57 hozzászólás a “Első I Love You Phillip Morris kép” bejegyzéshez

  1. Hát ez a kép még nem mond semmit a filmből.Ebből a csókból nem lesz semmi…hacsak nem az MTV Movie Awards – Best Kiss díjra pályáznak.

  2. Nem kedvelem a homoszexuálisokról szóló filmeket. Unalmasak. :) Habár egyet kedveltem… De az is transzi film volt. [Hibátlanok]

  3. Először megijedtem, de aztán megnyugodtam, amikor rájöttem, hogy vígjáték lesz. Megnézzük.

  4. wtf?!
    Nanemár
    És ez majd kikerül vígjátékként, hogy majd a gyerekek kikölcsönözzék egyszer(“jé, vigjáték, nézzük ezt” cimmel), jól megnézzék és elferdüljenek?
    Ha majd lesz gyerekem kiköltözök vmi vadonba, és ott csak könyveket olvas. Ne lássa ahogy a melegek felvonulnak, smárolnak az utcán, stb..

    (nem azé, tőlem legyen homokos aki annak érzi magát, de ne vonuljanak fel, és főleg ne csináljanak filmeket belőle, hogy még több embert ferdítsenek el.. Buzuljanak otthon, csöndesen, úgy már leszarnám.)

  5. Mitől ferdülnek el?:D Most akkor egy erőszakos filmtől meg gyilkos lesz az ember?:D Ne vicceljetek már, Győzike megy a tvben és ti egy kamu meleg filmen akadtok ki? Aki megnézi az megnézi aki nem az nem, de Eltonnak is kell valamit néznie, neki lehet a heteró film az udorító:D Nah ennyit akartam, a kát szinész miatt nézős a film, max azt csinálom amit Joey, hogy kihúzogatom a feliratból a he-t és she-t írok a helyére:)

  6. “Egyszerüen undoritó ez a buzi divat!”

    megnézted te ennek a blognak a címét?

    amúgy ezt a divatozást sosem értettem. én azt hittem heterónak lenni divat. ők vannak többen (a birkák…:)

    ha nagy leszek, egyszer majd valaki elmagyarázhatja nekem, hogy a sok fób (“Buzuljanak otthon, csöndesen, úgy már leszarnám.” – anyám…) miért gondol mindig a piszkos fantáziájával melegek esetén folyton az intimitásra, a szexre. (ezért is divat a fóbokat mindenféle elfojtással vádolni, mert nekik mindenről az jut az eszükbe:))

    btw, meg. mekkora gáz a micimackó-módra “ha becsukjuk a szemünket, és nem látjuk, az nincs is” hozzáállás. (“Ne lássa ahogy a melegek felvonulnak, smárolnak az utcán, stb..” ja. burok. az. kell. neki. nehogymár megismerje a világot a maga furcsaságaival:) (éljen a látens cenzúra, tiltsunk bizonyos témákat, ne vegyünk róluk tudomást, vissza stancsicsot a börtönbe!)

    (persze a legszebb az egészben, hogy általábn a fóbok az ellenérvelőket is csuklóból melegezik, hiszen ki más merne nem-fób álláspontot képviselni, neszpá?

  7. de most tényleg. ha drogozásról, gyilkolásról szól egy film, játék, az már nem lehet jó? és akkor ezek devianciák, míg a…, de csitt, mert elárultam majdnem a nagy titkot.

  8. oké, bocs de a buziktól, meg az úton bénázóktól mindig kimegy a biztosíték… :)

    amugy meg ha már itt tartunk egy buzi nem 10 évesen jön rá hogy buzi, hanem a többségük mikor már felnőtt.. Valami tuti kihatott rájuk. Én csak azt mondom, hogy ezt, és az ehhez hasonló faktorokat kéne mellőzni… Legyen szó akár egy vígjátéról… (bár lehet túl komolyan fogom fel a dologot, ráadásul ez nem is a megfelelő hely ezt kibeszélni – emiatt bocsanat is Human – csak ugye a lufi kipukad neha.. :) )

  9. Erről a vitáról az Ameriaki szépség jut eszembe. A diler srác apja, aki homofób volt és végül kiderült, h ő a legnagyobb meleg:)

  10. winnie kihozza belőlem.. :D

    1. pont te beszélsz micimackóról? :D
    2. érdekes, akkor nevezzünk engem “fób”-nak, hogy gusztustalannak tartom a másságot, és felháborítónak a felvonulásokat.
    hmmm.. hetero felvonulás miért nincs?

