Úgy tűnik nekiálltak a Prince of Persia film forgatásának, hiszen ez két fotó a helyszínről, és Jake nem kicsit a prince cuccban van (a női olvasók meg talán mosolygásban).
Úgy tűnik nekiálltak a Prince of Persia film forgatásának, hiszen ez két fotó a helyszínről, és Jake nem kicsit a prince cuccban van (a női olvasók meg talán mosolygásban).
Basszus mikor köztudomású lett, hogy Jake kapja a szerepet, azt mondtam, hogy ne már, lehetetlen, egy ilyen kis gyík játsza el, akinek tiszta béna feje van! Erre most tessék teljesen úgy néz ki mint a Herceg a játékból. XD Kicsit az első és 2. 3. rész kinézetének az ötvözése, s nem kicsit van kigyúrva! Hogy a faszba csinálják ezek… XD
Én csak az első résszel játszottam, ott a feje kb 5 kockából állt, szóval nekem arcilag teljesen rendben van.
Ez iszonat durva. Rendesen király. :D VIszont Jake jól izzad. :D
jól kigyúródott ez a Jake gyerek… asszem előveszem a játékot. :)
Hát a nadrág (legalábbis ami látszik belőle) az teljesen olyan mint a 2. részben, meg úgy fejre és testfelépítésre (Jake-nek meg respect, jól rágyúrt a szerepre úgy nézem) is 2. és 3. részre hajaz. Az első játékban még elég gizda volt a herceg, nem volt így kigyúrva.
Ha Christian Bale le tudott fogyni a “The Machinist” szerepére akár egy etióp kisfiú, akkor ő is ki tudja gyúrni magát ha kell… :D:D:D
Különben ténylegt hasonlít rá, kiváncsi vagyok mi lesz belőle… talán még jó is lesz a szerepre :) Nem kell ide konkrétan keleti beütési ember… elég sok szoli azt kész :D:D:D:D
süci
Ha megkínálnak pár millió dollárral, személyi edzővel, szakáccsal, és a világon semmi más dolgod nincs, fél éven belül te is könnyedén kigyúrhatod magad ilyenre.
Ami mondjuk szerintem marhára nem stimmel a herceg akrobatikus mozgáskultúrájához…
Nem ezért, hogy most én is belekössek, de egy akrobatikus embernek nem ilyen izmai vannak. Ez olyan gyurok wazze izom… Olyannak mint a herceg szálkás határozott izmai lennének, és valószínűleg semmi felesleg nem lenne rajta, én TAEK WON-DO-zok ami egy elég akrobatikus sportág, szóval tudom miről beszélek.
De a film továbbra is város, ilyen kis apróságon semmi nem akad el :-)
Nyugi vágom én ezeket! XD De akkor lécci kínálj már meg, mert ettől még messze vagyok, de azért edzek, csak ha rendelkezel ennyi mindennel könyebb lesz! XD
Kb. úgy néz, ki mint Hugh Jackman Wolverine-ként!
Amúgy úgy tudom, hogy az első rész storyja lesz, s ha siker a film, akkor fojtatás, ergo + 2 rész! Az első részben tényleg elég kizda a gyerek még, meg gyerekes is a hangja. A második résztől ilyen a testalkata, de sztem a 3. a legjobb, annak ellenére, hogy a 2.-ban metal szól! XD
Amúgy a játék tervezője a bátyjáról mintázta a Herceget! :)
Basszus …ez “nyakonvágott” ,de rendesen :) !!!
Le a kalappal ! Eddig teljesen rendben van a dolog …
… aztán majd az első előzetesnél kiderül ,hogy filmen hogy néz majd ki ez az egész. Eddig bíztató …
kicsit furán áll a szája: :)
maga a kép szerintem jó , hasonlít a játékbeli szereplőre.
nem tudja valaki mikorra várható a film kb?
de tudom, valamikor jövőre!
