyan lett mint amire szamitottam en is azt mondom h akciobol lehetett volna tobb is kicsit jobb amugy jo volt varom a 2-t.

  72. megnéztem
    zsíros volt nagyon
    az avp2-t miért nem tudták ilyen minőségben leszállítani?..
    9,5/10 -et megadom neki, csak azért nem tíz mert úgymond pluszt nem hozott, de ami elvárható egy ilyen filmtől azt hozta. tuti hogy még jó párszor megtekintem

  73. Én vasárnap láttam a filmet külföldön, kínai felirattal és a film egyik számomra legvicessebb pillanata a magyarul beszélő afgán terroristák feltünése volt, akik annyira erős akcentussal beszéltek, hogy kellett 1-2 másodperc amíg leesik mi van. A körülöttem ülők persze nem vágták, hogy most ez miért is vicces, én meg hülyén éreztem magam, hogy egyedül nevetgélek, de ez van…

    A szinkronban hogyan oldották meg a magyar részt?

  74. Végre egy olyan kritika erről a filmről, ami nem felejti el, hogy bár ez egy meglepően korrekt, jó kis film, de a legjobb képregényadaptáció a Batman Begins maradt, és marad, legalább július 18ig:) Már kezdtem aggódni, kösz.

  75. Most jöttem meg MOM-ból meglepően sokan voltunk a 22:00es előadáson, de csak mi 4en vártuk végig a stáblistát :D
    jóféle jelenet volt, bár lehetet volna kicsi hosszabb, de flash volt ;)

  76. Na ma rágyógyultam én is a filmre a momban és elég kellemes volt, nuffsaid előttem, de látszik h kb majd mindenki szinkronnal nézte mert alig van aki megemlíti a magyarul hablatyoló terror pistákat. Kb még a külföldi nézők is szakadtak ott a röhögéstől :)) Nem teljesen értettem mondjuk ennek az epizódnak a dramaturgiai szerepét :)
    Amúgy tényleg egy 7-8/10. DVD-n/BR-en megszerzős kategória :)

  77. Szerintem roppant jó volt, tízből tíz. Szinkronosan néztem, egész korrekt volt, bár nem nagyon néztem az előzeteseket.

    Csak vigyázz Human, nehogy így járj a Wall-E-vel is!

  78. Nem ragozom: tetszett nekem is. Hála nektek maradtam a végére is. Egyedül a többi 19 ember lelépett, nem voltak jól informálva.

  79. Helló!Szerintem nagyon jó a film!De a magyar szinkronra is kiváncsi lennék,h mien!
    Nemtud valaki segitteni ebben?
    Heló

  80. Sziasztok!

    Én tegnap láttam, nagyon tetszett, a zene is elég ütős volt. Előtte nem láttam egy másodpercet sem belőle, szóval nekem bejött nagyon.
    Egyetértek Mefivel, a magyar szinkron is elég korrekt lett.

    Jöhet a második rész. :)

  81. Tegnap megnéztem a filmet és nagyon jó volt!
    Meg kell mondanom, hogy úgy mentem a moziba, hogy egy előzetest vagy posztert sem láttam a filmből! Azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam!:D
    Nagyon élveztem a film minden pillanatát. Robert Downey Jr. játékát jó volt nézni! Tökéletes erre a szerepre! NA meg a beszólásai! :D
    Azt hiszem nekem ez volt a legjobb szuperhősös film amit láttam!
    A film egy 9/10!

  82. A vasember akkor is király film.Mikor elöször láttam a moziba már akkor tudtam,hogy ez sokkal többet adott nekem mint amit vártam.Én teljesen odavagyok a robotos filmekért például ott van a Terminátor,vagy a Robotzsarú.Meg ezek a preciz kidolgozások nagyon jó lett a film…!