  11. amugy érdekes ez a dolog, mert a férfiak nagytöbbsége -mint én is- azt már nem tartja olyan gusztustalannak, ha 2 csaj smárol :D
    igy a “másság” szócska feljebb pontatlan… :D

    Lestat, akkor most én meleg lettem?:D

  12. Félre értést elkerülve, csak a helyzet olyan, nem tartok senkit melegnek, vagy nem melegnek. Ezt mindenki döntse el magában. De a két csaj smárol téma az nem meleg, csak mennyország:P:D

  13. brókbek mantint imádtam…

    De a “buzi marketingtől” hányingerem van.
    (Viccesnek vicces lesz – imdb – de…)

    Ez a kép max arra jó. Mint a TV2-ős Hal a Tortán hetek óta transzvesztita promóciója…

  14. Idióták! Összes horrorra akadvába voltak homokos paródiák azon bezzeg szakadtatok meg csurgott a nyálatok és az is vígjáték volt! Nem tudom miért kell most egy Jim Carrey-s filmtől becsinálni! [unalmas]

  15. winnie: a micimackós dolog tényleg vicces tőled plusz
    “miért gondol mindig a piszkos fantáziájával melegek esetén folyton az intimitásra, a szexre.” költői kérdésed megválaszolva a képen nemépp harci taktikákat beszélnek meg. :D
    Ezzel csak azt akarom mondani, hogy alapjában egyet értek a hozzáállásoddal meg minden. Publicitást persze érdemelnek márcsak a könyebb elfogadásukért is és hogy ne szorongva éljék le életüket, de azért havonta 1-2 alkalom bőven elég belőlük a tv-ben. Amúgy általában az ilyen filmek vagy műsorok előtt, melyekben előfordulhat ilyesmi van karika. És az nem a gyereknek szól, hanem a szülőnek. Szal a szülőnek kell cenzúráznia csak sokan ezt jó magasról lesz**ják és utána pampognak, hogy wtf….

  16. winnie már bocs de hüjeségeket beszélsz.

    Itt nem micimackó hozzáállásról van szó. Attól hogy otthon buzulnak tudom hogy van és nem is érdekel/zavar. De nekik mint kisebbség/másság meg azt kell elfogadniuk, hogy a többség számára esetleg nem jóleső látvány ha nyilvánosan csinálják.

    Az pl nekem érdekes volt, hogy ugye a tojásdobáló stb társaságot(őket is elítélem emiatt) garázdaság miatt vitték be, ami hivatalos definíció szerint embereket megbotránkoztató cselekedet akár anyagi vagy személyi kár nélkül is. Hát szerintem elég sok embert megbotránkoztat a melegek felvonulása is, és nem is feltétlenül a melegség miatt, hanem hogy nemnormális emberek módjára viselkednek. (bocs hogy ezt felhozom, de ebből a szempontból olyanok mint a cigányok: kirívóan, ellenségesen viselkednek aztán csodálkoznak ha nem szeretik őket)

    És az hogy mindenhová szmájlit teszel, nem takarja el azt hogy igazábol osztasz.

    Hogy ON is legyen: A Yes Man-t én is várom, ezt meg majd meglátjuk, ha tényleg dark comedy akkor belefér, de a DumbDumber féle blődlikre már nem pörgök.