Figyu emberek! Már nemazért de ha az 1. részről lesz a film akkor miért a második szerkója van a színészen? De mind1. A színész passzol a szerepbe. Szerintem tökmind1 h milyen típusú az izomzata (ettől függetlenül igazat adok Ponyvalegénynek), az a lényeg h nem úgy néz ki mint Dagi Dög. Nem tudom azt mondani h eddig minden rendben, mert a színészen és a szerkón kívül semmit nem láttunk. Ez a kettő rendben. Mindkettő passzol. De várjuk ki a végét. Remélem adja majd a hangulatot.
“de ha az 1. részről lesz a film akkor miért a második szerkója van a színészen?”
Mit tekintünk első résznek? Mert a dosos platformjáték volt az első rész, abban meg fehér ruhája vna és nem is annyira kigyúrt :)
Amúgy a Sands Of Timeból lesz a film (ami ha jól számolom talán a 3. rész, mert volt egy 2. doson még).
azt gondoltam hogy jövőre :) de jövőre mikor?
ősz, tél?:)
aműgy nintendon is volt pár része, de nemh iszem hogy azt bele kell-e számítani!
“Már nemazért de ha az 1. részről lesz a film akkor miért a második szerkója van a színészen?”
Mert a második részben néz ki a legkirályabbul a szerkója neki. :) Egyébként meg ez legyen a filmmel a legnagyobb baj.
Human, a Sands of Time a 4. rész ugyanis a két dos-os mellé volt még egy überszar Prince of Persia 3D is valamikor ’98ban vagy ’99ben. Ettől függetlenül én is többnyire első részként emlegetem a SoT-ot hiszen az időhomok trilógiának az volt az első része.
“azt gondoltam hogy jövőre :) de jövőre mikor? ”
Ha tudnánk már megírtam volna. tényle gne ülök az ilyne infókon hátha valaki rákérdez és akkor végre a kommentekbe beírhatom.
“a két dos-os mellé volt még egy überszar Prince of Persia 3D is valamikor”
Tényleg! De az első rész ruhája meg a 2. rész ruhája az továbbra is wtf.
hűűha4 lehet kicsit melegül fog hangzani de “azt a ku…a” nagyon jól néz ki Jake!!! nem kevés edzés kell ám ehhez..
“Ha tudnánk már megírtam volna. tényle gne ülök az ilyne infókon hátha valaki rákérdez és akkor végre a kommentekbe beírhatom.”
rendben , nehari :)
Egyébként tényleg jó kérdés mikor jön a film. Eredetileg valami jövő május volt megadva de aztán jött a hír, hogy eltolták egy évvel a cuccot /ezt több helyen is olvastam/ és most az imdb 2010 május 28at ír. Na persze kérdéses, hogy ez mennyire hiteles infó. Főleg ha forgatják, akkor meg utána ülnek majd rajta egy évet?
Hát én már láttam ennél izmosabb embereket ugrabugrálni meg hajladozni. Elég megnézi a mostani olimpiai kínai szertornásokat, van vagy ötvenes karjuk.
Amikor elsőre megláttam röhögő görcsöm támadt, de hogy mitől azt nem tom, talán az arca amit elég szerencsétlenül sikerült elkapni…
Másodjára már szembetűnt pár dolog, prince még a második részben sem volt ennyire kigyúrva nemhogy az egyben. A Rambo vagyok, kitépem a torkod izomzat nem idevaló. A “jelmez” pont jó, de ha a második részes prince-t vették alapul akkor kéne még rá tetkó.
Jake megtett mindent ami tőle telhet, mutassák a nőt!
Jah, Farah… izé Tamina engem is jobban érdekel egy picit. :)
Én azt olvastam pár napja, hogy eltolták a bemutatót, s csak 2010-ben jön.
oké, de nem kell még egyszer beírni, már valaki említette.
nájszos lesz no!
Sztem teljesen rendben van egyedul mar csak a szakall hianyzik.
