Get Smart(er)

Erről van szó. Kém-akció-vígjáték az Airplane meg Top Secret nyomdokain. Haha, milyen nagyzolós kezdőmondat, ennek ellenére a vígjátéki rész szerencsére komolyan vehető a maga komolytalanságában, és rengeteget lehet nevetni a filmen.

Steve elhajt

A történet szerint a Kontroll évtizedek óta harcban áll a Káosszal és ennyi a nagy múlt. Maxwell Smartot (Steve Carell) követhetjük az első éles bevetésén, mivel Káosz az összes ügynökük arcát ismeri egy kis adatszivárgás miatt, így senki sem vethető be a Kontroll csapatból (már azok közül, akiket életben hagytak a rendetlenségben), kivéve… Max Smart a terepre kerülése előtt elemző volt, de addig képezte magát a harcban, amíg majdnem megszerezhette a terepügynöki előléptetést. Viszont mivel ugye az említett helyzet áll fenn, ezért kénytelenek őt bevetni, oldalán az elég szép 69 99-es ügynökkel, akit Anne Hathaway alakít.

Smart: Are you thinking what I’m thinking?
Chief: I don’t know. Were you thinking, “Holy shit, holy shit, a sword fish almost went through my head”? If so, then yes.

Egy kis kételkedés volt bennem a film kezdete előtt, de meg kell mondanom, hogy elég gyorsan eloszlatták, nem is kicsit. Ami igazából tetszett, hogy úgy kémfilm pardóia, hogy Max mégis érti a dolgát. Mármint tényleg sikerrel letudta a kiképzést, tud bunyózni meg lövöldözni meg minden. Ennek ellenére csinál hülyeségeket a terepen, meg nem úgy reagál párszor ahogy egy profi tenné, de mégsem bénítják, hülyítik le, egyszeűen csak máshogy jár az agya és ez utóbbiból születik a rengeteg poén. Mondjuk egy ilyen szép Anne mellett néha nekem is máshogy járna az agyam, az tény.

A film amúgy a trükkökön se pazarol, na jó, néhol igen, de többnyire elég klafa a kidolgozás. És mindezt olyan mellékszereplő gárdával tűzdelik meg hogy öröm nézni. És most nem a Borat csávóra gondolok, hanem Masi Okára, meg az engem meglepő “az ott BIll Murray? cool” dolgokra. És még Chuck Norrist is felemlegetik! Igazi popkúltúrával teletömött szórakozás, csak azt sajnálom, hogy pár poén itthon észrevehetetlen, mert annyira nem ismerjük a kinti töténéseket. Ennek ellenére ami marad, az is szórakoztató és rengeteg hülye és idézhető egysorossal tűzdelték tele a fizikai humort.

Get Smart értékelés

Ez majdnem 8, de legyen inkább 7/10 kőszívvel. “A régi cipőn át továbbított írás hogy aztán azt higgyék más pontot adott” trükk. Ja az itt nem működik?

human
írta
2008. 09. 20. 15:29
megjelenés
18
hozzászolás


18 hozzászólás a “Get Smart(er)” bejegyzéshez

  1. én is pont tegnap néztem, nekem is bejött. azon az idézeten, amit bemásoltál, azon hangosan visítottam, de szeritem ez se gyenge:

    Agent 99: Why are you talking to your shoe?
    Smart: The old “callforwarding from the shoephone to the cellphone, so you don’t know where I am, and I appear on the roof behing you and surprise everyone” trick.

  2. Steve Carell-t az Office óta imádom, ahol szerintem frenetikusat alakít. Kémvígjáték tekintetben viszont a mostmár klasszikusnak számító “Az ember aki túl keveset tudott” című alkotás számomra az etalon Bill Murray főszereplésével. Meglátjuk letaszítja e a trónról ez a mozi.

  3. heló! de eenek a filmnek már volt egy kritikája, vagy nem?
    a zsenikém – az ügynök haláli, nem? vagy ez már egy hamarjában elkészült folytatás, vagy mi a fene?

  4. Kingdave: valóban volt, csak az előzőtt Isolde írta, ezt pedig Human. Akkor azért volt olyan deja vu érzésem… :D

  5. Jó kritika, de én megadom a 8 pontot simán:)

    Ütött, simán nem vettem észre hogy telik az idő, teljesen magával ragadott…különösen az tetszett benne, hogy nem a szokásos béna csávó mindent elszúr, és tulajdonképpen semmihez sem ért téma lett megint elővéve.
    Smart tényleg képzett, csak picit szerencsétlen…:)

    Csak ajánlani tudom!

  6. Akkora szar a film…pedig nagyon vartam. harmadszorra sikerult csak vegigneznem. borzaszto alakitasok, borzaszto kameramunka, és borzaszto bevilagitas. jezusom, a dramaturgia ossze-vissza csapong, nincsen fent es lent erzett. es uristen. total waste of money and time

  7. Én is most láttam a Get Smart-ot. Kellemes vígjáték. De azért nem jobb, mint a Lepattintva és a Trópusi Vihar. :-)
    6,5/10

  8. [látom nem megy a szövegértés (levélbe írd ha az én pofám nem tetszik, mert aki nem fogja fel hogy kommentbe felesleges azt nem fogom komolyan venni egy percre sem, nemhogy elgondolkozni rajta), nem baj, köszönöm a részvételt – a szerk.]

  9. ilyen is előfordúl: tökéletesen 1etértek human kritikájával.:) vicces marhaság, inkább 7 mint 8 per 10. hironakamura rlz!

  10. Tegnap néztem meg, és tényleg jó kis film volt, de nem hinném, hogy pályázhatna nálam az év vígjátéka címre. Ha igen, akkor elég gyér évnek nézünk elébe (bár nálam már így is veri legalább egy vígjáték idén). Egy 7/10et simán adnék neki.

  11. Azzal kell kezdenem, hogy csalódás volt egy kicsit. Túl sok volt az erőltetett poén. Rowan Atkinsoni Johnny English mélységekből indult a film, de aztán végül csak felnevettem egyszer-kétszer.
    Steve Carell az office-ban nagyon nagy király, de a mozifilmjeiben sajnos nem tud felnőni hozzá. Bár ez volt az eddigiek közül a legjobban tetsző (már amiket láttam persze).
    5/10 Ryan Seacrest miatt esetleg 6/10.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.