  17. Most nem kötekedés képen, de ilyen bu*i filmekre milyen őrült szponzor ad pénzt? Ezzel még pénzt akarnak keresni?

  18. Jamesch, azert ez nem teljesen igy van
    mindenki tudta,h felfognak vonulni, azt is tudta mindeki,h mit fognak ott csinalni felvonulas alatt. Innentol kezdve szertinem csak az ment el aki kivancsi volt (barmilyen okbol), akar dobalt tojast, akar csak nezelodott. Ha meg erdeklodik ne botrankozzon meg szerintem :)
    Es hetero felvonulas ahol szite a “kiraly ruhajat” viselo lanyok tancolnak: budapest (kive) parade. Mielott jonne a valasz,h az nem a szexualis hovatartozasrol szol, a tobbsegnek nicsn szuksege,h megmutasa magat sajat maga elott :) Csak a jelleg volt hasonlo.

    Es,az ON: en meg nem szeretem a Jim Carrey-s filmeket ;(

  19. én sem szeretem a melegeket, de a J. C. -is vígjátékokat igen, szóval várós, mert ez csak egy film. Nem szeretem a cigókat sem, de a Macska-jajt igent, mert csak egy film. szóval elég kár, hogy a filmesfórum átment társadalmi topicba. Van 1-2 ilyen máshol is , a legjobb amikor benyomtak ilyet, hogy a Shindler-listája ál-dokumentumfilm, azt is vajon miért?! Ez csak egy film, és csak egy vígjáték ki veszi komolyan, ott a B. Mountain, az komoly nem is vagyok kíváncsi rá, nem érdekel, de ez ?!

  20. ja bp parádé, élő pornófilm forgatással egybekötve? :-) ja az hetero, az mehet a gyereknek?!

  21. Csatlakozom sandor8206 véleményéhez, mi szerint ez csak film. Én se bírom a buzikat, de ott volt pl a Férj és férj Adam Sandlerrel, azon is csomót lehetett röhögni, pedig alapból tele volt buzikkal, és mégis könnyesre röhögtem magam rajta.

  22. Hali!
    Én meleg vagyok! S meg kell mondjam, nem filmektől lettem az ami, ugyanis már 96-ban(12 évesen) tudtam, hogy mi a helyzet velem. Pedig nem is láttam ilyen filmet azelőtt… No meg felvonulást sem! Higgyétek el, elég gáz érzés volt, hogy ezentúl mindenki útálni fog, ki leszek közösítve, stb…
    De ettől még nem vonulok fel, ahogyan a Budapest Parádéra sem megyek, mert nem érdekel. Egyikre sem vagyok való. :-)
    ON
    A film meg nem tudom, hogy várós e, majd ha látok előzetest, eldől. Ennyitől nem esek hasra, s J.C-t nem szeretem.

  23. zLk: a balkezesektől, kék szeműektől, szőke hajúaktól is irtózol? mert kb. ugyanannyira tehetnek a homoszexuálisok a nemi irányultságukról, mint az említettek a ‘leggyakoribbtól’ eltérő genetikai tulajdonságaikról.

    szánalmas agyi elmaradottságra utal a buzizás

  24. Nekem úgy általában semmi bajom nem lenne a melegekkel, DE miért kell világgá kürtölni, kérkedni vele és úgy beállítani, hogy tulajdonképpen az egy teljesen normális, egészséges dolog, hogy valaki meleg. Szerintem mindenkinek a saját magánügyxe az élete, de undorítónak tartom, hogy a gyerekeknek szinte már azt tanítják, hogy ez egy teljesen egészséges, természetes dolog, SŐT legyél rá büszke, ha meleg vagy. Voltak, vannak és lesznek is melegek, de viselkedjenek természetesen, éljék az életüket, ne hívják fel magukra külön a figyelmet, mert a kutya sem kíváncsi erre. Szerintem békésebb is lenne a világ ebből a szempontból.

    Őszintén szólva nekem ez alapján a kélp alapján meg nem tetszik, hogy Jim Carrey ilyen szerepet vállalt, de ez meg magánvélemény.