Én is kételkedtem elsőre, de a kinézete tökéletes perzsa herceg. Remélem nem csak külsőre fog jól domborítani, hanem tudja hozni az első részben megismert(Sands of Time)karakter belső énjét és stílusát.
U.i.: Leborotválhatná a hasát és a mellkasát :) nem emlékszem, hogy szőrös játék hőssel toltam volna.
Azt tudtam h a kigyúrással nem lesz baj, mivel már a Jarheadben is volt rajta izom, de mivel én is csak az első POP-val játszottam, nem tudtam h mien lesz hercegnek. :D
Ezek a képek eddig nagyon bíztatóak. Kicsit lehetne szálkásabb, a játékban nem volt ilyen robosztus, de ez legyen a legnagyobb baj.
Wow.
A Tomb Raiderre is a filmeknek köszönhetően szoktam rá, még néhány ilyen ínycsiklandozó kép, és a végén a herceget is leszedem a polcról.
És nem vagyok Gyllenhaal-rajongó. Ööö, nem voltam. Eddig. :-)
“Én csak az első résszel játszottam, ott a feje kb 5 kockából állt, szóval nekem arcilag teljesen rendben van.”
:-D
Az első rész alapján egy Terence Hill-Richard Chamberlain-Ewan McGregor kombinációt tudnék elképzelni. :-)
Huh de durva…én azért az ennél vékonyabb csávókat szeretem:-P
Mindenesetre a filmre kíváncsi vagyok, de nem várok semmit, mégiscsak egy videojátékból készül…
no de majd meglátjuk (persze most jól ellentmondok magamnak mert a Max Payne-re meg igazán kíváncsi vagyok)
“4.dimitrij” – asszem inkább a súlyzót vedd elő ^^
Nem semmi kíváncsi vagyok milyen bogyókat szed,meg heti hány edzés eredménye a fenti képek.
biztos tolja a napozint meg heti 10 edzés befigyel. :)
Kimerítő alaposságú cikk:
http://tesztoszteron.hu/emagazin_05_114_Hollywoodi_izom.php
“Ha megkínálnak pár millió dollárral, személyi edzővel, szakáccsal, és a világon semmi más dolgod nincs, fél éven belül te is könnyedén kigyúrhatod magad ilyenre.”
Ha ez történne és tényleg kigyurnád magad azzal csak annyit bizonyítanál be hogy jó az alkatod a gyúráshoz, ha ennek a srácnak nincs jó alkata hozzá, hiába tolja a rántotthúst tejjel sose fog ennyi tömeget növelni mint a képen. Vagy jó az alkata (bár akkor is kétlem hogy fél év alatt ennyi tömeget sikerült növelni) vagy (és ez sokkal valószínübb) kicsit napozinozott, netán kreatin. Ettől függetlenül a filmre kiváncsi vagyok:D
“asszem inkább a súlyzót vedd elő”
miből következtettél arra, hogy nem sportolok? :)
de a kis gyík jó vastag lett, ez tagadhatatlan…
napozin? ugyan már… :P
az biztos egyébként, hogy pumpált magába valami koxot.
Oh bazzeg ez tényleg nagyon ott van! De biztos az első részt csinálják? A Two Thrones-ben nézett ki így ha jól emlékszem… Ha jól hozza a karakter és minden oké akkor én szívesen látnék egy olyan jelenetett a végén ,hogy megvágja magát és a seb homokkal fertöződik.
Egyébként már kondiszakértők is lettetek vazz? Én vézna gebeként mentem 2évvel ezelőtt kondizni és félév alatt olyan testi változáson mentem kersztül ,hogy én sem ismeretem meg magam. Különben is a bogyók önmagukban szart se érnek ezt ott is elmondták.
dobly
Majd ha human jóváhagyja a posztomat, kapsz linket; addig annyit hogy marhára nem egy kategória, amikor átlagember meló mellett még lejár gyúrogatni, meg amikor valakinek ez a munkája :)
Aztarohadt, nem kicsit durván néz ki ez a Jake. O_o
“Amúgy a játék tervezője a bátyjáról mintázta a Herceget!”
