Manhattan

Valószínűleg kicsit túl sokat vártam a filmtől, ezért csalódtam és ezért fogok most egy klasszikus filmművészeti alkotás felett fanyalogni. Általában szeretem Woody Allen humorát, Manhattannek, mint városrésznek pedig szintén rajongója vagyok, tetszenek az emberi kapcsolatokat boncolgató, nem látványos, de remek párbeszédekre épülő filmek, kedvencem az önirónia és szívesen poénkodok a pszichoanalízissel, szóval minden adott volt, hogy szeressem ezt a filmet. Mégis idegesített. Mondjuk annyira azért nem utáltam, mint Tarkovszkij, aki 1979-ben a felénél kijött a moziból.

Isaac Davis (Woody Allen) otthagyja jól fizető, de intellektuálisan nem kielégítő munkáját a tévénél, és úgy gondolja, könyvet fog írni. A könyv első bekezdésének néhány verziójával kezdődik a film, ez arról szól, hogy a főszereplő mennyire szereti New Yorkot, közben Manhattant látjuk, fekete-fehér, és Gerschwin szól, tényleg szép. Isaac két házasságon van túl, legutóbbi volt neje elhagyta egy nőért és bulvárkönyvet ír a házasságukról, kisebb lakásba kell költöznie, egyébként pedig intelligens, kétségbeesett, magányos, alacsony, szemüveges, kopaszodik és elképesztően neurotikus, amin természetesen sziporkázó öniróniájával gúnyolódik. Isaac negyvenkét éves, egy tizenhétéves csajjal jár (Mariel Hemingway), mígnem megismerkedik a barátja aktuális szeretőjével, Mary-vel (Diane Keaton). Mary kb Isaac női megfelelője, csak nem csúnya, de idegesítő, intelligens, kétségbeesett, magányos és elképesztően neurotikus. Sétálnak, dumálnak, össze is jönnek, Isaac megpróbálja lerázni a tizenhétéves csaját (aki egyébként nagyjából az egyetlen épelméjű szereplő), megpróbálja elérni, hogy leszbi exneje ne írjon róla könyvet, megpróbál jól kijönni a jelenleg két nő által nevelt fiával, megkísérli a könyvírást. Sokat dohányoznak a filmben, veszekszenek, és dumálnak kapcsolatokról, művészetről, és az analitikusaikról, többnyire klassz humorral. Meg az életről, ami tulajdonképpen gyönyörű dolgokal van tele, de rémisztően bonyolult.

Az a baj, hogy szinte kivétel nélkül az összes vicces idézetet ismertem, némelyikről tudtam, hogy ebben a filmben van, másokról meg nem, maximum két olyan, humorosnak szánt mondat volt a filmben, amit ne hallottam volna már sokszor, és azokon tényleg nevettem is. De a „végre lett egy orgazmusom, de az orvosom szerint nem a megfelelő fajta” – sajnos ezeket a beszólásokat már annyira elkoptattuk, hogy arcizmom se rezdült, amikor újra hallottam őket. Kár érte.

Ezenkívül pedig én rettentően túl soknak éreztem Woody Allent ebben a filmben: minden róla szól, mindig ő szerepel, folyamatosan sziporkázva élcelődik azon, hogy ő milyen szánalomra méltó sanyarú sorsú neurotikus hipochonder. Még a többi filmjéhez képest is egy fokkal jobban túladagolta saját magát és a rinyálást itt. Különben a történet szerint Isaac ellenállhatatlanul vonzó férfi, buknak rá a nők, és iszonyúan tehetséges író, csakhát egy nyomorult, összezavarodott, szerencsétlen alak: minden jól kezdődik, a viszonyai a nőkkel, a könyvnek is egész jó első bekezdést ír, de ugye nincsenek illúzióink, ez valójában egy lehangoló film. Azzal a tanulsággal áll fel az ember utána, hogy férfiak és nők, áh, ez sohasem működhet, még a gyönyörű New Yorkban sem, hogyan is gondolhattunk mást.

Manhattan értékelés

Legyen 7/10, mert érdekes film, néha szép, néha romantikus, időnként vicces, máskor bosszantó. Oké, tényleg nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e ez nekem vagy inkább nem. Teljesen értem, hogy 1979-ben miért volt ez nagy durranás, kicsit sajnálom, hogy ennyire elkoptattuk, de asszem joggal lett minden második mondata szállóige. Mindemellett azért azt is meg tudom érteni, hogy Tarkovszkij mért nem bírta végignézni egyszer sem.

isolde
írta
2008. 10. 17. 15:46
megjelenés
12
hozzászolás


12 hozzászólás a “Manhattan” bejegyzéshez

  1. Érdekes, kb egy hónapja néztem meg ezt a filmet. Nekem (is) tetszett, csak nem értem, hogy mitől olyan nagy klasszikus. Jól esett nézni, sokkal jobban tetszett pl az Annie hallnál. Viszont, ha már Woody Allen, akkor inkább a Hannah and her sisters. Lehet fikázni a tagot, de szerintem egyszerüen nem lehet rossz egy Woody Allen film. Minden filmje (amit eddig láttam) nézhető, nem mind mestermű, de sose csalódtam. Vagyis érdekes módon pont az agyonsztárolt Annie Hall nem tetszett annyira.
    Ja egyébként amikor valaki a “nem akarok egy olyan klub tagja lenni, amelyik elfogad engem tagnak” szállóigét használja, az a Annie Hallból idéz vagy már azelőtt is ismert volt?

  2. Ezt a tanulságot egyébként te találtad ki vagy olastad valahol? Csak mert nekem pozitiv volt a végkicsengése és egyáltalán nem találtam lehangolónak.
    De én nem számítok, azt se értem, hogy Woody Allen karakterét miért tartják neurotikusnak.

