Willow

A támadó sereg a kivágott farönkökkel hamarosan betöri a vár kapuját, harcosunk sebtében készíti elő bent a fegyvereket, hogy kellő ellentámadást tudjon mérni az ellenre. Két nyílpuskát helyez el az előre a kapuval szemben elhelyezett hordóra. A fa hasad, a kapu megnyílik, és az ostromló katonák berohannak a várba. Az első pár rögtön kap mellébe egy-egy nyílvesszőt, azonban ha elfogy a nyíl, nincs mit tenni, elő kell kapni a kardot. Így is tesz, diadalordítás közepette bújik elő az ellenséges nyílvesszőket felfogó hordó mögül, és kardját büszkén forgatva bátran áll ki a rettentő túlerővel szemben. Azok pedig megtorpannak, majd sietve futnak vissza a kapun. Hősünk elneveti magát, ügyes terve bejött, bárgyú mosollyal a képén ereszti le kardját. De ekkor valami megzavarja, fura hangot hall a háta mögül, a mosoly lefagy az arcáról, ahogy megfordul. Miközben a karddal hadonászott, bizony egy hatalmas, kétfejű sárkány emelkedett ki mögötte a vízből. A bátor harcost egy kicsit meglepi a dolog, majd zavarában rögtön nyakába is szedi a lábát, és megindul a várkapu felé, egyenest az ellenséges katonák közé, majd buta képet vágva körbenéz…

– What are you looking at?
– Your leg… I’d like to break it.

Willow Ufgood éli a nelwyni kisemberek életét, földet művel, gazdálkodik, hogy a családját eltartsa. Nem nagyon törődik ő a világban zajló nagy dolgokkal, mint ahogy mások is inkább távol maradnak ettől a falujában. Azonban mindez megváltozik, mikor egy daikini kisbabát sodor kezébe a sors, illetve a folyó áramlata. A kisbaba Elora Danan, aki egy ősi jóslat szerint megdönti majd a Nockmar birodalom felett uralkodó gonosz varázslónő, Bavmorda királynő hatalmát. Kis csapat verbuválódik össze, hogy a falu biztonsága érdekében a kisbabát minél előbb elvigyék a daikiniak, a nagy emberek keresztútjához, és megfelelő kezekbe adják. Azonban ez nem olyan egyszerű, és az események sodrában Willownak össze kell állnia Madmartigannel, a harcossal és két manóval, hogy szembeszálljanak a gonosz királynővel és seregével.

There’s a peck here with an acorn pointed at me!

Val Kilmer briliáns Madmartigan szerepében, ragyogóan hozza a karaktert, igaz, előtte már a Top Secretben és a Top Gunban is megmutatta, hogy kapizsgál valamit a színészethez. A színészkedés mellett még egy kis kreatív munka is hárult rá, ugyanis jó pár szövegénél saját maga improvizált. Nem véletlen az sem, hogy amikor valamilyen fantasy játékkal játszom, rendszerint a karakterem neve Madmartigan.

A másik két szó szerint frenetikus színészi játék Kevin Pollak és Rick Overton érdeme, ők alakítják a két manót, akik az egész film alatt a humor forrásai. Tényleg nagyon jól kihasználták a lehetőségeket a két figurával. Mióta csak láttam a filmet, rájuknézek, és máris dolgoznak a rekeszizmaim, ahogy eszembe jutnak a vicces jelenetek. Amúgy nem árt megemlíteni, hogy Kevin Pollaknak ez volt az első jelentősebb filmes szerepe.

Szintúgy Warwick Davisnek, aki már valamelyest komolyabb szerepet kapott, hiszen Willow egy felelősségteljes családapa. Warwick 18 évesen már túl volt ugyan egy ewok eljátszásán, de ez mindenképpen nagyobb lehetőség volt neki, hiszen ewokként sok minden nem látszott belőle a maszk miatt. Hasonlóan komolyabb szerep jutott Joanne Walley-nak, aki kellemes alakítást nyújtott Sorshaként, a királynő lányaként. Amúgy érdekesség, ahogy Warwick is itt talált rá jövendőbelijére, Joanne is ezután a film után lett Joanne Walley-Kilmer egy időre.

Ron Howard zseniális képi világot teremtett meg George Lucas történetének, mely a színészek tényleg kiváló játékával és James Horner gyönyörű zenéjével komolyan életre kel a szemeink előtt. Az effektek terén is számottevő volt anno a film, még Oscarra is jelölték a speciális effektusokért, és az Industrial Light & Magic itt alkalmazta először a morphing (átalakulás) technikát. Sajnos ennek ellenére a moziban nem tarolt, de a történet folytatódott egy három részes könyvtrilógia formájában.

Nem ez volt az első fantasy az életemben, ugyebár korábban láttam a Conant, a Labirintust, a Legendát és talán a Krullt meg a Vadak urát is, és mind kiváló volt, szerettem őket, de ez volt az a film, ami igazán le tudott venni a lábamról a műfajban. Azt hiszem, ezután kezdtem el csak igazán falni a fantasy könyveket, valamint ezután ástam bele magam a D&D világába is. Sokan hasonlítgatják a filmet össze az LOTR-rel (nem véletlenül, hiszen kezdetekben a Babó feldolgozásaként indult az ötlet, csak aztán ez enyhén szólva megváltozott), melyik a jobb, én is azoknak a pártján vagyok, akik a Willow-t részesítik előnyben. Míg előbbi egy grandiózus alkotás, és egy, a műfajban igen jelentős mű feldolgozása, ez nem is vitás, addig viszont a Willow egy rendkívül szórakoztató darab, és én általában az utóbbi tényezőt kedvelem. Mindenesetre az LOTR-t is a kedvenceim közé sorolom, csak egy kicsit hátrébb kapott helyet a listámon.

A film a kezdeti bukták után igazi kulttá vált a rajongók körében, az én életemben is egy új korszakot teremtett. Van benne szinte minden, aminek egy fantasyben lennie kell, ráadásul vicces, szórakoztató, telis-tele kalanddal, szóval simán megállja a helyét a mostaniak között is, mert van egyfajta stílusa, hangulata, amit lehet szeretni, vagy nem szeretni, de ha tetszik, akkor valószínűleg magával is ragad. Nekem a fantasy lett az egyik kedvenc műfajom, és ez a film szerettette meg igazán velem, magasan az élén figyel, így méltán állíthatom, hogy a Willow vált a kedvenc filmemmé, és azt hiszem, ez már így is marad.