Az az öccse, konkrétan az ő mozdulatait digitalizálták be és az első két Dos játéknál volt nem a Sands of Time Trilógiából.
Egyébként milyen az már hogy a játékból csinált filmből akarnak csinálni egy játékot. :D
vargatom:
komoolyabban foglalkoztam én is ezzel a témával, valamennyire értek is hozzá. Hiába gyúr valaki heti 10szer ha tömeget akar növelni. Heti 10 edzés csak formálásra jó, nincs ideje az izomnak regenerálódnia –> növekednie.
És még annyit hogy el se hinnéd mennyien koxolnak, el lett ültetve az emberek fejébe ez a dolog hogy csak 50 bicepszel lehet csajod meg csak 200 k maxxal vagy valaki. Megpróbálják elérni az 50es bicepszet, egy hónap alatt nem jön össze, elkönyvelik hogy ez nekik már csak koxxal fog menni. Egy hónap múlva el is éri a célját.
Ráadásul ha a srácnak fizetnek sok pénzt a szerepért akkor ő se fog nemet mondani egy kis térfogatnövelő, vizesítő cuccra.
Senki se értsen félre, nem irigykedem, és nem is azt mondom hogy biztosan koxol, csak szerintem nagyon valószínű. Ha viszont nem, akkor tényleg le a kalappal elötte.
barom:
Hát akkor téged félreveztettek:D
Ha simán szeded a bogyókat és nem edzel mellette akkor is fejlődsz, elég jól. (ismerős tapasztalata)
Barátom karatézik, súlycsoportjában 1. Mo.-n.
Versenyfelkészítő edzője tf-re jár ahol konkrétan ezt tanulják. Fél éve elkezdtem azt a térfogatnövelő/tömegnövelö edzést csináűlni amit a barátom az EB felkészülése alatt csinált. Heti 3 edzés lett volna optimális, de én csak heti 2-t csináltam. Fél év alatt szépen fejlődtem, de ha heti 3-t cisnálok akkor se néznék ki ugy mint ez a gyerek, pedig én kifejezetten tömeget növeltem. Plusz híztam még 8 kilót is.
“Mindenesetre a filmre kíváncsi vagyok, de nem várok semmit, mégiscsak egy videojátékból készül…”
És? Attól még lehet jó, sőt! Bár az eddigi (hasonló) filmek nem ezt támasztják alá, sajnos. :(
Ebben viszont nagyob benne van a potenciál, az egyik leghangulatosabb játék, melyhez remek történetet alkottak (az egyik legjobbat), lenyűgöző képi világgal és animációval.
Hy.
Mindenki irja, hogy huuuu de durvan néz ki Jake. Tényleg komoly, de azért…
Ott van például Brad Pitty a Snatch-ben… Na neki olyan volt az alakja a filmben, ami passzolna a Sands of Time-os princehez…
Nagyon egyben van Jake, kemény is meg minden, de… Ha a 2-3 filmben nézne ki igy szavam sem lenne. Az 1 részhez viszont szerintem egy ilyen alkat sok… Innen hova fog még izmosodni, egy esetleges folytatás során?
“Ott van például Brad Pitty a Snatch-ben…”
akkor már inkább a Trója, nem?
a Blöff-ben szét volt varva az ember, teli midnenféle sittes tetkókkal. :)
Adok én ezeknek trénert!lol
Jöjjön le ganéjt lapátolni falura, azt majd megtudja.XD
“Jöjjön le ganéjt lapátolni falura, azt majd megtudja”
kis húrka-kóbásszal, szalcsival, tőtikápival, pörkölttel meg lehet tömeget növelni… :) nyihihih… :PPP
SZVSZ nem annyira halálosan durva testalkat ez, hogy kokszolni kezdjen hozzá, és már előtte se volt éppen girhes az emberünk. És ha van rá elég pénz, akkor a hagyományos módszerekkel is nagyon sokat el lehet érni, kemény munka is van a világon, nem csak koksz. Mernéd talán azt állítani mondjuk magadról, hogy az abszolút maximumot elérted, és nem tudnál több időt, energiát meg pénzt fordítani rá?
