Nim’s Island

Az ember egy családi filmtől nem vár sokat, és hát a Nim’s Island durván ebbe a kategóiába sorolható, viszont valamilyen szinten mégis működik. Szórakoztat. Mindezt úgy, hogy szinte minden szereplője közömbös, mára radar alatt repdeső egyén. Igen, Foster is.

A történet? Hát az agyat nem kicsit kell kikapcsolni hozzá. És most nem is az állatok viselkedésére gondolok, hanem arra, hogy tele van tök felesleges dologgal. Butler pedig szinte semmit nem csinál, csak néha viccelődik, miközben Tyler Duredenkén rángatja a Jodie Foster által játszott írónőt. De komolyan, van egy jelenet ahol küzd vele a csaj, vagyis ugye magával. Jaa, a történet. Szóval Nim és az apja egy szigeten éldegél, ahol van régi iMac-ük (a bólogatós), meg azon internet is. De amúgy egy lakatlan, és senki által fel nem fedezett sziget. Az apuka egyik nap elmegy valami tengeri cuccot tanulmányozni, és miközben Nimet egyedül hagyta otthon, addig a tengeren bajba kerül. Az írónő meg megoldást keres a könyvében egy problémára, és ír az apukának, de csak Nim válaszol. Email-emailt követ, és amikor a kislánynak segítség kell.. bár a trailer elárulta a többit is szinte, én itt hagyom abba.

A film főszereplője persze Nim, akit a Család kicsi kincséből ismert Abigail Breslin alakít. Kicsit túlhasználják mostanában a kislányt, de egyelőre nem Dakota Fanning effektus. Mint már említettem, Butler nem is játszik túl sokat a filmben, és Foster pedig megbirkózik a kattant írónő alakkal. Nem kétvállra fekteti, hanem eljátssza. Azért az valamit elárul a filmről, ha a legjobb szereplője egy gyík, aki néha CGI néha pedig bábú, de neki vannak a legjobb húzásai. Merthogy Nim amúgy kommunikál az állatokkal, de úgy mint Jon Garfielddal, csak jobban hallgatnak rá, mint a macska hallgatott a gazdájára.

A megvalósítás: hát családi filmnek elmegy. A CGI lóláb gyakran kilóg, pedig muszáj sokszor alkalmazniuk, mert van némi kalandfilm beütés is a dologban. De igazából az a helyzet, hogy kikapcsolt aggyal, kólát szürcsölgetve és pont ilyesmi blődségre hangolva elment. Lehet rajta mosolyogni, így szerintem hatról lefelé kerekítve 5/10.

human
írta
2008. 07. 05. 21:12
megjelenés
5
hozzászolás


5 hozzászólás a “Nim’s Island” bejegyzéshez

  1. azért engem rendesen magával ragadott(az arany iránytűnél nem jobb) szóval 7 pontot simán adnék rá, bár igaz h a trükkök nem elég ütösek , de kaland azért van benne:)

  2. Merthogy Nim amúgy kommunikál az állatokkal, de úgy mint Jon Garfielddal, csak jobban hallgatnak rá, mint a macska hallgatott a gazdájára.

    Állj! Ezt hogy érted hogy úgy kommunikál?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.