  25. zLk,ha kiköltözöl a vadonba a kölykökkel,akkor nem félsz ,hogy találkozni fogsz a buzi kavbojokkal? :D

  26. Tudod winnie te egy nagy balfasz vagy m,ár ne haragudj, hogy személyeskedem. Itt véded a melegeket, meg de kurva jó, hogy a gyerek nem burokban él, megismeri a világot, nem takarja el a szemét, mint micimackó. A Che Guevarás kommentben meg véded a filmet a címszereplővel, amiről én személy szerint még kritikát sem mondtam, csupán annyit, hogy egy szarfaszú kommunista söpredék volt.

    Csak tudod mi a baj drága barátom? A kommunisták irtották a legalávalóbb módon a homokosokat. És te egyik oldalról véded Che Guevarát, mert “az csak egy film”, másikról meg a homikat,”mert ez is csak egy film”. Itt ütik az elvek egymást és már régóta látom, hogy te minden kibaszott kommentnél csak baszogatod a többi kommentelőt, nehogymár valakinek igaza legyen rajtad kívül.

  27. Egyébként meg még annyit a témáról, hogy a legnormálisabb hozzászóló itt knabeto(@35) mindenki közül.

  28. De ezt most nem értem, most aki meleg az nem tehet róla és élje titokban az életét mert van akinek nem tetszik? A melegeket meg nem csak a kommunisták hanem a nácik is írtották sőt még az amcsik is annak idején, itt senki sem tiszta a történelmet a gyöztes írja, Che pedig jó ember volt csak a népén akart segíteni. A kommunizmusról meg annyit, h sehol nem jött létre, csak szocializmus volt az meg elég messze áll tölle. Nem tudom miért kell mindenen így kiakadni, Róbában teljesen természetes volt az ha a nemeseknek volt egy fiatalabb fiú szeretőjük. Nem akarok senkit védeni de Winninek igaza van most az egyszer:P

  29. Senki nem mondta, hogy a nácik nem öltek homokosokat, nem erről volt szó. Egyébként meg írd be, hogy Che Guevara a keresőbe és ha nem találsz jobbat, akkor ott van a wikipédia.
    Ezt a sehol nem jött létre a kommunizmus dumát meg hagyjuk már a picsába, mert ettől agybajt kapok.

    Nem is idevaló már ez a komment, na mindegy. A homokosokról meg annyit, hogy nem baj ha buzi valaki, csak NE kérkedjen már vele a büdös kurva életbe abba az akadékoskodóba. Éljen normálisan mint más emberek és kész. Ha megkérdezik hogy milyen a beállítottsága: mondja meg hogy homokos és kész nem kell szégyellni, de kérkedni sem kell vele.

  30. bounty: szánalmas agyi elmaradottságra nem éppen az utal ha valaki a balkezességet, a szem és hajszínt hasonlítja össze a homoszexualitással?
    Amugy kíváncsi vagyok milyen tudományos bizonyítékod van rá, hogy a homoszexualítás öröklődik. Mert lehet hogy van valamiféle genetikailag kimutatható elváltozás, de azok a dolgok amikkel összehasonlítottad azok örökletes dolgok.

  31. OFF:
    Meleg vagyok. – Kürtölöm? – nem. Miért nem?
    1, Nem tartozik senkire.
    2, Majd annak elmondom akinek jónak látom.

    Szeretek-e melegnek lenni? – NEM – ha lenne egy OFF gomb úgy kikapcsolnám, mint a sz*r. Miért? – AZ ilyen seggfejek, miatt, akik nem tudják elfogadni a magunkfajtákat. Aki meg azt hiszi, hogy ez felnőtt korban alakul ki az nagyot téved.
    Mondjuk én szerencsés ember vagyok, mert eddig csak a szüleim tudják és a koleszban a szobatársaim és szerencsére MIND ELFOGADNAK.
    Amúgy én is agyf*szt kapok a hajtűdobáló b*ziktól, olyan pasim tuti nem lesz. Nem nem fogadom el őket, egyszerűen csak idegesítenek.
    Mondjuk az k*rva sz*r érzés és dolog, ha egyszer megtalálom az igazit nem merek/akarok kézen fogva végig sétálni vele az utcán – max csak sötétben :S :(
    Ennyit a témáról…

