Ping Pong Playa

Hát ez jó volt. A semmiből feltűnve minimálköltségvetéssel egy elég hülye vígjátékot sikerült összerakniuk ide a szemem elé. Persze morális mese lesz a végére, de itt még az is elfért simán, az lett volna meglepő, ha nem tolják a képünkbe ennyire az utolsó 20 percben. Ellenben addig teljesen jó lazítás.

Ping Pong Playa motorozás

Egy olyan Amerikába szakadt kínai családról szól, akiknek asztalitenisz boltja van, és a kerület pingpong bajnokságán mindig az ügyesebb fiúgyermekük nyer, viszont ő most lesérül, nem sokkal a verseny előtt. Gondolom senki nem lep meg, hogy a család fekete báránya, aki kosaras akar lenni és olyan szlengben beszél végig minthanigga lenne, kell hogy a helyére lépjen, és megnyerje a bajnokságot, hogy a boltjuknak és a pingpong edzésüknek utána legyen forgalma. Hát ennyi.

Ami miatt mégis tetszett a film, az a feketebárány viselkedése. Úgy feketebárány amúgy, hogy nem tudja mit kezdjen az életével, valójában teljesen normális a srác, és pont emiatt kedves a film. Ahogy a kissrácokkal bánik, akiket edzenie kell. Ahogy teljesen komoly arccal hasít a 6 évesekre tervezett motoron. Ahogy kiborít dühében egy levelesládát, de aztán összeszedi a leveleket. Ilyenek. Szórakoztatóvá teszi a kölköknek az edzést a sok hülyeségével, és nekünk nézőknek a filmet. Amellékszereplőkről nem sok jó mondható, de annyira sok rossz sem. Ilyen kevés zséből ezt a gárdát sikerült összegereblyézni, de szerintem nincs vele baj. Egyáltalán nem tervezték többnek a filmet, mint ami, és ez teljesen korrekt hozzáállás.

Nyilván nem minden idők legjobb vígjátéka, de a 6/10-es pontszám mellé megy a simán nézhető címke, hiszen már csak a nem megszokott arcú szereplők miatt könnyebben kilóg a tipikus lo-key vígjátékok sorából. És akkor msot tegye fel a kezét az a pá ember aki látta. Mennyi? Sejtettem.

6 hozzászólás a “Ping Pong Playa” bejegyzéshez

  1. “És akkor msot tegye fel a kezét az a pá ember aki látta. Mennyi? Sejtettem.”

    erre vagy. majd most megnézzük.

    mondtam már, hogy még több lo-key filmet?:)

  2. Én vetettem egy pillantást rá, aztán ha már pingpong akkor először a balls of fury-t kéne megnézni, csak rakosgatomazt is már nem tudom mióta. Tényleg azt te láttad?

  3. Láttam. Őszintén szólva a 7 körüli imdb miatt néztem meg, de megérte, mert jókedvre derített. (érdekes volt kínai származású színészeket ilyen filmben látni)

  4. Trailert még korábban csekkoltam és az alapján elég gáz… Balls Of Fury-t emlegette korábban valaki, na az is olyan hogy van benne pár nagyonjó poén, de nem fogsz rá sokáig emlékezni :) Gondolom ez is hasonló.

  5. Ajánlásodra megnéztem a filmet és nekem nagyon tetszett. Hatalmas szövegeket oszt a főszereplő (a neve kiesett) és a szokásos profiling poénokon is szakadtam, bár az etnikailag viszonylag kevésbé sokszínű kis hazánkban ezek nem működnek annyira szerintem. A morális mese nálam nem volt ennyire szembeötlő, inkább csak az tűnt fel, hogy a karakter jellemfejlődése a folyamatos bukdácsolások után szinte teljes egészében az utolsó mérkőzésen megy végbe. A minden káromkodáskor lepattanó ilyen-olyan labda visszatérő poénja és a laza zenék, pedig mindig kihúzták a filmet az apróbb gödrökből. A főszereplő stílusát, fejét egy kicsit szokni kell, de megoldható. Teljesen oké film, akár hétfő estére is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.