Pitt meg a Fight Clubban és a Snatchben se volt túl nagy darab, csak irgalmatlanul lefogyasztották (előbbiben valami 75 kiló volt maximum). A Trójában, ott már sokkal nagyobbra nőtt.
De mondom, ott a cikk, érdemes beleolvasni, konkrétan azok az emberek nyilatkoznak, akik ezeket az átalakulásokat kihajtották a színészekből.
vargatom:
cikk? vagy mág mindig nincs link mert még human nem kelt fel?
Még mindig csak azt tudom mondani hogy nem tudom:P
És hogy szerintem valamit valószínüleg szedett(gyengébb kokszot…). Kemény munka… milyen jól hangzik, de sajnos nagyon sokan választják a könnyebb utat, hétköznapi emberek is, akkor ő mér ne tenné? Még fizetik is a tablettáit.
De mégegyszer mondom, természetesen nem kérdeztem meg tőle, ez csak vélemény :)
Szerintem sem olyan durva ez az izomzat, ami azt feltételezné egyből, hogy kokszolt vagy bármi csodaszert szedett volna. Ez olyan “jómunkásember” testfelépítés.
csak úgy mellékesen jegyezném meg, hogy a sands of time trilógia egy teljesen másik prince-t vesz főszereplőnek, mint a régi dos-os verziók, tekintve, hogy az új játékokban a herceg születése szerint herceg, a régi platformerben utcagyerek volt.
szóval nincs igazán értelme azon vitatkozni, ez hányadik rész is pontosan, mivel a film a sot sztorit veszi alapul, szerintem mondhatjuk, hogy ez az első rész.
és a következő résszel megint új storyline kezdődik, csak hogy ne legyen egyszerű semmi :)
mellesleg kinézetre rendben van a srác, sokkal jobban mint mark wahlberg max payne-ként. de 2010 nagyon messze van még :(
dobly, 35. hozzászólás.
cikk?
Már rég ott van vazze, legalább visszanéznéd mielőtt rákérdezel
“de 2010 nagyon messze van még :(”
addig lehet súlyzózni (mint kdierült), meg lehet ps3-on játszani a hamarosan (?) megjelenő új résszel (Prodigy vagy Ghosts of the Past).
:)
2008 víge vagy még aríbb, fene se tudja.Meg X-box 360-ra, és Pc-re is gyün.Ja, és addig nem ám csak kockulni, lapátújatok sok kakit!:)Alkar, tricepsz, bicepsz, megdolgoztat mindenhun!!444XD
Látom manapság a játékfeldolgozás a trendi…
Ha most az egyben szereplő kinézet, testalkat lenne rajta, akkor azok a nézők akik nem játszottak a játékkal, nem fogná meg őket elsőre! Kit érdekel a második rész ha az egyben nem volt maradandó! Filmesek nem csak a játékosokra gondolnak, kit érdekel a sok 13-14-15-16-17 éves? Nem az hozza a bevételt! Most már ennél jobbat nem tudna senki találni! (Még hogy Orlando Bloom, hehehe).
Jah, és hogy ez nem akrobatikus izom! Az akrobatikus izom az, amikor valaki látatlanban, elkezdi a nagy parkour nevezetű sportot, aztán ha megfogja és két évig csinálja, elkezd szálkásodni! van nekik 1-2évük erre? Hidjétek el, ilyen izomzattal még jobban lehet ilyet művelni(példának okáért láttátok Bruce Lee lepkéjét? És 1,5m magas szaltókat nyomott!)