  3. Szerinem az lehetett a baj, hogy a Woody Allen-re jellemző vígjátékot vártad. Annak ellenére, hogy sok helyen a műfaji besorolása vígjáték, én nem nevezném annak. Noha van benne humor, ez alapvetően egy komorabb, elmerengő Allen-film. Ha láttad az Annie Hallt akkor érted, mire gondolok. Az a film, ennek a tükörképe, ugyanezt a témát járja körül, csak más előjellel. A Manhattan-nél inkább előtérben van a hangulatos képi megvalósítás, és a gondolat közvetítése, mint maga a nevettetés szándéka.

  4. Kecske: én találtam ki magamtól ezt a tanulságot, engem lehangolt. Egyébként nekem pont az Annie Hall tetszett sokkal jobban.

  5. Én kb. 1 éve láttam és nagy csalódás volt. Szinte szenvedtem a film alatt. Nekem is sokkal jobban tetszett az Annie Hall!!

  6. 1. Az AH sokkal elkoptatottabb, mint a M (amúgy jobb is – tán éppen ezért idézik többet)
    2. A M első jelenete után (Gershwin zenéje plusz WA zseniális lamentálása M-hez fűződő viszonyáról), ami a filmtörténet egyik legszebb nyitánya, nem lehet nem szeretni ezt a filmet.
    3. Allennek éppen ezt a városhoz fűződő ambivalens viszonyát adja vissza a film a nőkhöz fűződő bonyolult/egyszerű kapcsolatán keresztül. Aki ezt unja, azt sajnálom, de tényleg.

  7. És vajon Tarkovszkij filmjeit hányan nem bírták végignézni? :]

    Én eddig csak a Stalkernek és a Solarisnak futottam neki. A Solarist moziban (nem)láttam. Már az elején elaludtam, és arra riadtam fel, hogy felkapcsolták a villanyt, mennek haza az emberek. A Stalkernek kétszer láttam az elejét, egyszer a végét, szintén bealvások miatt.

    Nem baj, egy haverommal megfogadtuk, hogy addig nem halhatunk meg, amíg nem nézzük végig legalább egyszer, józanul, éberen a Stalkert. :D

    Woody Allen régebbi filmjeit bírom amúgy, biztos ez a baj. Nekem tetszett a Manhattan és az Annie Hall is.

  8. Mint Woody Allen filmek imádója és gyűjtője,azt kell mondjam, szerintem, totál nem értetted meg sem a “tanulságot” (sem a karaktereket, de ez most mindegy). Ugyanis pont az ellenkezőjét próbálja végig megértettni velünk, javaslom az utolsó mondatát: “kicsit jobban kéne bíznod az emberekben”… pont ez a lényeg, hogy az ember szereti a másikat, akkor mindegy, hogy Angliába megy, vagy hogy több évvel fiatalabb nála. Ha nem ad esélyt, akkor nyilván nem fog műkdöni, nem szabad eleve halálra ítélni a dolgokat. Totál nem azt közli, hogy ha nagyvárosban élsz,akkor sose leszel boldog.

  9. Eleg jo film, en szeretem nalam is olyan 7/10. Kedvencem tole egyertelmuen az Annie Hall, bar a top10embe nem ferne be, de igy is kategoriakkal jobb, mint a nagy atlag.
    #7 csakb
    Tarkovszkijt vagy utalod vagy imadod. Ha szereted a lassu, meditativ filmeket igen komoly temakrol, akkor o a te embered, ha nem, akkor keruld el messzirol nem csak az o filmjeit, hanem mondjuk Tarr Bela osszes filmjet is. Szamomra spec Akira Kurosawa mellett az egyik legminosegibb eletmuvel rendelkezo rendezo, nem volt egyetlen komoly megingasa sem (bar a Nosztalgiat annyira nem szeretem). Az Andrej Rubljov es a Sztalker pedig nalam all time top5 filmek, imadom oket egyszeruen.
    Allenre visszakanyarodva: egyetlen bajom van a filmjeinek osszessegevel. Kulon-kulon nagy jo kis filmek meg minden, de az egesz eletmuvet figyelembe veve, sztem eleg egysiku. De hat en ilyen mindent fikazo, hupakolo gazember vagyok ugye.

  10. Előfordul, hogy az ember csalódik egy filmben, ami régen nagyon tetszett, vagy azért, mert annyit hallott róla már, hogy maga sem tudja, mit vár tőle.
    Ezzel együtt én a Manhattant a legjobb 5 Woody-film egyikének tartom, a csúcs számomra a Fogd a pénzt és fuss! marad, de nagyon szeretem az Annie Hallt, a Csillagpor-emlékeket, a Szerelem és halált és a Hanna és nővéreit is. Az újabbak közül pedig a legzseniálisabb a Hatalmas Aphrodité, a görög kórusával.
    Ha már viszont itt tartunk. Tegnap az este, ha nem is teljesen az elejéről, de bekapcsolódtam a Szindbádba és nem bírtam otthagyni. Pedig legalább tucatszor láttam, szövegét tudom kívülről, de egyrészt ilyen csodálatosan fényképezett magyar film nem sok van (csúcs a mozierotikában is, elég a hóban görgő, vagy a fűben pihegő nőre gondolni), természetesen ott a megunhatatlan ebédjelenet, és akkor még nem szóltam Latinovits és Dayka Margit közös jeleneteiről…
    Tarkoviszkijjal kapcsolatban egyetértek, hogy őt az ember vagy imádja, vagy utálja. Vagy legalábbis unja: így voltam én az Andrej Rubjlovval – a második részét végtelenül hosszúnak éreztem – bár a Tükröt szerettem. Viszont Kuroszava a kedvenceim közé tartozik, különösen A vihar kapujában és a Dodeskaden.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.