    OFF2:
    Nem fogadja el ez a blog pölö a kukac előtti pontot az e-mail címben. Ez idegesítő dolog :S

  32. Elméletileg a hajlamot egy gén okozza, ami azért nem halt ki(lévén alapvetően egy homokos kevesebb gyermeket csinál) a történelem során, mert ha nőkben aktiválódik, akkor megnöveli a termékenységet, ha pasiban akkor homo lesz.
    ezt nem pont így olvastam nem rég, de ennyire emlékszem rá:)

    a filmről:
    nekem a homok helyett nagyobb bajom van benne Carreyvel.

  33. zLk nak adok igazat. Jelenleg még NINCS tudományosan bebizonyítva, hogy a homoszexszualitás öröklődik e avagy sem.
    “A férfi homoszexualitásra vonatkozóan legújabban egy X-hez kötött génnek tulajdonítanak oki szerepet. Azonban ez még csak HIPOTÉZIS. Ha igazolódik is a mostani feltételezés, az már bizonyos egypetéjű ikrek vizsgálatából, hogy egy gén önmagában nem lehet magyarázata ennek a beállítódásnak, hanem egyéb gének és/VAGY környezeti tényezők is befolyásolják a jelleg kialakulását.” (részlet egy egyetemi genetika tankkönyvből)
    Az én véleményem -kövezzetek meg-, hogy a melegeknek nincs létjogosultsága egy egészséges társadalomban és pont. És nem azért mondom ezt, mert konzervatív vagyok, vagy ilyesmi, egyszerűen azt tartom normálisnak, ha egy férfi és egy nő alapít családot és élik életüket, gyerekeket vállalnak stb. Onnantól kezdve pedig, hogy melegfelvonulás, meg melegek jogai…pff. Hát ökölbe szorul a kezem.
    u.i.:Bocsi, ez eléggé OFF volt, de le kellett írjam.

  34. Ehh: Én mondtam, hogy semmi bajom a melegekkel addig amig nem vonulnak fel, smárolnak az utcán, stb.
    Az hogy esetleg fogod a kezét valószínuleg megnézik az emberek, némelyik megbotránkozik, de engem személy szerint addig nem zavar amig nem smacizzátok le egymást. Azt azért inkább az annak megfelelő helyen…
    OFF
    Remedy: és ahhoz mit szólsz hogy -asszem Kanadában, bár nem biztos- még gyereket is nevelhetnek, örökbefogadhatnak.
    Az a gyerek mit fog mondani amikor megkérdezik, hogy hogy hivják anyukadat? Peter?!
    Az pl. mit lat otthon? Mert ugye neki ez lesz a normalis.

    (Human: szolj ha nagyon teleoffolunk.)

  35. meglepó módon a homok párok által nevelt gyermekek közül sokkal kevesebb válik(?) homokossá, mint egy hetero családmodellben…

  36. Ez érdekesen hangzik.
    Ki tanulmányozta ezt? Hány homok családot vizsgáltak meg? Mikor? Ezek szerint olyan sok férfi-férfi család van és olyan rég óta, hogy azóta lehetett készíteni egy statisztikát?
    Mert ha igen, az elég érdekes, és elolvasnám a tanulmányt.

  37. Jaaaj emberek, ez a film az imdb szerint arrol szol, h jim carrey szerelmevel uldozi a tok hetero obi wan mestert, szoval eltuloztatok, na meg vhogy a cikket olvasva sejtettem, h eleve jonnek a fobok

  38. te mirol beszelsz?
    “The movie is a true story of Steven Russell (Carrey), a married father whose exploits landed him in the Texas criminal justice system. He fell madly in love with his cellmate (Ewan McGregor), who eventually was set free, which led Russell to escape from Texas prisons four times. “

  39. Ne menjetek már le más fórumok szintjére ezzel a buzizással! Kit érdekel ki mit ír.

    Ez a filmbuzi ha nem vettétek volna észre, itt mindenki filmbuzi. :D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.