  83. Csak a képregény adaptációk miatti felületes elmélyedés szintjén vagyok otthon képregényekben és Vasember igazából sose volt az a szimpatikus szuperhős, de ezzel a filmel erősen javult a megítélése.
    Nagyon fasza kis mozi volt. Szinkronosan néztem, de ha így ilyen jó volt kiváncsi vagyok milyen lehet eredetiben. Robert Downey Jr. hangját utoljára a Kiss, kiss, bang, bang-ben hallottam, de máőr nem emlékszem milyen. Nagyon jól hozta Starkot. Gwyneth Paltrow aranyos volt. A “Néha kirakom a szemetet is” meg jó poén.
    A látvány odavágott, az ILM-nél nagyon tudnak valamit. Szerencsére csak a trailert láttam előőzleg így nem voltak lelőve jelentek, és poénok.
    A sztori csak annyi volt ami mindenképp kellett.
    Kicsit kettős a hozzá állásom a képrgény adaptációkhoz, mert simán elfogadom, hogy van szuperhős, erővel, meg spéci technológi, meg megymás, de aztán meg neki állok ennek részben ellentmondó logikai bukfenceken szarozni. Konkrétan, hogy oké, hogy fasza csávó meg nagy lángelme ez a Tony Strak, de pár hét alatt megépít a garázsban (akármilyen spéci is) egy komoly páncélzatot, plusz még azt a robotot is ami “ráadja” a cuccott.
    Aztán meg hiáb a csúcstechnikás, speckó ruha, amit fejlesztgetett, meg minden, ha a geciemberek egy vázlatos terv alapján (amit a franc se tudja miért nem égetett el szökés előtt) összeraknak egy rondább, de erősebb páncélt. És nagyon fasza az “ellökős tenyér lámpa”, de ha valami bírja a strapát akkor az ellen hatástalan. Szóval ott a szuperhős, de már az első ellenfélnél kevés a “szuperereje”. Az meg milyen már, hogy gyakorlatilag az első megjelenése után tudomást szerez a valódi személyazonosságárólróla egy kormányszervezet. Egy szuperhős legyen önálló. Ezért is Batman a nyerő nálam.

  84. nah, megnéztem én is :) igaz, nem önszántamból, de nem bántam meg! kellemeset csalódtam, nagyon király film volt!

  85. Itt senkit sem zavar, hogy afgán terroristák magyarul beszélnek egy amerikai filmben? Csak különös, semmi több? Ti úgy gondoljátok, ez rendben van?

  86. egy hónappal ezelőtt néztem meg
    én még a trailerét sem láttam asszem, csak hallottam h korábbna h lesz…de nem adtam neki nagy jövőt, mondjuk nem is tudtam h downey lesz a főszereplő, na mind1
    jó lett de mégse az igazi 7/10
    a szinkron nem rossz, de inkább az eredeti angol a jobb

  87. Nem olvastam végig minden kritikát, de reagálnék egy dologra a filmben, ami zavart (lehet más is megtette). Kibaszottul irritáló, hogy magyar terroristák vannak benne(nem csak magyarul beszélő, konkrétan magyar). Ilyen filmek után eljön ide a kisköcsög hambifaló amcsi kölök és lenéz minket mint a szart, mert szerintük mi így is a balkánon vagyunk. Na mindegy, ez az egy kurva nagy negatívum volt nekem a filmben.

    Egyébként meg jól sikerült, persze látszódik, hogy tulajdonképpen egy mese az egész, néha megmosolyogtató.
    Nekem simán 8/10

    Megjegyzem a Transformers jobb filmecske:)P

  88. imdb-s értékelés sztem enyhén túlzás részemről max egy 7/10-es. egyszernézős. jóvolt de nemegy nagy eresztés. batman sokkal jobb sztem…

  89. Azért én nem keverném össze ezt és az új Batmant. Ok, hogy képregényfilm mindkettő, de teljesen más a stílusuk. Az drámai, ez meg szimplán cool:).

  90. Most neztem meg, szinkronosan, meg lehet tenni egyszer, de nem tudom, hogy miert neznem meg masodszor is, akar eredeti hanggal, akar igy. Nincs benne semmi kulonos. A technika miatt tiz eve kapott volna egy nyolcast, 5 eve egy hetest, most meger egy 6/10-et. Hogy van ez benne az imdb top250-ben?!

  91. Batman,Ironman,Spiderman,Macskanő,Superman,Skorpióember,Farkasember,…kihagytam valamit? Kérek uj ötleteket? A bárányemberek hallgatnak?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.