Blockbuster Watch: HSM3, Saw 5

Nos, a HSM3 kaszált vagy 42 milliót, ez azt jelenti, hogy a musicalek között most ő a király, mert minden idők legjobb nyitóhétvégéjét hozta. Nemtom, inflációval az nem így lehet talán, de a Mamma Miát és a Hairsprayt simán elverte a végzős osztály.

A másik pedig, hogy a Saw 5 meg sem állt 30 millióig, és ezért folytatják a sorozatot még sokáig. Jövő októberben jön a következő rész. a film 10 millióba került, marketingnek hozzácsapunk 20-at (de inkább 10-et), és már akkor is látjuk, hogy mira lekerül a mozikból már mennyire megfogja érni a készítőknek, plusz a dvd utána kasszzál.

És sajnos a Max Payne esett, csak nagyjából 7,6 milliót kalapált össze a második hetén. Oké, a DVD forgalmazással ők is meglesznek, de ez nem erős.

human
írta
2008. 10. 27. 14:15
megjelenés
15
hozzászolás


15 hozzászólás a “Blockbuster Watch: HSM3, Saw 5” bejegyzéshez

  1. A HSM3 imdb-n nagyon gyengén áll, szóval biztos jelentős lesz a visszaesés.
    A Fűrész meg még ötödjére is nagyon kemény milliókat termel. Remélem ezt a részt be fogják mutatni nálunk is, és nem úgy jár, mint a 4. rész.

  2. Szegény Max és szegény Wahlberg, többet érdemelnének:( Még egy indok, hogy 30-án moziba menjünk.

  3. Desmond: nem hiszem hogy a Zac Efrontól ágybapisilő kislányok túl sok imdb-t néznek…:)

    -félig OFF,de-
    Viszont én megnéztem ennek a gyereknek az adatlapját, és mit látok?? Footlose-remake lesz 2010-ben az ő főszereplésével??… na ezen kicsit ledöbbentem, az eredeti az egyik kedvenc filmem kábé, remélem nem kúrják nagyon el… de azt a hangulatot úgyse fogják tudni visszahozni, ami miatt jó volt a Footloose…

  4. Nyitohetvegenben tuti kiraly sztem a HSM3, de osszbevetelben nem hiszem, h az elkovetkezo evezredben barmi meg tudna fogni a Rocky Horror Picture Show-t (oke nem tul fair barmit is egy olyan filmhez merni, ami 10 evig ment a mozikban :D )
    Saw az meg maga a filmben testet oltott aranybanya (fuu mekkora kepzavar ez). Nem kerul semmibe leforgatni egy uj reszt, van egy massziv rajongotabora + a DVD is boritekolhatoan sikeres. Igy megy tovabb a 10. reszig tuti nem all meg a szeria.

  5. Ha a Mamma miát nem a Dark Knight ellen lökik be, ott is meglett volna a 40 milka körüli kezdés szvsz, persze kifogás mindig van, meg egy 65 milliós filmet azért nem igazán októberben szokás bemutatni.

  6. Meglepő hogy a saw 5 ilyen jól kezdett de több rész nem kéne a 6 még kell de annál több nem Tobin Bell nélkül meg az nem lenne már fűrész szal szerintem elég lesz a 6!!de majd meglátjuk!személy szerint én nem vágyok többre:))))

  7. hsm3 és imdb témához azt nem árt tudni, hogy kvázi az összes 1/10-es értékelés ott volt már pár hete is, szóval a divatfikázók tettek csak ki magukért, és persze a 10/10-esek is rég ott figyelnek látatlanban, gondolom az meg buzgó rajongók visszavágnak fejezet
    szóval kvázi x*rt sem ér az az imdb pontszám jelen pillanatban…

  8. Akkor tényleg nem sokat ér. Szabályozhatnák az imdb-n, hogy olyan filmre ne lehessen szavazni, amit még be sem mutattak.

  9. Hát a HSM3 egy kalap …. volt. A bnőm berángatott. Csodálom , hogy ennyit szedett össze. De végülis ez a mázas (tudom utálni fogod human) american dream ott talán jobban fut ,mint itthon nekem. Egyszerűen borzalmasan csöpögős. Többször csak az mentett meg az elalvástól, h a bnőm kukoricát tolt az orom alá.

    A SAW-t csinálni fogják a végtelenségig. A nézőtábora már megvan aki hozza a szokásos bevételt és amig 10 misiből kijön + reklám ésa dubláját-tripláját hozza, addig meg minek is álljanak le.

    A Max Payne-t tuti megnézem, ezáltal emlve eddigi csekély termelését. :D

  10. azmilyenmár, hogy a monday box office szerint a Saw V lenyomta a HS3-at, holott hétvégén még egy laza 12M-s különbség volt köztük. csúnya.

  11. pár perccel ezelőtt kivégeztem ezt a részt is…
    nekem tetszett , bár vannak negatívumai rendesen…
    értékelnék: 10-ből 7

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.