Persze, hogy mindenki aggódik mert játékból csinálnak filmet! De elfelejtetek valamit: nem Uwe Boll csinálja az adaptációt. Csak gondoljatok bele, hogy milyen lehetett volna akkor, ha ő próbálkozik….ha nagyon rossz lesz, akkor is tudjuk, hogy lehetett volna rosszabb is :))
Kashikoineko
Szal… Szerintem is a 2 ben néz ki a legjirályabbúl.Human, én a S.O.T.-ra gondoltam, vágtam h abból lesz a film.De azért kösz az infot.Szerintem az izomzattal sincs semmi gáz függetlenü attól h igazat adtam Ponyvalegénynek.A szerkó Jó így.Egyébként a SOT az egyetlen rész a sorozatbó amit nem toltam végig.A WW-t és A TTT-t már végignyomtam.A régi verziókat meg nem igazán számítom be ebbe a sorozatba, mert számomra azok nem túl komolyak.De szerettem azokat is csak nem ütöttek úgy mint az új sorozat.(még mielőtt betámadnátok).A cuccról + anyit h, ha már a 2 szerkóját használják akkor télleg kéne az a tetkó.Szerintem úgy lenne teljes a kép.De nem lesz akkor sem kukafilm ha kihagyják.Na Béke veletek!
bocsánatot kérek human, de azt hittem hogy a másik kommentjében lesz a link, mivel nekem ott említette meg.
A cikk tényleg érdekes, elég durván kihozzák az emberből azt a 10 kilónak látszó izmot, és valószínüleg én itt értettem félre. Ez a gyerek messze nem olyan izmos ahogy kinéz, csak így edzették. Én naivan azt hittem hogy a srác tényleg felszedett 10 kiló izmot pár hét akatt, holott csak az edző variált úgy a szériákon hogy a végén a srác 5 kiló izmot felszed maximum, de az 10nek látszik. A másik meg az hogy a cikkben is leírta a srác hogy 10 kg-t 12 hét alatt cucc nélkül szinte lehetetlen.
bat: ha a kilencvenes években 286-oson játszottál volna az első két résszel, akkor ütött volna, hidd el :)
“ha a kilencvenes években 286-oson játszottál volna az első két résszel”
286? XT meg AT, nem? :)
Igazad van Fogtunder. Csak asszem az 1. gépemet 2000-2001 környékén kaptam. De igaz:D
hú wazz, ez jól összeszedte magát..
napót nem hiszem h szedett vna, kreatint meg biztos h igen. és ki a szart érdekel?! ha nem ész nélkűl nyomta akkor kutya baja sem lesz egy év “turmixos” edzéstől. viszont az eredménytől meg a banda fele takaríthatja a nyálát a billentyűzetről…
Nem azért srácok de vannak ennél a fickónál 100szor izmosabb emberek, szerintem ez a minimum ahogy a hercegnek ki kell néznie. Nem azt mondom hogy rossz, mert izmos, de ti már nagyon a fellegekben jártok. A szerepre pont tökéletes az izomzata. És ennél még sokkal nagyobb izomzattal is lehet valaki hajlékony és akrobatikus. Ja és hogy hogy csinálják?:) egyszerű!!! Rengeteg kaja, táplálékkiegészítő és persze szteroid!!! hogy rövid idő alatt sok izom jöjjön fel rá, máshogy nem menne, Schwarzi is felkoxolta magát a terminátor 3 ra. Röviden ennyi!!!
Ja és 12 hét alatt fel lehet szedni 10 kg-t cucc nélkül is, de mivel sürget az idő ezért biztos használnak valamit amitől csak izom jön. Ha anélkül lenne akkor fedett zsíros izomzata lenne aminek csak a fele izom. Amugy onnan látszik hogy szálkás hogy eres, a nem szálkás embernek nem látszanak az erei. ja és vastag a dereka:)